Serfőző Attila: Tetemre hívás

A névjegyén aranybetűkkel ez áll; „Bértczy Benő vállalkozó”. És valóban, élt és vállalkozott, Benő. Állított ki számlákat, dolgozott is böcsülettel, csupán a szabályok keszekuszaságában nem volt hajlandó utat törni. Úgy gondolta, ő egy kivételes sziget a mindenség káoszában ahová megpihenni jár a lélek, no és a haszon. Nem mérgezte az agyát jogszabályok lapozgatásával és a könyvelés agyafúrt rendszertelenségének megismerésével. Felszólításokra nem válaszolt, büntetéseket nem fizetett be, s egyáltalán, kivonta magát a közigazgatás fortélyokkal szegmentált, de bazsarózsa illatú világot vizionáló teréből. Foglalkozását tekintve jövőbelátóként aposztrofáltatta magát. Mivel az egyéni vállalkozás kiadásával foglalkozó iroda nem talált erre passzust, a természetgyógyászi titulust húzták rá. Benő előszeretettel mosta össze a múltat és a jelent, az idősíkokkal úgy zsonglőrködött, mint más a televízió távirányítójával az esti sorozatok alkalmakor. Halottlátásért tudott engedményt is adni addig, míg az örökösödési hercehurca lecsengett, de miután a kliens jól jött ki a perpatvarból, néhány óra jövőbelátással duplán lehúzta a vígan gyászolót.
Nos, a végtelenségig nem lehetett a hatóság bajszát húzni, egy napon megjelent az ajtaja előtt két termetes közeg.
Furcsamód, mielőtt csengettek volna, Benő ajtót nyitott a rendőrök előtt. Az előállítás zavartalanul lefolyt, néhány perc múlva, már a kihallgató tiszt elé került. Miután a szokásos adategyeztetéseken túl lettek, elkezdődött a dolgok mélyébe való kutakodás.
A nyominger hamarosan a gyanúsítottól értesült arról, hogy a szeretőjéhez keddenként egy másik pasi jár fel, s a hites feleség évek óta viszonyt folytat a szembe szomszéddal. Grátiszként tárta eme magába zuhant hivatalnok elé, hogy a húsz éve elhunyt nagymamája igencsak nehezményezi, hogy úgy másfél éve volt képes elherdálni ötvenhatezerért a család étkészletet, amit a matróna egy könnyű pillanatában rá testált.
Negyed óra múlva, Benő tiszta lappal távozhatott a patinás épületből...

szozattv


szozat a tiszta hang
  pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf