A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Arad [XLVII.]
Arad vármegye hazánk Tiszántúl kerületének egyik megyéje volt a Partiumban. Alakja hosszúkás négyszög, melynek összefüggő testébe csak nyugaton nyúlt be Csanád vármegye battonyai járása. Területe 6443,39 km2 volt
A megye felszíne nyugaton és északnyugaton termékeny síkság, mely északi részében a 100 méter magasságot sem éri el, míg keleti része a hegység alja felé alig észrevétlenül 120-123 méterig emelkedik. E lapályt a Fekete- és Fehér-Körös, valamint délen a Maros folyón kívül több kisebb vízér, mint a Fekete-Körösbe ömlő Tőz, a Fehér-Körösbe ömlő Csiger, s a Maros közvetlen közelében fakadó, de egyenesen a Tiszának tartó Szárazér öntözik. Csekély esésük folytán a lapály helyenként mocsaras, így nevezetesen Borosjenő és Fazekas-Varsánd táján, ahol a fölösleges víz levezetésére csatornákat (Malom-csatorna, Nádor-csatorna) ástak. E lapályból minden elődomb nélkül hirtelen emelkedik a Maros és Fehér-Körös közt nyugatról keletnek csapó és főbb emelkedéseiről Hegyes-Drócsának nevezett, a vármegye területén 70 km-nyi hosszúságban és 20–30 km szélességben elterülő hegység, melynek nyugati meredek homlokzata (Arad-Hegyalja) a kitűnő ménesi, magyarádi és paulisi borok hazája. A kiterjedt erdőségekkel borított hegységet, mely a Hegyesben 800 m., odább keletre a Drócsában 837 m. magasságot ér el, úgy észak (Csiger, gurahonci völgy), mint dél felől (kladovai, berzovai, szlatinai, soborsini, petrisi) nagy völgyek szeldelik, melyekben számos helység épült; magában a hegység belsejében több mint 30 község fekszik, amelynek lakói helyenként bányászattal foglalkoznak. A Fehér-Körösnek helyenként tág medencévé szélesbedő (Al-Csill) völgyétől északra a bihari határon a Moma-Kodru hegység emelkedik, melynek nyugati alacsonyabb lejtőit szintén szőlők borították, míg magasabb csúcsait (Arszúra 1114 m., Punkoj 908 m., Moma 930 m.) túlnyomóan erdősek, helyenként pedig (Zúgó és a Bihar megyei Kimp közt) karsztjellegűek. A vármegye legkeletibb szögletébe, a Moma-Kodru hegységtől a mély (652 m.) Gyalu mare nyerge által elválasztva, a Bihar-hegység nyúlik be, mely a Gajnában 1480 m. magasságot ér el, mely a vármegye legmagasabb pontja. E hegységekben az uralkodó kőzet a mészkő, diorit, csillámpala és homokkő, ásványok mind a három hegységben bőven vannak. A már említett folyók közül a Maroson tutajok s kisebb hajók is járhattak, a két Körösön tutajok csak magas vízálláskor közlekedhettek. Világos, Galsa környékén mocsarak, helyenként apró tavak vannak, ásványos források fakadnak Monyászán, Pankotán, Boros-Jenőn. A vármegye éghajlata nyugati részében az alföldi jellegzetes klíma sajátságait viseli magán: forró nyárra kemény tél következik.
A vármegye lakóinak száma 1891-ben 343,597 volt; ezek közül 86,780 (25,3%) magyar, 37,303 (10,9%) német, 4157 tót, 208,957 (60,8%) oláh s 2200 szerb.
A vármegye a millennium idején 10 járásra oszlott: aradi, borosjenői, borossebesi, eleki, kisjenői, nagyhalmágyi, pécskai, radnai, ternovai, világosi. A vármegye községeinek száma 216, ezenkívül 1 szabad királyi város volt. A községek a vármegye keleti hegyes részében aprók voltak, a lapályon népesebbek, 49 község népessége haladta meg a 2000 lakost.
A műveltség fejletlen volt a millennium idején, habár csak 8 községnek nem volt iskolája, viszont 11 pusztának volt. A vármegye területén összesen 339 népiskola, továbbá 14 kisdedóvó, 2 polgári iskola volt 1890-ben, az 51,305 tanköteles gyermek közül mégis 18,528 (36,1%) nem járt iskolába. Aradon, Magyar-Pécskán, Kis-Jenőn, Pankotán és Új-Szent-annán iparostanulói (ismétlői) tanfolyamok voltak. Aradon királyi főgimnázium és állami reáliskolák voltak.
Egyházi szempontból a vármegye 25 római katolikus hitközsége a csanádi, s 1 az erdélyi püspöki egyházmegye, mindkettő azonban a kalocsai egyháztartomány alá tartozott. Görög katolikus parókiák közül 2 a lugosi, 15 a nagyváradi püspöki egyházmegyébe (a gyulafehérvári és fogarasi egyháztartományba) volt beosztva. Legtöbb azonban a görög-keleti egyházhoz tartozó parókiák száma, mely közül 3 tartozott a karlócai egyháztartomány alá rendelt temesvári, míg 156 a nagyszebeni egyháztartományhoz csatolt aradi püspöki egyházmegyéhez, mely utóbbinak székhelye Aradon volt. A fennállt 4 evang. anyaegyh. a bányai, a 13 helv. anyaegyház a tiszántúli egyházkerülethez tartozott, az izraelita anyakönyvi kerületek száma 6 volt.
Törvénykezési szempontból a vármegye a nagyváradi királyi ítélőtábla kerületéhez csatolt aradi törvényszék alá tartozott. Volt járásbíróság Aradon, Nagy-Buttyinban, Nagy-Halmágyon, Radnán, Boros-Jenőn, Kis-Jenőn, Pécskán és Világoson. Arad pénzügyi bíróságnak, közjegyzői kamarának (királyi közjegyzők Aradon, Nagy-Buttyinban, Pécskán, Világoson és Kis-Jenőn voltak), ügyvédi kamarának székhelye volt. Az egész vármegye területe az Aradon székelő 33. hadkiegészítő parancsnokság s a temesvári hadtestparancsnokság, felerészben a 8. és a 4. honvédgyalogezred alá volt rendelve. A csendőrségi szárnyparancsnokság Aradon székelt. Az aradi pénzügyigazgatóság területéhez 5 adóhivatal (Arad, Buttyin, Kis-Jenő, Pankota és Radna), 4 pénzügyőrség (Arad, Buttyin, Kurtics és Pankota) tartozott. Aradon fővámhivatal volt. Az egészvármegye az aradi ipar- s kereskedelmi kamara területéhez tartozott. Volt államépítészeti hivatala, de közutak és postaügy tekintetében a nagyváradi kerületi felügyelő, illetve posta- és távirdaigazgatóság kerületéhez volt csatolva. Erdészeti tekintetben a dévai erdőfelügyelőséghez tartozott, az állami kezelésbe vett községi erdők kezelésével megbízott hivatal Aradon volt, s alája volt rendelve a gurahonci erdőgondnokság. Szőlészeti és borászati tekintetben a vármegye a ménesi kerülethez tartozott, továbbá a 6. kultúrmérnöki kerülethez és az aradi magyar királyi folyammérnöki hivatalhoz. A vármegye területén a századfordulón 28 gyógyszertár volt, ebből 8 Aradon.
Története
Az aradi síkság a XVII. századig csupa erdőség volt, Erdőhát volt a neve. E rengetegen ment végig Dácia külső és belső határa (limes), melynek vonalain a mai napig sok őskori tárgyat mamutcsontokat találnak. Vadászon, Csermőn bronzkori öntőműhelyek nyomaira akadtak.
A honfoglalás előtt szlávok által ritkán lakott terület volt, melyre Ajtony törzse telepedett le. Az Árpádok idejére tősgyökeres magyar helynevek emlékeztetnek. Birtokuk volt itt a magyar regemondóknak, az igriceknek, övék volt Igricverse. Ajtony legyőzése után Szent István egy Arad nevű ispánt nevezett ki az akkor már álló Glogovác melletti orodi földvár élére és azt a vármegye székhelyévé tette, melyhez az 1131-es véres országgyűlés emléke fűződik. A tatárjárásidején a vár jelentős mértékben elpusztult, jelentősége csökkent.
A várispánság első írásos említése 1214-ből származik. Az akkori Arad vármegye területe nem egyezett a millennium idejében levővel. Északon a Hegyes-Drócsa főgerince képezte a határát, és a Maros bal partján a későbbi Temes és Krassó-Szörény vármegyék tetemes része is hozzátartozott.
A vármegye királyi birtok volt. 41 vár volt a vármegye területén. Már a XIV. században a királyi hatalom gyengülésével a vármegye túlnyomó része magánbirtokba került. A legjelentősebb családok a Telegdiek, a Garaiak és a Lackfiak voltak. Később az aradi prépostságon és néhány főúri családon kívül, a Hunyadiak birtokolták legnagyobb részét. A XIII. századig szinte csak a nyugati sík vidék volt lakott, a XIV. században kezdett benépesülni a keleti hegyes, erdős vidék a betelepült oláhokkal. Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés során Dózsa főserege a vármegyében is tevékenykedett. A kezdeti csanádi győzelem után a Maros-menti várakat foglalták el. Gyula és Temesvár kivételével az összes környékbeli vár Dózsa kezére került. Lippa alól a nagyszámú sereg Temesvár ellen fordult, ahol azonban vereséget szenvedtek, és a felkelés összeomlott.
A török hódoltság idején a vármegye nyugati része török megszállás alá, a keleti része pedig az Erdélyi Fejedelemség igazgatása alá került. Ebben az időben a magyar lakosság elköltözött, helyükbe a hegyvidékek oláh lakói költöztek. Az 1699-es karlócai békében a Marostól délre eső területek még nem kerültek vissza Magyarországhoz, így a vármegye kettészakadt. A török megszállás alól csak1716-ban szabadult fel teljesen, azonban vármegyei rangját még nem nyerte vissza, a Temesi Bánság, majd az 1718-as pozsareváci béke után a katonai határőrvidék része volt. 1741-ben vált újra önálló vármegyévé. 1744-ben Zarándvármegye 150 helyiségét Arad vármegyéhez csatolták. A török kiűzése után a vármegye gyűléseit Boros-Jenőn, Kovaszincon, Kurticson és Világoson tartották, csak 1749-ben lett újra Arad a vármegye székhelye.
Újabb virágkora a latifundiális rendszer bukásával kezdődött, amikor is a kincstár eladóvá tette az Este herceg tulajdonában lévő roppant uradalmat. Ekkor kezdődött a rengetegek irtása, a céltudatos földművelés és állattenyésztés, amely különösen József nádor kisjenői uradalmában virágzott fel.
Az 1848–49-es szabadságharcról több gyászos emléket őriz a vármegye. 1849. augusztus 11-én Világosnál tette le a fegyvert Görgey Rüdiger orosz tábornok előtt. 1849. augusztus 21.lb Vécsey tábornok serege pedig Borosjenőn tette le a fegyvert. 1849. október 6-án az aradi várban végezték ki a 13 honvédtábornokot.
1877-ben Zaránd vármegyét végleg megszüntették, és felosztották Arad és Hunyad vármegye között.
Gazdasági élet az előző századfordulón
A lakosság főfoglalkozása a földmívelés, szőlőtermelés és állattenyésztés volt.
A vármegye területe nyugaton és északnyugaton termékeny síkság, a nagy magyar Alföld keleti széle. A megye lapályos részében túlnyomóan agyagos, homokos kevert talaj az uralkodó, mely egészében véve termékeny. Vármegye terményei közül legtöbb volt a búza, rozs, árpa, zab, tovább termett repce és kétszeres. A hüvelyes vetemények közül főleg babot, kevesebb borsót és lencsét termeltek, tetemes volt a kendertermelés, valamint a takarmány és kereskedelmi növények termelése is. A vármegyében 36 községben termeltek dohányt.
A vármegye lejtői kitűnő bort adtak. Az aradi Hegyalja legkiválóbb terméke a sok és kitűnő bor volt. Paulistól Magyarádig széles szőlőöv szegélyezte a helyalját, mely legkiválóbb bora a ménesi, magyarádi. A filoxéra itt is mindent elpusztított.
Jelentős volt a gyümölcstermelés is. Cseresznye, meggy, kajszibarack, szilva, körte, alma kitűnő minőségben termett. Sikula az almatermesztésről, Mácsa a paradicsomjáról volt nevezetes. A lapályon dinnyét is termesztettek.
Az erdők nagyobbik fele tölgyes, kisebbik fele bükkös, fenyő nem fordult elő. Az erdőgazdálkodás is jelentős volt.
Az állattenyésztés virágzó volt. A rónaságok kövér legelőin leginkább szarvasmarhát, lovat és juhot legeltettek, a hegységekben pedig juhot és sertést tenyésztettek. A méhtenyésztés szintén jelentős volt. A selyemtenyésztés is terjedt a századfordulón.
Az állati termények közül szalonna, disznózsír, gyapjú, faggyú, toll, továbbá méz és viasz került forgalomba, a tejtermelés szintén tetemes volt.
Ásványország termékei a vármegye hegyes részeiben nyersvas (a borossebesi és új-déznai vasműből), barnakő a borossebesi és solymos-bucsávai bányából), rezes marát (Aranyág) és vasérc (Borossebes, Új-Dézna, Tauc, Temesest, Trojás, Tok) termeltek ki.
Az ipar is jelentős volt a millennium idején. Apatelek, Borossebes, Galsa, Solymos és Milova határában nagy kőbányák voltak, melyek burkolat-, épület- és műkövet szolgáltattak. Agris és Radna lakói meszet égettek. Arad téglagyárai téglát készítettek, ugyanott agyagpipák is készültek. A faipar nagyobb telepei az aradi, borosjenői és nádasi gőzfűrészgyár, a Munk-féle szlatinai és madrizestyi gőzfűrészgyár, a zimbrói perkettgyár voltak. Aradon bőrgyár és kötszövészeti gyár működött. Legjelentősebb az aradi Széchényi-gőzmalom, továbbá a Mittelmann-féle nagy szeszgyár és keményítőgyár, a Weitzner-féle gép-, vagyongyár és vasöntöde volt. Említésre érdemes még az aradi robbanóüszergyár s a gázgyár.
A kereskedelem fő tárgyai a gabonaneműek voltak, valamint állatok, liszt, szesz, bányászati és ipari cikkek. Az üzleti életet segítette az osztrák-magyar bank aradi fiókja, 9 takarékpénztár, 3 bank s több takarék- és segélyegylet.
A közlekedés fővonalai: a magyar államvasutak budapest-aradi és arad-brassói vonalai voltak, melyekhez a körösvölgyi (Arad-Gurahonc), kétegyháza-kisjenő-szentannai s több kisebb vonal járult, valamint a tótvárad-szlatinai iparvasút. Az országutak jó minőségűek voltak, bár a hegyes részekben kevés út volt.
Jelentős települések
Arad
Szabad királyi város a Maros jobb partján, görögkeleti püspöki és megyei székhely volt, 1891-ben 42,052 lakossal, köztük 25,901 (61,6%) magyar, 5626 (13,4%) német, 7873 (18,7%) oláh, 1704 (4%) szerb volt. A város volt a budapest-aradi, arad-temesvári, arad-csanádi, körösvölgyi (Arad.Gurahonc) és arad-gyulafehérvári vasutak csomópontja. Volt a városnak légszeszvilágítása és lóvonatú vasútja, valamint postája és távírója is. Intézetei közül a legnevezetesebbek voltak a királyi főgimnázium és állami főreáliskola, a tanítóképezde, a görög-keleti szeminárium, a zene-iskola, magán leánynevelő intézet, kereskedelmi iskola, 2 községi polgári iskola, iparostanulói tanfolyam, a báró Orczy-féle, a Vásárhelyi-féle, valamint az ifjúsági és tanári könyvtár, több művelődési és emberbaráti intézet. Volt több magyar, román és német nyelven megjelenő hírlapja, több jelentős könyvnyomdája, valamint könyv- és zeneműkereskedése is.
A megyei törvényhatóságon kívül itt székelt egy királyi tanfelügyelőség, egy királyi törvényszék, járásbíróság, sajtóbíróság, pénzügyi és királyi ügyészség, só- és gazdasági hivatal, fémjelző és pénzügyőrbiztosi állomás, ipar- és kereskedelmi, közjegyzői és ügyvédi kamara, gazdasági egyesület, állami építészeti és folyammérnöki hivatal, az arad-körösvölgyi vasút igazgatóságának széke.
Arad ipara és kereskedelme jelentős volt. Volt több gyára (Első aradi gőzmalom és fűrészgyár, Széchenyi gőzmalom, Első aradi keményítőgyár, Első aradi gyártelep, Pannonia keményítőgyár, gép-és vagyongyár), iparának főbb cikkei: liszt, keményítő, szesz és bőrárúk, gyertya, szappan, ruházati és gazdasági cikkek, fa- és fémneműek voltak. Kereskedelmi főbb cikkek: búza és általában gabonaneműek, bor, gyapjú, méz, serte, gubacs, fa, só voltak. Országos vásárai híresek voltak.
Aradnak hét nagy pénzintézete volt (az osztrák-magyar bank fiókintézete, polgári takarékpénztár, aradi első takarékpénztár, aradmegyei takarékpénztár, arad-csanádi gazd. tak. pénztár, aradi ipar- és népbank, Viktória takarék- és hitelintézet). A városnak három napilapja volt: Alföld, Aradi Közlöny, Arad és vidéke, ezenkívül itt jelent meg minden hónap 5-én és 20-án a Házi Közlöny. Az egyleti és társasélet (Kölcsey-egylet) jelentős fejlődésnek indult.
1132-ben az itteni országgyűlésen II. (vak) Béla király nejének parancsára Borics párthívei közül 68-at felkoncoltak.
1459-ben egészen eddig portyáztak és pusztítottak II. Mohamed szultánnak török hadai. 1551. szept. 18-án az aradi várat és az egész csanádi püspökséget a törökök által kardcsapás nélkül elfoglalták.
1658. július 14-én II. Rákóczi György Arad mellett megverte a budai pasát.
Az 1848–49-es szabadságharcban a városnak fontos szerep jutott. 1848 nyarán a honvédelmi minisztérium – mint a többi dél-magyarországi várat – hadi szerrel és egy félévre való élelmiszerrel látta el. Az október 3-i császári manifesztum megjelenése után a vár parancsnoka Berger báró altábornagy a várostól azt követelte, hogy a honvédséget utasítsa ki a városból, a polgárság birtokában levő 6 ágyút adja át neki, a honvédekhez átlépett sorkatonákat fogassa el, mint szökevényeket. A város vezetése nem teljesítette e követeléseket, amire Berger báró október 7-én a nemzetőröket a várból kiűzette s délben a várost lövette. A városban levő csekély számú honvédség, Máriássy János honvédőrnagy vezetése alatt rögtön megszállotta a városnak a vár felőli oldalát, majd a nemzeti kormány intézkedése nyomán november vége felé már 6000 főnyi emberrel a várat körülzárta. A Maros jégzajlása alatt Rukavina temesvári várparancsnok ágyúkat, lő- és élelmiszereket küldött az aradi várba, azonban a szilárdan befagyott Maros ismét lehetővé tette a vár teljes körülzárását. Január vége felé Damjanich ezredes seregrészével heves ágyúztatás után eredménytelenül ostromolta a várat. Az isaszegi győztes csata után Vécsey tábornok vezetésével a várat a későbbi használat miatt meg akarta kímélni, ezért a várőrséget ki akarta éheztetni. Buda várának bevétele után Berger altábornagy a föltételes megadást elfogadta, és július 1-én a várat feladta. A vár erődítéseit kijavították, várparancsnoknak a lábtörés miatt hadműködésre nem képes Damjanich tábornokot nevezték ki. A honvédség felszerelésének főraktárát júliusban Aradra szállították, ahová augusztus 2-án a magyar kormány is áttette székhelyét. Augusztus 9-én Görgey seregével a környékre érkezett, ahová Schlick osztrák hadteste is előrenyomult. Ság és Arad között Nagy Sándor egy ideig feltartóztatta az osztrákokat, de a túlerő miatt Új-Aradra vonult vissza és Kis-Szent-Miklóst szállta meg. Miután Szegedről Temesvárra hátrált Dembinszky vezette fősereg, ő és Bem vezérlete alatt augusztus 10-én Temesvárnál vereséget szenvedett, augusztus 11-én Kossuth Aradon lemondott az ideiglenes kormánnyal együtt, s a legfőbb hatalmat Görgeyre ruházta át. A legmagasabb rangú katonákból álló hadi tanács Görgey indítványára két szavazat ellenében elhatározta az oroszok előtt való föltétlen fegyverletételt, melyet egyszerű tudomásvétel végett közölt Damjanichcsal. Görgey augusztus 11-én este hadseregével elindult Világos felé, és 13-án az oroszok előtt föltétel nélkül lerakta a fegyvert. Arad alatt Schlick osztrák tábornok felhívását elutasító Damjanich a várat az osztrákok elvonulása után Buturlin orosz tábornoknak át, és 3800 főből álló várőrséggel Chrulov ezredes és 2 század orosz huszár előtt lerakta a fegyvert.
Október 6-án az aradi várban végezték ki a 13 honvédtábornokot: Knézich Károlyt, Nagysándor Józsefet, Damjanich Jánost, Aulich Lajost, Lahner Györgyöt, Poeltenberg Ernőt, Leiningen-Westerburg Károlyt, Török Ignácot, Vécsey Károlyt, Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidot és Lázár Vilmost. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt Batthyány Lajost. 1849 augusztusa és 1950 februárja között még további három honvédtisztet végeztetett ki Haynau: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát, október 25-én Kazinczy Lajost honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem József tábornok hadsegédét. Az aradi várbörtönben halt meg Lenkey János vezérőrnagy, aki a börtönben megtébolyodott.
A Szabadság téren állították fel az 1848-iki szabadságharc emlékművét, melyet Zala György készített.
Világos
Magyar-Világos, nagyközség a világosi járásban, 1891-ben 1939 német, magyar és oláh lakossal. Ikerközsége Román-Világos nagyközség 4012 oláh lakossal. Magyar-Világos a járási szolgabírói hivatal székhelye, járásbírósággal, közjegyztőséggel, jeles cognacgyártással, több szép (Bohus-féle) kastéllyal és vasútállomással. Román-Világoson volt vasútállomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. A teljesen összeépült két község felett emelkedik a Világosi vár, ahol 1849. augusztus 13-án Görgey feltétel nélkül letette a fegyvert az oroszok előtt.
A vár keletkezésének története ismeretlen. A várat csak 1331. szeptember 8-án említik először, midőn Dezső mester királynői főlovászmester özvegye az Antal comesnek ajándékozta. A III. Béla király alatt 1190-ben felállított apátság is róla kapta a nevét. 1439-ig királyivár volt, ekkor Zsigmond király Brankovics szerb despotának ajándékozta a hozzá tartozott 5 mezővárossal 105 faluval és ércbányákkal együtt. 1441-ben Brankovics hűtlensége miatt magyarországi birtokait elvesztette, ezért Ulászló király Világost Maróthi László aradi főispánnak ajándékozta. Brankovics azonban nem adta át, s előbb 1442-ben Birini Pálnak, majd 1444-ben Hunyadi Jánosnak ajándékozta azt, kinek halálával fiai, László és Mátyás, anyai nagybátyjuknak Szilágyi Mihálynak engedték át. Midőn később Mátyást királlyá koronázták, ide, Világos várába záratta Szilágyit 1458-ban, majd miután Szilágyit a szultán Konstantinápolyban 1461-ben lefejeztette, a várat több jószággal együtt özvegyének, Báthory Margitnak hagyta Mátyás zálogképpen. 1464. február 22-én Mátyás Világost több Zaránd és Arad megyei bortokkal együtt Báthory Andrásnak és négy fivérének ajándékozta. A vár ezután mindaddig a Báthoryak tulajdona maradt, míg a család 1613-ban Báthory Gáborral kihalt.
1514-ben Dózsa parasztserege ostrommal foglalta el a várat. Miután Szapolyai János visszafoglalta a parasztoktól, nem volt hajlandó visszaadni tulajdonosának, Báthory István nádornak, csak a mohács csata után került vissza a Ferdinánd-párti Báthoryhoz.
A mohácsi vész után I. Ferdinánd, Szapolyai emberei, a törökök gyakran ostromolták. 1528-ban Szapolyai felhívására egy 600 fős török sereg ostromolta, de védői Báthory várnagya, Balica vezetésével ellenálltak. 1529-ben plébánosa játszotta át a várat Szapolyai kezére. 1566-ban foglalták el a törökök és kisebb megszakításokkal a XVII. század végéig birtokolták. 1693-ban Heister tábornok végképp kiűzte belőle a törököket.
