Válogatás P. Tóth Irén fordításaiból - Octavian Goga

Octavian Goga

Egy könnycsepp

Ha úgy történne valamikor,
Hogy szétosztod mindenedet,
Legdrágább ajándékaidból
Add nekem egy könnyedet.
 
Megkapnám így lelked egy cseppjét,
Ami mélyten-mélyről jöhet,
Hisz' csak a tenger fenekéről
Lehet halászni gyöngyszemeket...

Egy rózsa meghal

Bánattól meggyötört testtel
Egy vázában haldokló rózsa,
Kispárna az ablak mellett,
Szirom-könnyekkel teleszórva...
Csak tépelődik szerencsétlen,
Míg néma vágy gyötri halálra,
Mint tépi szűzleány szívét
Áhított szerelem varázsa.
Izgalmában földre hull
Csodálatos sziromruhája,
Egy kecses kéz majd válaszul,
Friss rózsát hoz be a szobába.
És mindig új virág kerül
A megkopott, öreg vázába,
Mint fellángoló álmaink, 
Mosollyal mennek a halálba. 
3. Elhagyottan (Magyar)
Perceim meghalnak sorra,
És ajtómon nem kopog senki
Mikor durva, halott hamuját
Az idő lelkemre hinti.
Köd közeleg éjszaka vállán,
És elnyel a sötétség bambán,
És pogány szélvihar tart felém,
Letörni álmaim szárnyát.
Nincs sugár, mely simítsa arcom,
Csillagokból nem jön felém...
Fénylik-e még valamikor
Az oltár, hol leborulok én?
Ezernyi remények tölgyfája,
Megrázza halott levelét...
Jaj, te annyira szép vagy,
S tőlem elválaszt oly messzeség...

Elkésett faág

Láttad-e már életedben,
Ahogy leszáll az ősz, sápadtan,
Egy lemeztelenített kertbe,
Hol újjászületését élte

Egy elkésett faág virága?
Álltál-e meg ott, az úton,
Megérteni: miféle titkot,
Mit nem láthat bölcs gondolatod,

Rejtenek e fázós szirmok,
Ha felhők takarják a napot?...
S ahogy itt állsz, mint élő kérdés,
És szemed fényét eltakarja

Egy szelíd érzékeny rezdülés,
Érted-e, hogy ki a vétkes, és
Virág szirmát miért siratja?
A napfény az, ki néma ősznek

Küldött tavasz hangulatot.
Bús halála közelében
Csepegtetett észrevétlen,
Feltámadás-dal pillanatot...

Hazátlan

Hazátlan ember vagyok már csak,
Tűzcsepp, mit a szellő hord,
Lánctól szabadult tévelygő rab,
A legszegényebb földlakó.
Új törvényeknek nagy mágusa,
Csillagvakított szegény bolond,
Bolyongtam, hogy megmutassam,
Országom mily meséket mond.

Kései könnycsepp vagyok csak
Egy évezred könnyeiből,
Álom, amely feltámad
Árvák otthonaik felől.
Utazgató, hangos dorgálás
Csendes, szótlan tájakon,
Halálán lévő világ sírján
Maradék kiáltás vagyok.

Fájdalmas, síró sóhajtás
A domboldali falumban,
Véráztatta sikoltás, mit
Erdélyi özvegyek sikoltanak.
Szerelem, s gyűlölet küldötte,
Győzelemről álmodó,
Ki szüleimtől örököltem
Számpadlására forrt szitokszót.

Sírok közül előléptem,
Nyirkos, hideg kriptákból,
Hol a visszaemlékezések
Őrt állnak örök gond körül.
És borzongással hordtam tovább
Testvéreimnek bizalmát,
Megsiratva minden kapunál
Feledett holtak fájdalmát.

Ma érzem az éjszakát leszállni
Tegnapi reggelemre,
Mint énekem beburkolózik
Örök hallgatáslepelbe...
Mit bemocskolt már sár és kacaj,
Hordom köztetek terhemet,
Mert jaj annak, ki haza nélkül marad
És kérni meri tőletek...

Levél

Lásd, hogy rohan az idő,
És te most is távol.
Gondoltam, jó lenne
Írni neked pár sort!

Virágoskertünkben
Muskátli virágzik,
Ablakban a pipacs
Pirosan pompázik…

A határban minden
Vetnivaló készen -
Keresztanyád kíván
Egészséget néked.

Van még egy nagy újság:
- Hallottad-e, bátyám?
Mostanhoz egy hétre
Férjhez adjuk Flórát.

Apánk vásárba ment,
Anyánk csak varr, folyton -
Szegénykém, mindig sír,
Hogy sosem vagy otthon.

Én este a kertbe
Megyek ki magamban,
Hogy ne lásson senki -

Ott sírok titokban...
Csapjon le a ménkű
A messzi országra…
Lagzira készülünk,
Egyre csak rád várva...

Messze

Nézd, hogy öleli a holdat
A lángokban izzó ég,
Ezüstje körbeszegi
Vén házunk küszöbét.
És nézd, e pillanatban,
Mintha valami bíztatna,
Érezzem, mily keserű
Ez az őszi éjszaka.
Mintha fák könnyeznének
Halott leveleikből,
S reszkető dallam szólna
Végtelen messzeségből.

Valami bizonytalan
Búbánat nyomja lelkem -
Hiányzik az otthon,
Mit sohasem feledtem.
Ábrándozni szelíd
Dallam csobogásán,
Gondjaimban, anyám
Öle lenne a párnám.
Gyöngéden, mint más senki
Hajamra csókot hintsen,
Jósoljon szerencsét
Ezüstös tincseimben.
Lassacskán keblébe
Temesse arcomat,
Remény könnye csillanjon
Rezgő szemhéja alatt.
És hideg homlokomra
Hulljon remény könnye,
Mint csordogáló láng
Egy hógolyó-tetemre.