Hadnagy József: Laudáció

Fülöp Kálmán 70. születésnapjára

A mi világunkban
sok minden vakíthat…
elég ha azt mondom:
látlak, egyedi vagy…
nem tudom… tán patak
a kertek aljában,
mely tengert visszhangzik
szívós morajával,
hullt levelet forgat,
sárgát, barnát, kéket…
ősszel versenyező
öltözködő lélek…
tán hegy nevelte domb
a faluhatárban,
sehová nem vágyó
szív léted markában,
sziklaszilárd remény
angyalok karjában…
izzó nyelv az esték
lámpa-harangjában,
bíbor hajnalokon
alkonya az éjnek…
csönd-mennyországa
szívzörejes vérnek…
nem tudom… terólad
ki beszélhetne szebben? –
csak te magad, mikor
szemedre tinta cseppen…