Andrej Leontyev: Befogva, elhallgatva, elutazva
Munkába befogva, elhallgatva, elutazva
Az égő ajkak, és a komoly arcok
A sok nehézség eljut-e a nevetésig
Ha elkoptatják láncolatukkal a tavaszok?
Tudj elszámolni a gyerekévekkel
Mind gyorsabb járművön hajszolódunk
Visszatérni az útra kevés lehet
Az észrevehetetlen lelkiismeret, ha feledésbe borul
Nem, nem azonnal: ahogy a morzsák, a magocskák
Az elkopott zsákból - a kalász alatt…
És a homályban, ahogy rézsútosan bevág
A nap és bizalmatlanul megsimogat
A szemekből az, ami gondatlanságból kihullik
S az út sarába kerül, nem vesszük észre
Hogy az érzéketlenség, ami hirtelen kicsírázik
S a földi bánatot sokszorozva indul növekedésnek
…De ezen az úton, bár minden utazás elhúzódik
Az utasok, ha közelednek a célhoz, az, az összegezésé
És a jármű – amin a vándor jussa a szomorúság –
Fékez egy kevéssé
S a céllövölde-eee, íme, megérkezett! Bevégeztetett
És poros hátunk mögött, ugyan mi maradt még?
Gizgazok, a föld megnyomorított sávjain
S a bevehetetlen sötétség.
Fordította Gaál Áron