Válogatás P. Tóth Irén fordításaiból: George Bacovia

Alkony


Falevelek, mint véres
Könnyek folynak az ágról,
És véresen, az alkony,
Az ablakon betáncol.

Kékben úszó dombokon
Véresen ébred a hold,
És vérvörös a tó is,
Olyan, mint még sose volt.

Az ablaknál köhög egy lány,
A beteg szürkületben;
Zsebkendőjén vörös folt,
Mint a csorgó leveleken.

 

Az ősz halála

Hegedűjét hangolja kertünkben az ősz.
Kesergőn, hosszan sírnak a húrok,
Üres szobába szállnak az akkordok…
És odabent sírnak, én is hegedülök...
Egyszerre, hosszan sírnak a húrok.

Nyitva az ablak, hegedűk sírnak...
Ó, hó hull... és minden elhal...
A sápadt, ideges ősz dalolva meghalt...
Hegedűm leejtem és erőm elhagy,
És a poéta ősz dalolva meghalt.

 

December

Nézd, hogy havazik: december...
Szerelmem, figyeld az ablakot!
Szólj, hozzanak még parazsat,
Halljam a tüzet, hogy pattog.

A kályhához közel hozz széket,
Kéményben a vihart hallgatnám -
Vagy napjaimat - de ez mindegy-
Megtanulnám szimfóniáját.

Szólj még, hogy hozzanak teát is,
És bújj ide mellém, kedves!
A Sarkról olvass nekem bármit,
S havazzon... a hó eltemessen.

De jó meleg van itt nálad,
Szent minden, mi díszíti szobád,
Nézd, hogy havazik december...
Ne nevess... csak olvass tovább.

Nappal van s micsoda sötétség...
Szólj hát, hogy hozzák a lámpát -
Nézd, a hó, akár a kerítés,
És dér lepte az ajtó zárját.

Én nem megyek ma már el innen...
Előttem, mögöttem pusztulás:
Nézd, hogy havazik december...
Ne nevess... csak olvass tovább!

 

Dísz

A fehér fák, fekete fák
Elhagyott parkban, meztelen -
Díszek fekete gyászruhán...
A fehér fák, fekete fák.

A parkban sír a megbánás...

Fehér-fekete tollakkal
Egy kesergő hangú madár
Százéves parkon körbejár...
Fehér-fekete tollakkal...

A parkban sötét kísértet jár...

És fehér, fekete levelek;
Fehér fák, fekete fák;
És tollak – feketék, fehérek,
Díszek fekete gyászruhán...

A parkban gyér hó hulldogál...

 

Halk vers

És megint minden bús.
Ma is - mint tegnap-
Özön fájdalmak.

És fekete sorsán
Nyugszik az álom...

És boldogabb világ
Nem jön, hiába várom,
És senki nem simogat...

És megint minden bús,
Ma is: mint tegnap…

 

Hideg

Tört kerítésnél állok,
És ázott levelekkel csapkod a szél -
Csúnyább vagyok, aszott,
Izzadt üveg a hidegről beszél.

Az utcán, mely a völgy fölé hajol
Olyan az ősz, mint egy régi költemény -
Nők szoknyáját a szél előre tol,
Egyikükkel nem lehetünk egy pár, soha többé.

Plakátot, virágot cibál az ősz,
A messzi szakadékok sokkal szomorúbbak -
Rakjatok tüzet naponta többször;
Ó, a távoli szakadékok biztos szomorúbbak...
Hópihék szállnak, eltévedők...

 

Krízisek

Egy fa mögött, a kihalt hold
Sápadtan búsul a réten -
A magányos fát szél lengeti -
Én őrület jeleit érzem.

Suttogva lép elő egy árnyék...
Egy ember... ennyi, és ez elég...
S most egymásnak esünk elvtársak:
Ő éhesen, jóllakva én.

De nézd... most kikerül engem...
Ő jobban, jobban félt - szegény...
A sápadt, kihalt hold felszínén
A fát csak lengeti a szél...

 

Merengés

Régóta ismerek két nyárfát
Kik ma is utamban állnak -
Szeretem elmerengve nézni -
De közben elfog a bánat...

Mert mintha súgná valami,
Hogy holnap meghalok talán -
És többé rájuk nem figyel
Senki, aki arra jár...

 

Múló napok

Szomorú napok egyenként
Folynak a temetőbe,
És élet szálát felfejtvén,
Illannak el örökre.

És ott, csendben, bánatos
Sóhajokká válnak,
Nővérüket, a holnapot -
És engemet vágyva.

 

Lassú

Magam, magam, magam,
Egy messzi fogadóban -
A fogadós is alszik,
Minden utca kihalt,
Magam, magam, magam...

Esik, esik, esik,
Inni kéne mostan -
S a pusztát hallgatni
Melankólikusan.
Esik, esik, esik...

Senki, senki, senki,
Annál jobb így nekem -
S annyi idő óta
Nem törődik velem
Senki, senki, senki...

Fázom, fázom, fázom...
Minden irónia
Maradjon tietek -
Késő az éjszaka,
Fázom, fázom, fázom...

Folyton, folyton, folyton,
Mai tévelygések
Nem hívnak már vissza -
Álmaim deresek,
Folyton, folyton, folyton...

Magam, magam, magam,
Inni kéne mostan -
Hallgatom, hogy zuhog,
Melankólikusan.
Magam, magam, magam...

 

Nihil

Mily bánat olt,
Maradni
Akarni
Azzal, ki holt.

Mily lendület,
Örökre
Belépve,
Egy sírgödörbe.

Mily hasztalan
Élni,
Vélni,
Hogy vége van.

Egy szó mi vár...
Rejtély
Az ég,
S föld egyaránt.

 

Záróvers

Innom kell, feledni akarom, mit nem tud senki sem,
Pince mélyén megbújva, némán, csendesen,
Cigarettáznék, és nem tudna rólam senki sem,
Másképp, e földön oly nehéz nekem...

Az utcán ordíthat élet és halál,
A költők siratják haszontalan versüket...
Tudom...
De a szörnyű éhség nem álom, nem vicc -
Ólom, és vihar, és pusztaság,
Finis...

Mai történelem...
Itt az idő… Minden ideg rád vár…
Ó, fényes jövő, jöjj el végre már.

Mennem kell, feledni akarom, mit nem tud senki sem,
Polgárok gyilkosságait némán tűrni, búsulva csendesen,
Vesszek el a világban, ne tudjon rólam senki sem,
Másképp, e földön oly nehéz nekem...

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf