Hangay Sándor két műfordítása

Oscar Wilde

Ébredés

Hamvas pír ömlik szét az égen,
Szalad a köd árnyék-sereggel…
Mint ébredő asszony az ágyból,
Kel tengerhabból ki a Reggel.

Tört ércnyilak villogva szállnak
Sűrű fodrára barna égnek…
Tornyok csúcsán, a háztetőkön
Széles fénysávok lánggal égnek.

Távol a síkon, tárt szárnyakkal
Madár lebeg át alig-ébren.
Gesztenyelombok bólogatnak,
Aranypír ágon és levélen…

Fordította Hangay Sándor

Johann Wolfgang von Goethe

A rémkirály

Ki vágtat az éji sötétbe, viharba?
Zord képe fehér. – De mi az, mi zavarja?
Karjában a gyermeke lázbetegen.
Vad fájdalom csap ki a bősz szemeken.

– Mondd drága fiam, mi tépi a lelked?
– Nem látod atyám a rémfejedelmet?
Fején koronája… jön… jön közelébb.
– Ködpára fiam, mi lebeg te feléd.

„Jó kis fiú jöjj, hát add a kezed.
Körbe keringve játszom te veled.
Virág Kacag ott szemeid mosolyán
S drága palástot ad rád az anyám.”

– Jaj! hallod atyám, mit ígér? Remegek.
Csábítja hízelgőn a kis gyereked.
– Csitt! Csitt aranyom, nincs rém, se király.
Szél suttog a fák sűrű lombjainál.

„Nos, jössz-e fiúcska, nos jössz-e velem?
Lányimmal hancúrozni a rétöleken,
Összefogózva keringni tova…
Bársonypuha lágy fű vár a szép nyoszolya.”

– Nem látod atyám: lányok csapatát?
Nem hallod a lányok víg kacaját?
– Fűzfák ölelik be a messze síkot,
Fűz lombja fiam, mi a szélben inog.

„Lásd-e fiúcska, a szó s türelem
Már untig elég és nem kenyerem,
Jöjj! vagy erővel elviszlek, el én!…”
– Jaj a király visz, visz szekerén.

Sarkantyúba kapja lovát, tova vágtat,
Zord képe fehér, a szemébe vad átok
S mire eléri a várt a szegény,
Holt gyermeke szunnyad dúlt kebelén.

Fordította Hangay Sándor