Lev Boleszlavszkij: Liszt – Átváltozás

A Monte Marinón kolostort     
Választottam magamnak. Előttem völgyek
Tenyere, amibe hosszú életvonalként
Belemaródott a Tevere.    
Fortunám a derengés óráján,
Az út kezdetén sajtot nyújtott át nekem
Kikeményített szalvétában,      
S egy köcsög frissen fejt tejet.
Akárcsak az olvasó  gyöngyeit, szemelgetem        
Azokat a napokat, amikor a fiatal tanárként
Időtlen időt pazaroltam az első szerelmemre,
Hogy húrjaiba belegabalyodjak.
Megértettem: hogy bennem a rejtett szenvedély    
Lobbant fel és kapott szárnyakat,
Mikor Saint-Cricq szalonjába lépve
Szinte megdermedtem Caroline orcája előtt.
A billentyűk már, sem fehérek sem feketék
Arannyá változott minden, ahogy
Selymes frufrujával
 Gyöngéden föléjük hajolt…
Az élet válaszára való várakozásban
A szédült fejben minden remegett
Megrázkódtatás ért, igen!
De az átváltozás, be nem következett.
Tudtam, hogy másoknak…  - a gonosz pletykák előtt
Szerelmemhez mentem. Minden felforrósodott,     
Amikor Marie veled volt találkozóm.
A lélek vonzódása, majd az eljegyzés következett.
Te elmerültél a rajongásban,
Kedves ibolya voltál nekem.
Olyan voltál, mint Laura lelke,
De a titok estelente az arcodra már fáradtan kiült…
A gyöngédség valamilyen vonzásában
A közösen töltött évek alatt
Egy csillagképként éltem veled!…
De az átváltozás ezúttal is elmaradt     
Emlékszem Paganini hegedűjére is.
A kolosszális fickó álla alatt     
A végsőkig lecsupaszította az idegeimet
Hallásomat meghódította két glissando
Úgy tűnt, a megrendült zenekar számára
A maestro kezében a vonó
Karmesteri pálcává vált hirtelen
Hogy az ő világossága fényét bennem gyújtsa fel!      
Niccolo egymaga három húrt elszaggatott!
Elképesztő merészségével a hatalmas szóló
„Sója” most is lelkemben csilingel, csacsog, erdei
Fülemüleként a Campanella „sója” jókedvre derített,
S megteltem heves lelkesedéssel, hogy igen,
Én is – alkotó vagyok! Alkotó… suttogtam szinte együgyűen,
Olyannyira megrendített a dolog,
De átváltozást ez sem hozott…
És nyúztam a zongorát óraszám,
És művésszé váltam, virtuóz lettem,
Pályám egyre haladt a hiúságtól kezdődve  
Tovább, a tökéletes tisztaság szomjúságáig
A fekete hangszertetőtől a pedálig.
Öt órán keresztül naponta, míg, akár az orvos meghallottam
Az élet titkos zongorájának
Megismerhetetlen lelkét
S tanulmányoztam a természetét hosszan,
S, mint Mefisztó a csábításban,
Hogy adja nekem a lelkét, arra kértem
Az örök szolgálat megtiszteltetéséért cserébe.
Lankadatlanul imádkoztam neki,
Az érzékeny klaviatúrához lehajoltam,
És ő korántsem tréfából játszva nekem,
Saját maga lett számomra  Mefisztófelesz,
És attól fogva megismertem mindent, a győzelmek ízét,
A tökéletességhez kerülés igézetét is akár,
Míg végül a játékban megízlelhettem ezt is!
De nem történt meg az átváltozás…
Igaz, alkotó lettem… Ó, az a boldogság!
Nincs a világon semmi, amivel az érzést összevessem:
Nincs erősebb hatalom, édesebb szenvedély,
S ráadásként még hozzá, a közelség a kedvessel!
Úgy tűnt az őskáoszból kiutat talált, megoldódott
Mikor a világnak világot alkottam! Úgy tűnt
Mindkettőben, egyformán valakivel a felsőségből,   
Poémáim létesültek!
De éreztem azokban a pillanatokban,
Hogy valamilyen vékony, titkos húrhoz érve
Lépés ez is, valami felé,
Csak lépés, csak lépcsőfok, amíg
Elmúltak az álmaim, elmúltak az ábrándjaim ,
A szerelem számunkra, - az ábránd, a szenvedély,
A csárdás boszorkányos bűvölete, a könnyek
Magyarországért, - és a vándorlás…     
A Monte Marinon kolostort     
Választottam.  Előttem völgyek
Tenyere, amikbe, mint hosszú életvonal
 Belemaródott a Tevere.
De nem oda, az égszínkék magasságokba –
Révednek a szemek, mostanában a billentyűktől
A lélek már nem függ annyira,
Amennyire a nem látható világtól,
És ahogy a győzelem profilja a büszkeség,
És a csillogás, sokhangzású glissandó,
Hirtelenfelforrósodó akkordok
A Madonna hallgatása előtt.
Már csak az égi csendességhez igazodom.
Itt a hegyen, a földi csendességben –
Azt a más- muzsikát hallom,
Ami kottajelekben le nem írható.
Kérlek, beszéld meg velem, Istenem!
Te tudod, hogy számomra már
A földi játék bűvölete, túl van egy határon
És túl van a dicsőség jóllakottsága ugyanúgy, mint a durva szitok.
Emlékezz rá: fáradtan suttogtam:
S most hogyan tovább? Üres oktávok…
Kevés már, ami van, gondolat, érzés.
Hol van a gondolatok értelme? Istenem, hát hogy lehet… élni értelem  
Nélkül? Búsultam, az út elvesztése fölött,
S elmentem csendben vigaszért
és Te, Teremtőm, Te, Istenem
Feltártad a szeretetben a saját ölelésed által
Az Áldás útját, megnyitottad nekem – az utat,
S az átváltozás bekövetkezett!
A kis udvar számára csend és fény törékeny
Megyek a reggeli kápolnába,
Hogy imádkozzam hozzád a világon mindenért.
Imádságos fiadként imádkozom,
Érzékelem, érzem, az áldásban
Hogy terjed el a tudatomban Teremtőm,
Az irántad való szeretet által
A szeretet mindenben, amit teremtettél! Ami nem ér fel
Semmivel. Másodszor az égi hangokhoz, hangokért imádkozom,    
Amiken keresztül megérkeznek hozzám a témák,
Az egyetemes örök oratórium…
S én hallom,- a Hegyi Poémát…
                                                                                                                   
                                                           1992

Fordította Gaál Áron

 


 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf