Komlós Aladár: A meglopott királyfi

Szürke napok peregnek rám az égből
s én félve lopózom az unt falak alatt.
Tudom a sorsom: elborítanak
a Nagybég-utca, a kakasos templom,
a százszor végighúzgált házfalak.
Egy színes szót a nyelven szinte szégyell.
Kiri az innen. Itt zsibbad a gyász.
Agyamban már egy ötlet sem cikáz,
fantáziám szárnyát behúzva gubbaszt,
akár egy varjú tarlott fák hegyén.

Ó, hol vagy, hol vagy ifjúságom
ékes, arany processziója,
választottságom drága dölyfe,
körülröpködő ezer álom,
gyűlölségem pompás husángja,
ó mivé foszladoztál ifjú
fantáziám bíborpalástja?

Ó jaj, királyfi voltam egykor én
– Ismeritek a herceg bús meséjét? –
s míg a folyón fürödtem egyszer én,
királyi ruhám titkon elcserélték
és koldusgúnyát hagytak a helyén.

Rongy koldusgúnyában még meddig járok én!