Bene Zoltán: Körülötte a rét
Az első napokban, amiket a tanyán töltött, az Alföld közepén, folyvást a préri szó kongott a fejében, s nem tudta eldönteni, vajon tényleg ilyesfélének írták le az ifjúsági regények szerzői a nagy vadnyugati síkvidéket, vagy csak ő képzelte ilyennek, ehhez a tanya körül feltáruló látványhoz hasonlónak annak idején – „p” betűvel kezdődik az is, meg „p” betű áll a puszta szó elején is, ez tagadhatatlan, ez lehet kiindulópont, vélekedett. Néhány nap múltán azonban mindez érdektelenné, jelentéktelenné vált. Mellékes, huszadrangú kérdéssé csitultak el benne egyik (talán a harmadik) reggelre az olvasmányélmények által felkavart képek, s onnantól már azt látta, ami elterült a szeme előtt, csupaszon, szépen, nem zavarva semmiféle, agyának eldugott rekeszeiből előkúszó képzelményektől, vagyis: kisebb-nagyobb ligetekkel és magasfeszültségű vezetékekkel szabdalt, száraz, hol sárgásan, hol zöldesen barnálló, néhol pompázatos színekbe váltó alföldi tájat, amely keleten búzatáblává alakul, nyugaton pedig merészen, lágyan, csodálatosan nyúlik a végtelenbe. Ha szerencséje volt, órákig figyelhette, ahogy kiterjesztett szárnyú héják köröznek magasan a feje fölött, sejtése szerint ürgére, pocokra, nyúlfiakra lesve.