Bence Lajos: Óda a hazatérőhöz
Mottó: »hogy gyávasággal senki
a föld alatt nyugvó elődök
hősi nevére rút szégyent ne hozzon…«
/Alkaiosz/
I.
Boldog lehet, ki kerülőkkel
dűlőutak mentén,
kertek alatt végül
mégis hazatalál.
Isten! Mivé lesz a Kő is
¾ évszázad után…
mivé szelídülhet a kín,
mivé nemesül a pusztulás?
Mit építhet itt a szenny,
rombol a törvény?
Miféle kór, miféle mákony
hatalma testesül, miféle
önként-halál?
Nem volt másként soha…
Nem volt másabb a sors,
a gonosz mostoha. Se jó se
rossz, se kegyeske:
messzire esett innen
Aquincum, Aquileia
Még messzebb Róma.
Nem énekelt itt Homér,
Vergil, sem Horác.
Huzatos hely, vad hordák
tanyája voltál Halicanum.
E boreaszi fagyban,
nem virult mandula,
csírában fagyott
meg minden vágytól
duzzadó akarat.
/Délben kelt itt
a nap…/
A hordó is savanyú
bort érlelt – nem
isteni ambróziát.
Dalnok, piktor,
„isten hozta” helyett
sunyi mosolyra talált.
II.
Az élet annak rajza is
másodlagos: ami fontos, a Mű maga;
a kő, a gipsz, a véső, a kalapács,
az isteni sugallatú forma.
Mayer-Zala, vésőd alól dicső
múltunk mázsás törvénye perel;
gyors tekintetű, párducos Árpád
és a Hét Vezér, s bár „egyetlen
négyzetcentiméterük sem hiteles”
mégis hisszük, így jöhettek csak,
lobogó ingujjban, fölkínálva nekik
magát a végtelen róna, ki nem
elégített gyönyörű lány, Pannónia.
Nem ágról szakadt, nem kiűzött horda
fejedelmi arc és fejedelmi külső.
Hogyan is kezdhetnék ki
a súlyos palástot fém-molyok?
/A fátyol alól is könnyű
angyal mosolyog./ Csenoch János
azóta is visszakéri, „amit
életében megmenteni nem tudott”.
Aradon csákányos kezektől,
A Téren mákonyos eszméktől
megtépázva az allegória,
s a Kerepesiben kuncog
a mosottkő… – szegény,
szegény Mayer-Zala.
Vágd bele a vésőt, formáld kalapáccsal,
ha kell, hogy harangként konduljon,
hang- és szótlanul ne legyen
a száj, lelkedből adj hozzá,
csak már mozduljon;
és feszüljön az izomzat,
adj kezükbe nyilat,
vagy hangszert – csak így
ne hagyd őket, az elmenőket
a történelem árváit.
Vagy hívd cinkostársadat,
Az eróziót segítségül – csak így
Ne maradjon, csak így ne hagyd!
Vagy másképpen tégy csodát!
Régóta hiányzik már egy új
csipkebokor-fellobbanás.
Így tán beteljesül a régi vágy.
„Isten is megáldja a hazát!”
III.
Ki tudja, elmenni,
vagy visszatérni könnyebb.
Simogató mosolyt küldeni
fának, erdőnek.
Tudod, itt már a hősök is
meghaltak, de még moccan
a kiszikkadt csontváz.
Naponta pislákolva gyullad
ki bennünk egy-egy régi láng.
Néhai ünnepelt, Mayer-Zala
légy üdvözölve nálunk.
Amazonaszi rengetegbe
tévedt Odüsszeusz, ki hosszú
bolyongás után végre
hazatalált.