Törőcsik Attila: Az emberi közösségek történelmi változásai

A tanulmány célja, hogy áttekintést adjon az emberek által létrehozott csoportszerkezetekről, azok változásairól az emberi történelem során a tradicionális közösségektől az úgynevezett virtuális közösségekig, melyek közös attribútuma az identitástudat, a valahova tartozás kényszere. E rövid utazás során feltárulnak olyan társadalomszerkezeti, viselkedési mintázatok, melyek segítséget nyújthatnak annak megértésében, hogy a jelenlegi – gyakori szóhasználattal élve - elhidegült emberi kapcsolatok miként váltak a mindennapok részeivé. A közösségi lét, ami az embert segítette a túlélésben, valamint bolygónk meghódításában, annak elkorcsosult módosulása ma miként hat a jövőbeli létformánkra. Minden közösség alapja a kommunikáció, melynek átalakulása magával hozza az emberi csoportok közötti viszonyok átrendeződését is, így vizsgálatunkat ezen keresztül folytatjuk.

Az emberi közösségek kialakulása, szerkezete

Az ember és az állatok - köztük a főemlősök – közötti egyik lényeges különbség az egyedek csoportosulásának oka. Az állatok puszta önérdekből vagy biológiai késztetésből, a túlélés kényszeréből csoportosulnak, míg az ember önkéntesen, érzelmi kötődésből alakít ki közösségeket. Ezek olyan embercsoportok, melyek tagjai hajlandóak a saját egyéni érdekeiket a közösség érdekei mögé helyezni (Csányi, 2006: 87), vagyis megjelenik az altruizmus, mint a közösség iránt érzett önfeláldozás igénye. A hordával szemben a közösségen belül elhanyagolható az egyedek, tagok közötti versengés, helyette az egyetértés és a szociális kötődés dominanciája érvényesül. A közösség nem csupán az egyedek összessége, hanem új szerveződés, mely önálló identitással, csoportidentitással rendelkezik. A közösségen belül az individuumok alárendelik magukat a csoportnak, ezért a közösségre jellemző attitűdök hatással vannak a tagok egyéni viselkedésére és identitására is. A közösség az általa elfogadott normák és (általában íratlan) szabályok szerint szerveződik, valamint önálló mikrokultúrát hoz létre, mely sajátos, csak az adott közösségre vonatkozó értelmezésekben teljesedik ki.

    „Az emberi akaratok viszonyait, tehát a kapcsolatot vagy valóságos és szerves életnek tartjuk, ez a közösség (Gemeinschaft) lényege –, vagy ideális és mechanikus képződménynek – ez a társadalom (Gesellschaft) fogalma.” (Tönnies 1983: 9)

    „A közösség öleli fel

    1. a családi életet, melybe az ember egész érzületével, gondolkodásmódjával beletartozik és sajátos alanya a nép;
    2. a falusi életet, melybe az ember egész kedélyével tartozik és sajátos alanya a község; valamint
    3. a városi életet, melyhez az ember egész lelkiismeretével kapcsolódik, s sajátos alanya az egyház.    

    A közösségek létalapja a kommunikáció, mely egyfajta „közösségépítő technika, ami szinkronizálja az emberi viselkedést, így közös valóságot állít elő (Veress, 2008: 15-16).    

Konformitás

A közösségen belüli közös hiedelmek, normák, döntések célja, hogy erősítsék, ellenállóbbá tegyék a közösséget és vele annak tagjait. Bár az egyes individuumoknak is léteznek önálló értelmezési, és döntési jogköreik, az egyes vélemények olyannyira eltérhetnek egymástól, ami a közösség határozatképességét, így egyben maradását veszélyeztethetik. Ezért az egyén alárendeli magát a csoport akaratának, mely során a csoport nyomására megváltozik viselkedése, véleménye (Aronson, 38). A konformitást befolyásoló tényezők között szerepel a közösség iránti lojalitás, a csoporthoz kötődés igénye, a kulturális meghatározottság, a bizonytalanság és a személyes kudarc elkerülése és a csoportnyomás. Utóbbi inkább hatalmi kérdés, érvényessége múlik a tag önértékelésén (jó, rossz), a hagyományokon (megengedett-e a szembenállás?) és a szituáción (veszélyhelyzet vagy pánik).

    Az individualizált társadalmakban a konformitás egyre inkább negatív előjelet kap (birkaszellem), az egyéni döntések érdemelnek elismerést, a kollektivisztikus társadalmakban viszont a nonkonformitás devianciának számít.

    Ugyanezt vehetjük észre a hagyományos közösségek és a modern-posztmodern majd a késő-modern közösségek életében is. A tradicionális közösségekben az eltérő vélemények, viselkedések a csoport ellenérzését válthatják ki, ezzel szemben a mai virtuális közösségekben a konformitásnak egy merőben más formája honosodott meg. A gördülékeny és hatékony részvétel az interneten megkövetel olyan csoportnormákat, melyek kitermelnek a renitens felhasználók irányába egyfajta csoportnyomást (Wallace, 2006: 90). Bár fizikai jelenlét nincs az ilyen közösségekben, a kommunikáció révén létrejöhet egy olyan konformitásra törekvés, mely eltér a hagyományos csoportlojalitástól, de céljait tekintve nyomokban felfedezhetők bennük a megszokott konformizáló tényezők.

Identitás

Az egyének társadalmi életének legfontosabb helyszíne a közösség, melyben mindennapjaik legnagyobb részét élik. Ez lehet a család, a munkahely, a lakóhely vagy valamilyen földrajzilag meghatározott területen élők csoportja, a nemzet vagy egy fajhoz tartozás. Ezeken kívül az egyén számtalan kisebb-nagyobb közösség tagja lehet (vallási, politikai, hobbi, osztályréteg), melyek szintén hatással vannak rá, a kérdés ilyenkor a „Hová tartozom?”. Maguk a közösségek is entitásként működnek, melyekben a csoport identitás a kohéziót illetve a másoktól történő megkülönböztetést szolgálja. „Kollektív identitáson, vagyis MI-azonosságon azt a képet értjük, amelyet egy csoport önmagáról fest, s amellyel a tagok azonosulnak.[…] Ereje attól függ, mennyire él elevenen a csoporttagok tudatában, mennyire képes motiválni a gondolkodásukat és a cselekvésüket.” (Assmann, én. 131). A társadalmi identitás egyben egy meghatározott kultúrához tartozás élménye is, mely megnyilvánulhat a vallási közösségekhez, nemzethez, kisebbséghez vagy etnikumhoz, fajhoz, nyelvhez vagy bármilyen csoporttudattal rendelkező közösséghez való viszonyban. A nemek kérdése ebben a helyzetben új értelmet nyer, mivel az eleve adott biológiai meghatározottság elsősorban az egyéni identitást erősíti, a közös nemhez tartozás viszont csoportidentitásban nyilvánulhat meg (feministák, transzvesztiták).

    A társadalmi csoportok összetartozása egyben más csoportoktól történő elkülönülést, némely esetben másokkal szembeni negatív sztereotípiákat is jelent. A sztereotipizálás leegyszerűsített kategóriákba sorolja a csoporttól eltérő identitásokat, ez egyrészt megkönnyíti azok azonosítását, másrészt olyan keretekbe kényszerít más közösségeket, melyek csupán felszínes, a valósághoz nem feltétlenül közelítő képben jelennek meg.

A közösségek formái, átalakulásaik

A tradicionális közösség

A hagyományos közösségek a modernitást megelőzően évezredekig tartották formájukat, szerkezetüket, melyekre a rokoni, baráti és szomszédsági kapcsolatok voltak jellemzők (Tönnies). A csoportok helyhez kötöttek, vagyis a lokalitás érvényesült, zártak kétféle szempontból is, tehát a közösséghez csatlakozás nehézkes volt és a csoport elhagyása sem volt jellemző. A tagok közötti kapcsolatok erősek, a másik ismertsége természetes, továbbá meghatározók azok a fizikai terek, melyeken a közösség tagjai egymással tartják a kapcsolatot, ilyenek a köztér, a kocsma stb. (Vályi, 117). A kommunikáció legtöbb esetben interperszonális, melyben a verbalitás egyben a közösség identitását is meghatározza, és aktív a metakommunikáció is.

    A rokoni kapcsolatok erősek, melyek az egymásra utaltságból fakadnak, a tudás nemzedékről-nemzedékre öröklődik, a családból kiválás a kitagadás, eltaszítás kivételével nem jellemző, a rokonok lehetőleg egymáshoz közel élnek.

    A szomszédság a földművelési létformának köszönhetően állandósult, a távolabbi területekhez arányában gyengül az összetartozás.

    A barátság a rokonságtól és a szomszédságtól függetlenül a munka és gondolkodásmód vagy a közös érdeklődés eredménye, a két előzővel ellentétben a szabad választáson alapulnak. A barátságot szellemi vagy érzelmi viszonyok alakítják, életben tartásához fontos a rendszeres személyes találkozó (Tönnies, 1983: 25).

