A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Sopron [XXV. rész]

64 varmegyeMagyarország nyugati szélén elterülő vármegye volt, területe háromezerháromszáz négyzetkilométer, lakóinak száma Sopron városával együtt 1891-ben kétszázhatvanezer fő, mihez még kétezerötszáz főnyi katonaság járult. A lakosok fele volt magyar, negyven százaléka német, tíz százaléka horvát, valamint néhány száz egyéb nemzetiségű. A magyarság a csornai, kapuvári és csepregi járásban majdnem keveretlenül lakott, a felsőpulyai és kismartoni járás ellenben német és horvát, a nagymartoni német volt, és a soproniban is a túlnyomó magyarság németekkel és horvátokkal érintkezett.

    A vármegye területe hét szolgabírói járásra oszlott, benne egy szabad királyi és két rendezett tanácsú város, valamint huszonnégy nagy- és kétszáz kisközség volt. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizenötben laktak. A légnépesebb települések voltak a székhely Sopron huszonhétezer, Csorna és Kapuvár hatezer, Csepreg négyezer, Németkeresztúr, Szany és Fertőszentmiklós háromezer lakossal.

    Sopron vármegye lakossága a legiskolázottabbak közé tartozott. A hat éven felüli férfiak tizenhárom, a nők tizenhét százaléka nem tudott írni és olvasni, amely adatot egyedül Moson vármegye múlta felül. A tanköteles gyermekek kilencvenöt százaléka iskolába járt. A megyeszékhelyen kívül a vármegye területén száznyolcvan iskola volt, közte hat ipari és kereskedelmi iskola, egy katonai alreáliskola, négy polgári és kétszázhatvan elemi népiskola, végül kilenc kisdedóvó. A magasabb iskolák mind Sopronban voltak.

    Sopron földje nyugaton hegyes, keleten teljesen sík. Nyugaton az Alpok kiágazásai hálózzák be, a Lajtával párhuzamosan a kőbányáiról ismert Lajta-hegység emelkedik. Ezt a Vulka termékeny lapálya választja el egyfelől a Rozália- és Soproni-hegységtől, másfelől a Fertőmentét szeRépce, Rábca és Ikva folyóknak egykor sok helyütt mocsarakkal szegélyezett medrétől. Ezen síkság déli része Répcemellék, az Öreg- és Kis-Rába közti része Rábaköz néven ismeretes.    

    Története

    A vidéken a jégkorszaktól kezdődően minden jelentős kultúra nyomai megtalálhatók. A rómaiak előtt többek között kelták, utánuk avarok, frankok, szlávok éltek itt. A honfoglalók 900 körül szállták meg a vidéket, amely Szent István idejében szerveződött várispánsággá, bár ekkor még Kapuvár volt a központja. A gyepű részét alkotó ispánság csak lassan népesült be, ahogy sorra felépültek a vidék vára: Sopron, Kapuvár, Locsmánd, Kabold, Kismarton, Nagymarton, Szarvkő, Fraknó, LÁnzsér, Locsmánd vidéke és a Rábaköz kezdetben külön közigazgatással bírt a soproni ispán fennhatósága alatt, de ez a különállás később elhalványult. A magyarok mellett már a középkorban német telepesek is érkeztek.

    A vármegye az Árpádok idejében sok háborúnak volt színhelye. Az osztrák hercegek több ízben pusztítva csaptak be a vármegyébe. Harcos Frigyes, visszaélve IV. Béla király szorult helyzetével, el is foglalta Sopront, de csak rövid ideig örülhetett birtokának, mert Béla visszavette tőle a várost. Cseh Ottokár is két ízben járta be hadaival a vármegyét, egy ízben nagy vereséget is szenvedett a Répce mellett. Habsburg Rudolf fia is pusztította a nyugati határ mentén levő községeket 1287-ben, mikor a Németújvári Ivántól szenvedett vereséget megbosszulandó betört az országba, és Nagymartonnál megverte a magyar sereget. Hiteles helyek (ahol közhiteles okmányokat kiállítottak és lajstromoltak) ebben az időben a Szent Istvánról nevezett lovagrend konventje Sopronban és a csornai konvent, mely Zsigmond király idejében országos hiteles hellyé lett. Nevezetesebb családok az Árpád-korszakban a Gutkeled, Osl, melyből a Kanizsaiak, és a Vezekény-család, melyből a Czirákyak ágaztak ki. Nagybirtokosok voltak még az Imre király idejében letelepült Nagymartoni grófok és a Németújváriak, valamint a Nádasdyak.

    A vegyes házi királyok idején a vármegye gyakran mint zálog osztrák kézre került, egyes helyek még a XVII. század közepén is Ausztriánál maradnak, így Fraknó csak 1622-ben, Kismarton 1649-ben lett véglegesen visszakapcsolva az országhoz. A török világ kezdetén, 1532-ben szörnyű pusztulást szenvedett a vármegye, mikor a Kőszeget ostromló török sereg majdnem Sopron városáig mindent elpusztított. Török uralom alá a vármegyének csak kis része került, az is viszonylag rövid időre, ám még nagyobb volt a pusztulás 1683-ban, mikor a Bécs ellen felvonuló török sereg átvonult rajta, majd a vereség után visszaözönlő, erős vezető híján maradt török-tatár had égetve és gyilkolva távozott a vármegye területéről.

    A Habsburg-korban leghíresebb családok a vármegyében a Nádasdyak, Kéryek, utóbb az Esterházyak és Széchenyiek. Említendők még a Viczay báró és Ebergényi családok is. Idegen ellenséget látott Sopron vármegye 1809-ben, mikor Jenő nápolyi alkirály olaszországi hadaival északra vonult, hogy Napóleonnal egyesülhessen. II. József a vármegyék megszüntetésekor Sopront a Győri Kerületbe osztotta, a szabadságharc után a Sopron Kerület része lett, de 1860-ban visszakapta önállóságát.        

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A vármegye ásványi nyersanyagokban bővelkedett. Jelentékeny volt a barnaszén előfordulása Brennbergben, ahol a nagy szénbánya évi nyolcvanezer tonnát adott, továbbá Ricingen, Pecsenyéden és Lajtaújfalun, mely utóbbi helyen lignitet bányásztak, évente százezer tonnát. Jelentős volt továbbá a kőbányászat a Szentmargit, Rákos, Szárazvám, Kismartonhegy, Oszlop melletti nagy kőbányákban. További mészkőbányák voltak Sopronban és Fraknón.

    Az ipar meglehetősen fejlett volt, különösen a cukoripar, melyet öt nagy cukorgyár (Nagycenk, Bük, Petőháza, Cinfalva, Fészerfalu) szolgált. Ezekben kétezer munkás évi harmincezer tonna cukrot állított elő. Említésre méltó iparvállalatok voltak még Sopronban a cukoráru- és csokoládégyár, a malátagyár, két keményítőgyár, a harangöntő- és tűzoltószergyár, nagy téglagyárak, kékfestőgyárak, a vimpáci selyemgyár, a lajtaújfalusi jutafonó- és szövőgyár (ezer munkással), a lajtaújfalusi borkősavgyár, a lajtaszentmiklósi gyufagyár, az eszterházi nádgyékénygyár, a szárazvámi mészégetőgyár, a kapuvári bőrgyár, húsz gőzmalom, több szeszgyár és gazdasági gépgyár stb. Háziiparként a Hanság tájékán a gyékénykészítés, nád- és sásfonás, Csáván a fazekasság terjedt el, a nyugati határszélen a kosárfonás és nyírfaseprű-készítés is meghonosodott. A kereskedelem fő cikkei élő állatok, bor, gabona, baromfi, tojás, széna, gyümölcs, zöldség voltak, a forgalom központjai Sopron, Csorna, Kapuvár és Kismarton. A hiteligények kielégítésére szolgált egy bank, hat takarékpénztár és harminc szövetkezet.

