Alexander Lajkov: Januári éjszakák

Januári dermedt éjek, hosszúságuknak nincs vége.
Ráragad a hold a fagyban az ablakszárnyak üvegére,
És Jó-istenkénk fenyőfája tűlevelét szórja széjjel,
Hogy legyen majd hajtűje mind, barátnőnk hajának éke.   

És ketyegnek az ingaórák az ablak drapériák mellett,
Ahogy nagy költőnknek, Marinának* a rímei hangzanak,
És a rosszul záró csapok csöppje jambusokat cseperegtet
Könnyedén és egész tompán s különösen s fagyosan.

Ahogy galambként búg a forró víz a radiátor járatában
Oly otthonos, oly fenséges. Otthonában elszunnyadt a lélek.
Sűrű, sárga borostyánszínű cseppje a vízfestményvilágának
Egy mutatós ruha felcsillogó ékessége most a párnásszéken.

De másféle az a kép, ami kísért, sugárzik feléd csábítóan,
Különös keringők asszonyai és bengáli gyertyák sorban,
Ízlésükben hasonlóak, akár az avas őszi avarban a kányafák,
Nyitott és buja vállaik bágyadtak és sóvárgóak!

Minden, ami volt, ami lesz, gyönyörű és bölcs egyszerre:
A karácsonyfák is, és a keringők is, és a hó surrogása!
A január ideje elszivárog egyszer. Az ablak előtt áll a reggel          
És a szerelem is eltart addig, amíg eltart a század.

Fordította Gaál Áron

*A költő, a vers hangulati elemeivel is, nem csak keresztnevével
  Marina Cvetajeva, Nobel díjra is jelölt költőnőre utal.