    A városok kialakulásával a hagyományos közösségek is változtak: a rokonság egymástól távolabbi helyekre kerülhetett, így az együttélés már nem határozta meg a szoros köteléket, a szomszédság viszont erősebb hatást gyakorolt a lakókra, mivel az élettér beszűkült, a családi intimitás kevésbé maradt meg, a barátságok viszont gyakrabban kialakultak, köszönhetően annak, hogy több ember nagyobb eséllyel talált magához hasonló érdeklődésű és habitusú embert.

A modern közösség

A nyomtatás feltalálása és elterjedése (1450-) egységesítette a nyelveket, mely közös értelmezést és gondolkodást eredményezett, ezt erősítette a reformáció szakítása a latin liturgiával, helyettesítve azt az adott terület anyanyelvével. Mindezek összejátszása hozzájárult a nemzetek kialakulásához, mely az addig legszélesebb körű közösségeket hozta létre.

    Az iparosodás következményeként a városokba özönlöttek az emberek, így az a megfelelő urbanisztikai struktúra hiányában egyre zsúfoltabbá vált. Az itt élő emberek versenyhelyzetbe kerültek egymással, mivel megjelent a munkanélküliség réme, így a közösségi szolidaritást felváltotta a konkurrálás, a gyanakvás és az elidegenedés. A városi élettér beszűkülése mellett a földrajzi felfedezések és hódítások ezzel szemben kitágították a teret. Az Európába beözönlött arany és egyéb luxuscikkek kitermelték a gazdag polgárságot, és egy új életforma alakult ki. Az addig domináns arisztokráciát idővel kiszorította a feltörekvő polgárság, aki a gazdasági potenciája mellé politikai hatalmat is akart, így létrejöttek azok az aktív közéleti közösségek, melyek tereken, kávéházakban meghatározott témák köré csoportosítva folytattak diskurzust. Ez a csoportosulás már nem hasonlított egyik tradicionális közösséghez sem, melyben elsősorban érdekvezérelt együttlétek jellemezték a tagok közötti kapcsolatot. A XVIII-XIX. századi forradalmak sikerei már egyértelműsítették, hogy ezek a közösségek aktívitásuk mellett hatékony szervezőerővel is rendelkeznek. A lokalitás már nem játszott meghatározó szerepet a közösségek életében, előfordult, hogy egymástól távolabbi helyen élő tagokból szerveződtek aktív csoportok, ezt a közlekedés és a tömegkommunikáció tette lehetővé, bár a személyközi kapcsolatok még fontos szerepet játszottak a közösségek életében.

    Az ipari fejlődés visszásságai és a jól szervezettség hívta életre azokat az érdekvédelmi csoportosulásokat, melyekben a résztvevők az együttes erejükre, a közösségen belüli szolidaritásra támaszkodva létrehozták a szakszervezeteket, melyek példaként szolgáltak a későbbiekben kialakult más csoportosulásoknak is. A modern ember közösség iránti igénye fejeződött ki azokban csoportokban, melyeket a megnövekedett szabadidő eltöltése hozott létre. Ilyen közösségek jöttek létre a sporthoz kötődő, a közös kikapcsolódást preferáló valamint valamilyen közös célért küzdő emberek csoportjaiból.

A technológiai médiumok hatása a modern közösségekre

Az újságok, könyvek, vagyis a nyomtatott médiumok megjelenése individualizálta az információ fogyasztóit, mivel olvasásuk intimitást igényelt. A közösségek interakciói az olvasott tartalom megbeszélésére korlátozódtak, így hírforrásból hírfogyasztóvá váltak. Az elektronikus kommunikáció megint más hatást gyakorolt az emberi csoportok kapcsolatrendszerében, bár a személyes találkozások egyre inkább háttérbe szorultak, a telekommunikáció (telefon, távíró) révén a kapcsolatokban megszűntek a tér korlátai és a kapcsolatok közötti idő is drasztikusan lerövidült. A rádió és a televízió megjelenése újabb változásokat okozott a közösségek életében, fogyasztásuk létrehozott egy olyan közösségi cselekvést, mely addig csak a színházi légkörhöz volt hasonlítható. A médiumok egyirányú információküldése a befogadás idejére ugyan atomizálta a jelenlévő közösségeket, de a téma egy olyan diskurzust is elindított, mely alapja a látott és hallott információk közös feldolgozása volt. Egy hír kommentálása, annak a közösség életére történő hatása vagy egy film nyújtotta élmények kibeszélése a kisebb közösségek számára az elsődleges témát jelenthetik. Maga a médiafogyasztás ugyanakkor nagyon sok időt elvett azoktól a társas cselekvésektől, melyek egy közösség megerősítését szolgálják, a közösség átalakult közönséggé.

    Az internet betörése az élet minden területére szinte pillanatok szétroncsolta azokat a még fennmaradó közösségi formákat, melyeket az ember évezredekig a saját túlélése és mentális biztonsága megőrzésének céljából hozott létre. Az internet használatból adódó kezelés módja (egy gép - egy ember) teljesen lecsökkent az egyén szintjére, mely kizárja a közvetlen emberi társaság jelenlétét. A számítógép és az ember között olyan intimitás jött létre, ami nem engedi a társak (családtagok, kollégák) fizikai közelségét, kommunikáció csak a hálózaton keresztül lehetséges.

A közösségi média

A web 2.0 lehetővé tette az internet használóknak, hogy ne csak passzív fogyasztói legyenek a feltett tartalmaknak, hanem maguk is részt vegyenek azok előállításában. A felhasználók hamar felfedezték azokat a csatornákat és alkalmazásokat, melyek egyszerű kezelői felületükből kifolyólag nem igényeltek magas informatikai tudást, így viharos gyorsasággal indultak el a különböző blogok, fórumok, médiamegosztó oldalak, melyek nyitottak voltak szinte bárki számára, akik aktívan részt kívántak venni a tartalom előállításában és megosztásában. Ezeket a felületeket közösségi médiának (social media) nevezték el, utalva arra, hogy egyfajta kiberközösséget alkotnak. „A hangsúly arra helyeződik, hogy ezeket a tartalmakat elsősorban emberek és nem szervezetek terjesztik. Következő lényeges jellemző, hogy ezek a tartalmak ingyenesen vagy minimális költséggel érhetők el. A demokratizálódás soha nem látott mérete jelenik meg. A hálózati struktúra lehetővé teszi a kommunikációt és az együttműködést tömeges méretekben is” (Eszes, 2013). A közösségi oldalakra jellemző a decentralizáltság, az azonnali reagálás lehetősége, az ellenőrzés (cenzúra) hiánya, a szabad véleménykifejtés szabadsága valamint a multimédia alkalmazása.

Hálózati közösségek

A tradicionális és a modern közösségekhez viszonyítva az online közösségek merőben eltérő struktúrákat és kapcsolatokat alkotnak. A kapcsolatok nem fizikai térben és nem személyes találkozókon valósulnak meg, hanem egy olyan felületen keresztül, mely közege az elektronikus digitális adatátvitel. Az érintkezések jellemzően a sok-sok relációban jelennek meg, ezért az ebben történő eligazodás teljesen más kommunikációs gyakorlatot igényel, mint a személyes kapcsolatok esetében. A közösség tagjait nem kötelezi a társadalmi státuszból, a korcsoportokból vagy a rétegekből kötelezően adódó hagyományos viselkedési norma, mert az ilyen megkülönböztetésnek nincsen helye és jelentősége a kibertérben.

    A webes közösségek ad hoc jelleggel hozzák létre kapcsolataikat, tagjaik számára a nap 24 órájában rendelkezésre áll az a virtuális tér, ahol szinte mindig partnerre lehet találni, legyen szó csevegésről, játékról vagy más internetes elfoglaltságról, ilyen a hagyományos közösségekben azelőtt nem létezett (sőt udvariatlanságnak számított, ha valakit felzavartak). A „szűkebb és tágabb virtuális közösségével állandó kommunikatív kapcsolatban lévő ember így egyre inkább egy olyan társadalom tagjaként kezd gondolkodni, cselekedni, kommunikálni, amelynek léte elválaszthatatlanul kötődik az újonnan megszülető kommunikációs térhez” (Szécsi, 2008: 32). A csoporthoz kötődés – pontosan a ki-bejárkálás lehetőségétől – laza, így kevésbé alakulhatnak ki mélyebb érzelmi kapcsolatok sem.

    Maga az egyén számtalan virtuális közösséghez tartozhat a nélkül, hogy bármelyiknél is el legyen kötelezve. Wellman kapcsolathálója szerint:    

    -      a hálózati közösségeket laza, könnyen változó, erősen specializált funkciókat nyújtó kapcsolatok tartják össze;
    -      a személyes kapcsolatháló ritka szövésű, az egyén különböző ismerősei ritkán ismerik egymást;
    -      a közösségi interakció nem nyilvános tereken zajlik, legfeljebb szűk családi körben, de leginkább a hálózaton keresztül
    -      a lokalitás kevésbé meghatározó (Wellman, 1999, idézi Vályi).

    A virtuális tér lehetővé teszi, hogy a felhasználó minden olyan intézményes határt átlépjen, mely a valós életben akadályként jelenik meg távoli kapcsolataiban, így a nemzeti, nyelvi, kulturális elkülönülés értelmét veszti a globális tudat hatása alatt. Egyes vélekedések szerint az érdeklődés kiszélesedése viszont átértékelheti a helyi közösségekhez való viszonyt is, ami akár meg is erősödhet, így egy új típusú közösségi kötődés jön létre, melyet Meyrowitz „glokalitásnak” nevezett el.

    A hálózati közösségek közös cselekvéseinek motorja és erőssége a kommunikáció, mely a virtuális térben jóval gyorsabb és hatékonyabb, mint a hétköznapi életben.

Virtuális identitás

A XX. század végi információs-technológiai forradalom nem várt hatással volt mind az egyén, mind pedig a közösség azonosságtudatára. A virtuális térben háttérbe szorul az emberi test mint az önazonosság legfőbb hordozója; a felhasználók megjelenése sok esetben egy becenévre (nickname) és a hozzá tartozó azonosítókra korlátozódik. A testet a virtuális térben helyettesítheti az avatár, a szabadon választott tulajdonságokkal felruházott virtuális test. A virtuális identitás ily módon lehetőséget ad a személyiség megkettőzésére vagy megsokszorozására, ami a hagyományos identitás és az „Én” feloldódásaként is értékelhető. (Magyar Virtuális Enciklopédia) Az anonimitás lehetősége új szereplehetőségeket ad a felhasználóknak, melyek mögé bújva elrejthetik saját énjüket, mitöbb új azonosságot vehetnek fel. Az online szerepjátékok új éntudatot kreálnak a játék idejére, ami lehetne akár a színjátszás analógiája is, de hatásuknál fogva magában rejtheti azokat a veszélyeket is, melyek a valós identitás háttérbe szorulásával vagy akár elvesztésével is járhatnak. A virtuális identitás leginkább a fiatalabb generációk körében terjed, akik idejük jelentős részét töltik a számítógép előtt. A virtualizált önmeghatározás azonban más lehetőségeket is rejthet, melyek olyan közösségek ad hoc létrejöttét kelti életre, melyek nélkülözik a „hagyományos” személyközi kapcsolatokat, helyettük a kibertérben történő virtuális közösségekhez tartozást erősítik. A „gépen keresztüli” önmegvalósítás a közösségi oldalak, elsősorban a (rohadt) Facebooknak köszönhető, ahol a felhasználó nyilvánossá, bárki számára elérhetővé teheti azokat a tartalmakat, melyek az önképét tükrözik.

Összegzés

A hagyományos közösségi létformát lassan felválthatja egy olyan új virtuális, hálózati közösség, mely teljesen más struktúrára és kapcsolati elemekre épül. Mivel a folyamat rendkívül gyorsan zajlik, ezért vizsgálata, elemzése csaknem reménytelen, hiszen ami ma érvényes megállapítás a közösségek kapcsán, holnap elavulttá válhat. Ahogy modernitást meghaladta a posztmodern, majd nem sokkal utána a késő-modern szemlélet, ez hatványozottan érvényes az emberi közösségekre is. A helyhez kötött asztali számítógépet követte a mobilisabb laptop (melynek beérni sem volt ideje), hogy alig néhány év „tündöklés” után átadja helyét a mobilkommunikációnak. A trend nem túl bíztató, hiszen azok a kommunikációs csatornák, melyek végigkísérték az emberiség interakcióit, olyannyira háttérbe szorulnak az új technológiák miatt, hogy talán a nem túl késői jövőben már alig-alig lesznek használatban. A gyorsaság és a tér legyőzésének súlyos ára a kifinomult kommunikáció hanyatlása, elsorvadása lesz. A pesszimista álláspont mellett azonban van remény arra, hogy az ember ragaszkodik a másik közelségéhez, hiszen érzelmeit csak így képes a legmélyebben átélni.

További irodalom

    Aronson, Elliot: A társas lény    

    Assmann: A kulturális emlékezet (Atlantisz, Budapest, én.)    

    Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés (Sanoma Budapest, 2006)    

    Dr. Eszes István: A közösségi média fogalma (tankonyvtar.hu, 2013)    

    Tönnies, Ferdinand: Közösség és társadalom (Gondolat, Budapest, 1983)    

    Veress Károly 2008 Közösség és egyén viszonya – Hermeneutikai megközelítésben (In.: Karikó Sándor (szerk.) Közösség és instabilitás. Budapest, Gondolat, 2008)    

    Wallis, Patricia: Az internet pszichológiája (Osiris Kiadó, Budapest, 2006)    

    Wellman, Berry-Halácsy Péter-Vályi Gábor (szerk.) 2006 Hatalom a mobiltömegek kezében