Vlagyimir SZKIF: [És én azon a napon megbocsájtottam neked…]

És én azon a napon megbocsájtottam neked…
Az ismerős sarjerdőben esett a hó,
Mintha az égről függönyt eresztene le
Elénk az égi Alkotó.

Az ösvényen zizegett a felület   
Apró gallyak, fenyőtüskék, levelek.
Esett a hó, s bár kikívánkozott belőlünk
A sértett, nem engedtem közénk mégsem.

Így befüggönyözte az erdőt, a völgyet,
Megvakítva lelkünket, mint az ablakokat
És Angyalunk a jégmorzsákat  
Csillagokként gyűjtötte a ruhakorcba.

A hó, vagy a füst megsűrűsödött a vérben,
Mentünk a szerelemhez a sarjúerdőn át,
Himbálóztak a függönyök az égben,
És nem vettük észre a szerelmet, magát…

Gondoskodó holló adta ránk az áldást
A búcsú közepette havazott, csak havazott
A hótól megdermedt a kezünk egészen,
De én megbocsájtottam neked azon a napon.

Fordította Gaál Áron