Cságoly Péterfia Béla: Merre tovább rovatunk a Kitekintő?

Gaál Áron barátom váratlan halálával megszűnt az a rendszeres havi forrásom, ami eddig hónapról-hónapra biztosította ezt az egyedülálló, közlésre szánt hiánypótló anyagot, az érdeklődő, az új iránt nyitott literatúrakedvelő magyar olvasóknak. Kitekintő rovatunk sorsa így átmenetileg parkoló pályára került, hisz most keressük Áron utódját, értő örökösét. Az özvegy szívesen felajánlotta, hogy barátom laptopjáról a már elkészült, de nem közölt anyagokat felhasználjam, ez azonban sok-sok időt és energiát igényel az amúgy is túlzsúfolt szerkesztői feladatok mellet. Rajta vagyunk, de átmenetileg Áron egy régebbi, eddig csak könyvformában megjelent fordításai közül tudunk verseket bemutatni. Így 2019. júliusi hónapban ismét a már bemutatott román költő Vasile Dan [http://www.szozat.org/index.php/kitekinto/tartalommutato/10522-vasile-dan]három újabb verse kerül terítékre. Hogy miért? Gaál Áron, „A műfordító néhány gondolata” című elemzésében így írt erről 2006. március 4-én:
„A magyar irodalom minden eddigi nagy fordítói generációja Európán belül elsősorban a Magyarországtól nyugatra fekvő kultúrák felé tekintett, kivételt ez alól talán csak az orosz irodalom jelentett. Európa megosztottsága, ami kulturális megosztottság is volt, generációk számára tragédiák sorozatát hozta. Az újra egyesülő Európa gondolkodói ezt ismerték fel, ezen igyekeztek változtatni. Különös felelősség hárul ebben az „írástudókra”. Ezért javasoltam, hogy az eddigiektől eltérő irányokba tekintsünk és mindenekelőtt [még ha történelmi és/vagy családi okok miatt nem kedvelt*] szomszédaink eddig többnyire nem kellő figyelemmel kezelt kultúráját hozzuk közelebb a magyar olvasókhoz, tegyük közkinccsé. A jövő Európája elsősorban a „Szomszédok Európája” kell-kellene, hogy legyen. S ha ez igaz, hogy mi magyarok, románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, tehát mi a szomszédok vagyunk Európa, függetlenül attól, hogy de facto, vagy de jure kezeljük ezt a kérdést. Ha jobban belegondolunk, úgy élünk egymás mellett évszázadok óta, hogy alig ismerjük egymást. És mi más lehetne egymás megismerésének legjobb módja, mint például egymás műveinek tolmácsolása. E gondolatmenet alapján az új sorozat első darabja a kortárs román irodalom egyik jelentős költőjének, Vasile Dannak három korábbi művéből válogatott negyven versének magyarra történő átültetése nyomán létrejövő billingvist kötet lesz [*2019. júniusi számunkban ebből közlünk]. Az első jelentős alkotó bemutatását további meghatározó jelentőségű kortárs szerzők megismertetése követi majd – mind önálló kötetek – mind antológiák formájában az elkövetkező időben a műfordító és a kiadó hite és szándéka alapján. Miért éppen Vasil Dan? – teheti fel az olvasó a kérdést. Nos a feladat elvállalásakor kikötöttem, hogy csak olyanok műveinek műfordítására vállalkozom, akiknek személyesen minél közelebbről ismerek, akiknek művészi kvalitásait figyelemre méltónak tartom, akinek emberi, etikai viszonyrendszerét a magaméhoz hasonlónak érzem. Felvállalt szubjektivitás mindez. A magam nyelvére átültetni, átlényegíteni azonban csak azt az alkotót tudom, akinek „a bőrébe bele tudok bújni”, akinek a lelkülete, akár az én lelkületem is lehetne, akinek a mondanivalóját, akár én is megfogalmazhattam volna. Igen, az általam már műfordított és majdan műfordítandó költőkre úgy tekintek, mint egyfajta családtagokra, mint unokafivérekre és unokanővérekre, unokaöccsökre és unokahúgokra, akikhez a közös múlt távoli ködébe vesző láthatatlan szálak fűznek.

Ez a lényeg és ezért Vasile Dan. Nem a Körösköziség okán és nem Gyula és Arad kulturális, történelmi, gazdasági sorsközössége miatt. Nem. Csak és kizárólag a lelkiség, a szellemiség és a művészi kvalitás alapján és következtében. Mert a lelkiség, szellemiség és művészi kvalitás hármassága az, ami arra sarkall, hogy Vasile Dan költészetét magyarul is élményszerűvé tegyem.”

*szerk.

Pomáz, 2019. július 30.