V/2. Román költők magyarul: Ion Minulescu: Annak, aki hazudik, Stefan Mitroi: Ezt mondá az öreg, Stefan Mitroi: Senki, Vasile Dan: Otthoni álmodozás
Ion Minulescu: A kulcs románca
– Romanţa cheii –
A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
A kulcsot, amit adtál este
Leejtettem a toronyból,
És ahogy esett
A lépcsőn, a villanyt is eloltotta.
A kulcsot, amit elejtettem este
Keresgéltem;
De a lépcsőkön lefele
Sötét volt, koromfekete -
Sötét, mint a kolostorok
Ívelt kupolája alatt,
Mikor a szentképek lábainál
A viaszgyertyák nem fénylenek.
Ott maradtam a gótikus toronyban -
Csúcsán a hármas címernek:
A Szerelemnek,
A Reménynek,
És a leendő Hitemnek...
Ott maradtam a gótikus toronyban
Ura birodalmak végtelenjének,
A koromsötét káoszban.
Az este óta percek teltek,
Az este óta órák múltak,
Szárnyai a napkeletnek
Sietősen meglebbentek,
Mint percei az életemnek,
Melyek lépcső fehérjén elzúgtak
Aztán lejöttem sietve...
De az utolsó fokra lépve,
A kulcsot, amit adtál este
Hamisítva megtaláltam
Egy fehér kehelyben, tele
Bürök megzöldült borában.
És az utolsó lépcsőfokon
Letérdeltem
És sírtam -
Mert az utolsó lépcsőfokon,
Mint egy bölcs lexikonon,
A kehely alján elolvastam
A jövendő hajótörött sorsom!...
Fordította Csata Ernő
Ion Minulescu: Annak, aki hazudik
– Celei care minte –
Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni…
De mert az enyém vagy ma teljesen,
Megbocsájtok neked -
Régi a bűn
És nem elsőnek vétkezel! …
Tiszteletedre,
Te legszebbik a lányok közül, akik hazudoznak,
Illatos olajokat égettem ezüst állványokban,
Az ágyba szegfűket szórtam
És pipacsokat -
Csupa vérszínű virágokat -
És fenyőillattal hintettem be a csipkét a tiszta párnákon,
A faliszőnyegbe beletűzdeltem, mint virágvázába
Három élő citrom
És egy száraz eukaliptusz ágat.
De íme,
Éjfélre jár…
Amikor a régi lovagok,
Szeretőikkel együtt szürcsölték az áldott bódulatot…
Jöjj hát,
Jer és bontsd ki az elefántcsont fésűből a hajad,
Döfd szembe a Hazugságot
És ajkad melegében az Igazat
És mondd:
A szerencsések közül, akik így tudtak ölelni
Hány halt meg
És hány átkozódik, mert nem tud elfeledni? …
Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni…
De mert az enyém vagy ma teljesen,
Megbocsájtok neked -
Régi a bűn
És nem elsőnek vétkezel! …
Nem akarok csókokkal párosult szavakat,
Ne mondjál
Semmit, amit mondtál másoknak,
Csupán, amit senkinek sem mondtál.
Nem akarok őrült és végtelen szenvedélyt,
Nem akarok
Semmit, amit a sápadt költő
Koldul öröktől fogva, elhagyottan,
Akarom, hogy megváltoztasd egy pillanatra
Az unalmas percek füzérét,
Töltsd lelkembe egy pohár méhsör végtelenjét,
Fond hajamba a zöld babérkoszorút
És tekintetemben
Dermeszd kővé örökre a tiszta szerelmek ámítását.
És így némán -
Mint két árnyék, egy halom virágra dobva -
Indítsuk az éjféli áhítatot,
Hogy befejezzük holnap hajnalra!
(2015)
Fordította Csata Ernő
Stefan Mitroi: Ezt mondá az öreg
– Zise bătrânul –
Tudtam hogy fiatalon halok meg
mondá az öreg.
Már tízévesen szóba hoztam!
Húszévesen mgismételtem.
Ötvenesen a legbiztosabban.
Nyolcvankor megint s megint.
Hogy ma, amikor
készen a távozásra
ebből a világból
mindenki láthassa: ímé,
mekkora igazam volt!
Fordította Bölöni Domokos
Stefan Mitroi: Senki
–Nimeni–
Kicsoda volnál?
kérdi a tükörbéli.
Senki, válaszolom.
Hát akkor, koma,
ne áltasd magad –
nem hasonlítasz!
Fordította Bölöni Domokos
Vasile Dan: Otthoni álmodozás
– Reverie acasă –
A kicsi, szomorú Dániel egyáltalán nem volt szomorú és kicsi ezen az estén.
A berkenyék – lándzsái a távolból szétszaggatták ruháikat
édes virágaikkal,
piros-rózsaszínnel díszített tűz-plazmákkal
már távolból elcsábítottak – egyáltalán nem voltak kivirágozva,
hanem törött lándzsákkal visszahúzódtak ezen az estén.
De a ház előtt egy pompás, ősi kő izzott,
amelyen te egy őszi álmodozásban újra és újra
elaludtál.
Hiszen
a ház előtt már nem parázslott egyetlen kő sem, csupán egy
fekete-fehér
mozaik Ösvény, mint egy sakktábla, amelyen állva most szégyenkezve
meghívod vendégedet.
Regéczy Perle nyersfordítása alapján műfordította Gaál Áron