Konyári Mónika: Öt

Ezüst feszületes rózsafa olvasója kicsusszant a kezéből, mikor a bejárat felől érkező zajra felriadt.
-Ki a fene lehet az ilyenkor?
Az üveges ajtó függönyét félrehúzva próbált kileskelődni a verandára. A kora őszi, alkonyati fény épp csak érintette az udvart. Mintha a nap írisze vetült volna a földre, és mint egy kontúr nélküli glória, átölelte volna a kis falusi házat.
- Ki van odaki’? – kiáltott bátortalanul a félhomályba. Az utcai kaput pár éve már éjszakára sem zárta be, ha rosszul lenne, be tudjon jönni a szomszédasszony. Vagy a mentő. Mert néhanap szédülget kicsit, de az orvos csak nevetett, mikor arra kérte, intézzen neki egy pészmékert.
-Hát minek az magának, Julis néni?
-Tudja, doktor úr, mostanába’ érzem a szívemet! Oszt itt a szomszédba', Ilon is kapott ilyen hogyishíjákot. Oszt azóta semmi baja, mert az rendben tartja a szívit.
-Jaj, hát nem adják azt csak úgy, “kéremre”, Magyar néni! Örüljön, hogy magának nincs semmi baja!
De ő nem örült. Jobb lett volna, ha van valami. Csak egy pici probléma. Akkor talán a gyerekek is sűrűbben jönnének...

