Válogatás P. Tóth Irén fordításaiból - Eminescu, Mihai

Eminescu, Mihai

Prin nopți tăcute

Prin nopti tacute,
Prin lunce mute,
Prin vantul iute,
Aud un glas;
Din nor ce trece,
Din luna rece,
Din visuri sece,
Vad un obraz.

Lumea senina,
Luna cea plina,
Si marea lina
Icoana-i sunt;
Ochiu-mi o cata
In lumea lata.
Cu mintea beata
Eu plang si cânt.

Csendes éjeken

Csendes éjeken,
Néma réteken,
Sebes szelekben,
Szólít egy hang.
Illó fellegben,
Hideg holdszemben,
Tűnő képzeletben,
Egy arc suhan.
A derűs világ,
A teliholdvilág,
Nyugodt tengerár -
Számára ikon -
Keresi szemem
A végtelenben.
Bódultan éneklek,
S őt siratom.

Și dacă...

Şi dacă ramuri bat în geam
Şi se cutremur plopii,
E ca în minte să te am
Şi-ncet să te apropii.

Şi dacă stele bat în lac
Adâncu-i luminându-l,
E ca durerea mea s-o-mpac
Înseninându-mi gândul.

Şi dacă norii deşi se duc
De iese-n luciu luna,
E ca aminte să-mi aduc
De tine-ntotdeauna.

S ha...

S ha ablakomon ág kopog,
És megrezzennek nyárfák,
Örökké csak rád gondolok,
Hogy lassan közeledsz hozzám.

S ha tóba hullnak csillagok
Megvilágítva mélyét,
Megbékél minden fájdalom,
Gondolattá vált szépség.

S ha tűnnek sűrű fellegek,
Holdfény csillan az égen,
Emlékeimbe rejtelek,
Örök szerelemképem.

Afară-i toamnă

Afară-i toamnă, frunza 'mprăştiată,
Iar vântul svârlă 'n geamuri grele picuri;
Şi tu citeşti scrisori din roase plicuri
Şi într'un ceas gândeşti la viaţa toată.

Pierzându-ţi timpul tău cu dulci nimicuri,
N'ai vrea ca nimeni 'n uşa ta să bată;
Dar şi mai bine-i, când afară-i sloată,
Să stai visând la foc, de somn să picuri.

Şi eu astfel mă uit din jet de gânduri,
Visez la basmul vechiu al zânei Dochii,
În juru-mi ceaţa creşte rânduri-rânduri;

De odat'aud foşnirea unei rochii,
Un moale pas abia atins de scânduri...
Iar mâni subţiri şi reci mi-acoper ochii.

Kint ősz bolyong 

Kint ősz bolyong, s eltévedt levelek,
Kövér cseppeket csap ablakokhoz a szél;
Előtted pár ronggyá olvasott levél,
Egy óra - s újraéled egész életed.

Édes semmiségek töltik ki idődet -
Ajtódon ma ne kopogjon senki;
Még jobb, tűz mellett elszenderedni,
Mikor odakint förtelmes az élet.

Ezernyi gondolat övezi arcom,
Merengésem Dochia világába oson,
Köröttem nő a köd, mint súlyos álom;

Hirtelen ruha suhogását hallom,
Deszkát alig érint egy puha lábnyom...
S két vékony, hűvös kéz gyengéden átfon.

Când amintirile...

Când amintirile-n trecut
Încearcă să mă cheme,
Pe drumul lung şi cunoscut
Mai trec din vreme-n vreme.

Deasupra casei tale ies
Şi azi aceleaşi stele,
Ce-au luminat atât de des
Înduioşării mele.

Şi peste arbori răsfiraţi
Răsare blânda lună,
Ce ne găsea îmbrăţişaţi
Şoptindu-ne-mpreună.

A noastre inimi îşi jurau
Credinţă pe toţi vecii,
Când pe cărări se scuturau
De floare liliecii.

Putut-au oare-atâta dor
În noapte să se stângă,
Când valurile de izvor
N-au încetat să plângă,

Când luna trece prin stejari
Urmând mereu în cale-şi,
Când ochii tăi, tot încă mari,
Se uită dulci şi galeşi?

Mikor régi emlékek...

Mikor régi emlékek
A múltba hívnak vissza,
Még néha visszatérek
Az ismerős, hosszú útra.

Ugyanazok a csillagok
Őrzik ma is a házad,
Oly sokszor láttak ott veled,
S szememben izzó vágyat.

És ugyanaz a szelíd hold
Jár bozontos ágakon,
Mely hallotta suttogásod,
Míg ölelt a két karom.

Örök hűséget fogadtunk
Egymásnak szemlesütve,
Míg hervadó orgona hullt
Az elhagyott ösvényre.

Kihunyhatott-e az a vágy,
Egy elveszett éjszakán,
Mit hullámzó, hűvös forrás
Még ma is sirat talán?

Hisz ugyanaz a hold lebeg
A vén tölgyfák tetején,
S ugyanazok a nagy szemek
Néznek sóváran felém!

Foaia veștedă

Vântu-o foaie vestejită
Mi-au adus mişcând fereasta -
Este moartea ce-mi trimite
Fără plic scrisoarea-aceasta.

Voi păstra-o, voi întinde-o
Între foile acele,
Ce le am din alte timpuri
De la mâna dragei mele.

Cum copacu-şi uită foaia
Ce pe vânt mi-a fost trimisă,
Astfel ea uitat-au poate
Aste foi de dânsa scrise.

Vorbele iubirii moarte
Vinovate-mi stau de faţă,
Dovedite de minciună
Cer să sting a lor viaţă.

Dulcea lor zădărnicie
Nu mă-ndur s-o pun pe foc,
Deşi-mi stau atât de triste
Că nu pot muri pe loc.

Voi păstra întreg amarul
Şi norocul ăstor foi,
În durerea vechii pierderi
Recitindu-mă-napoi;

Numai vestea blând-a morţii,
Foaia tristă le-am adaos:
Moartea vindec-orice rană,
Dând la patime repaos.

Megsárgult levél

Megsárgult levelet fújt be
A szél, rezzenő ablakon -
Boríték sem volt címezve -
A Halál küldte, jól tudom.

Őrzöm szépen kisimítva
Levelek közt, miket régen
Az én egykori kedvesem
Szerelmesen küldött nékem.

Mint széltől hordott levelét
A fa örökre elfeledi,
Úgy feledte el a kedves
Mit szíve suttogott neki.

Halott szerelem szavai
Bűnösökként állnak szemben,
Szégyenükben - életüket
Oltsam ki -, ezt kérik tőlem.

Édes haszontalanságukat
Nem bírom a tűzbe vetni,
Szomorúan állnak itt, mert
Nem tudnak most megbűnhődni.

Minden keserűségüket
Mindörökre elteszem,
Fájó veszteségeimre
Olvasva emlékezem;

Csak a halál szelíd hírét,
Bús levelét teszem mellé:
Begyógyít ő minden sebet...
Semmi sem fájhat örökké.