Válogatás Rácsai Róbert fordításaiból - William Butler Yeats

A vándor Aengus dala (The Song of Wandering Aengus )

Kimentem a mogyorósba
- Fejem lángolt a vad tűzben -
Vesszőt vágtam s lehántottam,
Horgomra egy bogyót tűztem.
Fehér lepkék keltek szárnyra,
Sok lepke csillag ragyogott,
Bogyóm, mit patakba dobtam,
Egy ezüst pisztrángot fogott.
Amikor a földre tettem,
És mentem tüzet szítani,
Valami megzörrent ott lenn,
S a nevem mondta valaki:
A hal egy fényes lányka lett,
Hajában egy almavirág,
A nevem mondta s elszaladt,
Eltűnt a tiszta légen át.
Bár öreg vagyok, s jártam én
Kietlen földön, s dombokon,
De megtudom, hogy merre ment,
Kézen fogom s megcsókolom.
Sétálok a tarka füvön,
S míg áll a világ és terem:
Holdnak ezüst, Napnak arany
Almáit én mind leszedem.

Az elrabolt gyermek (The Stolen Child)

Hol áll a sziklás fennsík
S a Sleuth-erdő ér a tóba,
Ott egy lombos sziget fekszik,
Gémek szállnak zajongva,
Álmos vízipatkány kel;
Dézsánk ott rejtettük el,
Bogyók vannak benne,
S érett, lopott cseresznye.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.
Hol a Holdfény hullámától
szürke homok csillan fel,
A Rosses Pontnál, nagyon távol
járunk egész éjjel,
Ősi táncokat ott lejtünk,
Összeér a kezünk, szemünk,
Míg a Hold elmenekül;
Lábunk ide-oda dobban,
S kergetőzünk a habokkal,
Míg a világ tele bajjal,
S aggódik álmában.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.
A dombokon, a Glen-Car fölött,
Hol vándor-víz felbugyog,
Tavakban, gyér káka között
Fürdő csillag ragyog.
Ott egy szendergő pisztráng,
Fülébe súgunk halkan,
S lesz álma nyugtalan;
Páfrány borul ránk,
Mely könnyét hullatja
Ifjú patakokba.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.
Velünk tart, s hol a határ
Csak néz konok-vakon:
Tehénbőgést nem hall már
A langyos domboldalakon,
Se kandallón teáskannát,
Ahogy dalolva örül,
S barna egeret se lát
Zablisztes láda körül.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.

Hajózás Bizáncba (Sailing to Byzantium)

Öregnek nem jó e táj. Az ifjak
Egymás karjában, madarak a fán
- Meghalnak majd – de most csak dalolnak,
Lazacok s makrélák fickándozván,
Hal, vad, s madár, dicsérik a nyarat,
Mind, mind halandó teremtmény csupán;
Buja zenébe zárva elvetik
A kortalan ész remekműveit.
Nem más, csak ócskaság a vénember,
Viharvert kabát a boton, hacsak
Nem tapsol a lélek és énekel
A halotti lepel rongyainak,
Nincsen itt zenede, ide más kell:
Csak saját pompájukról halljanak.
Így esett, hogy hajóra szálltam hát,
Hogy láthassam Bizánc szent városát.
Ó bölcsek, kik Isten szent tüzében
álltok, mint falon aranymozaik,
Jertek a tűzből, forogva, szépen
S lélek-dalnak lesztek mesterei!
Emésszétek vágytól beteg szívem,
Mit állathoz kötnek, mely haldoklik,
Semmit sem ért; hát fogadjatok be
Az örök valóság kincseibe.
Egyszer elmegyek, s mindent itt hagyok,
Nekem semmilyen földi test nem kell,
Csak az, mi arany zománcon csillog,
Mit egy hellén ékszerész készít el,
Hogy álmos császár szeme felragyog,
Vagy az, mi aranyágon énekel
Bizánc urainak és hölgyeinek,
Arról, mi volt, mi van, és mi jöhet.
A lég seregei (The Host of the Air)
O’Driscoll dala zavart fel
Gácsért és vadkacsát,
Hol magas nád szegélyezte
A bús Szarvas Tavát.
És látta, hogy lett sötét a nád
Amikor este lett,
S álmában látta fakó haját
Párjának, Bridgetnek.
Álmodott, dalolt s egy dudás
Nótát fújt a dudán,
Duda nem szólt még ily búsan
És nem is volt ily vidám.
Látott ifjakat s lányokat
A réten táncuk járták,
S Bridget is ott volt közöttük,
Arcán bú s vidámság.
Körbeállták a táncosok
S beszéltek sok édeset,
Egy ifjú vörösbort hozott
S egy lányka kenyeret.
De a mulatozók közül
Bridget elrángatta őt,
Üljön inkább fénylő kezű,
Vén kártyások között.
A kenyér s bor végzetet hozott,
Mert ők a lég seregei;
Csak ült, s álmában a hajával
Játszadoztak ujjai.
Játszott a vidám vénekkel,
S nem gondolt semmi rosszra,
Mígnem egy ifjú Bridgetet,
A táncból elragadta.
Felkapta a legszebb ifjú
A leányt a karjaiba,
Nyakát, mellét és a karját
Fakó haja takarta.
O’Driscoll akkor a kártyát
Eldobta és felébredt:
Minden vén és férfi s leány
Akár a füst – elszéledt.
De hallotta, hogy fent egy dudás
nótát fújt a dudán,
duda nem szólt még ily búsan
és nem is volt ily vidám.