    A lakosság többsége a fejlett ipar mellett is mezőgazdálkodásból élt. A szántóföldek legnagyobb része a Rábaközre esik, legnagyobb mennyiségben termesztettek búzát, árpát, rozsot, melyek mind kitűnő minőségűek voltak. Termesztettek ezenkívül sok zabot, kukoricát, nagy mennyiségű burgonyát, kevesebb repcét, lent, kendert, továbbá kölest, tatárkát, hüvelyes veteményeket. A vármegye egyik legfontosabb terméke a cukorrépa volt, mellyel az öt cukorgyárat látták el nyersanyaggal. A hajdan híres dohánytermelés (Vittnyéd, Szárföld, Babót stb.) teljesen megszűnt. A szőlőművelés tekintetében a vármegye régi idők óta nevezetes szerepet vitt. Igen jelentékeny volt a gyümölcstermelés is, alma, körte, barack különösen Fraknó, Rétfalu, Márc vidékén, cseresznye a Lajta-hegység déli tövében és Márc táján termett kitűnő minőségben, és ezen gyümölccsel a rétfalusiak nemcsak Bécset és Budapestet, de Nyugat-Európának majdnem minden nagyobb városát bejárták. A Rozália- és Soproni-hegység tövében kiterjedt gesztenyések is voltak (különösen Fraknó, Ágfalva, Sopron vidékén)

    A vármegye állattenyésztése is magas színvonalon állott. Sok gondot fordítottak a szarvasmarha-állomány nemesítésére, nevezetes tenyészetek voltak Kapuváron, Vágon, Szilsárkányban, Chernelházán, Dénesfán, Sajtoskálon és Pecsenyéden. A marhahízlalás jelentős részben a cukoripar melléktermékeire épült, és a századfordulóra a tejgazdaság és vajkészítés is lendületet vett. A lótenyésztés leginkább a vármegye déli részében virágzott, nevezetesebb ménesek voltak Egyeden (angol telivér), Szanyon és Kövesden. A rábaközi lovak (Gyóró, Szilsárkány) nagy becsben álltak. A sertéstenyésztés, mely a soproni híres sertésvásároknak Bécsújhelybe való áthelyezése folytán az 1880-as évek elején erősen megcsökkent, utóbb ismét fejlődésnek indult.

    Vad az erdős helyekben gyakori volt, előfordult szarvas, őz, fajdkakas, vadkertekben dámvad és vaddisznó, a Hanság mocsaraiban nagy mennyiségű vízi madár, a ragadozók közül róka és borz.

      

    Jelentős települések   

    Sopron

    Rendezett tanácsú város szabad királyi címmel, megyeszékhely az Ikva csinos, tág lapályában, 1891-ben huszonhétezer lakossal, kiknek szűk egyharmada volt magyar, kétharmada német, valamint egy kevés szlovák, horvát és egyéb nemzetiségű. Sopronhoz tartozott Brennberg kőszénbányatelep, melynek egymagában ezerötszáz lakója volt, továbbá a balfi kénes fürdő is.

    Sopronban székelt számos közintézmény, több ezred és zászlóalj, volt itt továbbá adóhivatal, fővámhivatal, sóhivatal, erdőgondnokság, pénzügyőrbiztosi állomás, állami állatorvos. A városban harminckilenc iskola működött, köztük az 1557 óta fennálló evangélikus líceum, a bencések főgimnáziuma (alapították a jezsuiták 1636-ban), Lähne-féle nevelőintézet (itt tanult 1878-tól 1882-ig Horthy Miklós) és hatosztályos gimnázium, állami felsőbb leányiskola (internátussal), állami kereskedelmi akadémia, katonatisztek leányainak nevelőintézete, árvaház, hét kisdedóvó, tizenhat elemi iskola stb. Sopron hazánk legműveltebb városai közé tartozott, minden tanköteles korú gyerek iskolába járt, a hat éven felüli lakosságnak csak tizennégy százaléka volt analfabéta – ilyen kedvező arány akkor Magyarország egyetlen más városában sem volt található.

    A város ipara és kereskedelme igen fejlett volt. Nevezetes iparvállalatai a Seltenhofer-féle harangöntő és tűzoltószergyár, továbbá két cukorárúgyár, malátagyár, sörgyár, borkősavgyár, három ecetgyár, több szappangyár, légszeszgyár, több nagy gőztéglagyár, a győr-sopron-eberfurti vasút gépjavító műhelye, két gazdasági gépgyár. A hiteligények kielégítésére szolgált a soproni takarékpénztár (1843 óta), az építő és földhitelbank, az osztrák-magyar-bank fiókintézete, az ipari és kereskedelmi segélyszövetkezet és a takarék- és kölcsönegylet.

    A város műemlékekben olyan mértékben bővelkedett (és bővelkedik ma is), hogy azok ismertetése túllépné az adott kereteket. Országos hírű volt már ekkor is a Belvárosban található Városház tér a Tűztoronnyal, a gótikus templommal, a reneszánsz alapokon álló Storno-házzal, a városházzal, a megyeházzal. Ezeken kívül is számos, a XIII. századtól kezdődően épült egyházi és polgári épület található a városban, melynek középkori városfalait a XIX. század végére beépítették.

    Sopron hazánk legrégibb városainak egyike. Területét a kőkor óta lakták, közvetlen előzménye a római Scarbantia municipium. A római fennhatóság a IV. század utolsó harmadáig maradt fenn. A VIII. századtól a frank birodalomhoz tartozott, német neve (Odinburch – Ödenburg) a IX. századból ismert. A római település jelentős romjai valószínűleg megérték a magyar honfoglalást, akárcsak Óbudán. A honfoglalás után Súr vezér birtoka, az ő utódaiból lett az itt sokáig birtokos Osl, majd az abból kiágazó Kanizsai nemzetség.

    A korai Árpád-korban határvár. A megerősített település kiállta a tatás ostromot, az osztrák Frigyes elfoglalta, de IV. Béla 1243-ban visszavívta. Péter várgróf árulása folytán 1270-ben a cseh Ottokár hatalmába került, ki később büntetésből, mivel a polgárok visszatértek Kun László király iránti hűségükre, a várost pusztította. Kun László a hűségén megmaradt várost szabad királyi rangra emelte, és ezt Károly Róbert is megerősítette.

    A XIV. századra a német betelepülők kerültek többségbe, és átvették a város irányítását. Erzsébet királyné III. Frigyesnek adta zálogba, de attól Hunyadi Mátyás visszaváltotta. Mátyás személyesen is többször megfordult itt, csakúgy, mint II. Ulászló és II. Lajos, valamint I. Ferdinánd. a mohácsi vész után menekülőkkel duzzadt fel Sopron lakossága, amely mindvégig sikeresen megvédte a várost a törököktől. A XVI. és XVII. században összesen öt országgyűlést tartottak Sopronban, és itt koronázták magyar királlyá III. Ferdinándot.

    A török kiűzése után Sopron katonai jelentősége megszűnt, várárkait betömték, falait beépítették. A XVIII. században a város gazdasági jelentősége erősen lecsökkent (megint egy település, amely elszegényedésének köszönheti műemlékei fennmaradását), és ezen még a száad közepén felfedezett szénlelőhely sem változtatott alapvetően. Ettől kezdve inkább a kultúrában játszott vezető szerepet, mint nagy vonzáskörzetű iskolaváros, amelyben az ország második kőszínháza épült fel.

    A vasút igen korán, 1847-ben ért ide, ettől kezdve lassan bár, de ismét fejlődésnek indult, különösen az élelmiszeripar lendült fel, aminek köszönhetően a város lakosságának száma is gyorsan gyarapodni kezdett.     

    Kismarton

    Az előző századforduló négy közigazgatásilag független, de egybeépült település konglomerátuma. Közülük a legnagyobb volt maga Kismarton, rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel, 1891-ben háromezer lakossal, köztük kétezerötszáz német, a többi magyar és horvát. Kismarton-Váralja kisközségnek kétszáz lakosa volt, Alsó- és Felső-Kismartonhegynek ezerötszáz, hasonló nemzetiségi arányokkal.

    Maga Kismarton egészen városias jellegű település volt, kissé régies külsejű, de tiszta, barátságos házakkal és utcákkal. Volt benne városháza, takarékpénztár, kaszinó, két könyvnyomda, katonai alreáliskola, a ferencesek kolostora az Esterházy-családi igen díszes sírboltjával. Kismarton-Váralja az Esterházy-kastélyt és környékét, a kastély előtti nagy tért foglalta magában. Az Esterházy-kastély egyike volt Magyarország legnagyobb palotáinak, Esterházy Pál nádor építtette 1683-ban, későbbi alakját Moreau építésztől nyerte. Alsó-Kismartonhegy tiszta zsidó város volt. Felső-Kismartonhegyen van a híres kálvária, melynek alapkövét Esterházy Pál nádor 1701-ben tette le. A kálváriatemplom belsejében az egyes kápolnák csigavonalban emelkedve vannak elhelyezve, magában a templomban van Haydn díszes síremléke, ki mint Esterházy herceg karmestere sokáig működött Eszterházán és Kismartonban.

    Kismarton a XII. században az ó-budai káptalan birtokában volt, ettől vette meg III. Béla, ennek fia, Imre pedig 1202-ben Korlát Benedek vajdának ajándékozta. a települést a tatárok lerombolták, ezt követően birtokosai megerősítették, a Kanizsaiak várat is emeltek. Ez a vár lett a XVII. században az Esterházyaké, akik pompás barokk kastéllyá alakították. A várost az uralkodó 1648-ban felvette a királyi városok sorába. A város lakosai földművelésből és kereskedelemből, továbbá a hatalmas kastély kiszolgálásából éltek.    

    Ruszt

Rendezett tanácsú város szabad királyi címmel a Fertő nyugati partján, 1891-ben ezerötszáz lakossal, közte száz magyar, negyven horvát, a többi német. A XV. századtól mezővárosi rangú települést eredetileg magyarok lakták, a neve Szil volt, a Ruszt név ennek németre fordítása (Rustbaum, Rüster a. m. szilfa). A XVI. században elnémetesedett város lakóinak fő foglalkozása a középkor óta a szőlőművelés és bortermelés volt, mely országos hírűvé tette Rusztot. Egy ideig a fertő-tarvi fürdője is látogatott volt, de a Fertő vizének apadásával ez megszűnt. A településnek az előző századfordulón még megvoltak a késő középkori városfalai, és máig fennmaradtak reneszánsz és barokk lakóházai, valamint kora gótikus temploma.   

    Csorna

    Nagyközség, járási székhely 1891-ben hatezer magyar lakossal. Volt takarékpénztára, gazdasági gépgyára, két ecetgyára és több jelentős iparvállalata. A település a győr-sopron-ebenfurti és a pozsony-szombathelyi vasutak keresztezésénél fekszik, és ennek révén a millennium idején fejlődése nagy lendületet vett, a Rábaköz központja lett élénk forgalommal, jelentékeny gabona- és marhakereskedelemmel és bortermeléssel.

    A közelében előkelő hun nő sírja, a honfoglalás idejéből pedig magyaroktól származó emlékek kerültek elő. Az itteni, Szent Mihályról nevezett premontrei prépostságot az Osl grófi család két tagja (István és Lőrinc) 1180 körül alapította. Zsigmond király 1393-ban Kanizsai János esztergomi érsek kérelmére a prépostságot országos hitelű pecséttel bíró helynek nyilvánította. II. Lajos pallosjogot adományozott prépostnak. A település a XV. században mezővárosi rangra emelkedett, fő birtokosai a prépostság mellett az Ostfiak és a Kanizsaiak voltak. A hódoltság első évszázada alatt Csorna gyakorlatilag elnéptelenedett, de aztán újjáépült, mint az Esterházy hercegek birtoka. 1849 júniusában Kmetty ezredes hadosztályával vereséget mért Wyss dandártábornok seregére, aki maga is elesett. A csornai volt a magyar sereg utolsó győzelme közvetlenül az orosz beavatkozás előtt.   

    Kapuvár

    Nagyközség, járási székhely 1891-ben hatezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt járásbírósága, telekkönyve, adóhivatala, közjegyzősége, takarékpénztára, ipartestülete, alsó fokú ipariskolája, asztalos-, faragó- és esztergályos műhellyel kapcsolatos állami polgári iskolája, apácakolostora, mezőgazdasági szeszgyára, bőrgyára, két gőzmalma. Itt jelent meg a Rábaköz című hetilap. A településen, mely egy nagy Esterházy-uralomnak volt központja, élénk gabona- és marhakereskedés folyt. Kapuvár vára hajdan nevezetes erősség volt, melyet 1708-ban Rákóczi Ferenc elfoglalt és leromboltatott. Kapuvár közelében fogták ki 1749-ben a Hanság mocsarából a Hany Istók név alatt ismertté vált rejtélyes gyermeket.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf