Bányai Tamás: Erős lecsó

Arankának akkor támadt az ötlete, amikor meglátta a sárgán fénylő, húsos paprikákat a zöldséges pultján. Ilyen szép és friss paprikákat eddig még sehol sem látott ezen a vidéken. Feltételezte, hogy az északi nagyvárosok piacain, szezonja idején kapható, mert arrafelé azért csak jóval több a kulináris hagyományokat örző bevándorló. Itt viszont, ebben a déli kisvárosban, ha egyáltalán, hát ritkán lehetett hozzájutni. Csak azok az ízetlen sötétzöld vagy a mexikóiak által kedvelt, ugyancsak csípős paprikák kaptak helyet a zöldségesek ládáiban.

    – Főzzél valami magyarosat – kérte, vagy inkább követelte Miklós.

    – Mégis mit? – kérdezte, már csak azért is, mert ugyanúgy főzött, mint odahaza Magyarországon, így aztán minden elkészített étel magyarosnak tűnt neki.

    – A konyha a te reszortod, találj ki valamit. De magyaros legyen! És különleges!

paprika    Miklós a főnökét hívta meg vacsorára, s mint mondta, a szokványostól eltérő vacsorát ígért neki, valami egészen speciálisat. Azon kívül, hogy Arankának nem támadt semmi eredetinek nevezhető ötlete, tudat alatt még neheztelt is az invitálás miatt. Hónapok óta szeretett volna magyarokkal összejönni, tudta, néhány család él is itt a városban, de valahányszor szóbahozta óhaját, Miklós hevesen ellenkezett, elutasítását azzal indokolva, hogy a magyarokkal való kapcsolattartás gátolná őket az angol nyelv tökéletes elsajátításában, márpedig mostani körülményeik között számukra az a legfontosabb. Olyannyira, hogy az utóbbi néhány hónapban Miklós már otthon, kettejük között is csak angolul akart beszélni, s még Aranka magyar szavaira is következetesen angolul felelt. Ez, néhány más jelentéktelen aprósággal együtt, elkeserítette Arankát, egyszer szóvá is akarta tenni, ámde férje gyorsan lehurrogta őt.

    Öt éves házasságukban mindig az történt, amit a férje akart, s noha olykor szeretett volna tiltakozni, igazából mégsem volt ez olyan nagyon akarata ellenére. Talán, mert a szülői házban is megszokta az engedelmességet, vagy mert ilyenformán kényelmesen ki tudott bújni mindenféle döntéshozatal alól. Mindez persze nem jelentette, hogy ne bántották volna őt az olyan dolgok, mint például az amerikaiak társaságának lázas, néha kimondottan erőltetettnek tetsző keresése.

    Az angol nyelv meg a kapcsolatok ápolása okán.

    Miklóst két évre szerződtette az amerikai vállalat, és Aranka úgy volt ezzel, két évet idegenben még féllábon is kibír. Arra nem gondolt, hogy magyar hangot csak akkor fog hallani, ha anyjával vagy húgával beszél telefonon. Hiányzott neki a magyar szó, amit még férje szájából is egyre ritkábban hallott. Ennek valós okát akkor kezdte megérteni, amikor Miklós egy szép napon azzal állított haza, úgy néz ki, itt fognak maradni Amerikában. Nem megy könnyen, de a vállalat és közvetlen főnöke támogatásával megoldható.

    Aranka elhűlt a hír hallatán, ő még a két évet is soknak tartotta, nemhogy…

    – Meddig? – kérdezte rémülten. – Meddig akarsz itt maradni?

    – Nem tudom pontosan – felelte Miklós. – Ameddig lehet.

    A kapott választól kétségbeesett, akár egy elítélt, aki bizton tudja, nem életfogytiglant sóztak a nyakába, ám szabadulásának dátumát mégsem közölték vele. Lehet az három év és lehet az tizenöt év múlva is.

    Egy esetleges ellenkezésnek még a szikrája is kihalt belőle, amikor anyja azzal nyugtázta a hírt: édes lányom, neked a férjed mellett van a helyed. Húga pedig nem is titkolt irigységgel jegyezte meg: hogy te milyen szerencsés vagy!

    Miklós elejtett szavaiból kiszűrte, elsősorban ő szeretné meghosszabbítani a szerződést, az ötlet maga nem a vállalat vezetőitől származik, még akkor sem, ha az ellen semmi kifogásuk, sőt még támogatni is hajlandók. Az elsőszámú patrónus szerepére természetesen férjének közvetlen főnöke lett kiszemelve, amivel nyilván összefüggésbe volt hozható a vacsorameghívás.

    És most eredeti magyar ízeket vár tőle a férje.

    Amikor a szupermarket zöldségrészlegében meglátta a hazaihoz nagyon hasonló paprikákat, azonnal tudta, mi legyen az a speciális magyar étel. Lecsó. Miklósnak egyik kedvence volt, jó sok kolbásszal és tarhonyával vagy tojással. Tarhonya nincs, de kolbász és tojás van, hagyma és paradicsom úgyszintén, s most már a legalapvetőbb, a hozzávaló húsos paprika is. Ennél magyarabbat senki nem tud elképzelni.

    Kiválogatta a legszebbeket, majd némi hezitálás után kosarába rakott öt darab hosszúkás jalapeno paprikát is.

    Otthon előbb megterített az ebédlőasztalon, csak azután fogott hozzá a lecsó elkészítéséhez. Karikákra aprította a kolbászt meg a hagymát; meghámozta, cikkekre vágta a paradicsomot, majd felszeletelte a paprikákat. Megszagolta a magjait, egy szeletet előbb megnyalt, aztán megkóstolt. A paprikának volt leve, húsa, csak ereje nem. Örült, amiért a csípősnek ígérkező jalapeno paprikából is vásárolt. Egyet azokból is felkarikázott, legyen valami ereje is annak a lecsónak.

    A hagyma, a paprika és a paradicsom már elkeveredett a kolbásszal, amikor gondolt egyet, és a tűzhelyen rotyogni kezdő ételbe belevagdalta a megmaradt négy jalapeno paprikát is. Később, ha valaki kérdezi, se tudta volna megmagyarázni mi vezérelte e cselekedetében, de tény, hogy amikor megkóstolta készítményét, elégedett volt magával. Fújtatott, legyezte a száját, a könnye is kicsordult, de elégedett volt.

    Akármelyik amerikait kiveri majd a veríték, de még az is magyar ember a talpán, aki ettől nem izzad meg.

    Miklós már az ajtóban megérezte a lecsó egész lakást betöltő illatát, s egy fejbólintással jelezte elismerését. Kedvenc étele volt, amelynek illatától még a jóllakott ember is kedvet kap egy újabb falatra, így a vendég számára is bizonyosan csábító.

    A vendég pontosan érkezett, és Arankát már az előszoba küszöbén kellemes csalódásban részesítette. Nem tudta miért, de idősebb, kimért férfire számított, s íme, egy fiatal ember állt előtte, talán még a férjénél is fiatalabb, arcán szétterülő mosollyal, amilyet csak az amerikaiak tudnak produkálni, kezében nagy csokor virággal, s mindezen felül kopott farmernadrágban, kabát nélkül, rövidujjú kockás ingben. A kora őszi időjárással nem kellett dacolnia, öltözéke nem is ezért volt feltűnő. Miklós öltönye, fehér inge, nyakkendője tette azzá. Viselkedése ennek ellenére sem vált feszélyezetté, sőt Aranka néhány perc múlva megállapította, a feszélyezettség inkább mondható el férjéről, aki úgy igyekezett segíteni ezen, hogy előbb a zakóját, majd a nyakkendőjét is lehámozta magáról.

    A második kellemes meglepetés sem váratott sokáig magára. Aranka felkészült rá, ha előbb nem, a vacsora után elkerülhetetlenül a munkahelyi dolgokra terelődik a szó, s ő majd ülhet hallgatag egész este, hiszen abba ő nem tud, nem is akar beleszólni, olvasni pedig, hát még televíziót nézni a vendég jelenlétében sértő udvariatlanság. Férjének főnöke azonban, alig valamivel megérkezése után határozottan leszögezte, semmilyen, a vállalatot vagy munkát érintő téma nem érdekli, ilyenről hallani sem akar, kikapcsolódni jött és nem értekezletre. Hogy kijelentésének nagyobb hangsúlyt adjon, figyelmét elsősorban Arankára fordította. Szentigaz, szokványos bókok hangzottak el szájából, Aranka mégis élvezte, hogy vele foglalkozik valaki.

    A harmadik meglepetés egyikük számára sem volt kellemes. A vendég már az első falat után mély levegőt vett, nagyot nyelt, s tette azt, amit nem kellett volna. Feltételezhető udvariasságból evett még néhány falatot, de a negyediknél hirtelen felugrott az asztaltól, előbb tenyerét szorította szájára, majd szinte hörögve, kétségbeesetten vizet kért, amit mohó kortyokban ivott meg. Arca eközben kivörösödött, mintha összes vére csak azt színezné, szeme kikerekedett, mintha rettentő csoda rémisztené. A víz mégis csak pillanatnyi enyhülést hozott, hogy hűse múltával a méregerős paprika még jobban csípje–marja száját.

    Aranka és férje is felálltak az asztaltól, közrefogták a vendéget, noha mindketten tudták, semmit sem tehetnek, ilyenkor csak az idő segít. Vagy kenyér, gondolta Aranka, azt kell ilyenkor enni, az magába szívja a paprika erejét, s már száján is volt a jótanács, de Miklós előbb szólalt meg.

    – Hogy az istenbe tehetted ezt? – kérdezte sziszegve és magyarul, ami már azért is fenyegető volt, mert hiszen Miklós mindig kínosan ügyelt arra, nehogy amerikaiak jelenlétében, vagy akár csak a közelükben megszólaljon magyarul.

    Aranka nem válaszolt. Összeszorította száját, bűntudatosan lehajtotta fejét, s már bánta, nagyon bánta, hogy ott az üzletben magához vette a jalapeno paprikákat, vagyis inkább azt, hogy beleszelte a lecsóba, de leginkább azt, hogy olyan vendégnek ártott vele, aki…

    Aki elnéző.

    Mert alig hogy a vendég visszanyerte önuralmát, a mosoly is visszatért az arcára, s bár a szenvedéstől még mindig csak suttogva tudott beszélni, az első szavai voltak: semmiség az egész. Még meg is szorította Aranka kezét megnyugtatásul, mialatt Miklós a fogát csikorgatta, s bármennyire igyekezett, képtelen volt haragját palástolni.

    Nem sokkal később a vendég távozni készült, és Aranka maga is csodálkozott azon, hogy nem a férje, hanem ő az, aki marasztalni szeretné.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf