Erdődi Juhász Ágnes: A gyerek

Anyám egy magazinban látja meg a gyereket. Húsos, tömpe nagyujjával simogatni kezdi a
gyűrött papírt, sutyorog is magának valamit. Elém löki az újságot. Három év körüli, túlretusált
kislány bámul bele a semmibe. Aranyszín loknijai csigákban omlanak a vállára,
gombszemében a vaku fényfoltja lebeg. Harapom az almát, kifröccsen a leve, könnyű
permetként szitál a gyerek fejére. Közönyösen bámulok magam elé a fodros szélű
csipketerítőre, közben várom, hogy anyám magától elkezdje, tudom, mindjárt mondja, már
unszolnom sem kell.
– Igazán szülhetnél már egy gyereket! – hangjában sértettség bujkál, a fejét kicsit oldalra
biccenti és duzzogva fészkelődni kezd a szemközti széken.
Nem felelek, a csutkát a szemetesbe hajítom, kétszer is dobban a kuka alján.

Fekszem a kádban, méregzöld a csempe, ráteszem a nyirkos tenyerem, vékony patakokban
csordogálnak mellette a páracseppek. Volt egyszer egy lány, aki fel akart menni a Holdra.
Nem a foszforeszkáló kavicsokért, amikről az apja mesélte, hogy majd befőttesüvegbe zárva
elűzik a szoba árnyait, hanem mert hitte, hogy onnan fentről minden látható. A tűz, a víz, az
örvénylő tejhabfellegek, a mélybársonyra hintett csillagok, a menny is talán, és a Nap
dühöngve tomboló lángjai.
A spaletták közt átszűrődik a hajnali fény, csíkosra festi a járólapot. Az újság az asztalon
hever, a gyerek képénél nyitva, a lapozgatástól már megtört a gerince mellett. Lötyögtetem
a kávét, túlcsordul a bögre peremén, ráteszem a gyerek fejére, halványbarna rámát rajzol az
arca köré.

Anyám délután fonalakat hoz. Nem mondja, hova megy, csak mikor a hasas, méhkasformán
gömbölyödő nejlonszatyorral belibben az ajtón, veti oda félvállról, mégis különös
jelentőséggel, hogy újra kötni fog. A tévéállvány alsó polcáról kiszedi a tűkkel teli dobozt,
apám halála óta nem is nyúlt hozzájuk, kiesik egy gombóccá gyúrt papír zsebkendő.
Púderrózsaszín, barack és babakék gömböket pakol az asztalra, közben hosszú, hegyes orra
felett néha rám pillant, szeme szén, izzás előtt.

Belecsúszok a kádba, nézem, ahogy a szívverésem apró fodrokat vet a víz tetején, az ablak
alatt dübörög a villamos, így a dobhártyámon a lüktetést nem lehet hallani. Volt egyszer egy
lány, akinek a hangja a Holdon maradt, ezt nem apám mondta, csak én képzelem. De az is
lehet, hogy a sűrű ajtócsapkodás közepette megszöktette valaki egy selyemzsinóron.
A komódon aranykeretes kép fogad, a kislányé, megint kávéfolt nélkül mosolyog. Anyám
reggel csak azért ment le a boltba, hogy a magazint, benne a gyerekkel, újra megvehesse. A
portré mellett apró zoknik sorakoznak, jobb oldalt a kékek, balon a lányosak. Estére megered
a nyelve, a nagy dózisú C-vitamin jót tesz a kiskatonáknak, mondja, meg a gyertyaállás, akkor
bent marad az anyag. Cinkosan mosolyog, aztán hozzáteszi, hogy biciklistát ne válasszak,

meg olyat se, aki szeret forró vízben fürdeni. Nem tesz jót a katonáknak, higgyem csak el,
szent igaz, az újság is megírta.
– Anya, mondd már ki, hogy sperma, az ég szerelmére! – csattanok fel, meg se hallja, Józsiról
beszél, aki alattunk lakik, a földszinten. Ő pont jó lenne, nincs tetoválása sem, na és nemrég
vitte el az asszony a fiát, biztos hiányzik neki a gyerek.

A forró víz égeti a nyakamat, a hajszálaim tövében izzadtságcseppek fakadnak. A kezem a
hasamra teszem, tenyeremmel érzem bent a dühös lüktetést. Azt képzelem, hogy a hasfalamon
dübörgő ideggóc igazából gyerek. A vízből felszálló páracsíkok fojtogatnak, próbálom mélyre
szívni a levegőt, de olyan sűrű és nehéz, hogy szinte harapni lehet, közben érzem, ahogy a
gyerek tombol odabent, menekülni próbál, feszíti és marcangolja a hasamat. Apám borotvája
a sarokpolcon hever, kiveszem a pengét, a köldököm fölé X-et rajzolok. Nem mély a vágás,
vékony csíkban szivárog a vér. Bámulom a szellőzőnyílás koromszín teliholdját, körülötte
kátrány és penészcsillagok. Lehet, hogy a fekete lyukak igazából nem is feketék, csak mire
odáig eljut az ember, elfelejti, mit is akart látni bennük.

Anyám a lépcsőházban mutogatja a képet, ez itt az unokája, nem ettől, van egy másik lánya is.
Nem, ő nem itt lakik, az osztrákoknál él, ritkán járnak, de minden hónapban küldi a záhert
meg a táfelspiccet, magyarázza, közben göcsörtös mutatóujjával megállás nélkül bökdösi a
képen a gyereket.
Behajtom a bejárati ajtó vaskos szárnyait. Éjjel nem álmodom. A párnát a fejemre húzom,
hogy ne lássam a lányt az ágyam mellett, tüzes gombszemével ne lyuggassa szitává a
bőrömet. Talán a sosemvolt húgomnak kellett volna helyettem megszületnie.

szozattv


szozat a tiszta hang
  pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf