Stefan Żeromski: Sziszifuszi munkák

StefanZeromski(regényrészlet)

XV. fejezet

A karácsonyi ünnepekről a harmadik negyedév kezdetére visszaérkezvén a hetedikes diákok egy új osztálytársat találtak. Bernard Sieger Varsóból érkezett, ahol egy gimnáziumnak úgyszintén a hetedik osztályából csapták ki. A klerykówiak közül senkinek sem volt hiteles információja afelől, hogy tulajdonképpen miért távolították el Siegert egyszer s mindenkorra a fővárosból, s hogy Klerykówban miért vették fel. Mindössze arról szólt a kétes szóbeszéd, hogy ez valami „jómadár”. Csak bizonyos idő elteltével tisztázta az ügyet némileg az egyik nyolcadikos, aki az ünnepek alatt Varsóban tartózkodott, s elhíresztelte, hogy a titokzatos jövevényt „nyeblagonagyozsnoszty” okán rúgták ki. Ugyanezen beszámoló szerint csak a tankerületi kurátor engedélyével jöhetett Klerykówba, a kurátor engedélye pedig valami közismert nagyvilági személy közbenjárásának volt köszönhető.
    Új iskolájában azonnal különleges gondoskodás vette körül Siegert. Egymagában lakott Kosztruljevnél, és az iskolán kívül nem találkozhatott osztálytársaival. A gimnáziumban is olyannyira ügyeltek rá, hogy az valóban semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Egy arra felhatalmazott személy, azaz Majewski úr vagy a felügyelő, az igazgató illetve Mjesocskin – ellenőrizte az iskolatáskáját, mindannyian ellátták a többi tanulónál jóval szigorúbb intelmekkel, s egyre-másra szólították fel házi feladata bemutatására. Bernard Sieger tizennyolc-tizenkilenc esztendős volt, középtermetű, zömök, kissé himlőhelyes. Arcvonásai kifejezőek voltak, orra nagy, szeme színe meghatározhatatlan, mint a vízé. Tekintetéből nyugalom áradt, de különös figyelmesség is. Sieger soha nem mutatott félelmet vagy haragot amikor háborgatták, amikor rendreutasító hangnemben „szigorúan megtiltottak” valamit. Egy bizonyos kifejezés volt arcára írva állandóan, amit talán úgy is nevezhetnénk – illemtudó megvetés.
    A hetedik osztály eszesebbjei néhány tanóra után felfedezték, hogy Sieger „vágja” a dolgokat. A matematika feladatokat nem túl könnyedén, de értelmesen megoldotta, Cicerótól a Disputationes Tusculanae-t lassan ugyan, de önállóan fordította, s négyesre megírta az irodalmi és „logikai” feladványokat – egyszóval jó tanuló volt.
    A buckle-isták az egyik ünnepnapon istentisztelet előtt, amikor a felügyelők az aprónéppel voltak elfoglalva és nem zavarták a társalgást, egy rövid diskurzus során megtudták, hogy a jövevény nem csupán olvasta Buckle és Draper írásait, de nem átallott kérdezősködni olyan művekről sem, amelyeket pedig még szem nem látott, fül nem hallott Klerykówban. Sieger teljesen magányosan élt. Az osztályteremből egyenesen a lakhelyére ment. Séta, korcsolyázás, ügyintézés – csakis cerberusával, Kosztruljevvel. Az őshonos hetedikesek némi ellenszenvtől és irigységtől sem mentesen, különös kíváncsisággal figyelték. Már önmagában az a tény is, hogy Sieger Varsóból érkezett, felingerelt mindenkit, aki még mit sem látott Kleryków városán kívül. Udvarias figyelmességét arisztokratikus gőgnek tekintették, ironikus hallgatását pedig, amikor a szlavisták a szünetben előadták tudományukat – az emberi tudásnak ezen a területén való járatlanságának tudták be.
    A lengyel nyelvórák látogatása Siegernek bizonyos akadályokba ütközött. A vezetőség először megtiltotta neki, hogy bemenjen Sztetter prof. előadásaira, s csak egy hónap elteltével adtak rá engedélyt.
    A „helyi nyelv” órája ezen a napon az utolsó volt a tanrendben, így délután kettő és három közé esett.  Sztetter szokás szerint kelletlen ábrázattal lépett be a terembe, leült és rögvest felszólított valakit, hogy lengyel nyelvről fordítsa oroszra Czajkowskinak A pók című versét.
    Az illető, aki ezt a nyűgös megbízást kapta, hogy kibúvót találjon, (magától értetődően oroszul) kezdett hadoválni:
    –    Tanár úr kérem, van egy új tanuló.
    –    Új osztálytárs, varsói diák…  – mókázott a többi.
    –    Új tanuló? – kérdezte Sztetter elámulva. – Hol, milyen tanuló?
    Sieger felállt a padból és fejet hajtott a tanár felé.
    –    Áh… – dünnyögte Sztetter – vasa familija?
    –    Zygier – felelte az új tanuló.
    A tanár nekiállt megkeresni a betűrendes naplóban ezt a „familiját” a „Z” betűnél – de semmit nem talált.
    –    Azt mondja… Zygier?
    –    Igen. Az iratokban és az anyakönyvben úgy szerepelt: Sieger, ahogyan a nagyapám és az apám írta, ezért feltehetően az „S” betűhöz jegyeztek be. Engem pedig úgy hívnak: Bernard Zygier. „Z”, „y”, „gier”…
    A tanár az új tanulóra emelte tekintetét és egy pillanatra a derültség halvány fénye villant fel bánatos szemében.
    –    Hát legyen  Zygier… — mondta. — Szeretne járni a lengyel nyelvórákra?
    –    Természetesen! Elvégre ez az anyanyelvünk… (Vjegy eto nas rodnüj jazik).
    Sztetter gyorsan végigpillantott az ajtó üvegablakán, a diákon, a naplón és ajakait úgy mozgatta, mintha mondana valamit, amit azonban senki meg nem hallott. Majd így szólt:
    –    No, akkor… olvasson!
    Zygier fogta a Wierzbowski professzor által szerkesztett könyvet és elkezdte felolvasni a kijelölt részletet. Az osztálytársak látván, hogy vége a bemutatónak és kezdődik a szokásos „nemzeti dögunalom”, nekiálltak a leckeírásnak, oda nem illő dolgok nyilvános olvasgatásának vagy egyenesen szunyókálni kezdtek. A jólneveltebbje, tisztesség ne essék, A pókra szegezte szemét. Mások a kékes színűre festett falat, a barnás lambériát bámulták, a sárgás tanári asztalt, a fekete táblát vagy a pára lepte ablaktáblákat… Ezalatt Zygier felolvasta és a hivatalos nyelvre fordította a vers néhány strófáját, majd nyelvtani és logikai szempontból sorra elemezte a mondatokat. Mindenkit elgondolkodtatott, hogy milyen rendkívüli alapossággal végezte az elemzést, s hogy mindezt lengyelül tette. A szék karfájára támaszkodó Sztetter felemelte lehorgasztott fejét és ujjával az asztalon dobolva bizalmatlanul méregette Zygiert. Az alany, állítmány, határozó, főnév, névmás, alanyeset, birtokos eset, részes eset, ragozható és nem ragozható igenevek stb. olyan különösen hangzottak ebben a teremben, olyan mulatságosan, hogy a diákok, akik most hallották ezt először, hol a tanárra néztek nevetve, hol a tanulóra, aki nagy összpontosítással és figyelemmel folytatta a feladatot. Zygier, miután befejezte az egész költemény elemzését, letette a padra a könyvet. A tanár elővette jegyzetfüzetét, az osztálynaplót, fogta a tollát, kicsavarta és erősen gondolkodóba esett.
    –    Elég… — szólt végre. — Valami osztályzatot kellene adjak. De milyet? Hányast adjak magának? Én nem tudok… erre… jegyet adni magának,  Zygier…
    S ahogy ezt mondta, felnézett az új tanulóra, majd néhányszor ismét fel-felpillantott rá, mintha nem tudná levenni róla a szemét. Zygier ott állt a padjánál és Sztettert méregette azzal a nyugodt és figyelmes nézésével.
    –    Azt mondja meg nekem — tette még hozzá a tanár — miket olvasott, milyen témakörben?
    –    Eléggé… különböző dolgokat olvastam.
    –    És a lengyel irodalomból?
    –    Időrendben tanultuk, rendszerezetten, korszakonként.
    –    Igen, igen… – mondta Sztetter, és szórakozottan söprögette a port a naplóról – na és aztán milyen korszakokat?
    –    Az aranykor irodalmát eléggé futólag olvastuk, viszont a romantikusokat részletesen.
    –    Olvastuk? Kicsodák? – kérdezte a tanár jóval halkabban, az ajtót figyelve.
    –    Hát ott, Varsóban… mi… magunk…
    –    Mit olvasott például Mickiewicztől?
    –    Nos, azt hiszem… Némelyik írásához semmi szín alatt nem jutottunk hozzá.
    –    Én nem azt kérdeztem, nem ezt akarom tudni! Melyik műve tetszett magának a legjobban?
    –    Tudom én? A „Harmadik rész”… Az Improvizáció, a Pan Tadeusz, A Zarándokság könyvei
    Sztetter elhallgatott. Egy perc múlva még megkérdezte:
    –    És mit tud Mickiewiczről?
    A diák orosz nyelven, világosan és érthetően, nagyon részletesen leírta a költő ifjúságát, a Sugárzók, a Filomatok és a Filaretek szövetségét, a letartóztatást, bebörtönzést, a deportálást. Ezekről az eseményekről a legváratlanabb módon tért át egyenest Vilnából Varsóba, és most már nem a tanárhoz fordulva, hanem az osztály felé, választékos és nagyon szép oroszsággal, a „polonizmusok” dicséretes mellőzésével nekiállt érzékletesen ecsetelni a hadapródok támadását a Belwederre november 29-e éjjelén.
    A szerencsétlen oktató teljesen megzavarodott, s hogy mihamarabb véget vessen  az előadásnak, odavetette:
    –    Tud esetleg valamit könyv nélkül?
    –    Igen, tudok egyet s mást.
    –    Mondja el, kérem!
    Zygier letette a könyvet, elgondolkozott egy pillanatig, és máris beszélni kezdett, nem éles, de olyan zengő hangon, mint a legnemesebb érc:

Nem volt tűzparancsunk. – A löveghez léptem,  

    Sztetter, ahogy meghallotta ezeket a szavakat, talpra ugrott és hadonászni kezdett, de Zygier nem hallgatott el. Mintha visszalökte volna tekintetével, a tanár visszaült székére, fejét a kezére támasztotta és le nem vette szemét az ajtó üvegablakáról. Az osztályteremben csönd lett. Minden szem odafordult a „lengyel verset” mondó diákra. Az pedig mondta tovább nyugodtan, visszafogottan, de egyúttal valami szavakba rejtett, belső tűzzel, ami az egyes cezúráknál időről-időre előtört a szótagok közül. A közönség figyelmét lebilincselte a sok szokatlan, különös kifejezés, a hallgatók szeme elé tárult a hatalmas küzdelem képe – s a beszélő egy fokkal erősebb hangon folytatta:

Míg török Balkánon féli ágyúd bronzát,
Míg francúz követség hason csúszik hozzád, –
Egyedül csak Varsó becsmérli uralmad,
Koronás főd ellen…

    A tanár felszisszent és megrázta a fejét. Ekkor „Füge”-Walecki, kikászálódott a padból, odasurrant az ajtóhoz, lábujjhegyre állt és figyelmesen kilesve a folyosóra intett Zygiernek, hogy folytassa. Ez már nem a nagy költő művének elszavalása volt, hanem egy lengyel iskolásnak a csata eseményeibe burkolt vádjai. Tulajdon műve volt már, önnön szózata. A régen elveszített harc képei úgy törtek elő a beszélő ajkán, mint a vágyakozás, hogy részese lehessen ennek az elbukott ügynek. A gyermek, majd az ifjú ezerszer meghurcolt érzései szálltak a hallgatóság felé a költő szavain keresztül, robbantak szét gránátokként, süvítettek, mint a puskagolyó, s a csatatér porához hasonlatosan ragadták fel lelküket. Voltak, akik egyenesen ülve hallgatták, mások felálltak a padból és közelebb mentek a beszélőhöz. Borowicz összegörnyedve ült, állát a tenyerébe téve Zygierre függesztve lángoló szemét. Az a kínos képzet gyötörte, hogy ő ezt már hallotta egykor, s hogy mindezt talán még látta is saját szemével, de fel nem foghatta, hogyan lesz tovább – s csak hallgatta, hallgatta iszonyodva, dühödten, de közben reszketett a keblében támadt különös fájdalomtól. Zygier közben folytatta:

                         …hisz nemegyszer láttam
Maroknyi katonánk muszkával csatában,
Csak a két parancsszót hallani órákig;
Tüzelj, tölts; és füst fojt, lankadsz lábtól vállig;
Harsog a parancsnok, s a lövészt serkenti,
Ki már parancs nélkül tudja, mit kell tenni,
Végül nem latolva, szinte öntudatlan,
Tölt és lő csak folyton, mint tüzes malomban,
Fegyvert vállhoz-lábhoz, vállhoz egyre-másra,
Majd keze ott kutat, hol a tölténytáska.
Hiába, nem talál – a honvéd elsápad,
Több töltényt nem lelvén, fegyvert nem használhat;
Érzi, a felhevült fegyver ahogy éget,
Elejti, s leroskad; – itt ér élte véget.

    Borowicz lehunyta a szemét. Már mindent meglelt. Ez a katona ugyanaz, mint akiről Noga, a vadász mesélt évekkel ezelőtt az erdő melletti dombon. Ugyanaz, akit halálra korbácsoltak, aki ott fekszik összevérzett sírjában, a lucfenyő tövében. Marcin szíve nagyot dobbant hirtelen, mintha ki akarna szakadni melléből, testét mélyről fakadó sírás rázta. Erősen összeszorította a fogát, hogy fel ne zokogjon hangosan. Úgy tűnt számára, hogy nem bírja tovább, hogy meghal bánatában. Sztetter egyenesen ült a helyén. Szemhéja, mint rendszerint, félig lehunyva, de most mindegyre könny csordult alóla és folyt végig sápadt arcán.

Fordította ifj. Béri Géza

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf