Fekete István: Búcsúzás

Zöldek még ilyenkor a fák, és beszédesek a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

    Virág is nyílik még az utak mentén, a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

    Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.

    És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat, de a Tejút selyme kifehéredett már, és éjszakák hűvösek, és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.

    Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék cserregnek valamit az almáknak és szilváknak, de eljön az est, és a sötétségben egyszerre titokzatos, néma lesz a világ, csak a bagoly imbolyog a csend hátán, és csak a méhek zúgnak a kasban, hol a nyár édességét és virágok illatát őrzi az aranyló méz.

    A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a szántásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon; de ha az alkony végigszáll a tájon, a nádbugák tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői szekerek úgy dübörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.

    És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogy csattan a kiáltás; de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni valami régi sírás, fájni valami régi bánat.

    S a tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut s az álmokat, az erdőket és mezőket, az élőket s a temetőket a virágos kalapú, meleg kezű, dús magyar ősz.