Válogatás Rácsai Róbert fordításaiból - Oscar Wilde
REQUIESCAT*
Halkan járj… itt van ő,
S a hópihék.
Hallgatja, hogyan nő
A százszorszép.
Aranyló hajába
Rőt rozsda bújt,
Tiszta ifjúsága
Már porba hullt.
Mint a hó, oly fehér,
S tudja vagy sem:
Asszony volt rég, s ezért
Nő édesen.
Koporsó, súlyos kő
Fekszik mellén,
Szívem úgy fáj… és ő
Pihen békén.
Nem figyel álmában
Semmi versre…
Életem ide van
Eltemetve.
*(Ima a holtak lelkének nyugalmáért)
Az Arno mentén
(By the Arno)
Leander piros árnya nő,
Falra festi a hajnalfény,
Bár éj homálya Firenzén
Nyugszik még, mint egy szemfedő.
A dombon harmatos fények
És sok ragyogó virág vár,
Ám a tücskök elbújtak már,
Elnémult az antik ének.
Csak pár finom szellőfoszlány
Játszik a sok zöld levélen,
S mandula illatú völgyben
Szól egy magányos csalogány.
Múlik a nap s lecsendesít,
Csak fújd szerelmes éneked!
Míg az árnyas liget felett
A Hold szórja nyílvesszeit.
Tengerzöld ingben lopózik
Csendes gyep felett a reggel,
S nézi a szív ijedt szemmel
A hajnal fehér ujjait.
Keleten ébred a nappal,
Hogy éjt öljön - mindegy neki,
Szív bánata nem érdekli,
S az sem, ha a madár meghal.
A szerelem csendje
(Silentium Amoris)
Mint ahogy a gyakran túl fényes nap
Visszaűzi komor barlangjába
A fakó és vonakodó holdat
Mielőtt dalolna a csalogány,
Úgy némít el Szépséged, s mindahány
Szép énekem elhagyja dallama.
És mint hajnalban a sík réten át
Szárnyain száguld a szél féktelen,
Durva csókjától megtörik a nád,
A zene hangszerét tönkretéve,
Tüzes szenvedélyem így vitt félre:
Ha túlzott, elnémul a szerelem.
De szemeimben biztosan láttad,
Miért lettem csendes, s hallgat lantom;
Jobb nekünk, ha útjaink szétválnak,
Más ajkáról a dalt te vigyázod,
S néma énekek, sosemvolt csókok
Céltalan emlékét én megtartom.
Hangom
(My Voice)
Itt ez a vad, nyüzsgő, modern világ,
Odalett a szívünk boldogsága,
S most hajónk vitorláit bevonták,
És eladva flottánk rakománya.
Azért lett arcom ily korán sápadt,
Mert örömöm a könnyek kergették,
Ifjú ajkam fehéríti bánat,
S romlás húzza be ágyam függönyét.
De tiéd ez a zsúfolt élet mind,
Nem több, csak líra, hegedű vagy lant,
Vagy a tenger zenéje odakint,
A kagylóházban szunnyadó visszhang.
Impresszió - Le réveillon
(Impression – Le Réveillon)
Az ég vörössel csipkézett,
Kavargó köd s árny elszelel,
A tengerből virradat kel,
Mint fehér hölgy, ha felébred.
És lövi bronznyílvesszőit,
Az éj tollait átszúrva,
S a sárga fény nagy hulláma
Tornyon s csarnokon megtörik,
S övé lesz az egész fennsík,
Ébred a verdeső madár,
A gesztenyefák ringnak már,
És minden ágon aranycsík.