Vitautasz Macsernnisz: Nyári szonettek I.

A kimerítő zajból, az utca porából, a napfényből vissza hát
Visszatérek házamba, ami árnyakkal és feledéssel teli,
Álomszerűen virágos és vigasztaló, ahogy feldereng a világ,
De félek, a torkomban lévő csomót a szavak nem fejezik ki.

Ülök és nézek, a messzeségben betegen ragyog a szemem…     
A fal mögött, húgom szomorú énekének visszhangja elragad…
És a lepkék az ablakban keringve nekiütődnek az üvegnek
És sárga hímporuk záporával teljesen behintik azt

A távolban a réten az ablak előtt sétál az árnyékkal a Nap
És távolabb a hegyekben a tavak nyugodtan elszenderednek…
Aludj el te is, a szívről álmodj, aminek oly sok átélt bánata van

Míg téged a járókelők pillantásának sértett fájdalma kísért…
Addig a vázában a rét kis virágai is elalvásra kárhoztattak ma,
Csak a méhek zümmögnek a réten, s puttonyukba gyűlik a méz.

Fordította Gaál Áron