Dr. Polner Ödön: A kisebbségek jogai
A kisebbségek jogainak szabályozása és biztosítása sok tekintetben új dolog.
Különösen a szabályozás és biztosítás módja.
Régebben is megtörtént már, hogy nyelvi, vallási, vagy faji kisebbségek jogait oly államokban, melyekben ily kisebbségek voltak, törvényileg szabályozták és biztosították. De az ily szabályozást és biztosítást mindig az illető állam belügyének tekintették, az nem volt nemzetközi ügy. Így Magyarországon a nemzetiségi kisebbségek jogait szabályozta és biztosította a „nemzetiségi egyenjogúság tárgyában” 54 évvel ezelőtt alkotott 1868. évi XLIV. t.-c., mely egész Európában a legelső ily nemű törvény volt; tartalmilag egyike a legliberálisabbaknak.
A háború folyamán keletkezett törekvések eredménye, hogy nemzetiségi, vallási és faji kisebbségekkel bíró államok nemzetközileg köteleztetnek az ily kisebbségek jogainak biztosítására és tiszteletben tartására és, hogy oly ügyekben, melyek azelőtt az illető államok belügyeiül tekintettek, idegen államoknak beleszólást engednek.
Nemzetközi biztosítás tárgyává tették a kisebbségi jogokat a békeszerződések is. De persze a békeszerződések e tekintetben sem mérnek egyforma mértékkel a győztes és legyőzött államoknak.
Magyarország és Ausztria azelőtt nemzetiségileg heterogén, kevert államok voltak. A békeszerződések után a helyzet megváltozott. Mondhatjuk, hogy úgy Magyarország, mint Ausztria megszűntek nemzetiségileg heterogén, kevert államok lenni, s Magyarország ma nemzetiségileg nem kevésbé homogén, egynemű, mint p. o. Franciaország.
Másrészt a jelzett két állam feldarabolásából keletkezett új államok (a békeszerződések így nevezik őket: „états nés du démembrement de la monarchie austro-hongoroise”), vagy ezek volt területeinek elcsatolása folytán kiterjeszkedett államok (a békeszerződések terminológiája szerint: „états auxquels un territoire de l’ancienne monarchie austro-hongoroise est transféré”) nemzetiségileg mind heterogének, kevertek, majdnem oly nagy, vagy még nagyobb mértékben, mint volt Magyarország vagy Ausztria.
Mégis a békeszerződések sajátságos módon a két legyőzött államot kötelezik emezekkel szemben viszontkötelezettség nélkül a kisebbségi jogok biztosítására; míg emezek csak a nagyhatalmakkal, mint szövetséges társaikkal, tehát harmadik nem érdekelt alanyokkal szemben vannak ugyanarra kötelezve mintegy ellenértékeül és feltételeül annak, hogy a szövetséges nagyhatalmak azon területátcsatolásokhoz hozzájárultak, melyek az utóbb jelzett államok nemzetiségi heterogeneitásának nagy mértékét okozzák.
A nemzetiségi kisebbségek keletkezése szintén más volt a legyőzött két államban, s ezek közül különösen Magyarországon, mint az újonnan előállott, vagy a rovására kiterjeszkedett államokban.
Emitt a nemzeti kisebbségek akaratuk, sőt tiltakozásuk ellenére máról-holnapra csatoltattak az illető államhoz; míg amott, különösen ha a jelenlegi területet tekintjük, a nemzetiségi heterogeneitásnak még mindig fennálló, bár kis mértéke a már régebben bekövetkezett és hosszú időn át folyt önkéntes beszivárgásnak és betelepülésnek eredménye.
E különbségből az következnék, hogy az akaratuk ellen csak a háború esélyei folytán más államba jutott nemzetiségi kisebbségek fokozottabb jogokban részesüljenek, mint azok, melyek a békés idők lassú fejlődése folytán önkéntes bevándorlás által keletkeztek.
De ez a következmény nem vonatott el és a Magyarország és Ausztria feldarabolása folytán keletkezett és kiterjeszkedett államok a hozzájuk került nemzeti kisebbségek számára csak oly jogok adására köteleztettek, mint amilyeneket ama két állam jelenlegi terüle3tére önként, a jobb boldogulás céljából bevándorolt kisebbségek már eddig is bírtak.
Mennyiben vannak már most e jogok szabályozva és biztosítva?
A Magyarország feldarabolása folytán keletkezett, vagy kiterjeszkedett államokkal szemben Magyarország kötelezettsége tekintetében a trianoni békeszerződés 54 – 60. cikke rendelkezik. Viszont a jelzett államok kötelezettsége a Magyarországból hozzájuk került kisebbségek jogai tekintetében Magyarországgal szemben a trianoni békében csak részben, korlátoltan és csak közvetve van megállapítva.
A szerb-horvát-szlován állam ugyanis és Románia e szerződében (amaz a 44., emez a 47. cikkben) elismerik Magyarországgal szemben is kötelezettségüket, hogy a kisebbségi jogok védelmére a szövetséges öt nagyhatalommal (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Észak-Amerikai Egyesült Államok, Japán) szerződést kötnek. Tehát nem közvetlenül Magyarországgal, hanem csak a szövetségeseikkel kötött szerződésben biztosíttatnak e jogok; Magyarországgal szemben csak e szerződések kötésére tesznek kötelező ígéretet, s ennyiben mégis van közvetett kötelezettség Magyarországgal szemben is. De hogy mik legyenek e szerződésileg biztosítandó jogok, annak megállapításába már Magyarország be nem folyhat, az már tisztán az öt nagyhatalom tetszésére van bízva.
De csehszlovák államra a trianoni szerződés még ezt a kötelezettséget sem állapítja meg Magyarország javára, míg Ausztria e biztosítékot Csehszlovákiával szemben is megnyerte.
A szövetsége nagyhatalmak és a Magyarország, s Ausztria feldarabolása folytán keletkezett, valamint kiterjeszkedett államok közt a kisebbségi jogokat biztosító szerződés létrejött St. Germainben ugyanakkor, mikor az osztrák békeszerződés ugyanott aláíratott, tehát a trianoni békeszerződést megelőzőleg és létrejött a csehszlovák állammal, azt kötelezőleg is. Ezt a szerződést megkülönböztetésül a st.-germaini osztrák békeszerződéstől st.-germaini „kisebbségi szerződésnek” nevezzük.
Sajátságos, hogy bár ezt a szerződést a prágai nemzetgyűlés elfogadta, azt még eddig hivatalosan a „Törvények és rendeletek gyűjteményében” nem tették közzé.
A csehszlovák állam területén lévő nemzetiségi kisebbségeknek tehát ez a st.-germaini kisebbségi szerződés biztosítja jogait. Biztosítja a Magyarországból hozzája került nemzetiségi kisebbségeknek is, habár nem Magyarországgal köttetett. De éppen ezért e szerződés végrehajtására vonatkozólag Magyarországnak nem ad közvetlen beleszólási jogot, mint ad fordított irányban a csehszlovák államnak a trianoni szerződés. Ezt a jogot azonban megszerezheti Magyarország abban a szerződésben, amely iránt Bruckban, Marienbadban folytak a tárgyalások. Ilyen külön szerződést Ausztria is kötött Csehszlovákiával és abban ez utóbbi közvetlenül is kötelezte magát Ausztriával szemben a kisebbségi jogok megóvására.
Ami már most a st.-germaini kisebbségi szerződésben Csehszlovákiát terhelőleg magállapított kisebbségi jogokat illeti, azok, eltekintve csekély eltérésektől, tartalmilag ugyanazok, mint amelyek a trianoni szerződésben vannak Magyarországot terhelőleg megállapítva. Ezeknek lényegét a következőkben lehet összefoglalni:
1. Az életre, szabadságra és vallás szabad gyakorlatára való jog. A st.-germaini szerződés 2. cikke értelmében a csehszlovák állam minden lakosának (tehát nemcsak polgárainak) joga van születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbség nélkül az élet és szabadság védelmére és bármely hit, vallás vagy hitvallás szabad gyakorlatára. Általános jelentőségű jogok, amit megtagadni ami viszonyok közt nem lehet senkinek.
2. Jogegyenlőség, polgári és politikai jogok tekintetében. Minden csehszlovák állampolgárnak faji, nyelvi és vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és egyforma polgári és politikai jogokat kell élveznie. Ennek folytán hivatalok, nyilvános állások elnyerésénél nem lehet akadály az, hogy valaki valamely nemeztiségi kisebbséghez tartozik.
Ennek a jognak következménye a szerződés 8. cikkében kimondott az a következtetés, hogy a kisebbségekhez tartozó csehszlovák állampolgároknak joguk lesz saját költségükön jótékonysági, vallási és szociális intézményeket, iskolákat és más nevelő intézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni.
3. Egyenlő közsegélyezésre való jog. Közvetlenül az előbbi rendelkezéshez csatlakozik a szerződés 9. cikkének az a rendelkezése, mely szerint azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny arányban élnek oly csehszlovák állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartoznak, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek élvezetéből és felhasználásból, amelyek a közvagyon terhére állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási, vagy jótékonysági célokra fordíttatnak.
4. Nyelvhasználatra való jog. A nyelvhasználatra való jogot a st.-germaini szerződés 7. cikke szabályozza. E szerint minden csehszlovák állampolgár szabadon használhat bármely nyelvet a magán-, vagy üzleti forgalomban, a vallás terén, a sajtóban, vagy bármely közéleti téren, a nyilvános gyűléseken.
A nyelv szabad használatának eme jogát sérti tehát az a kormányi rendelkezés, amely szerint a cégtáblák felírásainak nyelve és ezeknek sorrendje is meg lett határozva, s nem engedtetik meg, hogy mindenki olyan nyelvű cégtáblát használjon, amilyet akar.
Ki van mondva továbbá a st.-germaini kisebbségi szerződés 7. cikkében, hogy államnyelvet meg lehet állapítani, de a nem cseh-szlovák nyelvű állampolgárok számára a bíróságoknál saját anyanyelvüknek szóval, vagy írásban való használata tekintetében megfelelő könnyítések adandók.
Hogy mik legyenek a megfelelő könnyítések, az nincs meghatározva; és más hatóságok előtt való nyelvhasználatra a megfelelő könnyítés kötelezettsége nincs kiterjesztve. Ez érthetetlen pongyolaság a szerződés szövegében, mert kétségtelen, hogy ha a kisebbségeknek joguk van a bíróságok előtt saját nyelvüket használni, ugyanilyen joguknak kell lenni a kevesebb alakisághoz kötött közigazgatási eljárásban is.
E pont alá tartozik a szerződés 8. cikkének az a rendelkezése is, melynek értelmében a nemzetiségi kisebbségek által létesített jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeknél, iskolákban és nevelő intézetekben, melyek felállításának jogáról fentebb már volt szó, a nemzetiségi kisebbségek saját nyelvüket használhatják.
5. Az anyanyelven való taníttatás joga. A st.-germaini szerződés 9. cikke biztosítja, hogy oly városokban és kerültekben, hol a nem csehszlovák anyanyelvű állampolgárok jelentékeny számban laknak, megfelelő könnyítéseket kell eszközölni, hogy az ily állampolgárok gyermekei saját nyelvükön taníttassanak.
Ez a rendelkezés biztosítja, hogy a jelentékeny kisebbségek számára a tanítás minden fokozaton – tehát a középiskolák és főiskolák fokozatán is – minden nehézség nélkül a kisebbségek nyelvén történjék.
Hogy mi legyen az a jelentékeny arány, mely már megalapítja az e rendelkezésben biztosított jogot, azt a szerződés nem mondja meg. De bizonyos, hogy a Magyarországtól idecsatolt területen elég jelentékeny a magyarság száma ahhoz, hogy a magyar nyelvű középiskolák számát ne nyomják le annyira, mint történt, és ahhoz is, hogy magyar nyelvű egyetemi oktatást tegyenek számára lehetővé. S ha nem lehet ugyan azt mondani, hogy a szerződésileg biztosított kisebbségi jogot sértette a pozsonyi magyar egyetemnek 1919. évi szeptember hó végén történt feloszlatása, illetve rövid idő alatt kihalásra szánt egyetlen karra való szorítása, mert a st.-germaini kisebbségi szerződés akkor még hatályba nem lépett, – az államfő határozott ígéretével is ellenkező – ez az eljárás a kisebbségi jogok szempontjából mégis kifogásolható, mert a st.-germaini szerződés akkor már (1919. szept. 10.) alá volt írva, a csehszlovák állam illetékes tényezői akkor tehát már tudhatták, hogy ez a feloszlatás a később kétségtelenül hatályba lépendő szerződéssel ellentétben van.
Az itt felsorolt öt pontba foglalt kisebbségi jogok elég jelentősek és értékesek, de az ide vonatkozó rendelkezésekben igen sok a hézag és felületesség, s általában elég rendszertelenek és vázlatosak. A kisebbségi jogoknak ez a nemzetközi rendezése mind alaki, mind tartalmi tekintetben messze mögötte marad az 1868. évi magyar nemzetiségi törvénynek.
A kisebbségi jogok biztosítása. A st.-germaini szerződés 1. cikke kötelezi a csehszlovák államot, hogy a jelzett kisebbségi jogokat alaptörvényben ismerje el és kimondja, hogy egyetlen törvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés sem ellenkezhetik azokkal, s amennyiben valamely törvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés mégis ellenkeznék velük, az érvénytelen legyen.
E rendelkezés következtében a csehszlovák köztársaság 1920. évi február 29-én kelt alkotmánylevele fel is vette 128–132. §-iba a st.-germaini szerződés rendelkezéseinek legnagyobb részét, míg egyik részüknek, t. i. a nyelvhasználtra vonatkozó jognak részletesebb szabályozását külön nyelvtörvénynek tartotta fenn azzal, hogy az az alkotmánylevélnek kiegészítő része. Ez a nyelvtörvény ugyanazon kelet alatt (1920. február 29.) szintén megalkottatott.
Az alkotmánylevél 128. §-a azonban bizonyos kiegészítést tartalmaz, mely a st.-germaini szerződésben nincs bent és amely annak rendelkezéseit illuzóriussá teheti. Ez a paragrafus ugyanis megállapítván a jogegyenlőséget nemzetiségre való különbség nélkül és a nyelvnek a magánéletben való teljes szabad használati jogát, hozzáteszi, hogy ezáltal nem érintetnek az állami szerveknek ama jogai, amelyek ezeket a közrend, az állam biztonsága és a hatékony felügyelet szempontjából az eddigi vagy ezután alkotandó törvények szerint megilletik. Különösen ez utóbbi, t. i. a „hatékony felügyelet” szempontjából való jog fenntartása oly tág, amelynek alapján a kisebbségi jogok egészen kiforgathatók és semmivé tehetők. Amennyiben azonban ennek a záradéknak ily tág értelmezése alapján a st.-germaini szerződés lényegével ellenkező rendelkezések történnek, amelyen p. o. a cégfeliratok nyelvére vonatkozó rendelkezés, ezek a szerződés 1. cikke értelmében hatálytalanoknak tekinthetők.
A jelzett nyelvtörvény azonban eltér a st.-germaini szerződés rendelkezéseitől. A szerződés ugyanis a saját nyelvnek bíróságok előtt való használati jogát korláthoz, vagy feltételhez nem köti, míg a nyelvtörvény korlátozásnak veti alá, t. i. annak, hogy az illető bírósági járásban (ez az osztrák közigazgatási jogból és szervezetből átvett fogalom) a lakosság 20%-át elérje a kisebbség.
Másrészt, míg a szerződés e jogot csak a bíróságok (tribunaux) előtt való nyelvhasználatra állapítja meg, addig a nyelvtörvény ezt más, nem bírói hatóságokra is kiterjeszti.
Ugyanez a rendelkezés kimondja, hogy ily helyen a hatóságok a felek nyelvén beadványokat tartoznak elfogadni és az elintézést tartoznak ama nyelven is kiadni; továbbá, hogy ilyen helyen az állami hatóságok és szervek hirdetésein és felírásain az ily kisebbségi nyelvek is használandók. Ez utóbbi rendelkezéssel kétségtelenül ellentétben van az, hogy p. o. a vasúti pályaudvarokon még színtiszta magyar vidéken is a közönség tájékoztatására szolgáló felíratok csak c s e h nyelvűek. De ellenkezik e rendelkezés szellemével az is, hogy ugyanitt oly vasúti személyzet alkalmaztatik, mely az utazó közönség anyanyelvét nem érti.
A st.-germaini szerződés megállapítván, hogy a csehszlovák állam hozhat be államnyelvet, a nyelvtörvény kimondja, hogy a köztársaság minden bíróságának, hatóságának, intézetének, vállalatának és szervének hivatalos nyelve a csehszlovák. Ez a rendelkezés az autonóm törvényhatósági és községi szervekre nem terjed ki, de a törvény felhatalmazza a kormányt, hogy ezeknek nyelvhasználatát a végrehajtó rendeletben a törvény szellemének megfelelően rendezze. Ez a végrehajtó rendelet eddig még nem jelent meg.
Habár a törvény e rendelkezésében (1. §) a csehszlovák nyelvről beszél, később (4. §) a két nyelvet mégis megkülönbözteti, de úgy, hogy egyik a másik helyett használható.
Orvoslás útja a sérelmek ellen. A st.-germaini szerződés a kisebbségi jogoknak biztosítékait is megadja és ezeknek sérelme esetére lehetővé teszi a jogorvoslatot is. Egyik biztosíték az, hogy a szerződéssel ellenkező minden törvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés hatálytalan; míg a másik biztosíték, mint a jogorvoslat fóruma: a „népszövetség”.
Csehszlovákia ugyanis a szerződés 14. cikkében elismeri, hogy a kisebbségekre vonatkozó rendelkezések nemzetközi érdekű kötelezettségek és a „népszövetség” garanciája alá helyeztetnek, s nem változtathatók meg másképp, csak ha a népszövetség (9 taggal megállapított, de szaporítható) tanácsának többsége beleegyezik. Ugyane cikk kimondja, hogy a népszövetség tanácsának minden tagja jogosítva lesz a népszövetség tanácsának figyelmét a szerződésben foglalt kötelezettségek megsértésére, vagy ilyennek veszélyére felhívni, s a tanács az esetben az általa jónak talált intézkedéseket megteszi. Ha ezután a tanács valamely tagja és Csehszlovákia közt az ily kérdésben vita merül fel, akkor afelett nemzetközi bíráskodásnak lesz helye.
A népszövetség tanácsának tagjai a népszövetségi szerződés szerint négy nagyhatalom: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán (az Észak-Amerikai Egyesült Államok a szerződést nem ratifikálván, a tanácsban természetesen nincsenek bent), továbbá: Belgium, Brazília, Görögország és Spanyolország, mint a népszövetségi szerződés által kijelölt ideiglenes tagok.
A kisebbségi jogok sérelme esetén követendő lejárást a szerződés nem állapítja meg. Ily megállapítás és így korlátolás hiányában természetes, hogy a jogaiban esetleg sértett kisebbség közvetlenül forduljon oda, ahonnan a sérelem orvoslását várhatja, vagyis a népszövetség tanácsának valamelyik tagjához. De az is természetes, hogy viszont itt támogatást és közvetítést annál az államnál keressen, ahol azt leginkább megtalálhatja és amely államnak a kisebbségi jogok jelenlegi nemzetközi szabályozása mellett kell, hogy felszólalási joga legyen. A Magyarországtól elcsatolt területen élő kisebbségek tekintetében ez az állam Magyarország és így természetes, hogy ezek a kisebbségek esetleges sérelmeikkel elsősorban Magyarországhoz forduljanak. E tekintetben az eljárás módját a Magyarországgal megindult tárgyalások bizonyosan szabályozni fogják.
Amint ezekből látható, a st.-germaini kisebbségi szerződésben biztosított jogok lényegileg nem mennek túl azokon a jogokon, sőt el sem érik azokat, amelyeket a régi Magyarország, mint már említve volt, 54 évvel ezelőtt megadott nemzetiségi kisebbségeinek minden szerződési kötelezettség nélkül. Új dolog a nemzetközi garancia lá helyezés. Hogy ezek a jogok ennek dacára sértetlenül meg fognak-e tartatni, a jövendő fogja megmutatni; tényleges sérelmek, mint a fentiekből kitűnhetett, már is vannak.
A sérelmek orvoslására megszabott út azonban elég hosszadalmas és nehézkes. A könnyítéseket e tekintetben is azoktól a tárgyalásoktól kell várni, melyek Magyarország és Csehszlovákia közt a kisebbségi jogok rendezése tekintetében megindultak. A kisebbségi jogok védelmére azonban addig is, e szerződéses tárgyalásoktól eltekintve, meg kell tenni minden lehetőt, amit csak a st.-germaini szerződés alapján meg lehet tenni és nem szabad engedni, hogy e jogok különféle ürügyek alatt és elmagyarázások által kijátszassanak, vagy illuzoriussá tétessenek.
Az alkotmánylevélbe foglalt jogok védelmére a bírói út is nyitva áll, amennyiben minden hatóságnak valamely, e jogokat sértő intézkedése ellen a Közigazgatási Bírósághoz lehet fordulni.
