Leonardasz Andriekusz: A korai erdőhöz, A ladikom Holdfénynél, Kezek, Könny
Leonardasz Andriekusz
A korai erdőhöz
A szentképen,
A hónapvégi áprilisban,
Te nagyon bátortalannak tűntél nekünk,
Nagyon félénknek,
Hiszen késéssel bár, de újra megérkezik a tavasz,
S bár a hótorlaszok alatt az őszi vetés földhöz préselve maradt,
S bár nem tértek vissza a madarak,
Hogy kitartottak az útjukon,
Arról csak Te tudsz,
Aki a hidegek alatt megmentetted az árpa csíráit,
S megtanultál madárfészkeket építeni,
És elrendelted a hangaszálak idejét
A láp virágzásakor.
És vajon itt az üres mező közepén,
És vajon ott az égi-mezők csillagképeiben
Isten, Te - olyannyira erős vagy,
Hogy a hosszú, hideg tél után is, magad
Visszatéríted a madarakat?
Legyen hát énekük az,
Ami örömmel tölti el lelkedet!
Fordította Gaál Áron
Leonardasz Andriekusz
A ladikom
A saját ladikom,
Lehet, hogy nem úszik elém
Az égen föl-le sétáló felhők is
Mondják: várj még kicsinyég.
Egyre csak várok, türelmem véges
Az idő, kérlelhetetlen kín nekem:
Akár az örökkévalóság minden pillanata,
Kövön ülök minden mihaszna éjjelen.
Lehet, hogy csak a felhők tudják,
A csónakom végül megérkezik-e,
S, hogy mégis kivárom majd azt,
S még nem fordulok hazafele.
Régóta már minden elmerült,
Én ebben a világban egyedül vagyok,
Deszka, koporsó számára, csak kicsiség –
Hát hogy vagy óceán, ó, te borzalom!
Fordította Gaál Áron
Leonardasz Andriekusz
Holdfénynél
Angyalok nélkül,
Szeráfok nélkül,
Egyedül vagyok –
Te a magvetőinkben gyönyörködsz
Könnyeid a holdfénynél a köményre
És a búzavirágra egyre csak hullnak –
De nem elkülönülve,
Nem megművelve,
Úgy ragyognak a lelkemben,
Akárcsak a holdfényben.
Miért, miért
Sírsz
Isten, bánatodban
Június csillagos éjjelein? –
Neked meg fognak hajolni a hajtások, a virágokkal Te is elvirágzol
Vajon rossz Neked velünk lenni
Az északi ég alatt –
Vajon Számodra rideg?
Hol vannak az angyalok,
Hová tűntek a szeráfok,
Amikor könnyek ragyognak Isten szemében? –
De az éj olyan világos és érzésekkel teli,
És megkérdezem a köményt,
De hát miért sírsz:
Bánatodban vagy örömödben?
Mondd el, mondd el!
Fordította Gaál Áron
Leonardasz Andriekusz
Kezek
Ó, milyen gyengédek a kezeid,
Amikor, mint a hideg kőhöz,
A homlokomhoz érsz!
Már nem csodálkozom, hogy a Hazámon
Megülő sötét éjjelen
A folyókban és tavakban, a kezed által
Az áldás számára
Magasba emelve
Párává válik a meleg víz.
Ó milyen felfrissítőek a kezeid,
Mintha a legdrágább
Balzsammal hintenének meg,
Mintha az éji álom számára
Összecsukódott vízililiom
Bimbói lennének –
Amikor a kezeiddel a homlokomhoz érsz,
Rögtön elönti a belső tűz forrósága,
Amit sebeid vérével
Oltasz el.
Fordította Gaál Áron
Leonardasz Andriekusz
Könny
Mi lesz, ha nem győzöm terhét
Az éjszakákban viselni tovább
Mi lesz, ha a kedves hang
A hegyek között visszhangra nem talál?
Hamarosan beköszönt a reggel
Én hiszem a Szavaid
Te, mint gyöngyházból könnycsepp
Isten szeméből csöppentél ki
Fordította Gaál Áron