Nagy Gáspár: Szerettem az őszi nőket

Szerettem az őszi nőket
gyümölcsillattal jövőket
érett szeptemberedőket
hajnali ködbe tűnőket
az októberi lobogókat
novemberben elhagyókat
mint elúszó gyors hajókat
amíg néztem láttam őket
a folyton télre készülőket
szemükben is didergőket
de fák példáján vetkezőket
igen – a velem vétkezőket
sóhajuk ívén az óh-kat
a velem együtt meghalókat
nagyon szerettem a jókat

szozattovabbacikkhez

 

Prém József: Első találkozás

Szép gyermek! Most hogy a viharba’
Megtépett sok nehéz csapás,
Szívem a vágy hozzád ragadja
S esengve kér vigasztalást.
Körödből messze van az átok,
Mely egyre üldöz engemet –
Oh, te vagy az, kinél nyugtot találok,
S kivel még boldog lehetek!

Köröd a jóság tartománya,
Hol tanyát vert a szendeség,
Az élet részegítő vágya
Kerüli a csönd e helyét.
Ki holtan járja e világot:

szozattovabbacikkhez

 

Radó Antal: Nász után

S most jer, te édes úti társ,
Vonulj be új körödbe,
És vígy derűt, amerre jársz,
     Örökre, mindörökre!

Oh nem vár csillogó terem,
Nagy ősök dús örökje,
De átkarol hű szerelem,
     Mely az lesz mindörökre.

Ahol két tiszta szív lakik,
Áldás hull minden rögre,
És üdvök el nem múlhatik –
     Egyforma mindörökre.

szozattovabbacikkhez

 

Wass Albert: A Nap

Olyan a szemed, mint a Nap,
kár volt, hogy belenéztem,
mert jaj, Te a Nap rokona vagy,
s nekem a Nap az ellenségem.

Kerüljük egymást ősi daccal
és minden ősszel gúnyolom,
s ő rám nevet minden tavasszal.

Nyáron elüldöz messze, messze:
harmat-homályos rengetegbe,
olykor csak játszadoz velem,
hanem mikor meghal a Nap:
az őszi estét szeretem.

szozattovabbacikkhez

 

Tóth Ede: Nyiladozik az ég alja…

Nyiladozik az ég alja,
Hull a csillag erre, arra.
Ha leesik, itt lenn marad,
A babám szemére ragad.

Babám szeme koromsötét,
Csillag üli a közepét,
Honnan vette? vagy ki adta?
Égből hullott, onnan kapta!

Cságoly Péterfia Béla: Katonadalok, betyárnóták V. rész

Sorozatunk befejező részében az összefüggéseket szeretnénk bemutatni a paraszti és pásztorélet nótákban, dalokban felvonultatott sorsfordulóiról. A csikósdal, csikósnóta a pásztordal válfaja, a csikósok életéről és érzelmeiről szóló, rendszerint szájukba adott szöveggel. Főként a ló ábrázolása révén kapcsolódik a betyár és katonadalokhoz. A félnépi pásztordalok is elsősorban a csikóst szerepeltetik, mert nagyobb rangja volt, mint a gulyásnak vagy a kondásnak. A ló elvesztéséről szóló epikolírai dalok pedig a betyárnóták és balladák egyik gyakran felhasznált és népszerű motívuma.

szozattovabbacikkhez

 

Molhos Lajos: A hideg nagy ködben Korond

…nagy-ködös őszben hazafelé menőn
trappolgat bennem egy riadt kisgyerek
ki valahol rideg tájakban nagyon eltévedett
s már hinni is alig meri hogy ép bőrrel
még egyszer hazáig eltalálhat –
kit-kat kit-kat kattogdogál serényen
a vonatkerék fehéregyházától felfelé
a küküllő mentiben
bunda-vastag ködben búvik lapul a táj
didergőn jó-puha emlékekbe búvok magam is
meglapulván egy-egy tenyérnyi fényes szegletben
akárha fészekben a fecskefióka is
én istenem hogy fogy zsugorodik
ami még hazavár!

szozattovabbacikkhez

 

Dutka Ákos: Beethoven szonáta

A falra ólmos árnyékok suhannak
Lágyöblű ódon bútorok alól...
Egy vén fekete hegedű zokog künn
Az alkonyati csendbe valahol...

Nagyon megcsúfolt valakit az élet;
Megtréfált valami asszonyi bűn
S ez a tompa fekete bánat búg
A remegő fájú vén hegedűn.

A falon ólmos árnyékok suhannak
Lágyöblű ódon bútorok felett...
S nekem úgy rémlik: a zokogó dalba
Egy fekete asszony belenevet.

Darmay Viktor: A cirkumspektus poétákhoz

„Ha a költő is odahagyja,
Ki küzd akkor a jó ügyért?”
/ Petőfi/

Legyetek egyszer már poéták,
poéták mindenekfelett,
S hagyjátok a professzorosdit,
Unalmas, ráncos képeket.
Zendüljön újra eszme, érzés,
Hadd lelkesüljön a világ,
Vagy dobjátok a lantot sutra,
És legyetek - diplomaták

szozattovabbacikkhez

 

Darmay Viktor: Céltalan bolyongás

Kietlen és körültem mindenütt,
Szemembe egy halvány sugár se süt.
Vak ösztönöm vezet csak egy úton,
Hol, merre járok, én azt nem tudom.

Érzem, hogy rög van talpaim alatt,
Hallok rezegni szelíd lombokat;
— Lelkemre száll kéjérzet, borzalom . . .
Szellő volt-e, kígyó-e, — nem tudom . . .

Vagy látok, sejtek ingó árnyakat,
Sötét, mély tükröt omló part alatt;
Megállok néha messze távolon —
S ne térjek-e még vissza, — nem tudom.

szozattovabbacikkhez

 

Darmay Viktor: Költői divatok

Szatírák szatírája

Mint mérges gomba lágy permet-esőre,
Előbúvik a földből nyakra-főre,
Mint méhraj a zöld lombos tölgyodúbul,
Szúrós danával egyenkint kizúdul;
Úgy terem mostan a sok szatíra,
S megy sülyedésnek hősi dal – s líra (?)
Amely pedig szintén mint gomba nőtt,
Kevés idővel is még ez előtt.
De hasztalan, – ki bűnös amiatt,
Hogy mindenben van fölkapott divat;
Hogy szabó, ügyvéd, pap, gróf egyaránt
Ünnepnapon magára frakkot ránt;
Hogy aki költő, mert úgy mondja: ír!

szozattovabbacikkhez

Darmay Viktor: Méhesember

Verőfényes tavaszi nap,napja fénynek, dalnak,
Méhesemnek fái alatt édesen andalgók,
Ifjú lombok rám hajolnak, könnyű szárnyuk lebben,
Lágy zümmögés hat fülembe, — gyönyörködöm ebben.

Szivem nyugodt és elégült, vágyai pihennek,
Oh bár ilyen volna egész folyta életemnek;
Boldogan tudok merengni egy kicsiny virágon,
Hosszú tél után végtére hogy fakadni látom.

Ki-kiröppen egy-egy raj, mint gondolatim épen

szozattovabbacikkhez

 

Darmay Viktor: Örök gúny van...

Örök gúny van a természetben,
Örök gúny rejlik mindenütt;
Egyik lapon fényes nagy eszmék,
Másik lapon meg gyászbetűk.
Ha olvasom, — míg mély értelmét
Élembe zárják a sorok:
Szivem úgy fáj, — mosolygnom kell, ha
Megőrülni nem akarok.

Minden, mi föl- s letűn a földön:
Egymás paródiája csak;
A tavasz üdv virulása

szozattovabbacikkhez

 

Ábrányi Emil: Egy lobogó szalagjára

Végtelen kín volna látnom
A hazát szabadság nélkül,
Ámde százszor jobban fájna:
Haza nélkül a szabadság!…

Ábrányi Emil: Féltett boldogság

Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajakamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!

A sors irigy a boldogokra,
Gyötörni őket lesbe áll,
S én üdvömet féltőbben óvom

szozattovabbacikkhez

 

Ábrányi Emil: Föltámadás

……………… Nagyszombat éjszakáján,
Kripták körül, sírkertek néma táján,
És mindenütt, ahol halottak vannak:
Tündöklő szárnnyal angyalok suhannak,
Mint csillaghullás, mely nem hágy nyomot,
Visznek kezükben pálmát, liljomot,
S míg a sírokra halkan rálegyintnek,
„Föltámadunk!” súgják dalolva mindnek.

Az égi jelszót hűs szellő ragadja,
És egyik sír a másikának adja
Halottak nyelvén valamennyi szól,
Fohász, sóhaj kél a göröngy alól.

szozattovabbacikkhez

 

Ábrányi Emil: Nyújtsd karodat…

Nyújtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely rangot, hírt, kitüntetést keres;
Virágként hajló fejedet nyugtasd meg
Hű szívemen… és bízzál… és szeress!
Erdő legyen szerelmünk foglalatja,
Magányos erdő a hegyoldalon…
Távol e fényes, de hideg világtól:
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Mentünkben majd kíváncsian megnéznek
A madarak s a kékszemű virág,
Mely szirmait most nyitja szét először
És neked adja első illatát…!

szozattovabbacikkhez

 

Ábrányi Emil: Vándor-madár

A gálya reng… s a méla tengerész
Fáradt szemével a magasba néz.
Borongó, síró alkony-ég alatt
Lát fönn-repülni vándor-madarat…

„Hová, hová, bolyongó kis madár?
Utánad éj… előtted nincs határ, –
Süvölt a szél… kel a vihar legott,
Szállj árbocomra, – jer! pihenj meg ott!”

„ „ Jó tengerész! Én nem pihenhetek!
Vágy ragad engem és szívem beteg!
Sietnem kell az óceánon át,
Hogy megláthassak egy távol hazát!” ”

szozattovabbacikkhez

 

Tompa László: Ábel számonkéretése

Báró Kemény Jánosnak

Kain, szavam rád most vádat kiált:
Szólj, hová tetted az atyádfiát?

Tagadnál? Bujnál? Vitát kezdenél? –
Hisz kezeden még s Ábelé a vér!

Nemrég a földnek békés tereit
Együtt bírtátok –: szilaj és szelíd.

Ám ölni bujtott önzés, gyűlölet,
S a föld legott siralmak völgye lett.

szozattovabbacikkhez

 

Tompa László: Alkonyati eltűnődés

Hevertemben sűrű
Esthomály lep, átfon –
Már szemem se küzd, hogy
Benne valót lásson.

Bele-réved szobám
Egyik szögletébe –
Életreggelemnek
Régmúlt idejébe.

Beh sokat is ígért
Az a régi reggel!
Mindent, ami csak egy
Szép, nagy élethez kell.

szozattovabbacikkhez

 

Tompa László: Befagyott révben

Pár napja-e, vagy sok-sok éve?
Már nem is tudom –: köd mögöttem…
A nyugtalanság tengeréről
E révben oly rég kikötöttem.

Jó, békés rév ez! Legyen áldott!
S áldott az ár, mely ide hajtott.
Itt semmi kockázat, veszély, – csak
Fagyott vízmező, puszta partfok.

Itt elnézvén a néma holdat,
Míg körülfoly hideg palástja:
Leszámolok volt-életemmel,
Merüljön örök hallgatásba!

szozattovabbacikkhez

 

Tompa László: Erdélyi télben

N. Tessitori Nórának – egy sötét kor bús gyermekeit szépségek fényével vigasztalónak

Mily szörnyű súllyal nyomja a tél a földet!…
Terhét a fák is görnyedve nyögik.
A házak szinte megrokkannak alatta.
De azért csak állnak és várják a tavaszt.
Míg havat pallva a Budvár körül
Sors szele sír… A sietve leszálló
Szürkületben titokzatos árnyak
Sunnyaszkodnak bokortól-bokorig –
Most minden cserje, domb rajzó mese-méhkas!

szozattovabbacikkhez

 

Tompa László: Sziklavár

Sok meddő harc során,
Álmaim alkonyán,
Meredek úton önmagamhoz értem.
E magam: sziklavár,
Mely komor daccal áll
Csatatér fölött, felhős szürkeségben.

Itt kapu, fal kemény,
S nincs áltató remény,
Meglepetéstől nem kell ijedeznem.
Más meg sem közelít –
Csak villámok szelik
A mennyboltot időnként közelemben.

szozattovabbacikkhez

 

Erdélyi József: Fekete tölgy

Hajdanában-danában,
ezer tölgyfalábbal,
keskeny híd vitt a Balaton
széles vizén átal;
dalban mondja ma is hírét
a magyar nép ajka:
„Széles a Balaton vize,
keskeny a híd rajta…”

Rég elpusztult a Balaton
regebeli hídja;
de megvan még a híd lába,
a fekete tölgyfa;
rejti a Balaton vize,
őrzi a híd lábát

szozattovabbacikkhez

 

Erdélyi József: Mócok

Hová lett a pörge kalap,
a rövid ing s alatta
a bogláros szíj, a tüsző,
meg az a rojtos bő gatya?
Hová lett a cifra szumán,
a bocskor, a telekes?…
oda van már a mócról is
minden régi, érdekes.

Megvan, hiszen, még a bocskor,
de nem bőrből – gumiból…
A néptől egy gúnyos ördög
miden szépet elrabol,
s ad helyébe felemásat,
nevetséges divatot

szozattovabbacikkhez

 

Erdélyi József: Vak templom

Mese Luther Márton emlékére

A mesebeli templomon nem hagytak
sem ajtót, sem világos ablakot;
s úgy hordták belé a világosságot
alagúton, bőrzsákban a papok;
ám odabenn nem hogy világosabb,
hanem annál nagyobb lett a sötét,
mintha egy festő fekete vászonra
festene varjat, koromfeketét.
Kíváncsi volt a mese vándor hőse:
mi lehet abban az ablaktalan,
vak templomban, s látva, hogy napvilágot
zsákkal hordanak a boldogtalan

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: A fehér agár

Egy nagy fehér agár
járt minden éjszakán
a kastély udvarán.
Szép s karcsu volt, akár

a keskeny, tiszta hold.
Felcsucsozta nyulánk
árnyékát a palánk.
Lihegve szimatolt

körül s végighaladt
a kőtornácon is.
Ott állott a kocsis,
szőrgubája alatt

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: Két sült krumpli

Lelkemben az emlék fellobban, —
hetven gyereket tanítottam
nyolc órától tizenkettőig s később,
míg a házak tetőit az alkonyat el nem öntötte
rózsaszín lázzal, tündökölve.
Reggeltől estig hetven gyermek,
írtak, olvastak, énekeltek
s harangszókor a szűk ebédet,
a két sült krumplit ott ették meg.
Ennek már itt-ott harminc éve,
két sült krumplit ettek ebédre ...

Ölbey Irén: Miért búsulsz

Mért búsulsz? Szemeid könnye miért pereg?
Mi fáj? Nézd, odakinn a zizegő, szelid
ágak közt legyező fény kacag álmatag.
Légy hát víg, mosolyogj te is.

Oszlik-foszlik a tél, olvad a hó, ezüst
párák lengnek a vén, rest hegyek ormain
s fodros pántlikaként táncol a hüs patak.
Mért csak téged emészt a bú?

Menj, sétálj a mező földszagu utjain
s nézd némán a füzek csöpp rügyeit s a kék
égbolt fellegeit. S győzd le a bánatot,
lelked zengje be az öröm.

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: Örök szerelem

Vérünkben gyötrelem
ég 8 élet és halál.
Én úgy emlékezem:
éltünk egyszer mi már.

Vérünkben muzsikál
az árnyék és a fény.
Madár voltál s madár
lehettem akkor én.

Mondd, emlékszel-e ?Kék
tájon szálltunk s a kert,
a fű, a föld, az ég
mivelünk énekelt.

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: Szél

A fák között úgy fut, szalad,
Mint virgoncvérű kis fiú.
Erős markával a hiú
Rózsák bíbor szirmába kap.

Fütyül, száguld a fürge szél,
Szilaj kedve határtalan.
Amerre jár, a rőt arany
A fákról sírva permetél.

Kapukat dönget s büszke ő,
Ha hull a rozzant háztető
És ha szemedben könny vacog.

Néhol bezúz egy ablakot. . . .
Aztán a fárad, vad gyerek
Halkan, békén elszendereg.

Dsida Jenő: December

A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

1925

 

Endrődi Sándor: Az első hó

Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.

Szűztiszta hótól az utcák, házak
Szinte ragyognak!
Csak az csúnyaság, hogy ez a szép hó
Estig elolvad.

Alighogy láttuk:
Eltűnik újra, vége legottan -
És szomorúan járunk megint a
Régi - piszokban...

Gárdonyi Géza: December

Már tegnap ősz volt, tiszta és napos;
a virágkóró dértől harmatos;
a fák kopaszak, de zöld a vár-halom.
S én sütkéreztem künn a szép napon.

Ma reggel, ahogy ablakomhoz állok,
fehér várost látok.
Fehér a hegy, völgy, az egész világ,
és hótól lombosak a kerti fák.

Ünnepi pompa s mégis szomorít.
Mintha az ősznek tarka szineit
megunták volna odafenn,
s így szólt volna az Úr az éjjelen:
- "Legyen a világ ezentul fehér!"
...És lett a világ tündöklő fehér.

szozattovabbacikkhez

 

Kányádi Sándor: Téli táj vonatból

Brueghel egész éjszaka festett
Így marad minden az emlékezet
verőfénye sem tudja
fölengesztelni többé a dérverte
sarjúrendeket sem az ágak
merev-madárláb szigorát
Ezek a varjak
már sohasem repülnek a
szakállas huzalokról
Egy elsuhanó peronon
még láttam a borostás képű
parasztok s a kubikgödör jegén a
csicsonkázó gyermekek megfagyó
leheletét Aztán egy kéz - talán
a mesteré éppen - befüggönyözte
az ablakot

1969

Rónay György: Tél, alkonyat

Füstöl a téli táj. Az élet lángjai
fanyar kis rőzsefüsttel ellobognak.
Didergő könnyeket ejtenek a faágak
s fehér töviseket. A megfeszített
mennybolt sebeiből még szivárog a vér.
Tócsába gyűlik és lassan megalvad.

Dermedt madár bukik a hóba.

Később fölkel a hold.

1969. december

Szép Ilona - Magyar népköltés

«Isten jó nap, bíró gazda, kelmed házában!»
«Hozott Isten szép Ilona az én házamban!
Mért sírsz, mért sírsz szép Ilona az én házamban?»
,Én elhajtám lúdaimat szép zöld pázsitra,
Oda jöve bíró fia, lúdam behajtsa,
Agyon üté kelmed fia szép gúnáromat!’
«Ne sírj, ne sírj szép Ilona szép gúnárodért,
Megfizetem szép gúnárod, mondsza: mennyit ért?»
,Minden legkisebb tolláért egy–egy aranyat,
Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
A szárnyáért, két szárnyáért két arany tányért,
A lábáért, két lábáért két arany kalászt,
A nyakáért, szép nyakáért hat sing pántlikát

szozattovabbacikkhez

 

Mátyás király tréfái 2. - Miért híják a csizmadiát csizmadiának

Mert a csizmadiát nem mindig hítták csizmadiának, nem ám: annak világ teremtése óta csizmamester volt a neve. Világ teremtése óta Mátyás királyunk idejéig. Mátyás királyunk uralkodása alatt kapta a csizmamester a csizmadia nevet, akár a csizma a fejelést.
Ennek a névcserének pedig az a históriája, hogy volt Mátyás királyunk idejében valamerre az országban egy csizmamester a többi közt, az azt hallotta, hogy Mátyás király annak, aki ajándékot viszen néki, százszor többet érőt ad az ajándék fejében.
No, gondolta a csizmamester, éppen ilyen király való nékem. Kapta-fogta, csinált egy pár parádés piros csizmát a királynak.

szozattovabbacikkhez

 

K. Berde Róza: Az én nevelőm

Gyermekkoromban, mivel testvéreim nem voltak, sokat időztem otthon egyedül. Megtörtént néha, hogy édesanyámnak sürgősen vidékre kellett utaznia, ahonnan éjszakára nem tudott hazajönni, s így én magamban töltöttem ilyenkor az éjszakát is.
Két dolgot nem ismertem: a félelmet és az unalmat. A gyermekeknek ez a két gyöngéje távol maradt tőlem, mert nem volt, aki megismertessen velük.
Tizenegy éves koromban kezembe került egy könyv. Mint a felsőleányiskola könyvtárnokát, igazgatónőnk, a nagyműveltségű Malvin néni, figyelmeztetett, hogy ha egy könyvet olvasni kezdünk, meg kell nézni ki írta azt. A kezembe levő könyv írója Jókai Mór volt.

szozattovabbacikkhez

 

Tömörkény István: Tanyák a hó alatt

- Esik a hó – mondták odakint Förgetegék, – mikor legelsőbb hullani kezdett a pihe az égből a tanyákon.
- Hát esik, bátya.
No jó. Így szokás ez már télen, s bolond ember az, aki a természet megszokott rendjében kivetni valót talál. A hó esett, vékonyan beteríté a tarlót, megakadt az elszáradt bogáncsok tetején, a kútgémen gubbasztó varjú hátán, a szalmaboglyákon.
Bizonyos fokú megnyugvást támaszt odakint mindig az, ha a hó leesik. Mert tudnivaló, hogy a hó a legjobb polícia a világon.

szozattovabbacikkhez

 

Gyurkovics Tibor: Próba

Jézus próbakő.
Jézusra mindenkinek választ kell adnia.
Az üveges váróteremben állva
erre felel az utazó, a pap, a bandita.

Jézus próbakő.
Nagy, csillogó teher,
amit elvisz az ember,
vagy nem visz el.

Megkettőzött bizonytalanság,
emberszabású ábra,
felírat a szeretetről
s a zsidók királya.

szozattovabbacikkhez

 

Kuliffay Ede: Az alföld és felföld

Szép az alföld gazdag rónatája,
Még az ég is leborul reája,
S éjenkint, ha a síkságon
Pásztortüzek ezre ág,
Azt sem tudni: meddig a föld,
S hol kezdődik túl az ég?

Szép a felföld: hegyvölgyes vidéke
Közvetítő lépcsőzet az égbe;
Bérceire lepihennek
Lassan úszó fellegek,
Odahagyva hűtelenül
A föld végett az eget.

szozattovabbacikkhez

 

Szakál Lajos: A három Körös

„Fehér Körös” megmondom én neked,
Honnan vetted „Fehér” nevezeted? : -
Onnan; hogy a rózsám benned fördik,
Hótestétül vized megfehérszik.

„Sebes Körös!” megmondom én neked,
Honnan a te „sebes” nevezeted? :
Onnan; - mert vagy a rózsám postája,
„Sebesen járj” meghagyta kis szája.

Te „Fekete Körös!” keresztneved
Megmondom én azt is honnan vetted?
Nem partjaid fekete földétül

szozattovabbacikkhez

 

Reményik Sándor: A Mount Everest párján

Fajomnak, az emberfajtának
Árulója: a Hegy pártján vagyok.
Akarom, hogy az utolsó orom
Szűz jegét ne tapodja lábatok.
Maradjatok egy csúcs a világ felett
Érintetlen, mint holdbeli hegyek.

Fajomnak, az emberfajtának
Árulója, – bár szánom azokat,
Akik tetemeikkel töltik be
A vért szomjazó szakadékokat:
Kívánom, bár az ember hősnél hősebb –
A Hegy maradjon mindig az erősebb.

szozattovabbacikkhez

 

Sipos Domokos: Vágtat a halál

Az semmi, hogy én meghalok!
Csak ne tudnám, hogy fiam nyomába is kocog a Halál.
Félszemmel olykor felénéz,
Úgyis tudja, hogy egyszer rátalál.
Gyermekem aranyhaja szikrázva csillog a napon,
Töretlen lába táncol a gyenge füvön,
A bogár neki hintázik a rezgő levelen,
Neki imbolyog az égen a hold aranytányérja,
A virágok neki bólintanak az utak mellett,
Az erdő mély zöldje neki integet.
Szemében csillogva tükrözik az egész világ,
Nem látja, hogy messzi-messzi már üget felé a Halál

szozattovabbacikkhez

 

 

Szentjóbi Szabó László: A mai világ

Volt még ez előtt egy haza,
Kit minden jó oltalmaza;
Volt egy idő, hol mindenek
A’ köz haszonra éltenek,
Míg az arany szabadságért
Kiki szívesen ontott vért.

De most minden, ha dolgozik,
Csak magáról gondolkozik.
A’ mely érdem hajdanába
Vitézt csinált, valójába,
Ha most magad úgy viseled,
Egy bolonddal több lesz veled.

Komlós Aladár: Beomló dekkungok

Nagy hegyek hátán, hová sose téved
emberfia már, hol komor magukban
csak felhők kavarognak s viharok
járnak néha sötéten látogatni,
s esőáztatta halmokon, ahol
a föld alatt a víz sziszegve kúszik
s lapályokon, hol gyilkol a mocsárláz
és síkokon, hol áldott búza reng
s folyamok partján, hol örök habok
éjjel-nappal egyhangún menetelnek,
mindenfelé most:
Európa közepében végtelen
dekkungok állnak árván.

szozattovabbacikkhez

 

Miklós Jenő: Egy dedikáció

Ti vagytok gárdám. Nem az öregek
Nekik elmentem. Jövök veletek,
Sorsomat törve. Fejemet szegve
Szívemet küldöm ifjú szívetekbe.
Van benne sok jaj. Seb is. Sebre ír.
Sok fanyar könnycsepp. Közte tán víz is.
De semmi hajsza. Pénzre bősz klavir
És semmi, semmi vén analízis!

Szatmáry István: Ha valaha…

Ha valaha kételkednél
Hűségemben, szerelmemben,
Nézz a csillagokba, édes,
Melyik ragyog fényesebben?

Úgy-e az a hulló csillag?
Legvakítóbb annak fénye:
Nagyot lobban s aztán nyomban
Szertehull a semmiségbe.

S nézd csak, milyen haloványan,
Szendén ragyog az a másik,
Nyári estén rózsa kelyhén
Ringó’ fénybogárnak látszik.

szozattovabbacikkhez

 

Füzesi Magda: Karod a hinta

A párolgó, langyos esők
belebarnulnak napjaimba.
Fénylenek bűvös temetők
karod a lengő hinta.

Mert szétzúznának a hegyek,
fejemen táltos átnyargalna,
ha napsütötte tenyered
óvón be nem takarna.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf