A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Brassó [LXII.]
Brassó vármegye hazánk Királyhágón túli egyik megyéje volt 1803,63 km2 területtel, mellyel a millenniumi Magyarország egyik legkisebb vármegyéje volt. Határai nagyobb részt természetesek voltak: északon a Persányi hegység és az Olt folyó, keleten a Tatrang vize, délen a brassói és Bodzai hegység. A vármegye szíve a Barcaság termékeny rónája, melyet nyugaton és délen hegységek öveznek. Nyugaton a Persányi hegység középmagasságú tető emelkednek, köztük a krizbai Várhegy1106 méterre, és a feketehalmi Nagy-Fekete hegy 1294 méterre a tengerszint fölé. A hegységeket, melyeknek túlnyomóan szelíd emelkedésű tetői nagyobbára erdősek, a Barca vizének a völgye választja el a vármegye déli határán égnek emelkedő, hatalmas Brassói hegységtől, melynek két főtömege közül csak a vadul szaggatott Bucsecs (2508 m) esik a vármegye területére. A Bucsecs főtömege északkelet felé alacsonyabb (1324 m) gerinc által magához kapcsolja a Brassótól délre emelkedő Keresztényhavas (1804 m) csoportját, melynek legészakibb tagja a Brassó fölött emelkedő 961 m magas Cenk. A Tömösi keskeny szoros, melyből a vasút a predeáli hágón át Romániába megy, e hegycsoportot a tőle keletre emelkedő Bodzai vagy Csukás hegységtől választja el, mely a vármegye délkeleti szögletét borítja be. Ez a Tömösi szoros mellett a Nagy-Kőhavassal (1840 m) kezdődik, azután dél felé domborodó ívben a vármegye határát követve (Paltin 1904 m), az ó-sánci szoroson túl a Csukás tömegében (1958 m) kulminál, északi nyúlványaival pedig Hétfaluig terül szét.
A legmagasabb hegyeket egész nyáron át hó borítja, az alacsonyabbakon is 8–9 hónapig megmarad a hó. E hatalmas hegységből számos folyóvíz siet a Barcaság lapálya felé, valamennyi az Oltnak véve útját. A Csukás tömegéből a Zajzon vizével egyesülő Tatrang ered, mely a megye területén kívül a Feketeügy közvetítésével jut az Oltba. A Tömösi szorosból aláfutó Tömös a Bucsecsből eredő Vidombáki patakba ömlik. A Fogaras megyében eredő jóval nagyobb Barca az előbbivel párhuzamosan folyik, s Földvárnál ömlik a vármegye határát képező Oltba, amely a Persányi hegységből még számos apróbb vizet (pl. Homoród) vesz fel. Az Olt kacskaringós mederben szegélyezi a vármegye határát, gyakran kilépve medréből, s Prázsmár és Hermány táján nagyobb mocsarakat táplál. Ugyanilyenek vannak Feketehalom és Höltövény között a Homoródba ömlő úgynevezett Újárok mentén is. Az említett folyóvizek közül csak az Olt alkalmas a tutajozásra, a többi nagy esésüknél és gyors folyásuknál fogva legfeljebb úsztatásra használhatók. Nagy tavak nincsenek a vármegyében, de a déli határhegységekben apró tengerszemek előfordulnak, Brassó mellett pedig az időszakos Fortyogó említendő. A hegyek általában bővelkednek kitűnő forrásvízben. Ásványos forrásai közül csak a zayzoni égvényes savanyúvíz és vasas víz említendő.
Lakóinak száma 1891-ben 86777 volt, mellyel a ritkábban lakott vármegyék közé tartozott. A lakosok között volt 26116 (30,1 %) magyar, 27802 (32 %) szász és 31106 (35,8 %) oláh. A lakosság vegyesen élt, tiszta nemzetiségű község nem volt a vármegyében. A magyarság Hétfaluban volt többségben, itt csángók élnek. A közoktatásügy a szászok lakta vidéken jó volt, de az oláhok közt még sok volt a tennivaló a millennium idején. 1890-ben a 16505 tanköteles gyermek közül 1956 (11,8 %) nem járt iskolába. A 7 éven felüli lakosságnak 36,9 %-a sem írni, sem olvasni nem tudott. A vármegye minden községében, és 2 pusztán is volt iskola, továbbá volt 28 kisdedóvó, számos közép- és szakiskola Brassóban, azonkívül volt Földvárt gazdasági tanintézet és Hosszúfaluban állami fafaragászati iskola. Brassó volt a szellemi és anyagi műveltség központja.
A lakosság foglalkozása a földművelésen és állattenyésztésen kívül a millennium idején az ipar és kereskedelem volt, amely igen virágzó volt ebben az időben. Különösen ipar tekintetében hazánk legfejlettebb megyéi közé tartozott. Az ipar leginkább Brassóban központosult, de voltak jelentős ipartelepek már a XIX. században Botfalun (cukorgyár), Zernesten (cellulóz- és papírgyár), Prázsmáron (papírgyár), Deresztyén (gyufagyár), Keresztényfalván (agyagárugyár). Brassóban a posztó-, bőr-, köteles-, fa-, papír-, szesz-, sör-, malom-, cement-, cukor-, gép-, tégla- és kőolajipar jelentős, az iparcikkek egyúttal a kereskedelem főbb cikkei is. A háziipar a múlt századfordulón erősen hanyatlóban volt, sok helyen egészen megszűnt. A kereskedelem főbb cikkei az állatok, nyerstermények, gabonaneműek, szén, kő és föld, faáruk és az ipartelepek készítményei.
A vármegye 3 járásra oszlott: Alvidéki (székhelye Földvár), Felvidéki (Brassó), Hétfalusi (Hosszúfalu), és volt egy rendezett tanácsú város: Brassó. A községek mind nagyközségek voltak, többnyire népesek csak egy volt ezernél kevesebb lakossal. A vármegye székhelye Brassó volt.
Egyházi tekintetben a három római katolikus egyháza a Gyulafehérváron székelő erdélyi püspöki, az egy görögkatolikus leányegyház a BAlázsfalván székelő gyulafehérvár-fogarasi érseki, a 31 görögkeleti egyház a Nagy-Szebenben székelő erdélyi érseki egyházmegye, az ág. evangélikus egyháza közül 12 a tiszai, 15 az erdélyi, a 2 református egyház az erdélyi s végül 1 unitárius leányegyház a kolozsvári egyházmegyéhez tartozott, valamint volt Brassóban 2 izraeli anyakönyvi hivatal. Törvénykezési szempontból a vármegye a marosvásárhelyi királyi ítélőtábla és a brassói királyi törvényszék területéhez tartozott, volt 2 járásbírósága (Brassóban és Hosszúfalun), királyi főügyészsége Maros-Vásárhelyen, bányabírósága Gyulafehérvárt, sajtóbírósága Kolozsvárt és pénzügyi bírósága Nagy-Szebenben. A vármegye a kolozsvári közjegyzői kamarához tartozott, s Brassó egy közjegyző székhelye, ugyanitt ügyvédi kamara is volt. Hadügyi tekintetben az egész vármegye a brassói hadkiegészítési és a nagy-szebeni hadtestparancsnokság, a brassói 24. sz. honvédgyalogezred s a 77. sz. népfölkelési járás területéhez tartozott. Alakította a 77. sz. I. oszt. és a 173. sz. II. oszt. népfölkelési járást, s állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága Brassóban volt, ugyanott csendőrségi szárny- és szakaszparancsnokság székelt. Pénzügyi tekintetben a brassói pénzügyigazgatóság területét alkotta. Brassóban adóhivatala, pénzügyőrsége és fővámhivatala volt, mellékvámhivatalok Felső-Tömösön és –Sáncon voltak. Brassó egyúttal kereskedelmi és iparkamara és államépítészeti hivatal székhelye, közutak tekintetében a maros-vásárhelyi felügyelő, posta- és távirdaügyekben a kolozsvári igazgatóság terültéhez tartozott. Erdői a brassói erdőfelügyelő vezetése alatt állottak. Méntelep a vármegyében nem volt, állategészségügyi tekintetben a kolozsvári igazgatóság területéhez tartozott, állami állatorvosa volt Brassóban. Ó-Sáncon, Felső-Tömösön és Brassóban magyar királyi belépőállomások voltak berendezve. Kultúrmérnöki ügyekben a kolozsvári VII. kerülethez tartozott. A megye területén 16 gyógyszertár volt a millennium idején, köztük Brassóban 9.
A közlekedés főere az előző századfordulón a magyar királyi államvasutak kolozsvár-predeáli vonala volt, mely az egész megyét észak-dél irányban hasította, ebből Brassóból a zernesti, a háromszéki és a hosszúfalui helyi érdekű vonal ágazott ki. A megye összes vasúti vonalainak hossza ebben az időben 114 km volt. Közútjai kitűnőek voltak, volt összesen 105 km állami és 206 km törvényhatósági útja. Romániával a tömösi és ó-sánci szoroson át tartott fenn közlekedést, úgyszintén a már Fogaras vármegyébe eső törcsvári szoroson át. Hajózható folyója nincs. Pénzintézetek száma az osztrák-magyar bank brassói fiókján kívül 5 volt.
Története
Brassó vármegyét az 1876. évi XXXIII. törvénycikk hozta létre. A vármegye szíve a Barcaság, melyet az erdélyi Kárpátok hatalmas láncolatai öveznek.
A rómaiak barcasági tartózkodására kevés lelet utal. A termékeny lapályt dél felől 4 szoros (Törcsvári, Tömösi, Ó-Sánci és Bodzai) felől lehet megközelíteni, őrizetükre épültek – talán már az első királyunk idején – Brassóvára (Cenktetőn), Törcsvár, Feketehalom, Höltövény és Királykő várai, hogy a kun, besenyő, tatár, török és oláh betörések ellen védelmezzék a térséget. A magyar várvédőkre utalnak a Barcaság többnyire magyar eredetű helynevei, valamint a Salamon-monda, ami szerint Salamon lovának a patkónyoma ma is látható a brassói Salamon-sziklán.
1211-ben II. András király német lovagrendet hívott be a Barcaság védelmére, mely akkor jószerivel lakatlan volt. A lovagrend Salza Henrik vezetésével vette birtokba a Barcaságot, és népesítette be német telepesekkel. Mivel a német lovagrend a királytól függetlenedni akart – pénzt veretett, kővárat épített, birtokát III. Honorius pápa hatalma alá akarta helyezni – ezért a II. András 1224-ben kiűzte a őket az országból, de a német telepesek itt maradtak. A várak, mint királyi várak az erdélyi vajdáktól függtek, s eleinte a Barcaság szász helységei is a székely ispánok hatósága alatt álltak. Később azonban II. András megerősítette az itt maradt német telepesek jogszokásait, és mint szabad polgároknak földbirtokot ajándékozott, valamint egyenesen királyi bíráskodás alá helyezte őket. A tatárjárás idején a lakosok a Barca lapályáról a Cenken épített Brassovia vár falai alá menekültek. Jogaikból később sokat veszítettek, és mint királyi várak újra az erdélyi vajdáktól függtek. Tatár betörés 1241-ben, 1283-ban és 1333-ban volt, melyekkel nagy pusztítást vittek végbe a Barcaságban. I. Lajos király 1377-ben a 13 szász helységet a székely ispánok hatósága alól felmentette, s Brassónak rendelte alá, Brassónak is visszaadta jogait, és a későbbi céh- illetve ipari élet alapját vetette meg.
1428-ban Zsigmond király megengedtek, hogy a barcasági szászok polgári pereiket a nagy-szebeni törvényszékhez fellebbezhessék. II. Ulászló Törcsvárt Brassónak elzálogosította, és 1500-ban az ahhoz tartozó 10 magyar falut a katonáskodásra és adózásra nézve a városhoz csatolta, így Brassó lassanként az egész Barcaság fejévé és urává lett, és a magyar falvak lakosait jobbágyaivá tette.
Az Erdélyi Fejedelemségben szász szék lett a Barcaságból Brassó székhellyel. 1421-ben II. Murád szultán tört be a vidékre, mely után Zsigmond visszahívta a német lovagrendet, de ők nem jutottak el idáig. Később Brassó és Beszterce vidékei a Királyföldhöz csatlakoztak, amelyen Nagy-Szebené lett a vezető szerep, és akkor a szebeni vagy szász egyetem hatósága az egész Szászföldre kiterjedt.
Hogy érdekeiket megvédjék, Brassó előbb a császárral, majd a szultánnal szövetkezett. 1529-ben Péter moldvai vajda Földvárnál leveri Ferdinánd pártját, ugyanakkor pestis pusztítja a Barcaság lakosságát. 1603-ban Radul oláh vajda Rozsnyó és Volkány közt leveri Székely Mózes seregét, aki maga is elesik. Radul ezután hordájával négy hónapon keresztül fosztogatta a Barcaságot. 1611-ben és 1612-ben Báthory Gábor tört be seregével, és győzte le a város harcosait. A Brassó vidékiek előbb Radul vajdát fogadták Báthory ellen, majd Weiss Mihály brassói bírót. 1612. október 16-án a Földvárnál vívott csatában Báthory seregei győztek, maga Weiss Mihály is elesett. 1658-ban II. Rákóczi György hadjárata miatt a török százezres sereget zúdított a Barcaságra. Miután Erdély a Habsburgok kezébe jutott, Caraffa tábornok Brassó várát hatalmába karta keríteni, de a brassóiak ellenálltak, ezért 1689-ben a várost felgyújtotta. 1718–19-ben és 1755–56-ban hatalmas pestisjárvány pusztított.
Az 1848–49-es szabadságharcban a Barcaság, mint szászok által is jelentős mértékben lakott terület fontos szerepet játszott a nemzeti ügy rovására zajló eseményekben. 1848 decemberében a szászok és az oláhok kifosztották Hétfalut. 1849. március 18-án Bem tábornok előhada Czetz tábornokkal az élén Feketehalomnál megverte az egyesült orosz-osztrák-szász hadakat, és az ellenséget Románia felé űzték ki az országból. Bem a hétfalusiakból honvédzászlóaljat szervezett. 1849. június 19–20-ig Kiss Sándor ezredes hősiesen ellenállt a többszörös túlerővel rendelkező Lüders orosz tábornok seregével szemben, de vereséget szenvedett. A szabadságharc után a Barcaság régi jogait elveszítette, csak 1861-ben nyerte vissza azokat. A székek megszüntetésével, az új vármegyék létrehozásával az erdélyi közigazgatás jelentősen megváltozott, de a székhely továbbra is Brassó városa maradt.
Gazdasági élet az előző századfordulón
Ásványi kincsei közül csak a kőszén (Volkány) és az agyag (Keresztényfalva, Barca-Újfalu) említendő.
A vármegye földje részben kövér agyag, részben barna homok, termékenységre nézve a Barca rónája a legjobb az egész vármegyében. Termeltek árpát, búzát, rozsot és zabot, továbbá kukoricát, burgonyát, tetemes mennyiségű cukorrépát, kevés kétszerest, kölest, takarmányrépát, lent és kendert. A termőterület elaprózódottsága miatt az ugarrendszert és háromfordulásos gazdálkodást alkalmazták még a millennium idején is, ezért nem volt termelékeny. Szőlőt nem termeltek, az egyéb gyümölcsök termelése viszont jelentős volt.
A vármegye állatállománya az 1884. évi összeírás szerint volt majdnem 30 ezer magyar és 507 nem magyar fajtájú szarvasmarha, közel 10 ezer bivaly, több mint 13 ezer ló, 27 szamár, 18 ezernél több sertés, majdnem 83 ezer juh és birka, valamint 774 kecske. Az állattenyésztés leginkább a kisbirtokosok kezében volt. A szárnyasállatok az összeírás szerint több mint 77 ezer tyúk, 829 pulyka, majdnem 4 ezer lúd, 4 ezernél több kacsa és több mint 2 ezer galamb. A méhkasok száma 3054 volt.
A vadászat jelentős volt, a vadállatok közül barna és fekete medve és farka gyakori volt és a legelő marhákban és őzekben nagy pusztítást végeztek. Sok volt a róka, borz, vadmacska, nyest és vidra is. Továbbá előfordult vadkecske a Bucsecsen, vadkan Zernesten, Apácán, Magyarós bükköseiben, valamint őz és nyúl is. A ragadozó madarak közül keselyű, sas, sólyom, kánya, karvaly, ölyv és bagoly fordult elő. Továbbá a fajd, mogyoróstyúk, fogoly, fürj, havasi tyúk, póling, erdei szalonka, kanalas ruca és egyéb szárnyasok is előfordultak.
A halászat jelentős az Oltban és a Feketeügyben, fogtak itt harcsát, pontyot, kárászt, menyhalat, cigányhalat, csukát és márnát, a havasi patakokban pisztráng, melyhal, zsemlyehal, serinc úszkál. A halászat fejlesztése érdekében Prázsmáron, Rozsnyón és Krizbán mesterséges haltenyésztő állomásokat alakítottak ki.
Az erdők egy tizede tölgyes, kétharmada bükkös, a többi fenyves. Az erdők adják meg a vármegye jellegét és szépségét, életét és egészségét. A meggondolatlan erdőirtásnak köszönhetően a kialakult legelők a marha táplálására nem alkalmasa, a kiterjedt havasi legelők a juhgazdaságnak kedveznek.
A vármegye ipara elsősorban Brassóban összpontosult. Nevezetesebb XIX. században alapított ipartelepei a Schiell testvérek gépgyára (1800), a Scherg Vilmos féle posztógyár (1823), az ásványolajfinomító (1853), a Teutsch-féle vasöntöde (1833) és a Czell féle sörgyár (1893). Ebben az időszakban létesült a Portland-cementgyár (1891), valamint az I. erdélyi cukorkagyár (1899). Botfalun 1889-ben alapítottak cukorgyárat, mely akkoriban Magyarország legnagyobb ilyen vállalata volt. Feketehalmon 1886-ban építették meg az első melegházat, mely jelentősen segítette a kertészet fejlődését. Jelentős volt a faipar is, a Hornunk fivérek alapította bútorgyár 1878 óta üzemelt az előző századfordulón.
Jelentős települések
Brassó
Rendes tanácsú város szabad királyi város címmel, a vármegye székhelye, 1891-ben 30739 lakossal, melyből 10441 (34 %) magyar, 9578 szász (31,2 %), 9758 (31,7 %) oláh és 207 tót volt. A város a Barcaság déli szélén, s az arra nyíló völgyekben fekszik, csekély része terül el a lapályon. A Belváros a Cenk erdőségeinek alján, a Fehér Bástyahegy és Malomhegy alatt terül el. Brassó egész Erdélynek legszebb, legvagyonosabb s legiparosabb, s hazánk legegészségesebb városa volt a millennium idején. Itt összpontosult Erdély délkeleti részének művelődése és anyagi élete. Brassó volt a megyei hatóság, a római katolikus és görögkeleti esperesség, a Szent Istvánról nevezett Szent Ferenc-rendi szerzetház, királyi adófelügyelőség, pénzügyigazgatóság, tanfelügyelőség, királyi erdőfelügyelőség, ügyvédi kamara, vesztegintézetek felügyelőjének, állami állatorvosnak, hadkiegészítési kerületnek, a 24. számú honvéd gyalogezrednek, állandó vegyes felülvizsgáló bizottságnak, a 2. sz. hadkiegészítő kerületnek, csendőr szárny- és szakaszparancsnokságnak székhelye. Volt királyi törvényszéke, járásbírósága, királyi ügyészsége, ügyvédi, ipari és kereskedelmi kamarája, közjegyzősége, dohányáru-raktára, államépítészeti és fővámhivatala, pénzügyőrbiztosi állomása, adóhivatala, belépő állomása. Tanintézetei az előző századfordulón: magyar királyi állami főreáliskola, az ág. evangélikus Honterus-gimnázium (1544-es alapítású) múzeummal és könyvtárral, római katolikus gimnázium, görögkeleti oláh főgimnázium, magyar királyi kereskedelmi akadémia iparmúzeummal, evangélikus leányiskola, ág. evangélikus teológia és tanítóképző intézet, ág. evangélikus és görögkeleti alreáliskola, görögkeleti kereskedelmi középiskola, és német alapfokú kereskedelmi és felsőbb polgári leányiskola, magyar királyi állami középipariskola és városi iparostanoncé-iskola. Volt továbbá kórháza, szegény- és árvaháza, többféle iparos-egylete, kaszinói, dal és sportegyletei, szépítő egyesülete, számos jótékonysági egyesülete és a Siebenbürgischer Karpathenberein brassói osztálya. Itt jelent meg a Brassó című hetilap és az Iskola és Szülőház című lap.
Hazánk egyik legiparosabb városai közé tartozott. Főbb iparágai voltak a posztóipar, kötött áruk készítése gyapjúból, gyapjúszövés és mosás, pokróckészítés, bőripar, kötél- és faipar (csutorák), kőolajfinomítás, papíripar, szeszipar, szalámigyártás, malomipar, bognáripar, Nevezetesebb ipartelepei a Portland-cementgyár, I. erdélyi cukorkagyár, a magyar cukoripar-részvénytársaság cukorgyára, Schiel testvérek gépgyára, Gmeiner és Scherg bőrgyára, gőztéglagyár, több gyújtószálka gyár, melyek fagyapjút is készítettek, a Scherg Vilmos féle hírs posztógyár, Láng-féle posztógyár, a Leonhardt-féle posztógyár, kötőgyár, ásványolajfinomító és parafingyár, légszeszgyár volt. A kereskedelem főcikkei honi termékek, hazi és külföldi gyártmányok, csángó-szövetek, barom, gabona, faneműek voltak a millennium idején. Vásárai igen élénkek voltak. Pénzintézetei voltak a Brassói általános takarékpénztár, Első erdélyi bank, Albina, Brassói előlegező egylet, osztrák-magyar bank fiókja és a Meseriasul román. Jelentős volt még a Brassói általános nyugdíjintézet.
Közlekedési csomópont volt már ekkor, a magyar államvasutakon kívül a zernesti és háromszéki (kézdi-vásárhelyi) vonal és a hosszúfalui helyi érdekű vasút érintette, a városban pedig gőztramway közlekedett. Volt posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára, telefon-hálózata.
A várost 1235-ben említi először az oklevelek. 1252-től lett a barcasági szász föld központja. A XIV. század elején már vásáros helyként funkcionált. 1353-ban Nagy Lajos király megerősítette régebbi kiváltságait. 1395-ben Mircea elűzött havasalföldi vajda itt esküdött hűséget Zsigmondnak. 1421-ben a portyázó török csapatok felégették, ezért a század későbbi éveiben a városvédő falakat átépítették, új bástyákat emeltek. 1431-ben és 1438-ban a törökök ismét megostromolták a város. 1468-ban Mátyás is árúmegállítójogot adományozott a városnak. 1477 körül fejeződött be a Fekete-templom építése, amely a középkori magyar csarnoktemplomok egyik legszebbike, nevét az 1689-es nagy tűzvész után kapta. 1489-ben Mátyás király elrendeltek, hogy Erdélyben Brassó városának mértékeit kell egyetemlegesen használni. 1496–1549 között itt élt Honterus János, aki az evangélikus vallást megismertette a város lakóival. Brassói származású volt Bakfart Bálint lantművész is. 1544-től a szászoknak gimnáziumuk is volt a városban. 1600–1601-ben Mihály vajda, majd Báthory Zsigmond fejedelem birtokolta a várost. 1603-ban Radul havasalföldi vajda a székelység támogatásával a város határában megverte Székely Mózes nemesekből álló fejedelmi seregét. 1611. július 8-án, Báthory Gábor a város mellett súlyos vereséget szenvedett Serban Radu vajdától. 1612-ben itt gyűltek össze a Báthory Gábor fejedelemségét ellenzők, akik ellen az országgyűlés népfölkelést hirdetett. Az 1612. október 14-i csatában Weiss Mihály brassói főbíró is elesett, a város azonban nem hódolt meg. A Rákóczi-szabadságharc idején a város lakossága szembefordult a kurucokkal. A XVIII. században a pestis több ízben tizedelte a város lakosságát. 1849-ben Bem elfoglalta a brassói Fellegvárat. 1881 júliusában a Szász Néppárt kongresszust tartott a városban.
Páratlan szépségű a város környéke. A város felett emelkedő Cenk gyönyörű erdőivel és elragadó kilátásával hazánk legszebb pontjai közé tartozik. A város környékén ezenkívül a Kis- és Nagy-függőkő, a Salamon-szikla kedvelt kirándulóhelyek. Távolabb esnek a Honterus-tér és forrás, a Schuler-rét. Nagyobb kirándulásokra a Keresztényhavas (Schuler), a Tömösi-szoros, a Tamina-hasadék, a Nagy kőhavas, a Csukás, a Bodzai-szoros, Zajzon és Előpatak fürdők, a Várhegy, a Feketehalom és a Feketehegy, Rozsnyó, Zernyest, Törcsvár, a Királykő és a Bucsecs kínálkozik. Az előző századforduló környékén az idegenforgalom fejlesztésére városi bizottságot hoztak létre.
Hosszúfalu
Nagyközség a vármegye hétfalusi járásában 1891-ben 6420 lakossal, közte 2634 (41 %) csángó, 3435 (53,5 %) oláh. Egyike az u. n. Hétfalunak. Itt volt járási szolgabírói hivatal székhelye, volt járásbírósága, állami felső népiskolája, és faragászati iskolája, többféle egyesülete, gőzmalma, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói elsősorban marha- és juhtenyésztéssel foglalkoztak.
Hosszúfalu neve először Nagy Lajos király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak. A község lakói sokat szenvedtek a tatár, török és egyéb keleti betörésektől, illetve a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak, ezt megerősítette II. Rákóczi György fejedelem 1651-ben. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török-tatár dúlás. 1756–57-ben pestis járvány több mint ötszáz áldozatot szedett, Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora írta, hogy szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság.
Hétfalu
Azon hét egymás mellett fekvő csángó község együttes elnevezése, melyek a vármegye hétfalusi járását képezték, s a Bodzai hegycsoport aljában terülnek el. E hét falu: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec. A Hétfalu közül a négy első, melyet Négyfalunak is neveznek, egymással teljesen össze vannak építve, a többi valamivel távolabb fekszik. Kevésbé jómódú községek voltak, csinos magyar templomokkal és iskolákkal, s szépen épült házakkal. Az oláhok a községnek a hegyre felnyúló felső részében, a magyaroktól elkülönülve laktak. Vallásra nézve Hétfaluban evangélikusok és görögkeletiek éltek. Lakói szorgalmas földművelők voltak, kik szűk határaikat a szomszéd szász helységektől haszonbérbe vagy örök áron vett szántóföldekkel öregbítették, szekerezéssel, fakereskedéssel, s iparral foglalkoztak a millennium idején.
Földvár
Nagyközség a vármegye alvidéki járásában, 1891-ben 2212 oláh és szász lakossal. Itt volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára, földműves iskolája.
A község várát II. András király idejében a Barcaságra telepített lovagrend alapította 1222-ben, akik itt alakították ki a barcasági „tartományuk” székhelyét. A település 1377-ig a Barcaság székhelyének számított, és 1380-ig itt székelt a káptalan is. 1379-ben hetivásár tartására kapott jogot. Brassóval folytatott versengést mutatja, hogy 1417-ben Zsigmond király oklevélben tiltotta meg a brassóiaknak, hogy megjelenjenek a péntekenkénti földvári hetivásárokon. Földvár már 1427-ben mezőváros volt, és ez évben Zsigmond országgyűlést tartott a falai között. 1457-ben Vlad Tepes török-tatár csapatai ostromolták a várat és pusztították a várost. 1529. június 22-én itt verte meg Péter moldvai vajda Gerenci Miklós püspök, Pempflinger Márk szász ispán, Török Bálint és Majláth István seregét. 1599-ben Mihály vajda égette fel a várost. 1603-ban Radul vajda serege a közelben győzte le Székely Mózes fejedelem hadait. 1604-ben a lakosság a várba menekült Basta fosztogató zsoldosai elől, és csak hétezer forint kifizetésével tudták rávenni őket, hogy ostrom nélkül elvonuljanak. Itt esett el 1612. október 16-án Weiss Mihály brassói királybíró Báthory Gábor ellen vívott csatájában.
1848. november 29-én a székelyek Gábor Áron vezetése alatt itt vívták első csatájukat. 1850-es évektől járási székhely volt. 1869-ben létesült első gyógyszertára. 1885-ben itt alapították Magyarország első tejszövetkezetét.
Feketehalom
Nagyközség a vármegye felvidéki járásában, 1891-ben 4035 szász és oláh lakossal. A település volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt több egyesülete, postahivatala és takarékpénztára. Lakói jelentős fakereskedést, vászonszövést, lentermesztést űztek. Kőszénbányája az előző századfordulón már nem volt művelés alatt.
A községet nevezték Feketehegynek is. Vára már a XIII. században állott a Feketehegy egyik sziklás szirtormán. Nevét valószínűleg a német lovagok rendi ruhájának fekete keresztjéről kapta, kik a várat II. András korában építették. 1264 augusztusában ide menekült kíséretével IV. Béla ellen fellázadt István herceg Lőrinc országbíró csapatai elől. 1335-ben I. Károly a várat leromboltatta. 1595. szeptember 15-én országgyűlés színhelye volt, ekkor hagyták jóvá a közszékelyek szabadságát. 1714. április 13-án a Rákóczi mellé álló székelyek itt szenvedtek vereséget Ferdinand Graves császári ezredes csapatától. 1848–49-es szabadságharc alatt a Brassó ellen nyomuló magyarok itt szorították vissza az osztrák sereget.
