Vasi Szabó János: Bakonyvég
Levelek a sötétből*
Első levél:
Kedves Zoltán!
Szomorúan olvastam: ingadozik a biztosnak hitt munkahely. Ki van szolgáltatva a politika széljárásának a régi cégek maradéka – elég néhány év melléfogás a gazdaságpolitikában, s maga alá temet sok száz kisüzemet… Ne feledd, hogy jártál a német múltival! Gondolt nagyot, s „megpattant” egyenest Kínába.
Ma nem lennék húszéves. Hol vannak a híres liberális közgazdászok? Mikor az eszement pénzszórás folyt, bókoltak. Az adóságba keveredett kisemberek nyakába varrnak mindent, azok a szerencsétlenek tehetnek mindenről. Nem a milliárdos off-shore betyárok! Hagyjuk…
Nyilván láttad a postai bélyegzőn, elköltöztem „nyugatvégből”. Nimfomán kúranő palira vett. A ravasz Casanovát. Majdnem kisemmiztek öreg napjaimra. Ismered a véleményemet, az ügyvédek a demokrácia prostijai. Bebizonyította a cafka minden hájjal megkent védője, hogy évtized óta egy háztartásban éltünk. Lecidázott páros heteken, a hétvégeken ott ette a fene. De annyi év együttélés? Gombócból sok lenne…
A szomszéd megyében lakik Róza néném, hozzá költöztem. Minden ott maradt a ruháimon és néhány könyvön kívül. Ingatlanügynök ismerőssel tisztességes áron értékesítettem a lakást. Fölvettem a pénz felét. Kezdjek belőle valamit – kevés; az éhenhaláshoz sok.
A városban garzont sem tudtam venni. A „bazárújságban” találtam elfogadható áron parasztházat. A Bakonyban áll festői tájban. Autóbusz jár arra. Minap leugrottam szemügyre venni: régi téglaépület, beköltözhető. Kevesen érdeklődtek, az alacsony ár sem vonzotta a vásárlókat. Bányászfalu hegyoldalba épült „telepe”. Nekem megfelel. Kristálytiszta vizű kútja van, a ház mögött kis gyümölcsössel, vászonra illő a kilátás. (Egyszer megfestem!) Meg kell szokni a pottyantóst …
Kis pénzmag maradt a későbbiekre. Ha nem túl nagy kérés: elküldhetnél Ákos felsőkeresztesi könyvei közül néhányat kölcsönbe. (Hamvas is jöhet!)
Legutóbb szűkszavú voltál. Mi van veletek? Eszter hogy bírja? Ákos állapota javult? Felvették a speciális iskolába Mohit? Halom kérdés, nem terhellek többel.
A Családodnak erőt, egészséget kívánok!
Második levél:
Kedves Zoltán!
Megkésve írok – rengeteg a munkám. Köszönöm a könyveket. Elkeserít a hír: vége a textiles üzemnek… Bester Ervin alapította nyolcvan éve, nagyapám kereskedése is árulta a termékeit. A kommunisták tisztelték, az államosítás után főmérnökként tovább dolgozhatott. Túlélte a gyár a fasisztákat, Rákosit, a gulyás-szocializmust, de a vadkapitalizmussal nem tudott megbirkózni.
Megrémített a balhé, amibe keveredtél. Vigyázz a sötét alakokkal! Szerencse, nem szálltak rád a rendőrök. Az ördögtől se félsz. Fafejű Lancelot vagy, mint az apád fiatalkorában. Ebben a világban nincsenek Grál-lovagok.
Mesteremberrel kifesttettem a parasztházat. Itt hagyta a bútort az előző lakó. Napokig takarítottam. Vettem egy ruszki kaszát, lekaszáltam a derékmagas gazt. A dzsungelből ribiszkebokrok, a kerítés mellett sűrű málnás, a melléképület mögött gondozatlan földieper került „napvilágra”.
*Montesquieu „Perzsa levelek” és Lovecraft „Suttogás a sötétben” c. műve nyomán
Utánanéztem a szomszédságnak, a legtöbb épület lakatlan. Népes cigányfamília lakik az erdő alatt két „belövéses” házban: Hudákék. Jobbról a szomszéd magyar ember. Gellért Frigyesnek hívják, kedélyes öregúr. Minap vendégségben jártam nála. Megittuk az áldomást a különleges, sötétszínű josta borából. (A josta, nagy bokorrá növő, feketeribiszkére hasonlító termésű bogyós gyümölcs.) Zamatos, savanykás ital, mint a meggybor. Nehezen támolyog haza az ember néhány pohár után …
A királynők városából „átirányítottak” egy németországi levelet, Rachel írt. Többször keresett mobilon, a vadonban nincs térerő. Berlinből Mannheimbe költözött, otthagyta a kutatást. Jól fizető „táv-marketinges” munkája van, egy laptop a „munkahelye”. Mainheim legjobb negyedében lakik, a szomszédjai törökök, lengyelek, perzsák. Utánad is érdeklődött.
Harmadik levél:
Kedves Zoltán!
Bakonyvég vegyesboltjában vettem Flekk Magazint. Nem kedvelem a bulvárt, a címlapról eszembe jutott a leveledben írt atrocitás. Furcsálltam, hogy Téged nem említettek. A „rasszista” szöveg ment. Beugrottam a kricsmibe. A kocsmárosné panaszolta: a fia néhány haverjával sétáltak a fővárosban, amikor egy terepjáróból kiugrott két ruhásszekrény méretű „subickos képű”. Kérdezték: gárdisták vagytok? S szúrt az egyikük. (Rövidre nyírt frizurájuk, a divatos fekete ruha válthatta ki a reakciót.)
A cigányok itt sem széplelkek. A faluban lakik az Orsós família. A családfő bányász volt, néha beugrik a csehóba egy fröccsre. Értelmes ember, mindenről lehet vele beszélgetni, a szilikózistól sajnos a fülén veszi a levegőt. A gyerekei is dolgoznak. Itt a telepen sumák társaság lakik. Apraja-nagyja otthon lebzsel, csak a nagylány dolgozik. Amilyen kikent-kifent módon, dögös cuccokban jár, lehet, prosti a főút mellett…
Gellért úr – a josta-boros – panaszkodik, ellopnak minden mozdíthatót. Egy alkalommal a kinyitott ablakon mászott be valamelyik szurtos. A füle mellé kellett lőni légpuskával, hogy elinaljon. Néhány nap múlva bosszúból megmérgezték az öregúr vadászkutyáját…
A telep mellett szalad a kristályvizű patak. Eljárok oda pecázni. A purdék közül kettő-három folyton a nyomomban sompolyog. A bokorból villogtatják az obszidián-szemüket. Régiek mondták: „szem a lélek tükre”. Ezeknek sötét a lelke! Az utcán mögöttem sutyorogják: „Jön a vén gólyaláb.”
Újból olvasva a leveled különös „zöngét” érzek, ahogy a Lakatos Hajnalkáról írsz!
Rachel ismét üzent, összejött a szomszédjával, perzsa mérnökember…
Negyedik levél:
Kedves Zoltán!
Szép napos az idő. Tegnap gombázni mentünk öreg barátommal. Nagy kosárral szedtünk a csemegéből.(Frigyes vizsgázott gombaszakértő.)
Megértem a keserűséged, nehéz tisztességes mérnöki munkát találni a csődbe csúszó városban. Külföldön jó esélyed volna, szakmai tapasztalatod van, „apanyelvi” szinten beszéled a germánt. Mi lesz Mohival és Ákossal? Esztert nem szabad magára hagyni! Sok lenne neki a két „gyerek”!
Itt is akad kellemetlenség. Mothos gazemberek lelopták a szamóca második termését. Amit nem bírtak elvinni, azt letaposták. Fölfeszítették négy napja a fészer ajtaját, szerszámot vittek el. Nem hagytam annyiban! Bakonyvégbe tekertem barátom Csepel biciklijén. Feljelentést tettem a körzeti-megbízottnál. Horváth törzsőrmester megírta a hivatalos papírokat. Javasolta, vegyek nagyobb kutyát, az majd elijeszti a „szarkákat”. A sógoránál volt eladó farkaskutya. Kaptam mellé egy befogott, lompos kuvaszt. Napokig morogtak egymásra. Néhány éjszaka után a kerítés mellett párban ülve hegyezték a fülüket.
Telihold van, különös zajokat hallani…
Ritkán merészkedik föl a hegyi úton a mobilposta. A falu postáján adom föl a levelemet. Meglepődtem, mikor ismerős fizimiska vigyorgott rám a kisablak mögül. A hidrogénszőke Hudák lány. A kocsmában mondták, itt lakik nyár óta a faluban. A pasija módos parasztok sarja, őket „pumpolja”. Csinos nő. A szemei ragadozószemek, mint a többinek a telepen.
A leveledben nem írod, de kiolvasom: a romalány elcsavarja a fejed! Nem vagyok oda a cigányokért, de találni köztük becsületes, kiváló embereket. Hajnalka megérdemli a tiszteletet.
A roma-vérben pezseg a muzikalitás!
Ötödik levél:
Kedves Zoltán!
Közeleg az ősz, érzem a csontjaimban. Vettem méterfát. Feldaraboltuk öreg barátom gatterján. Újfent panaszkodott, néhány apróságnak lába kelt a ház körül. A körzetisnél tett látogatásom után „csönd” volt. Rachel írta, küldött csomagot, de nem kaptam meg. Érdeklődtem a postán. Nem a szúrós tekintetű Hudák Betti fogadott. A hölgy a komputerben utána nézett, valóban jött a nevemre küldemény, kézbesítette a mobilposta. Az átvételi elismervényen az aláírás messziről sem hasonlított az enyémhez. (Aznap a Hudák lány volt szolgálatban.) Mit tegyek?
Ugatnak egész éjszaka a kutyák. A teliholdra gyanakodtam…
Írod: Mohinak sikerült alapítványi iskolát találni. Add át a gratulációmat Hajnalkának! Nagy szó felvételt nyerni a vízivárosi konzervatóriumba. Kevés az államilag támogatott ösztöndíjas hely.
Fiam, keress végre munkahelyet!
Hatodik levél:
Kedves Zoltán!
Nem ismerem a helyi médiabizniszt. Nem hallottam Ágosth Henrikről. A fővárosiak költöznek most vidékre, évtizedes „tornyok” dőlnek ott sorban.
Szeptemberi eső áztatja a Bakonyt. Veszettül ugatnak a kutyák. Gondoltam, vadállat járhatott az erdőből. Tegnap, a kert végében a felázott talajon mély lábnyomokat találtam.
A szomszédba tartottak. Szedett-vedett a kerítésem, ott ugrottak be, megkerülték Gellért úr szögesdróttal koronázott betonfalát. Ravasz tolvajok.
A csengetésre nem jött ki az öreg; tán szunyókált. Délelőtt eleredt az eső, bőrig áztam. Hiába nyomtam a csengőt. Ha nem a barátomról van szó, hagyom a fenébe: rögtön kinyílt a ház ajtaja. Dohszag ült a szobában. A vaskályha hidegen állt, alig volt hamuja. Frigyes napok óta nem volt otthon. Csodálkoztam, hogy szó nélkül távozott. A tolvajok miatt zárva tartotta a házat.
Másnap sem került elő. Járhatatlan a földút biciklivel, felhúztam a „sártaposó” bakancsot, gyalog mentem a faluba. A hízott körzetis, mikor meglátott, kedvetlenül húzta a száját. Határozott föllépésemnek hála, fölhajtott a Lada Niváján a telepre. Körbejárta Gellért úr házát. A nedves bokrok alá is benézett a kertben. Mondta, végig megy az erdészet makadám- útján, hátha gombaszedés közben lett rosszul a szomszédom. Késő délután jött vissza. Nyomát sem látta Frigyesnek…
Szokatlan csönd volt az utcasoron. A kutyák kushadtak, mégsem aludtam jól. Reggel a körzeti megbízottnak a tűzoltószertárral egybeépült irodája előtt várakoztam. Horváth törzsőrmester nem tartott „fogadóórát”. Az áfész-kocsma két sarokra, benéztem a füstös helyiségbe. Orsós Karcsi asztalához ültem. Egyik cigit a másik után szívta. Hallgatagon kortyoltam a bort, mikor – két slukk közt – megkérdezte: „Mi történt Gellért Fricivel?” Gyorsan terjedt a hír… Elmondtam, amit tudtam. Fizimiskája elkomorult. „Ha vár kis ideig, hozok valami érdekeset!” Fölállt, köhögve a kijárat felé indult. Teli műanyagtáskával tért vissza, sárguló újságokat láttam. „Tudom, maga tanult ember, hasznát veszi. Könnyebben megérti a történeteket.” Kínos helyzet, kénytelen voltam elfogadni a csomagot. Sóhajtva, hogyan cipelem föl az erdőn keresztül… Meghívtam egy pohár borra. Szabódva fogadta el, gyorsan felhajtotta, elbúcsúzott. Akkor jött be a két nagyobbik Hudák-fiú. Gúnyosan köszöntek: „Jó reggelt, gólyaláb úr!” A hideg futkosott a hátamon a tekintetüktől.
Nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Írtad, aggódsz Hajni miatt. Nehezen szokja a nagyvárost, a fősuli kemény. Életre való lány az. Neked a munkahely legyen az első!
Hetedik levél:
Kedves Zoltán!
Tudom, hogy az idődet rabolom. (Azért nem válaszoltál?) Frigyes barátom nem került elő. Ennyi idő multával nem is fog… Horváth annyit mondott: eltűntnek nyilvánították.
Hudákék előbújtak a vackukból, részeg vircsaftjuktól hangos az utca. A kutyák hajnalig csaholtak. Kimentem a ház elé, beleordítottam az éjszakába: „Hagyják abba!” Elvitték a rendőrök öreg barátom légpuskáját; jó lenne a levegőbe lőni vele! Frigyes kertjében sudár almafa áll, őszi fajta, hullik rendesen. Szedtem alóla egy kosárral. A vén Hudák Pista sántikált a kerítés előtt, ferde szája vicsorgott, mikor bekiabált: „Csóresz -móresz gólyaláb? Szüretelj csak, hullát nem lehet meglopni!” Este szokatlanul csöndben voltak a kutyák. A farkaskutya szűkölésére ébredtem. A kapu mellett kinyúlva találtam a kuvaszt. A vadabbik - megdöglött… Szerintem megmérgezték! Előző nap nem volt semmi baja. A fészerben találtam egy rozsdás fémrostát. Megerősítettem a fakeretét, fölcsavaroztam az ablak elé. Elfogyott az étel, jól jött a finom alma.
Este beleolvastam a viharlámpa világánál a kapott újságokba. Szűkszavú bűnügyi cikkek voltak. A bútorok megnyúlt árnyai közt lapozgatva félelmes olvasmány. Ha jön a hideg, jó lesz gyújtósnak.
Sajnálom, hogy nem írtál. Racheltől bécsi keltezésű levelet kaptam. Kiderült a jó képű „Xerxészről”, hogy a fiúkat se veti meg. Szegény lányom! Az osztrák rokonokhoz költözött Mannheimből. Haza nem akar jönni… Üdvözöl Téged is, sokat gondol Rád…
Nyolcadik levél:
Kedves Zoltán!
Nem értem a hallgatásod okát. Rachel emlegetésétől „gurultál be”? Nézd el egy zavarodott, vén hülyének!
Visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz. Hajnalban deres a fű, a fáknak sárgul a lombja.
Minap kimúlt a farkaskutya is. Ha megnézetném állatorvossal, kiderülne: megmérgezték, mint a kuvaszt. Kitelik a söpredéktől! Amikor alszom, a fejsze az ágy alatt van, ha lehet azt alvásnak nevezni. Holnap lemegyek a faluba, feladom a levelet. Nem a hidrogénezett fejű Hudák-lány lesz szolgálatban. Orsóstól veszek kutyákat. Azt mondta vannak, de korcsok. Az idegeimre ment a vonyításuk korábban. A csönd rosszabb mindennél. Tegnap a kerítés felől lépteket hallottam, suttogást az ablak alatt. Képzelődöm? Nem mertem fölhúzni a redőnyt. Ha volt ott valaki, elriasztotta a rács.
Semmiképp se jövök haza kutya nélkül. (Utáltam a pitbult, most jó lenne egy…)
Kifogy az olaj a viharlámpából, befejezem a levelet.
Isten áldjon Téged és Hajnalkát!
Ps.
(Válaszolj!)
Vadonban
Lakatos Hajnalka fáradtan szállt ki az autóból. A férfi kiemelte a csomagtartóból a bőröndöt és a sporttáskát. Vigyorgó arcok állták körbe. Mária csontos karja ölelte a lányt, Teréztől puszit kapott.
- Cső, nővérkém! Nehéz heted volt? Meg vagy sápadva.
Zoltánnak le kellett hajolni, hogy az arcára adjon egy csókot.
- Szia, Zoli! Téged csak ilyenkor látni…
Mária szakította félbe a csacsogást:
- Teri! Tégy fel egy kávét! Gyertek be! Zoltán, a fővárostól vezettél. Pihenj kicsit!
A kijavított tetővel, ezüstös bádogcsatornával, tokostól cserélt ablakkal és ajtóval a sáskaföldi házikó szinte megújult. Benn puritán berendezés fogadta, mint korábban.
- Kristóf?
- Tévét néz. Szólok neki.
- Hagyja, Mária!
A fekvő fiú nyögve tápászkodott föl a redőnyözött szoba homályában. A kopott heverő szélére ült.
- Szia, Zoltán! Rég láttalak.
- Szervusz. Hogy vagy?
- A dokik szerint gyógyultan. A szédülés elmúlt. A nyáron hamar elzavartak a kórházból.
- Jártál a munkaügyi központban?
- Hétfőn voltam. Biztattak, keresett a szakmám, van gyakorlatom… Képzeld, kiajánlottak egy fémipari szövetkezethez. Nem jött össze, de nem számítottam másra.
- Mi volt a gond?
- Elmentem a céghez. Levitt a műhelybe az irodista hölgy. Kivel találkoztam először? Buzgó szakival! Amikor meglátott, majdnem rátekeredett a sugárfúrógépre. Köszönés nélkül elszaladt. Barátságosan fogadtak a melósok, nyugdíjba ment a kollégájuk. Jól jött az új ember a megrendelések miatt. Az udvaron újabb ismerősbe botlottam. Kísérőm csoportvezetőként mutatta be Sajgót. Az elnököt – régi komcsi – ismerhette.
- Biztos pártvonalról.
- A hölgy ígérte, hogy kiértesítenek. Azóta se hallottam felőlük. Amikor megláttam a melegszendvics párt, tudtam, itt nem lesz karrier…
- Fújtak rád a textilgyárban is, pedig rendesen dolgoztál. A többség kedvelt.
Teréz műanyagtálcán hozta a gőzölgő kávét, a doboz tejet, cukortartót.
- Ülj le, Zoli! Rossz nézni, ahogy ácsorogsz. Krisz mellett van hely a heverőn.
Formás hátsóját riszálva ment a konyhába. A fiú megcsóválta a fejét.
- A sírba visz ez a bula…
Walter nevetett. Cukrot mert a kávéhoz, kevés tejet öntött hozzá. Kristóf sötét szeme a tálcára meredt. Rekedten szólt:
- Oka volt annak, hogy utáltak… Nem mondtam senkinek. A gyanú is elég volt, hogy folyamatosan „faragjanak”.
- Most elmondhatod.
- Mikor fölvettek, nem volt gond. Nem találtak ilyen güzüt kevés pénzért. Buzgó is segített. Délutános héten elszállt a csapágy a kártológépen. A művezetői irodában volt cserealkatrész zárt szekrényben. A portára mentem a kulcsokért. A kötödében azon a héten nem volt műszak. Nem vettem észre, hogy az irodában a vészlámpa pirosan világít. Benyitottam… Elemér az asztalon hasalt térdig letolva a nadrágja, hypofehér pattanásos hátsójával homorított. Sajgó vörös fejjel hágta.
- Ne mondd!
- Úgy éljek, láttam! Legalább biztonságosan csinálták, gumi volt az öregen. Nyelni sem tudtam. Kihátráltam, becsuktam az ajtót. Visszaszaladtam a portára.
- Emlékszem! Egész délután állt a kártoló. Másnap reggel csapágyazták meg. Csodálkoztam, hogy nem volt balhé.
- Sajgó elsimította. Buzgó nem mert a szemembe nézni hetekig. Senkinek se szóltam. Idd a kávét, kihűl!
Hajnalka az orráig fölhúzta a pulóvert. A ruhán át is érezte a férfikéz melegét.
- Megbocsátasz, Zoli? Kimerültem. Kemény héten vagyok túl.
Walter végigsimította a lány hollófekete haját, élvezettel szívta be tiszta szőlővirágillatát.
- Pihenj vasárnapig! Délután érted jövök, kiviszlek a vasútállomásra.
- Holnapig kipihenem magam. Azt mondtad, hétvégén együtt leszünk. Nálad!
- Mária mit szólna?
- Elmúltam tizennyolc éves. Erre vártam egész héten. Csókolj meg! - Zoltán elszakította száját Hajni mézízű ajkától.
- A barátom bajba került. Meg kell látogatnom, szombat reggel indulok.
A bronzszínű arc összerándult:
- Ne keveredj balhéba! Végre találtál munkát.
- Ne félts! Nem megyek egyedül.
- Szeretlek.
- Ígérem, mindenért kárpótollak.
- Amíg a koleszban senyvedek, nehogy valami nőcske behálózzon!
- Hajni! Te kellesz, senki más.
- Szobatársam, a kis viaszvirág Jiang, miattad nyaggasztott egész héten – Hajnalka kacagott, hosszan csókolta a férfit. Összefont karral várta, míg kitolat a Volkswagen az udvarról.
Sárga borítékban levél várta Waltert. Az előszoba komódjára dobta a slusszkulcsot, a mikróba tette a reggeli kávé maradékát. Amíg melegedett, fölbontotta Kornberg levelét. Utolsó üzenetétől ideges lett. Valami „kulimászba” mászott a sajtkukac öreg. Megírta neki, ne avatkozzon a helyiek ügyeibe. Úgy tett, mintha meg se kapta volna Zoltán válaszát.
Ott folytatódott a nyolcadik levél, ahol a hetedik abba maradt. Eltűnt Walter küldeménye. Rossz érzéssel olvasta Áron sorait.
Döntött: szombaton elmegy Bakonyvégbe.
Este beugrott Frédi „pubjába”. Barátai várták: két markos legény, Kovács Béla és Veres Gábor. A német múltinál ismerte meg őket, a műszakjában dolgoztak gépbeállítóként. A gyárbezárás után – miként Walter – magyar káefténél helyezkedtek el. Megmaradt a munkakapcsolatból szövődött barátság. A harmadik nyeszlett, világítófejű fiatalember volt, szürke terepmintás nadrágban, fekete kardos-sasos pólóban. Csokics Pista halszemei az elfogyasztott sörtől még vizenyősebbnek tűntek. Kelletlenül parolázott Zoltánnal. A gárda helyi „szóvivője” – Szauter Csumpi jobb (inkább bal) keze – nehezen emésztette meg az országos bulvárban megjelent cikket. Zsidó firkász keményen rasszistázta a helyi gyülekezetet…
Walter barátai addig „piszkálták”, míg el nem mondta, mi nyomja a szívét. Beszélt Kornberg utóbbi leveleiről; a tervéről, hogy leutazik. Gábor és Béla felajánlották, vele tartanak. Csokics fölélénkült: „Rendet vágunk a korcsok közt!” Veres leállította: „Maradsz a fenekeden! Ha meglátják a fénylő fejed, a készenléti kommandó sem hoz ki onnan élve minket.”
Hűvös volt szombat hajnalban.
- Szüretelni való nap – Bélának a megyehatár környéki dombokon volt almaültetvénye. Arra tartott a Volkswagen.
- Mit szedtek, Jonagoldot?
- Meg Idaredet. A Granny Smith és a Braeburn várhat.
Kis hegyek váltották a dombokat. Ormukon a várromok, mint csonkolt koronák. A legtöbbet benőtte az erdő. Egyenletesen emelkedett a hőmérséklet, itt visszahűlt. A nyolcas főútról mellékútra fordultak, majd egy kopott aszfaltsávra. Házak kétoldalt. A falu rászolgált a nevére: Bakonyvég.
A kocsmában páran lézengtek, néhány érces hangú öregúr, fél tucat ejtőző barna suttyó. A tulaj nagydarab, rövidre nyírt frizurás, borvirágos képű férfi. Walter rendelt két sört és üdítőt. A telepre vezető útról érdeklődött. Elkomorodott a gutaütéses-színű arc: „Arra nem vezet rendes út. Csak a régi, a téeszből maradt csapás járható.”
Köpcös cigányember somfordált melléjük. „Kit keresnek az urak?” Kovács és Veres közelebb húzódott Walterhez. Erősebben markolták a gyöngyöző üvegeket. Zoltán kimérten válaszolt, az öreg roma bemutatkozott: „Orsós Károly vagyok. Ismerem Kornberg urat. Tudok segíteni maguknak. Ne itt beszéljünk!”
Összevillant a fiatalok szeme. Walter leolvasta társai arcáról a tagadást, mégis biccentett Orsósnak. Fizetett és utánament.
A második mellékutcában takaros kockaházban lakott. Gondozott virágágyás húzódott a sárga-feketére festett kerítés mögött. Alacsony cigányasszony „gurult” elébük a verandás épület bejáratától. Felnőtt fiúk, csinos kamasz lány, s egy kis purdé sorakozott mögötte. Elkerekedett szemmel nézték az apjuk fölé magasodó férfiakat. A konyha szűkös lett ennyi embernek. A családfő határozottan kiparancsolta az ifjúságot. Köhögésbe fúltak a szavai.
- Elnézést, bauxitbányász voltam húsz évig. Ráment a fél tüdőm, a másik fele meg a cigire. Próbálom abbahagyni…
Az asszony kávét főzött, az ura öblös üvegben szederpálinkát tett a viaszosvászonnal takart asztalra.
- Nem láttam az öregurat, mióta megvette a kutyákat. Korábban többször összefutottunk a kocsmában. Beszédes kedvű ember. A postán is találkoztunk. Ott adta föl a leveleit, lejött az érkezőkért. A Gellért úr eltűnése óta megváltozott, gyanakodott mindenkire. Állítólag összeveszett a körzetissel, a Horváthtal is… Hudákék mindig sanda szemmel figyelték. Nem szeretik a betolakodókat. A bányászoknak építették a telepet, de a bánya bezárt. Kegyetlen család. Nem szívesen jár köztük se magyar, se roma. Nem érdemes tengelyt akasztani velük. Mindenáron menni akarnak? Az út innen indul a házunk mellől. El sem lehet téveszteni.
Walter megköszönte a vendéglátást. Kovácsék az udvaron játszottak a kutyákkal. Orsós az ajtóban megállította, karjánál fogva húzta a hálószobába. Régimódi franciaágy terpeszkedett a falon függő feszület alatt. Elővett az éjjeliszekrény mélyéről egy bőrtokba rejtett, díszes markolatú kést. Két kézzel emelte Zoltán felé. Mondott pár szót cigány nyelven, amitől elsápadt az ajtónak támaszkodó felesége.
- Fogadja el! Odafönn sűrű a homály, nem tudja mivel akad össze. Vegye el! Régi romakés. Szerencsét hoz annak, aki forgatja. Itt hagyhatják a kerítés mellett az autót, figyelünk rá. Becsületes bányászfalu volt itt, manapság bújt elő az emberekből a megélhetési bűnöző.
Gáborék hátizsákkal fölszerelkezve a vadcsapásra emlékeztető úton jártak. Walter igazított a vállába mélyedő szíjon. Hozzálépett a hosszú hullámos hajú, igéző tekintetű „báriséj”. Bal kezét a zsákból kiálló késre, jobbját a férfi ökölbe szorított kézfejére téve a fülébe súgta:
- A sorsod összenő a fegyverrel – állta Zoltán tekintetét, onyx-szeme villant. Hátra lépett,
s fölkiáltott: - Nagy szerencse ért, magyar ember! Romalány megjelölt a szerelmével. Boldog leszel. Menj, vár az ösvény, tameto cserhen!**
Keleti irányba indultak a szép októberi időben. Bükkerdő vette körül őket. Enyhén emelkedett, gyorsan haladtak. Meredekebbé vált a hegyhát, bozótosba váltott a szálerdő.
Rozsdás kerítés tűnt elő, mögötte roskatag, bunkerszerű épület a bányász időkből. Az ösvény északnak fordult, gyertyánnal vegyes bükkösbe ereszkedtek. Maguk mögött hagyták az irtást. Mély bevágásba vezetett a földút; az erdőszélen bukkant elő a csapadékvíz vájta „gyalogjárda”. Csobogó, borostyánnal bélelt medrű patak keresztezte. Parasztidillt ábrázoló festményről került oda a recsegő fahíd.
Karbantartott erdészeti makadámútra értek a gondozatlan csapásról. Délkeleti irányba fordultak. Megérezték az emelkedőt. Varázslatos panoráma tárult elébük a hegyoldalt borító vadon nyiladékán. Lent eliszaposodott forrás lépcsőszerű, zuzmóval benőtt medre sorolt alá. Távolabb az orom csúcsán omladozó várrom.
Kitaposott ösvény keresztezte a makadámutat. Komor fenyves váltotta a lomberdőt. Fenyőtűszőnyeggé alakult az avar. A fenyők mögött a kavicsos út mentén boltíves, tornácos házak sorakoztak. Megérkeztek Bakonyvég egykori bányásztelepére.
Hasonlóra számítottak Kornberg leveleiből. Mégis szomorúan nézték az elhanyagolt épületeket, bozóttal benőtt kerteket. A telep túlfelén – ahol a Hudák família lakott – nyoma sem volt életnek.
A kapuk csukva, az ablakokon zárt spaletták. A negyedik épület kapuja kitárva. A ház körül a nedves földön lábnyomok. Ez Áron háza.
Kovács Béla öblös hangon kurjantott, a környező magaslatok visszaverték a hangját. Veres markolt a kilincsbe, könnyen engedett.
Az ajtó a nagyszobára nyílt, Gábor felkapcsolta az elemlámpát. A homályt rendetlenség, kiforgatott szekrény, szétdobált könyvek látványa váltotta.
A kályhában kihűlt hamu, nem gyújtották be napok óta.
- Úgy tűnik, a barátod máshová tette át a székhelyét. Kutyák sincsenek. A házban „szarkák” garázdálkodtak… - Kovács lesöpörte a válláról a port.
Beszűrődött a délutáni napfény a kitárt ablakon. Zoltán benyitott a pókhálós kamrába. Zsineggel összekötött újságkupacba botlott az ajtó mögött. Sárgult lapok a megyei újságból. Elkerülték a „turkálók” figyelmét. Walternek felötlött Kornberg megjegyzése a paksamétáról, s a vékony dossziéról. A komódban találta meg. A hóna alá kapta, társai értetlenül nézték.
- Fölöslegesen cipeled. Penészes papír az egész. – Veres megcsóválta a fejét. Becsukták a ház ajtaját, a kapun átnyúlva rátolták a reteszt.
Nyomott hangulatban indultak. Ki kellet lépniük, hogy az alkony beállta előtt Bakonyvégbe érjenek.
** Sötét csillag
Nyomok
Az ajkán érezte Hajnalka búcsúcsókját.
Leült az LCD-képernyő elé. Távkapcsolóval végigböngészte a kínálatot. Gyenge műsorok, filmek: vasárnapi főműsoridő… Kikapcsolta a tévét.
Kornberg dossziéjának sarka kilógott az éjjeliszekrény mellé hajított sporttáskából. A lapján hevert az Orsóstól kapott, tokba rejtett kés.
Dühös volt öreg barátjára. Valószínű, hogy a királynők városából ír a következő levelében.
Kovács és Veres Frédi pubjában a hasukat fogva röhögnek rajta.
Újságkivágások estek a kemény tartóból a padlóra. Dohszag csapott az orrába. Kimoshatja a táskát, átitatott a penész mindent.
Fölkeltette érdeklődését az egyik pergamenszerű régiség, nem lehetett megállapítani a Times New Roman előtti betűtípussal szedett cikk dátumát. Fölé – girbe-gurba kézírással – azt rótta valaki:
„Hont vármegye levéltárából”
„1782. évben Hont vármegye bírósága ritka, sőt a magyar igazságszolgáltatás történetében egyenesen páratlanul álló bűnügyben ítélkezett. A nyomozás háromszáz cigány bűnszövetkezetét fedezte fel. Bevallottak huszonnégy gyilkosságot…”
Egy mai újságból kiollózott hosszabb cikkben, az 1927-ben felderített szepsi gyilkosság- sorozat korabeli dokumentumai következtek. Jól felépített írás a gyanúról, előkerült holttestekről, a romák vallomásáról, képek az elkövetőkről, az egyik arckép alatt a Hudák név…
Walter izgatottan lapozott tovább a gyűjteményben. Kézzel írt jegyzet került elé, ugyanazokkal a nehezen olvasható betűkkel: „H. Wlislocki tanulmányából: A cigányok nézete szerint az ember évezredekkel ezelőtt örökké élt. A túlvilági élet hasonló az e földihez. A másvilágba a lélek csak akkor jut, ha minden hús lerohad a hulla csontjairól. Régi időkben az elhalt rokonai gyorsíthatták némileg a felbomlást, főleg azzal, hogy bizonyos idő elteltével, kiásván a hulla fejét, más helyre temették el ismét… A cigányok ellen emelt szörnyű vádra valószínűleg a fent említett szokás adott okot. Talán több ízben rajta kapták őket, amint meghalt rokonaik csontjait ki és ismét elássák…”
A másik papír a Szabad Nép 1948-as számából: „Az igazságügyi minisztérium intézkedésére a bíróságok soron kívül tárgyalják a cséplési visszaélésekkel kapcsolatos ügyeket. A súlyosabb bűncselekmények elkövetői e rendelkezések értelmében munkás bíróság elé kerülnek.
A fennálló rendelkezések érdekében ugyanis a cséplőgép tulajdonosok és az ellenőr ebben a minőségben közhivatalnoknak minősül és szabotázs címén vonják felelősségre, ha az előírt rendelkezéseket nem tartja meg. A rendelet ezekre a bűncselekményekre tíz év fegyházbüntetést ír elő, sőt abban az esetben, ha a gyanúsított a gazdasági rendet és az ország közérdekeit súlyosan sértette, bűncselekménye halállal is büntethető!
Néhány a közvéleményt foglalkoztató egyéb bűneset – pl. a Pest megyei különös rablótámadásokról szóló mendemondák – kivizsgálását elhalasztották.”
Újabb kézírás: „Hatvan éve Pest megyében rablás és gyilkosságsorozat vádjával több cigányt is letartóztattak. A Szabad Nép röviden taglalta a bűnügyet, fölakasztották a gyanúsítottakat. Egyedül a H. I. nevű, fiatalkorú elkövető volt még szökésben. Veszprém megyében látták utoljára. Az 1956 őszén kirobbant forradalom – ellenforradalom – után a nyomozást lezárták; úgy vélték, a gyanúsított kihasználva a zűrzavart nyugatra disszidált.”
Szombathely, 2009-2014