Radnai István: PILLANGÓK EBÉDSZÜNETBEN
Henriettánál már nem kellett betörni az ablaküveget, hogy valaki bejusson abba a fényes sötétségbe. László Dedi átlagos, inkább középtermetű fiú volt, a vállalati csapatban jobbszélső. Kicsit hosszabb haja szőkébe hajló, inkább seszínű volt.
Hogy Henit elképzeld magadnak, egy kosárlabdázó Koncz Zsuzsára kellene gondolnod. Selymesen az erős vállára hullott, kicsit féloldalasan – ebben is hasonlítottak egymásra. Csöppet sem volt férfias, aki látta a vállát, arra gondolt pofont nem, de egy-egy cirógatást elfogadna tőle.
Azon a délelőttön két osztályon nem haladt a munka. Számlák se készültek, bár gondosan befűzték a gépbe a formanyomtatványt. A lányok izgatottan beszélték egymás közt, Heni sztjuvinak, légi utaskísérőnek készül, az első vizsgán már túl van.
Ő maga nem szédült meg, de az oktató kissé nehezebben vette a levegőt. Valahogy a szóbelinél kicsit közelebb is húzódott, nem a székre, hanem az asztalra ült.
Heni szorgalmasan és elég gyorsan válaszolt. Amikor angolra fordították a beszélgetést, nem akadt el pergő nyelve, szülei éveket töltöttek el kiküldetésben, még gyermekkorában. Csak érettségizni jött haza két éve. Azonnal állást kapott a külkereskedelemben.
Az oktató valamiért gyakran húzogatta a nadrág szárát, ezt olyankor szokták a férfiak, ha nem akarják, hogy a nadrág kitérdesedjen.
De mintha derékban szűk lett volna, és az övét babrálná, a derekán is húzogatta.
Heni ártatlanul nézett maga elé, a kérdésre koncentrál, néha felnézett a pilóta arcára. Rádöbbent, kék szeme van, olyan világító kék, átható. Majd egyre sötétebbre váltott, mint akinek tágul a pupillája.
Kormos kettő csak arra vigyázott, hogy a nadrágja éle.
- Majd értesítjük! - a szokásos zárómondat. Heni tudta vagy inkább érezte, hogy ez a következő fordulót jelenti. Még orvoshoz is kellett mennie. Bármilyen nevetséges, az újraoltási igazolványát is bekérték. Fontosabbnak látszott, mint a jeles érettségi.
Dedi leveleit a főnök rendre visszadobta. Mi állt ebbe a góréba? - tanakodtak a többiek. Kis cég volt, gyakran a vezér maga írta alá a levelet. A vezér név valahogy ráragadt, pedig a káefté nem rég szakadt ki az anyavállalatból és mindenki szem előtt volt, hiszen nem volt második szereposztás. A vállalati futballcsapat együtt maradt, csak a sörmeccsek szaporodtak, a bajnokság leült. A minisztérium sportfelelőse alig várta nyugdíját, nehogy addig lapátra tegyék. a titkárnő férjhez ment, azt rebesgették valami arab herceghez. De hát mindenki herceg volt, akinek arany karórája volt, tizennyolc karátos. Nem is Doxa, ilyen márkát még nem láttak. Azok a nők híresztelték, akik állítólag látták, amikor felszolgálták a kávét. Akik az állami cégnél maradtak egy darabig pletykálkodtak, mint régen, aztán egyik reggel, napról-napra, szép sorjában nem jöttek be többé.
Dedi leveleiben oda nem illő értelmetlen mondatok voltak. A levelezőnő, egyenesen a lecsóból, nem tudott a szöveggel mit kezdeni, ha belejavított, még rosszabbul sült el. A lecsó nem valami nyári eledel volt, hanem a levelezési csoport. Ezek a becenevek és betűszavak körülbelül olyanok voltak, mint a németeknél a náci, vagy az oroszoknál a „gazprom”. Impex becenevet kapott az állami vállalat, amely N.V. néven alakult, de a nemzeti vállalat megjelölést csak a forradalom százéves évfordulója ihlette. Később Petőfi képe is halványult és négy hatalmas portré haladt a május elsejei menet élén. Tehát lecsó télen is volt, de a felvonulások is megkoptak addigra.
Egyszerre olyan olcsó lett minden, úgy csökkentek az exportárak. Pedig csak a tizedes vessző csúszott arrébb Dedi keze alatt. A főnök, erős, de keskeny orrnyergén aranykeretes szemüveg ült, le nem tette volna. szürke szeme semmi jót nem ígért. Csontos arca, csontos keze sem.
Jolán, aki pedig nő volt, de ezt a negyven év alatt elfelejtette, maga elé nézve hallgatta a szentenciát. Ritkán szidták össze, pedig most nem is ő volt a hibás, hanem, aki a levelet diktálta.
Kiléptem a folyosóra. A káeftének nem volt se konyhája, se étkezője. Ezt meg kell szokni. Büfé sem. Irány a közért, de akkor még a gyors beszédű főnökön, az ügyvezető, nem nézett folyton az órájára. A vécé felől kék füst gomolygott, majd hidegen leült az előtér bőrgarnitúrájára. Még tanultuk a megváltó kapitalizmust.
A lépcsőház nem volt rideg, az udvarra nem gang nyílott, széles, műkő burkolatú folyosó, benne minta: időnkét egy-egy virágkosár és végig kerete volt. Sötétebb, szürke csík vezette volna a szemedet, ha a lábad elé néztél volna. Annyira megszokott látvány volt a mintás műkő, hogy ezt a házat be sem mutatták a tévében. Rádió-Mihály a kamerával a szecessziót pásztázta.
A tágas udvaron halk zsongásként jelentkezett az utcazaj, a villamos nem rezgette az ablakot. Meghallottad volna a suttogást.
Kakaó kiflivel, mint az albérletben, amikor a szünetben bezárt a menza és még kevesebbet gondoltál a jegyzetekre. Én is csak a kakaóra gondoltam, amikor a másodikra, a kényelmes lépcsőkön.
Egy alakot láttam, háttal, és egy nőt az ajtófélfának dőlve. a második lakásajtónál, az volt hevenyészett irodánk ajtaja.
A nő valahová a távolba nézett, talán repülőzúgást hallott vagy a korlát virágtartójára szállt egy pillangó.
A férfi zokogott, sőt sírt, halkan, de sírt. Később láttam, hogy Dedi arcán tényleg könnyek csorogtak.
Heni dacosan hátradőlt, mintha az ajtófélfa akarna kiszakadni.
Amikor Heni elrepült, Dedi lázasan szervezte a tömegsportot. Elfoglalta a városi futóverseny és diákolimpia.
Másnap a főnök Moszkvába repült, legalábbis úgy mondták, a legnagyobb partnerünk képviseletében. Bepróbálkozott régi kapcsolatunknál. a Csúzpromexportnál. A többit megteszi a vodka. Gorbacsovval nem számolt, szesztilalom!
Talán nem is Moszkvába repült, talán csak repült. A Kovács elvtársból Kovács úrrá avanzsált trösztvezér még időben kinevezte taknyos unokaöccsét. Az unokaöcs többet ért, mint a nagybátyja.
Bezárkózott - Magdika senkinek nem vagyok itt! - és elővette egyetemi jegyzetét. A lányok meggyanúsították, hogy szexlapokat olvas. A munka egyre kevesebb lett, a káefté létszáma attól még megmaradt.
Változatlanság, a változásban. Csak bizsergett a rendszerváltás.
