Srekh Tímea: Pocokszemű Erzsi

Már éppen tavaszodott. Eljött az idő, hogy a ballagó osztállyal elkezdjünk gondolkodni a tablókészítésen. Bevallom, nagyon szerettem őket. Kicsik voltak még, mikor hozzájuk kerültem és elkezdtem a tanítást. Majdnem mindegyiket ismertem, bár akadt olyan is, akinek a nevét csak a névsorból ismertem, de arcot nem tudtam mellé társítani.

pocok    Osztálygyűlést hívtam össze, hogy megvitassunk néhány fontos kérdést a ballagással kapcsolatban. Tudtam, hogy azokra, akiknek a kicsiny kezét fogtam írás közben, s vezettem végig a tollat a sorokon, számíthatok. Éreztem, hogy mindannyian ott lesznek, hiszen megígérték és én hittem nekik. Volt köztük olyan, aki már gyermeket szült, és olyan is, aki még csak éppen várandós vele. Nem számít, hiszen az ígéret az ígéret marad, még a cigánynál is.

    A meghirdetett megbeszélésre sokan jöttek el. Most éreztem csak meg igazán, hogy eljött a pillanat, mikor lassan el kell őket engednem, mikor a végsőkig megmaradtak kezét már nem kell fognom, és tanáccsal sem szolgálhatok nekik, mert már elindulnak az élet felé.

    A sok gyerek között feltűnt egy ismeretlen arc. Egy koszos, borzos leányzó, akit nem ismertem fel. Hiába törtem az agyam, ki lehet az, nem sikerült rájönnöm. Megkérdeztem:

    – Te meg ki vagy?

    – Erzsi. – szólt a kislány.

    – Milyen Erzsi?

    – Pocokszemű Erzsi.

    Hatalmas nevetés tört ki az osztályban. Én is elmosolyogtam magam, majd folytattam a nehéz kérdéseket:

    – Mi a vezetékneved?

    – A mim?

    – Kinek a lánya vagy? – gondoltam, mivel a fél tábort névről, a másik felét a csúfnevéről ismerem, talán kitotózhatom, hogy melyik családból származik, habár ránézésre Balázsiékhoz tudom sorolni, akikről tudni kell, hogy a legfogyatékosabb család ( sajnos minden értelemben) a környéken.

    – Még egyszer kérdezem. Kinek a lánya vagy?

    – Hát az anyám jánya!– ezt oly komolysággal mondta, hogy egy pillanatra már el is kezdtem gondolkozni, ki is az anyja, majd az újból kitörő térített magamhoz.

    – Csend legyen! Ne nevessétek ki! Fiúk, elég volt!

    Palika a hátsó padból megszólalt:

    – Ő a Virág Erzsi!

    Na, az meg ki?– tettem fel a kérdést, hiszen Virág családot nem is ismerek, olyanok nem laknak itt, de valahová be kell tájolnom ezt a szerencsétlen leányzót. Ő maga egy elég furcsa teremtés, szeme kancsal, talán ezért kapta a pocokszemű jelzőt, haja göndör, ami nem igen látott mostanában fésűt, szinte mozog benne a sok serke, nyaka koszos, talán már hetek óta nem mosdott, két keze pedig sebes, látszik, hogy hosszú ideje szenved a rühességtől. Ruhája egy koszos férfinadrág és egy felvált talpú cipő, szegény teremtés pedig a vizeletszagtól bűzlött.

    – Erzsike, hát eddig hol voltál?

    – Moszkvába, meg Bátyúban.

    – És miért pont most jöttél iskolába?

    – Mer' anyám beadott.

    – És hol van anyukád?

    – Csurmában.

    – Akkor meg hogy adhatott be iskolába?

    – Nem az, a másik anyám adott be.

    Kezdem kapizsgálni a dolgot, a másik anyám, az vagy a nagyanyja, vagy valamelyik nagynénje lehet.

    – És miért van anyukád börtönben?

    – Mer' eladta a kispulyát.

    – Milyen kispulyát? Hol?

    – Há' Moszkvába! Szült egy kispulyát oszt' eladta ennyi (kezeivel egy ölnyit mutat) pénzért!

    – Vannak testvéreid?

    – Van egy csomó. Má' űk is jöttek iskolába.

    Ennyi információ egy darabig elég is. Most már látom magam előtt, milyen gondok előtt és után áll ez a szerencsétlen borzas kislány.

    – A megbeszélést berekesztjük, következő órán folytatjuk a fotózással. Menjetek szünetre!

    Becsengő után a végzősök mind ott sorakoztak az ajtó előtt. Zsuzsika közel hajolt hozzám, majd a fülembe súgta:

    – A pocokszeműt ne tessék kirakni a tablóra! Ő bolond!

    – Tessék?

    – Jajj,én úgy szégyellem elmondani, de most is szünetben mutogatta a micsodáját a kinti vécében a lányoknak! Meg mindenféle csúnyaságot csinált!

    – Micsoda?!

    – Igen, már szóltunk az osztályfőnöknek is. Nem szeretnénk, ha ő is rajta lenne a fényképeken.

    – Majd ezt ő eldönti, mégiscsak valamennyire az osztálytársatok volt, akármilyen is legyen. Erzsike! Rajta akarsz lenni a fényképen?

    – Nem.

    – Miért?

    – Mert nemsokára anyám hazajön a csurmából és úgyis elvisz.

    Egy kicsit azért az őszintét megvallva, én is megkönnyebbültem, de már az agyamban kattogott a rugó, mert meg kellett tudnom, mi történhetett ezzel a beteg gyermekkel eddig. Miféle csúnyaságokat csinálhat odakint, amiről a többiek ilyen borzalommal beszélnek, hiszen ha már ők így fogják fel, akkor ez nem egy mindennapi dolog lehet, pedig a táborban sok minden megengedett, ami a normális társadalomban nem.

    Eltelt néhány nap. Kutatásaim Pocokszemű Erzsiről mind kudarcba fulladtak, senki, semmiről nem tudott, csak annyit, hogy a lány bolond. Szerintem ez nem így van. Attól, hogy valaki iskolázatlan, vagy lassú a felfogása és egy kicsit más, az nem jelenti azt, hogy bolond.

    Megjöttek a szociális osztály munkatársai. Erzsikéről érdeklődtek, majd egy bírósági idézést nyújtottak át. A táborban nem találták a kiszabadult anyát, így a gyerekkel szerették volna elküldeni azt.

    – Erzsike! Eredj haza és hívd fel anyukádat az iskolába! Jó?

    – Igen.

    – Mit kell csinálni?

    – Haza menni.

    – És?

    – Ott maradni.

    – Nem. Eredj haza és gyere vissza anyuval. Mondd meg neki, hogy menni kell a bíróságra.

    – Miért, ítélik?

    – Nem, csak menj és mondd meg neki, amit mondtam!

    Erzsike hazaindult. Megkérdeztem a szociális munkást, mégis miféle idézést hozott.

    – Az anyuka most jött ki a börtönből, mert eladta az újszülött gyermekét – ez eddig stimmel– most pedig egy másik ügyet nyitnak rá.

    – Miért, mit tett?

    – Erzsike, nem azért ilyen, mert így született. A lány összetört, beteg a lelke. Sérült. Egy évig volt Bátyúban, ott legalább biztonságban érezhette magát.

    – Mégis mi történt vele? Kérem, mondja el.

    – Az édesanya nem csak a gyermekét adta el, de a legnagyobb lányát prostitúcióra kényszerítette. Erzsikét számtalanszor megerőszakolták, kínozták és verték. Több csontja is eltört. Ha nem volt hajlandó arra, amit az anyja parancsolt neki, kegyetlenül megfenyítették, olyan kínzásokat szenvedett el, amit egy ép elme nem bír ki. Sajnos ez ebben a gyerekben is megmaradt. Soha nem lesz belőle egészséges felnőtt. Most is kínozza magát, volt, hogy megpróbálta felvágni az ereit.

    Most már tudom, mi is volt a kislányban olyan furcsa. El sem merem képzelni, mi történhetett vele. Miért engedi meg a világ, hogy ilyen megtörténhessen? Egy ártatlan gyermeknek miért kell ennyit szenvednie? Hiszen ő nem kérezkedett a világra. S az a legszörnyűbb, hogy ő nem az első és nem az utolsó eset...

     

    Megjelent: Együtt, 2014/5, 42-45 old.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf