Kszelena Litvinova: A pillantásod, Az Újévi fenyő és a kandúr, Én a napot küldöm el neked, Tél a városban – Skicc
Kszelena Litvinova:
A pillantásod
/Édesapám, Jevgenyij Georgevics Zsivolup emlékének ajánlom, aki melegséget és fényt adott, s aki nehéz pillanataimban tanácsadóm és segítőm volt./
Az égen a felhők, csillagok egész sorát eloltják:
Világítani láthatóan, többé már nincsen erejük.
Az alkonyi homályban megragadom a pillantásod,
Ami az elkomorult ég sarkában szinte eleven tűz –
Sötét színek szélrohamai keringenek csak egyre,
A szoba közepén maga a Sötétség, ami tévelyeg…
Minden olyan, ami így, ahogy van, ma nekem kevés,
A szemedben eleven fényt találok és meleget lelek –
Az égen a felhők csillagok egész sorát eloltják,
S azok úgy tűnik el is hagyják az égi árkádokat,
S így megmenekülnek a zordba fordult éji időtől,
De pillantásodban minden alászálló csillag ott van.
Fordította Gaál Áron
Kszelena Litvinova:
Az Újévi fenyő és a kandúr
Csípős a csendes éj,
A gally mozdulni látszik,
Fenyőág illatával lebben a köd,
A kis kandúr mancsától a fenyő alatt épp,
Ahogy meglendül a gömb,
Visszatükrözi őt a csoda-üveg mélye.
A fény felé perdülve
Az üveggolyó nyugtalanul megcsendül,
Az álmatag jégcsapfüzérnek visszhangként
Így felel, míg a kandúrka, akár gyerek a cukorkát,
Várja, hogy megkóstolva, amint lehet
Megértse, hogy ízre milyen, az – Újesztendő.
Fordította Gaál Áron
Kszelena Litvinova:
Én a napot küldöm el neked
Abba a hófehér sávba az ablakod előtt,
Ami mintába hímzi az erdő fagyos fonalát…
Én a Napot küldöm el a levelemben,
Hol a havas ég alatt didergés jár ma át,
Hogy ne éljél többé a sűrű sötétben,
Vékony papíroldalak országában,
Én a Napot küldöm el neked levélben
A széltől megborzongó tűz-madárnak.
Legbelső tavaszi mosolyomból,
Hogy lerövidítse ezt a hosszú telet,
Meg-megdermedő tenyereidnek
Levelemben én a Napot küldöm el neked.
Fordította Gaál Áron
Kszelena Litvinova:
Tél a városban – Skicc
Tengernyi autó cikkcakkban száguldó sora,
Aminek fércét könnyedén bontja ki a tél,
A buszmegállóban a nyakakat hó csókolja,
Úgy, hogy egymásba kulcsolódik két kéz.
Az autóbusz ajtaja anyai karként kitárul,
Didergő kislányának saját melegét adva át,
S mintha valami fontosról elfelejtett volna
Szólni, a szél nyomban utánam veti magát.
Jégvirágoktól megvakult ablaküvegek,
Fagyott latyakból kézzel kimart hó-mentes folt
Bukkan elő. Egyedülálló tájkép, oly remek,
S egyszerű. Fekete ceruza… - a fehér borítón.
Fordította Gaál Áron