Farkas Imre: Heine-fordítások

1.

Ha te leszel a hitvesem
Majd irigyelnek, kincsem,
Mert akarom, hogy víg legyen
Tekörülötted minden.

Tűröm haragod, vak szeszélyed,
Oh, bármikor kitörhet,
De ha verseim nem dicséred,
Akkor elválok tőled.

2.

Ragyogó nyári reggel
A kerti fák alatt,
Susogó virágözönben
Jártam én hallgatag.

Rám nézett mind a virág,
Mint aki bánatom érti:
Ne haragudj, a mi testvérünkre,
Te halvány, szomorú férfi.

3.

Gyötörtek úgy, hogy a lelkem,
Szívem is remegett.
Az egyik azért, mert gyűlölt,
A másik, mert szeretett.

Megmérgezték az italomat
Meg a kenyeremet,
Az egyik azért, mert gyűlölt,
A másik, mert szeretett.

De ő, akiért sírok,
Kínlódom, remegek,
Ah, ő sohase gyűlölt
És sohase szeretett.

4.

Egy kislány áll a parton,
(Állott már így nem egy)
És úgy nézi tűnődve,
Ahogy a nap lemegy.

Kisasszonyom, tűnjék el
Szép arcáról a felhő
Lemegy a nap elülről,
Majd hátulról újra feljő.

5.

Mikor elsírtam a tenger bánatot,
Vállat vontatok és elfordultatok,
De amikor ügyes kis versekbe fontam,
El voltatok tőle ragadtatva nyomban.

6.

A fejemet már én magasra tartom,
Kissé szilaj a lelkem és az elmém,
Ha a király pillantaná meg arcom,
Én a szemem büszkén reáemelném.

De édesanyám, ím nyíltan bevallom,
Lelkemből minden gőg, dac messze elmén.
Mikor én a te drága szavad hallom,
Szívemről mintha a bút elterelném.

Talán a Te lelkedet érzem,
Hótiszta lelked, anyám, édesem,
Mely ragyog, mint égi láng, fényesen.

Egy bús emlék kísért, amely talán
A te szíved meglepte hajdanán,
Szerető, hű szíved, édesanyám!

*

Gyémántjaid és gyöngyeid
Mind ami jó, ami szép
S a legszebb a szemed,
Mondd, többet akarsz-e még?

E két szemről eldaloltam
A dalok özönét
S e dalok örökre élnek,
Mondd, többet akarsz-e még?

E két szem tett azt, hogy
A sorsom oly sötét,
E két szem a porba sújtott,
Mondd, többet akarsz-e még?

Hölgyem, nem megyek egyedül,
Jönnöd kell vélem.
A csöndes, az égi szomorúsághoz,
A kedves, a régi, szomorú házhoz
A kapunál az anyám remeg értem
És várja, várja a hazatértem.

Te sötét, rejtelmes ember hagyj el,
Ki hítt ide téged…?
A kezed jég, az ajakad lángol,
A szemed ég, a sugara mámor.
Én még örülni akarok a létnek,
A rózsasziromnak, a nap melegének.

Hadd süssön a nap, hadd nyíljon a rózsa,
Én kicsi párom.
Vesd orcádra lengőn a te fátylad,
Csapj húrjába zengőn a gitárnak.
S míg a szél bomlik odaát,
Dalold a mátkák víg dalát.

*

Nyár minden tüze, lángja,
Szép orcáidon ég,
S a szíved, a kis szíved
Csupa hó, csupa jég.

Megfordul még ez, édes,
Lesz még olyan idő,
Arcodon fagyos tél lesz,
S szívedben nyári hő!