Kicsit félve, alig résnyire nyitotta az ajtót. (Sosem lehet tudni ebben a mai világban. Szabóékhoz is betört valami bitang a múltkor. Fínyes nappal! Oszt az összes tyúkot elvitte.)
-Átkozott fa! – dünnyögte.
A földön egy szem zöld dió hevert, az verődött az ablaknak. Arról a kis csemetéről pottyant le, amelyik magától fakadt öt éve, épp abban az évben, mikor az öreg meghalt.
Aztán az idén termőre fordult a kis fa. Tulajdonképpen útban volt, hely sem nagyon maradna a tornác előtti kisudvaron, ha terebélyesedni kezdene, de valahogy mégsem volt szíve kivágatni. Úgy érezte, Isten ellen vétene, és mintha az öreget bántaná még „hóttában” is. Épp eleget zsörtölődött vele, míg élt.
Sosem szerették egymást. Amolyan kikommendált házasság volt az övék, mint ahogy majd minden falubélinek akkoriban. Ő Rózsa Janit szerette, és talán Jancsi is viszont, de sosem bizonyosodhatott meg teljesen efelől. Egy csókon kívül, amit a fiú könyörgött ki a kocsiszín mögött a szüreti bál után, egyéb nem történt köztük. Jancsi aztán beállt katonának, mikor megtudta, hogy az apjáék őt odaígérték. Soha többé nem hallott róla. Pedig de jóképű legény volt!
Nem úgy, mint Jóska… A magas, vékony dongájú, zord tekintetű férfi, görbe hátával, furcsa, esetlen járásával és konok szótlanságával, már fiatalon is egy megkeseredett öregemberre hasonlított. De volt neki és a családjának pár hold földje, Jancsinak meg a szegénységtől a segge is kilógott a gatyájából. Julis nem mehetett az apja akarata ellen, hát hozzá ment Magyar Jóskához.
Kötelességből neki adta magát, és elvégezte tisztességgel a dolgát a ház körül. Pár év múlva megszületett Kisjóska, aztán Erzsike. Na, ezzel neki ki is telt; nemigen akaródzott többé kiszolgálni az ura kényét. Bár nem nagyon mutatott az se hajlandóságot, inkább fordult a fal felé. Sötétedésig kint bóklászott a kertben vagy az állatoknál. Aztán lemosdott a zománcos lavórban, oszt morgott egy “jóccakát”-ot. Nem szeretett az igazán senkit, semmit!
A gyermekekhez sem igen szólt, s ha szólt is, inkább azért, talán ha Julis hamarább abbahagyná az óbégatást, mikor valami rosszat tettek. Elő-előkerült akkor a nadrágszíj vagy az ostor. De csak a fiúra tartotta; nem volt mit elvenni a csibésztől, hát adott neki egy keveset, ha a szóból nem értett.
Az udvarban az egyik tyúk mindig az istálló eresze alá tojt. Egyszer Kisjóska kilopta a tojást és odadta a púpos zsidónak, egy forint árú ziziért. Mikor Julis üresen találta a fészket, sejtette, hogy a fiú ludas a dologban.
-Nem bánom, hová tetted, kinek adtad, de addig haza ne gyere, míg elő nem hozod!
Az hiába szaladt vissza a púposhoz, a boltos addigra már megsütötte a tojást.
Julis csípőre tett kézzel, szigorú ábrázattal várta az udvaron. Istenem, milyen hatalmasnak tűnt a gyermeknek, ahogy a haragjával fölé magasodott!
- No, ha eladtad a tojást, most mehetsz apádhoz is az áráért! Semmirekellő, tolvaj kölyke!
Jóska maga elé állította a fiút, előhúzta az ostort, és hatalmasat cserdített. Kétszer. Mindkétszer ügyelve arra, hogy a csapó ne érje a gyerek hátát. Aztán jól fenékbe billentette.
-Na, eriggy innen, míg szépen vagy! Az ánti Istenit az okos anyádnak!
...
Ha nem volt dolog, Jóska leginkább a “nyáriban” szeretett lenni. A döngölt padlójú konyhában csak egy kredenc, egy ócska heverő és egy ler állt. Szerette itt a békés magányt. Figyelte a tűz ropogását, végigdőlt a heverőn, Szabad Földet olvasott vagy mellkasára tette Sokol rádióját, és a Kossuth-ot hallgatta. Sok mindent tudott, sok mindenről volt a véleménye, és még többről hallgatott. Megtanulta annak idején a bőrkabátosoktól...
Néhány tőke otelló volt a kert végében. Abból készített minden évben egy kevéske rossz bort. A kredencben mindig tartott belőle egy üveggel. Keserű teát főzött, a lőrét abba töltötte, ne tudja Julis, hogy iszik. Hamar megzsongította a meleg ital. Már csak ezekben a rövidke pillanatokban gondolt Annuskára, s még így, évtizedek múltán is belebizsergett az emlékekbe Olyan szépen nem hívta senki más: "Josska"; és kacagott, ahogy egy angyalhoz illik...
...
Mindig volt néhány tyúk az udvarban, malacok, két-három tehénke. Igen nagy kincs volt a jószág. Jó volt a hús is a háznál, s ha a tehén ellős lett, csak azon rimánkodtak, bár bikaborjú születne, hogy jó pénzért eladhassák. Jóska épphogy ellátta az állatokat, de esetlenségével mindig felbosszantotta az asszonyt. Ha disznót vágtak, hamarabb állt be ő megfogni, félő volt, hogy az embert feldönti a kucu. Ha kihajtotta itatni a teheneket, vagy a lábára lépett valamelyik, vagy a vályút döntötték föl. Ha fejte őket, felrúgták a rocskát. Julis pörölt, veszekedett, pocskondiázta az urát teszetoszaságáért, amit az még káromkodással tetézett.
-Ériggy arrább, hé! Neeee! Az anyátok szentcs' Istenit! Hogy rogyasztaná rátok az eget!
-Úgy, úgy! Káromold csak az Istent! Aztán eriggy a templomba, mint egy szentéletű!
Na, az ment is minden vasárnap. Szerette ő a Teremtőt. Csendesen. Jó katolikus volt, de nem a misére sietett annyira, mint inkább előtte néhány pohárkára a kocsmába. Aztán, ha szépen prédikált a pap, azért, ha meghalt, vagy született valaki, hát azért kellett mise után is egy-egy áldomást inni. Márpedig, a faluban szolgáló páter igen híres volt a szép beszédjeiről...
Julis meg csak morzsolta az olvasót esténként, és minden imáját azzal a fohásszal zárta, hogy bár adna neki az Úr öt évet egyedül, boldog özvegységben! Hisz, minden jóravaló asszony megérdemel ennyi nyugalmat a férje nélkül...
Jóska meg csetlett-botlott, kvaterkázott, káromkodott, és ha nem hallotta senki, halkan az ég felé fordult:
- Miért nem veszel már magadhoz? Hát Neked sem kellek?
Aztán egy reggel mégis megszánta az öreget az ő Istene. A tornác előtti kiskertben rogyott össze.
Koporsója mellett talpig feketében sírt Julis, jajgattak az öregasszonyok (a varjak, ahogy Jóska hívta őket).
-Pedig milyen jó ember vót! Élhetett vóna még! Szegény Jóska! Nem vót annak senkihez egy rossz szava sem! Szegény Julis! Még jó, hogy ott vannak neki a gyerekek!
De a gyerekek egyre ritkábban voltak ott. Dolgoztak, betegek voltak, épp, hogy meggyógyultak, nem volt szabi, vagy pont a szabadságukat töltötték valami kimondhatatlan nevű helyen, majd jövő héten megpróbálnak lejutni falusimamához... Julis egykedvűen, magányosan kelt és feküdt. Ilonkával reggelente “bekaptak” egy kis szíverősítőt, aztán estig imádkozott, morzsolta az olvasóját és a napokat.
...
-Átkozott fa! - dünnyögte.

Felvette a földről a diót, és a párkányon sorakozó másik négy mellé tette. Valami furcsa borzongás járta át. Fölsandított a homályos égre:
-Hiányzok, mi?! Vén bolond!
...
A pálinkás poharak üresen álltak a kredencen, mikor Ilonka reggel belépett. Julis kaján mosollyal az arcán feküdt. Mellén összekulcsolt kezeiben a rózsafa olvasó ezüst feszületével, már elindult égi- és földi urai felé.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf