T. Ágoston László: A rémálmok fejlődéstörténete

Az anyja szólt, hogy igyekezzen, mert sötétedés előtt haza szeretne érni. Különben is ideje lenne már végre megtanulnia egy ilyen nagy fiúnak, hogyan kell megkötni a cipőfűzőjét, mert az ő ügyetlenkedésén nevet a fél óvoda. Igen? És miért csak a fele? A többiek nem érnek rá, vagy talán megbetegedtek a délutáni alvás alatt? Lehet, hogy ő is azért nem találja a cipőjét, mert beteg? A dadus meg azt mondja, hogy nem is volt cipője, mert szandálban hozta be reggel az apja. Na, ugye, hogy nem is ő az ügyetlen, hanem csak az anyunak fogy el mindig a türelme… Meg játszani se akar vele. Ez a dadus mindig megengedi, hogy átölelje a lábát. Meg olyat is játszik vele, hogy széttárja a karját, leguggol, és azt mondja, hogy „na, ki jön az én váramba?” Az anya állandóan siet. Reggel rohanni kell a dolgozóba. Délután rohanni kell a vásárlóba, és ott mindig elveszik a polcutcában. A múltkor is egy kék ruhás bácsi vitte ki oda, ahol a szatyorba rakták a nénik, meg a bácsik, amit bent leszedtek a polcról. Az anyu meg nagyon dühös volt rá, mert megmondta, hogy ne mozduljon el a sajtos polc mellől, aztán mégis a macskaeledelnél talált rá ez a bácsi. Meg is ígérte az anyu, hogy legközelebb kap két egyforma pofont, aztán mehet a gyerekmegőrzőbe. Ott aztán rá hozhatja a szívbajt a nénikre. Majd jól el is megy, ha ilyeneket mond neki az anyu. Egészen a világgá elmegy, aztán kereshetik…

         Na de hol van az anyu? Már sötét van, égnek az utcai lámpák, ő meg sehol. A kocsiját se látja. Sok autó áll az iskola melletti parkolóban, de ebben a félhomályban nem látja jól a rendszámtáblá-jukat. Az apu is mondta, amikor hazahozta a vasárnapi kirándulásról, hogy ezen a francos térvilágításon spórol az önkormányzat. Márpedig ő tudja, mert ő világítástechnikai szakember. Karácsonyra olyan éjjeli lámpát vett az új feleségének, hogy ha tapsol egyet, bekapcsol a lámpa. Ha kettőt tapsol, akkor meg kialszik. Az anya meg azt mondja, hogy ezt is csak azért csinálja, hogy őt bosszantsa vele. Meg ezzel udvarol annak a repedtsarkúnak. Hát ha ilyen rosszindulatúak ezek a nők, akkor lehet, hogy ő nem is fog megnősülni. Minek? A nagyapja is maga főz, mos, takarít mióta meghalt a nagyi és azt mondja, kutya baja, él, mint Marci a Hevesen. Ki lehet az a Marci, és hol van az a Heves? Majd megkérdezi tőle, ha karácsonykor találkoznak.

         A kutyát, azt jól ismeri. Veszett egy jószág. Egyszer ‒ no, az is ilyen sötétedés tájban történt ‒ vidékre kellett mennie az anyunak megbeszélni valakivel valamit. Megálltak a kocsival az út szélén, és az anyu elkezdte kiabálni a pasas nevét, akihez jöttek. Nem jött ki senki. Erre aztán ő is elkezdett kiabálni olyan kamaszos, mutáló hangon, amilyen éppen akkor volt neki. Több se kellett a kutyáknak. Akkora ricsajt csaptak, hogy zengett belé a környék. De nem elég, hogy ugattak, némelyik még a kocsi közelébe is odamerészkedett csaholni, meg vicsorogni. Néha még most is látja álmában azt a nyáladzó, fenyegető pofát a hatalmas fogaival, ha túl sokat eszik lefekvés előtt, vagy mélyebben néz a pohár fenekére. Ezek a visszatérő rémálmai. A perlekedő anyu, meg a vicsorgó eb. Alig volt ideje beugrani a hátsó ülésre, máris csattant az ajtó üvegén az a szőrös, fogát villogtató pofa. Szinte kővé dermedt tőle.

         Ezzel azonban még korántsem volt vége a kalandnak. A nagy zsivajra kijött egy férfi a kezében vasvillával és szétkergette a kutyákat. A kerítésnél leselkedő szomszédoknak meg odaszólt, hogy semmi köze ezekhez a vadállatokhoz. Már rég lelövöldözte volna az összes kóbor kutyát, ha nem szórakoznának vele ezek a buzi állatvédők. Mert ezek nem rendesek ám! Azért csinálják a cirkuszt, mert képtelenek a normális házaséletre, és még a kutyákkal is összeállnak. Mint például ez a csaj is, akinek már százszor megmondta, hogy hagyja békén, mégis állandóan a nyakára jár. Nahát! Az anyunak nincs is kutyája…

         Erre az anyja is kikiabált a lehúzott kocsiablakon valami sértő megjegyzést, és elindult felé a kezében valami papírlapot lengetve. A férfi csak hátrált, egyre hátrált a kezében a vasvillával, és amikor már kapun belül volt, odaszólt halkan, sziszegve; „na jól van, gyertek be! Nem kell az egész falunak látnia, hogy itt vagytok…”

         Zavarba hozta ez a kínos jelenet, meg attól is tartott, hogy visszajönnek a felbőszült kutyák. Mire rászánta magát, hogy kiszálljon, a felnőttek már a verandán tárgyaltak. A kutya se figyelt rá. Pontosabban; csak a kutya figyelt rá. Hatalmas termetű korcs jószág volt. Hosszú szőrű, fekete. Az udvar hosszában egy drótkötél feszült, arra volt kötve lánccal egy csúszó karikán. A csirkeól mellett állt a háza, onnét figyelte a kerítés mellett haladó járókelőket. Megszokta, ugatásra se méltatta őket. Hanem amint a fiú belépett a kapun, megcsörrent a lánc, és mielőtt még bármit tehetett volna, egyetlen ugrással a földre döntötte. Még a vér is megdermedt benne. A kutya meg a mellén állva morgott, vicsorgott fölötte. Ez a kép merevedett ki emlékeiben, és minden rémálmában visszatért a kóbor ebek társaságában.

         Se moccanni, se kiabálni nem mert. A pasas meg csak nevetett rajta, és az anyja sopánkodásán. Aztán amikor kellőképp kiélvezte a helyzetet, odaszólt a kutyájának, hogy „hagyd békén Fickó!” Füttyentett egyet, a hatalmas állat meg békésen pofán nyalta őt, és farkcsóválva bevonult a házába.

*

         A matematika soha nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé. Mondhatnánk úgy is, hogy utálta. Így aztán a matektanár se volt a kedvence. Harmadikban majdnem meg is buktatta. De ki a fenét érdekelt akkor az a csámpás lábú, aszott, vén, két lábon járó másodfokú egyenlet, amikor a suli előtt várta Panni, akiről köztudott volt, hogy a blúza alatt hordja a gimnázium legszebb melleit? Mi az, hogy a gimnáziumét? A városét, az országét, a nagyvilágét! Különben is ügyvédnek készült, az emberi jogok felkent bajnokának, aki még a világ legkorruptabb hatalmaival szemben is megvédi a plebsz igazát. Persze azt is tudta, hogy a jogászok, meg a nőgyógyászok a világ legjobban megfizetett szakemberei. Szerencsére a kis szemüveges Karádi volt a padtársa, aki némi ellenszolgáltatás fejében átcsúsztatta a megoldást, amikor Egyenlet Tanárnő éppen az osztályterem másik sarkában tartott előadást a puskázás jellemromboló hatásáról.

         Az érettségi vizsgán a Pitagorasz-tételt húzta. Ez az a bizonyos á négyzet plusz bé négyzet az cé négyzet. Ez volt az a tétel, amelyik kilógott a sorból. A tanárnő is erre mutatott, amikor az asztalhoz hívta, hogy húzzon egyet. Igen, ez a szamármentő tétel… Tudta is a bizonyítási eljárást, ott volt a fejében, de éppen akkor valahogy nem akart bekattanni. Csak ült a hófehér, lepecsételt papírlappal szemben, és izzadt, mint a ló. Közben a Felszegi a táblánál úgy vágta a témát, mintha világ életében atomtudósnak készült volna. A tanárnő intett, és ellenőrző körútra indult a teremben. Belenézett a papírjukba, és mindenkinek súgott valamit, miközben az elnököt lefoglalta Felszegi lebilincselő előadása. Amikor meglátta előtte az üres jegyzetlapot és a hideg verítéktől gyöngyöző homlokát, megcsóválta a fejét és halkan odasúgta: „á négyzet, plusz bé négyzet, az cé négyzet. A jó öreg Pitagorasz bácsi…” Ez volt az egyetlen támasza a bizonyításban. A tanárnő rámosolygott és bólintott, ha jót mondott. Egyszer-kétszer ki is javította az érvelését. Az elnök meg mélyen hallgatott, mert biológia szakos volt. Különben is dél felé járt már az idő. Aznap két kilót fogyott.

*

         Különös pörgés az élet. Az apró gyermek napokban, hetekben gondolkodik. Azt mondja, négy és fél éves vagyok, vagy azt, hogy „fél hat”, az ősszel már iskolás leszek. Egy nyári vakáció időtlen időkig tart. A karácsony meg olyan messze van, hogy addig már az ősznek is vége lesz. Aztán jön a végtelen idő az első csókig, kivárni, míg elutaznak a szülők… Felnőtt leszel és rád szakad a nagykorúság minden nyűge. A függetlenség, amire úgy vágytál, a felelősség, ami úgy nyomaszt. Aztán nyugdíjba mész, a postást várod, és számolod a napokat. Nem azért, hogy eljöjjön a várva várt idő, hanem azt, hogy mennyi az, ami még hátra van. Álmodban újra elveszel az áruházban, torkon ragad az a fekete eb, meg a félhomály, és bárhogy töröd a fejedet, nem ugrik be a Pitagorasz-tétel.

         Az ember ezer éveken át küzdött, hogy megmaradjon. Fenevadakkal harcolt, a barlangját védte. Az asszony a porontyait, a férfi asszonyát… Aki kirítt a sorból, kivetették. Ha kellett, akár meg is ölték aki más volt, mint a többi, eltiporták a haszontalan páriát. Szégyenét takarta, aki nem nevelte a többi hasznára utódait. Az idő apától fiúig tartott, s nem tovább. Az asszony szent volt, az életszentsége, méhében hordta a jövő zálogát.

         Az idő zökkent egyet, és a nő nadrágot húzott, harcba szállt. Jogot követelt, kardot kötött, s alkura kényszerítette urát. A zászló kiesett a lovag kezéből, földre hullt az egyszínű lobogás. Mire felocsúdott, a szél fennen lengette a szivárvány vörösbe hajló aranyát. Törvényt hoztak, hogy szabadon szerethesse lovag a társát, leány a szomszédasszonyát. Harci dobok peregtek, s rémálmot látott Don Juan.

         Emberünk a jognak asztalánál rizsporos parókát igazít, s ha már az idő meghaladta, jogelméletet javít. Végtére is csak a véletlen műve, hogy az ember férfinak és nőnek születik, s egy jó sebész még jobb pénzért természetet is átigazít. Már a gyermekhez se kell az asszony, fölösleges időtöltés a szerelem, egyetlen régi sejtből alkot új embert a tudós elme. Lombikban nő az értelem, s a természet se akadályoz, szikéhez igazodnak a gének. De ha éppen úgy kívánja a jó pénzű megrendelő, akár robot is lehet belőle, ki az utcán takarít. Este meg majd kikapcsolhatjuk, hogy ne fogyassza az energiát. Szerelem? Nevetséges kémia. Régen meghaladta már a mindenható technika. Számítógép csókol vissza, és sosem kérdi, hol jártál az éjszaka. Az emberbe chipet ültet születéskor a bába. Nincs pofázás, ellentmondás, a selejtet egyszerűen kikapcsolja az okosok nagytanácsa.

         Rizikót a robot hordoz, hiszen azt is robot gyártja, s benne olykor fel-felébred az ember ősi lázadása. A jog itt is talál érvet, s feltárja az ellentmondást. Ki fizessen kártérítést, ha a gépet jogtalanul beolvasztják? És ha mégis úgy adódik, s robot gyerek születik, ki fizessen gyerektartást, s kit terhel az apasági perköltség? Mi van akkor, ha úgy mégis… ember esik szerelembe robottal? Idézzék az ósdi törvényt, vagy kapcsolják ki azonnal? Mi van akkor, ha a robot megunja a rabságot, s elindul, hogy új hazában keresse a boldogságot, meg a pénzt, amelyen új életet vehet?

Az Istent rég megtagadták önjelölt új istenek. Ők diktálnak új alkotmányt, hogy majd arra eskessék a gépeket…

Szerencsére dörren az ég, elered a jégeső, s mielőtt még törvényt hozna a rémálma megszakad. Félálomban, bódult fejjel kiballag a konyhába, s jól meghúzza a hideg vizes palackot. Közben a szeme a hőmérőre téved, s bágyadtan motyogja maga elé:„huszonnyolc fok éjjel két órakor a konyhában? Ez ellen még egy elítéltnek is tiltakozási joga van. Fellebbezünk. Nem is csoda, hogy az embert folyamatosan üldözik a rémálmai. Döntsön hát a Kúria!”

         Aztán leül az asztal mellé, és szórakozottan föllapozza az előző nap bedobált reklámújságokat. Az egyik címlapján guminőt kínálnak garantált minőségben, reklámáron. Szombatig a házhoz szállítás is ingyenes.