Janina Degutyté: Hattyúnak
Itt fénytelenek a tarlók és a topolyák itt festettek
Hattyúk csak visszatérjetek!
Fehér szárnyat el ne dobjatok nekem
Én itt maradok.
Én elmenni innen nem fogok.
Én itt maradok – magamba szívni a nap egészét
a zápor teljességét
A göröngyökkel, minden ággal és levéllel
Én itt maradok azon a földön elfáradva ahhoz, hogy
Találkozzak az almákkal, a lengedező hideg széllel
Ahogy a topolya – a nyár saját susogása
Ahogy a topolya – úgy elvetni mindenegyes levelet.
Narancsos villámok a nyári éjszakában
Gyújtanak jeleket
És elrejtőzve a lombok közé elcsendesednek a sárgarigók
De az élő gyökerek a földalatti forrást isszák,
De a levelek az eső csöppjei alatt élnek, zengenek.
Én itt maradok
Én fogom őrizni az őszi tájat, mezőt
És utat az édes otthonhoz
És a hófehér hóbuckákat.
A saját vállaimra venni
Fehér szárnyat
el ne dobjatok nekem, hattyúk.
Én itt maradok.
Akár a fa
Mint az ismeretlen strázsa, ismeretlen katona
Én maradok itt /ahol vagyok/.
Fordította Gaál Áron