A török hódoltság utolsó évtizedeiben főként szerbek lakták. 1699-ben a szerb határőrezredhez csatolták. Helyi hagyomány szerint az első románok Olténiából a XVII. század végén költöztek ide. Ezt követte egy moldvai telepeshullám, és a legjelentősebb, amellyel erdélyi és a Körösök vidéki románok érkeztek a XVIII. század végén.
1746-ban megszűnt a határőrség, Világost Arad vármegyéhez csatolták, határőr lakosai jobbágyokká váltak. 1755-ben Grassalkovich Antalé lett az uradalom. 1778-ban az uradalmat a zarándiért cserébe Bohus Imre kapta meg, kik ettől kezdve százötven évig legnagyobb földbirtokosa volt.
1784-ben a Zaránd és Hunyad vármegyékben kitört parasztlázadás alatt a lázadók ide vették be magukat, mire akkori tulajdonosa az aradi várból hozatott ágyúkkal halomra lövette.
A XVIII. század elején gyorsan visszanyerte középkori jelentőségét, mint uradalmi központ, mezőváros és bortermelő település.
Az 1840-es évek elején Bohusné Szőgyény Antónia német-magyar vegyes tannyelvű, katolikus iskolát alapított. Ugyanekkor már gyógyszertár is működött a településen. Az 1848-as pesti forradalom előtt pár nappal Bohus János eltörölte a füstadót, a robotot és a dézsmát. Ennek kihirdetésekor Pop jegyző kifüggesztette Kossuth Lajos arcképét. A németek közül sokan léptek be a nemzetőrségbe, majd a honvédségbe.
Szeptemberben ide helyezték Schwarzenberg-ulánusezredet, amelynek bukovinai román tisztjei tüzelték a román lakosokat a magyar kormány ellen. Október 10-én a lakosok bántalmaztak négy gyulai nemzetőrt. Október 23-án Gál László honvédjei körbevették és ágyúzták Óvilágost, majd rohammal letörték az ellenállást, és öt lakost kivégeztek, a bírót letartóztatták.
1849. augusztus 13-án a szőllősi mezőn tette le Görgey feltétel nélkül a fegyvert. A leszerelt honvédek közül sokan betyárbandákba tömörültek a környező erdőkben. Bohusné Szőgyény Antónia segélyakciót vezetett és a börtönbe zárt rabokat látogatta, amiért Haynau többször magához hívatta. Bohusné tevékenysége miatt férjével is szembekerült.
1851-ben a lakosság kérvényt küldött Ferenc Józsefhez, hogy mentse fel őket a szőlődézsma alól. 1852-ben marháikat az urasági legelőkre hajtották, emiatt egy századnyi állandóhelyőrséget helyeztek ide Aradról.
1880-ban Arad vármegye járási székhelye lett.
1882-ben a Bohus család konyakgyárat létesített Magyarvilágoson. A gyár különleges terméke volt a dinnyelikőr. 1884–1885-ben a filoxérajárvány a szőlőterület 2/3-át kipusztította.
1909-ben érte el a vasút.
Mária-Radna
Nagyközség a vármegye radnai járásában, a Maros jobb partján Lippával szemben. Itt volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, járásbírósággal és adóhivatallal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. 1891-ben 2235 magyar, oláh és német lakosa volt.
Mária-Radna itteni ferenc-rendi kolostoráról és templomáról lett híres,mely egyike a leglátogatottabb búcsújáróhelyeinknek.
Radnát 1440-ben említik először oklevelekben. A név szláv eredetű ruda szóból származik, amely fémet jelent.
1520-ban egy buzgó özvegy kápolnát emeltet a radnai dombon. Miután a Bánságot elfoglalták a törökök, a kápolnában ferences szerzetesek mutatnak be szentmisét azoknak a híveknek, akik az iszlámuralom elől a Maros északi partjára menekültek.
1668-ban a ferences szerzetesek radnai kápolnájának egy papírra nyomtatott szentképet adományoznak, amely Bassano del Grappa-i (Olaszország, Vicenza tartomány) Remondini nyomdából származik. Ez a napjainkban is tisztelt csodatevő kegykép. 1695-ben a török katonák felgyújtják a kápolnát. Csodálatos módon apapírra nyomtatott szentkép épen került ki a lángokból, a hívek az elszenesedett romok között találnak rá. 1699-ben a karlócai béke után a Maros határfolyó lesz: Lippa a Bánság többi részével török uralom alatt marad, míg a folyó északi partján fekvő Radna Magyarországhoz kerül. A Bánság 1716 októberében szabadul fel a török uralom alól, amikor Savoyai Jenő herceg visszafoglalja Temesvár várát.
1709-ben a pestisjárványt követően, az aradi lakosság fogadalmának megtartásaként szervezték meg a város első zarándoklatát Mária-Radnára, a hála és köszönet kifejezéseként, hogy megmenekültek e szörnyű kórtól.
1722-ben szemtanúk beszámolójára alapozva a kolostor krónikása feljegyzi, hogy a templom körül rejtélyes éjszakai fénysugarak jelennek meg, amelyekre nincs magyarázat. Ugyancsak a krónikás tájékoztat arról is, hogy a templomot kisebb és nagyobb zarándokcsoportok keresik fel. 1750-en egy alapos egyházi vizsgálat eredményeként a mária-radnai kegytemplomot és kegyhelyet hivatalosan is zarándokhellyé nyilvánítják. 1756. július 7-én, pünkösd vasárnapján elhelyezik az új, ma is álló kegytemplom alapkövét. 1869–71-ben a csodatevő szentképnek értékes ajándékot adományoznak. A bécsi udvari aranyműves, Josef Moser gyönyörű ezüst rámát készített a kegyképnek. 1820-ban Rudnay Sándor bíboros, prímás, esztergomi érsek ünnepélyesen felszenteli a kegytemplomot, a csodatevő szentképnek pedig két aranykoronát adományoz. Ez elkövetkező évtizedekben egyre több zarándok keresi fel Radnát, köztük voltak román ortodox hívek is, állandó vendégként vannak jelen a lugosi és angyalkúti görög katolikusok. Majdnem mindegyik bánsági egyházközségnek, illetve a monarchia minden soknemzetiségű egyházmegyéjének külön radnai zarándoknapja van.
1895-ben az első radnai csodatétel 200-ik évfordulója alkalmából a kegytemplomban új oltárt helyeznek el, amely carrarai márványból készült.
Pankota
Nagyközség a vármegye világosi járásában, 1891-ben 4896 magyar, oláh és német lakossal. Volt népbankja, ipartestülete, alsófokú ipariskolája, két gőzmalma, szeszgyára, többféle egyesülete, pénzügyőrbiztosi állomása, élénk marhakereskedelme, jeles búzatermelése. Volt továbbá vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Fő épülete a herceg Sulkowsky-féle kastély.
Első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a 1177-ből származó, III. Béla által kiadott oklevél. 1317-ben a Váradi Regestrum szerint a falu népe fölött a pankotai apát és Andás kegyúr bíráskodtak. A települést 1241-ben a tatárok elpusztították, de újjáépült. A település királyi, majd földesúri mezőváros volt, kereskedelmi, borászati és kézműves központ. Fénykorát a XIV–XV. században élte. 1565-ben a törökök a várat elfoglalták és lerombolták. 1595-ben Báthory Zsigmond visszavette, de 1596-ban ismét török kézre került. A XVII. század felején foglalta vissza a fejedelem, de vára ekkor már romos állapotban volt. 1668 körül a törökök vették vissza. Gyógyforrására fürdőt építettek, de mielőtt végképp elhagyták, a nagyváradi pasa a forrást higannyal tömítette el.
A település 1732-ben a modenai herceg birtoka lett. 1768-ban ismét vásártartási jogot kapott. A XVIII. században újraindult a szőlőművelés. A XIX. század elejére a heti- és országos vásárai a vármegye legjelentősebbjei közé emelkedett. 1813-ban gyógyszertárat alapítottak benne. Kézművesközpontnak is számított: 1828-ban 65, 1882-ban már 285 iparosmester dolgozott itt. 1877-ben elérte a vasút. 1884-ben viszont szőlőit a filoxéra tönkretette.
