Erdélyi román költők magyar nyelvű fordításai IV.

Erdélyi román irodalom IV.- Temesvár

Adriana Babeți irodalomtörténész, író, esszéista 1949-ben Nagyváradon született. Temesváron él és alkot. Irodalomtörténész, író, esszéista, műfordító. A temesvári egyetem elvégzését követően többek között UNESCO ösztöndíjasként először Párizsban, majd Heidelbergben mélyítette tudását. Első kötete 1998-ban jelent meg „Közép-európai dilemmák” címmel. Ezt követően szá-mos irodalom és kultúrtörténeti esszéje és műfordítási munkája lá-tott napvilágot. Több nyelvre fordították.

Adriana Babeți
Az utolsó felfújt Párizsban
69 konyhai recept
[részlet]

     Bankett a Begán   
     Azok számára, akiknek nem sikerült megkóstolniuk a múlt heti la-kománkat – más szóval, azok számára, akik nem olvasták írásomat az előző számban -, íme egy kis konyhaműveltségi ráadás. De nem aze-lőtt, hogy emlékeztetnélek titeket arra, miről is volt szó. Állítólag egy télen, mondjuk 1779 januárjában, egy kis Bega- parti palotában, két héten keresztül a földön még soha nem látott dolgok történnek. Cristofor Nitzky gróf , Temesvár címzetes vezetője, ki tudja milyen dé-montól megszállva, jól őrzött hintót küld Versecre és kiragadja ottho-ni nyugalmából – azaz az olvasásból és írásból – jó barátját, Gottfried von Brettschneidert, a kor nagy latinistáját, Lessing barátját. Mindket-ten elbarikádozzák magukat a palotában, egyedül, a legnagyobb ti-tokban, erős őrséggel a kapuban, és két hétig bezárkóznak oda anél-kül, hogy bárkit láthatnának vagy bárki láthatná őket. Konspirációs ta-lálkozó lenne? Vagy titkos szerelmi kapcsolat? Vagy egy magas rangú valakinek sürgős szüksége lenne egy értékes dokumentum latinról vagy latinra fordítására? Áthatotta volna a grófot a kultúrszenvedély? Egyik sem. És mégis mindenikből valami. Mert íme mi bökdösi Cristofor Nitzkyt: az étvágya! Egy legkevésbé sem plebejusi vágy, el-lenkezőleg. A neosztoikus Nitzkyt lenyűgözte az a fergeteges vágy, amelyet csak a kiválasztottak, a nagy ínyencek tapasztalnak meg, hogy kényeztessék szájpadlásukat, nyelvüket, fogaikat, egészen a gyomruk mélyéig mindennel, ami finomságot elképzelt ezen a földön a konyhaművészet. És mi találna jobban e késő téli órához, mint hú-sos-csontos valóságában újraírni – néha ténylegesen: húsból és csont-ból, de sok szósszal – a világ legnagyobb gasztronómiai kézikönyvét: Apicius Ars coquinaria-ját, amelyet állítólag Brettschneider könyv nél-kül tudott. Úgyhogy a két barát elkészített (és elfogyasztott) 67 re-ceptet 14 nap alatt. Most ugrik a majom a vízbe. Melyiket válasszuk, hogy tátott és bőségesen nyáladzó szájjal hagyjunk benneteket. A bennünk lakozó hasimádó csak hármat választott ki azok számára, akik a skorpió jegyében születtek.
Elsőnek, előételként azt, amelyet „borított” –nak is neveztek, amely-nek receptje egyedül is agyonnyomná e rovatocskát. Ezért a kíváncsi-ak  számára csak azt ismertetjük, hogy miből készítették, azt nem, ho-gyan főzték, keverték, locsolták, kenték, vágták, hámozták, hártyáz-ták le, itatták át mindezeket: a kis fehér céklákat, tartósított póré-hagymát, zellert, gumókat, csigákat, zúzákat, csirkeszárnyat, fasírtott, mályvalevelet, szilvát, lucaniai kolbászkákat, gyömbért, lestyánt, to-jást, bort, borsot és különösképpen a garumot. még ha nem is tudjá-tok, mi az a garum, akkor is bennetek rekedt a szó, igaz? Még képze-letben sem érezhetitek az előétel ízét, amely mintegy 2000 évvel eze-lőtt alantasan lecsúszott Apicius vendégeinek nyelőcsövén, és amely 1779-ben, a Bega-parti inyenc patkóbelén átfolyt.
Utána következett egy-egy sózott tengeri sünnel, köménnyel, borssal töltött, összevarrt és megsütött kocatőgy, amelyet hallec-kel ettek. Igaz, hogy nem tudjátok mi az a hallec?  És azt sem, hogy miért került a két elfásult  római és temesi fickó étlapjának csúcsára a szóban for-gó tőgy? Nincs semmi baj. Még találkozunk. Ne feledjük még tollfut-tában hozzátenni, hogy mit fogyasztottak desszertként ugyanazon a szombati napon Nitzky gróf és a tudós Brettschneider: mandulafe-nyő-maggal és őrölt borssal töltött, sózott és mézben sütött dactily datolyát. És így ment receptről receptre két héten át.
A 15. napon, egy borús és hűvös kedden kinyílnak a kapuk, az őrség tiszteleg és az asztaltársak, mint kísértetek, alig vonszolva magukat kijönnek a palotából. Azt mondják, ettől a pillanattól kezdve senki sem látta Brettschneidert a Bánságban. Állítólag remeteként vissza-vonult egy budai magánkönyvtárba és az élettel torkig lévén Vergili-ust kezdett fordítani. A grófon pedig a rossznyelvek szerint egyfajta sárgaság ütött ki, aggkoráig keserves diétán élt.

Románból magyarra fordította Gaál Áron

Veronica Balaj költő 1946-ban született.  Temesvár gazdag, magas színvonalú románnyelvű irodalmának egyik jelentős, nemzetközileg is ismert egyénisége. Filológia- újságírás szakon Bukarestben diplomázott. Szakirányú ismeretanyagát Svájcban a Neuchateli egyetem Francia Nyelv és Civilizáció szakán egészítette ki. Közel harminc éve a Temesvári Rádió és Televízió és más tévécsatornák kulturális műsorainak házigazdája és szerkesztője. Íróként 23 verses és novellás kötetet publikált Romániában, Európa más országaiban és a tengerentúlon. A teljesség igénye nélkül, kötetei jelentek meg az USA-ban, Kanadában, Svájcban, Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban. Neve Németországban is ismert. Versei, „Piruett gólyalábakon” címmel az AMON kiadó gondozásában, 2010-ben Magyarországon is napvilágot láttak. Gaál Áron meghívására 2010-ben, és 2012-ben Budapestre is ellátogatott, ahol bekapcsolódott a „Tenger és szó” Nemzetközi Költő Találkozó programjaiba. Román Írószövetségi tagságán kívül, tagjai közé választotta több íróegyesület Ausztriában, Kanadában, Olaszországban. Tagja a Római Nemzetközi Athanor egyesületnek. 2008-ban Olaszországban költészeti díjat kapott. Ugyanebben az évben elnyerte Róma Városa Akadémiájának „Diploma de Merito” díját. 2009-ben, Bécsben Lenau díjban részesítették. [Magyarra, a magyar irodalmi körökben is jól ismert Julia Schiff /*1940/ fordította, aki anyanyelvi szinten bírja a német, magyar, román nyelvet egyaránt. Temesváron, román- francia szakon végzett a ’60-as években. Gazdag munkássága során együtt dolgozott többek között Magyarországon Kalász Mártonnal is. Jelenleg Münchenben él.]  
 
Veronica Balaj
Illuzórikus pajzs

A gondolat anyámra
illuzórikus pajzs,
akácvirágok védelmezője,
fehérségük
mundenen túli,
valódi teher,
világ feletti édenillat,
én is szeretnék
egy adagot belőle,
hüvelykujjamat szopom –
afféle idióta mozdulat,
zokogva ejtek el
jövőbeli, jutalomsúlyú
szavakat.
A nap
szenvedélyes kagyló,
elevenen a héjába zár,
tetől-talpig
két meredek fal közötti
csodálkozás vagyok.

Románról magyarra fordította Julia Schiff

Veronica Balaj
Totum evanuit

Utolsó éjjeli járat,
az Alzheimer-beteg
hajdani professzor
útra kel, totum evanuit
a villamos a felhőkbe száll
a megállótól megállóig
szállított szenvedélyek súlya alatt
elkoptatott síneken,
amikor lefelé siklik,
a város fejtetőn látja
önmagát.
Voilá!
Az ismeretlen hajós
pont most érkezik,
az esti korzózás idején!
Bizarr, rongyos és
gyönggyel felcicomázott
nőnek álcázva
hibbant kérdéseket vet fel
és kéri, bárki vinné el
a kitalált irányba,
megjutalmazza azt, aki
nem is számit rá,
mögötte fojtott nevetés,
eső és homok hull.
A hajós úgy véli,
hogy a szerencse ostora
érintette,
bejárja dall’ capo all’ fine
 a világ kalandjait,
totum evanuit
a játék folytatódik
perpetuum mobile.

Románról magyarra fordította Julia Schiff

Veronica Balaj
Dal, jövésre és elmenésre

Csuromvizesen
rothadoznak
a bennem csírázó világok
az óceán partján,
várom a talán kékesen,
talán rozsdaszínűen sziporkázó
vagy színtelen,
hatalmas szárnyú
madarat
Csak a madár számít
A közeli asszonyok
arcaikat a váltakozó
hullámokban fürdetik,
néven szólítják egymást,
értelmetlenül nevetgélnek,
mintegy igazolandó,
hogy nem félnek
a nagy víz túloldalára
 való távozás
éjjeli nyögésekkel teli
kalandjától
Az ott túl meghízott
madár énekli majd
az újra megtalálás valcerét
azokkal, akik
megtört körben
várnak ránk.
Megfogadom,
hogy nem tékozlom el
magam,
megpenészedve
a vágyott ölelésben.

Románról magyarra fordította Julia Schiff