Jean de La Fontaine: A kis hal és a halász

       A kis hal felnő, hízni kezd,
       s nagy lesz, ha élni hagyja Isten,
       de visszadobnod s várnod ezt,
       csinos kis őrültség szerintem,
hisz hogy megint kifogd, nem lesz tán alkalom.

Egy kisded ponty, ki még fikarcnyi sem vagyon,
halász zsákmánya lett s az nyúlt is már feléje:

„Több mint a semmi, – szólt, bár még kicsiny nagyon,
– de majd asztal terül s ez itt kezdő vagyon, –

       no itt a zsák, csusszanj beléje!”

S halnyelven, halkan szólt a rémült ponty, szegényke:

„Mit kezd velem ma még? kis húsom oly keszeg,
       kevés vagyok a félfogára.

       Ha visszadob, nagy ponty leszek,
       kifog majd újra s nem hiába,
jó pénzt ad értem egy kövér polgári sarj;
       de mily vesződség s mennyi baj, –

       mint én, olyból száz egy tálnyi –
és szép kis tál! ilyent nem érdemes halászni!”

„Nem érdemes? lehet! – felelte a halász, –
de pontyom, szép öcsém, hiába prédikálsz,
ma este sülni fogsz, akármennyit papolsz most,
       vár rád a jól bezsírozott rost.”

A „lesz”-nél mindig több, bármily kevés a „van”,
       ez biztos, az – bizonytalan.