Jekatyerina Rupaszova: Lemondás

Télen karamell ízzel megy le a nap
Nem megmagyarázható - gyerekkoromtól így van.
Álmatlanul irányít, vetett ágyamba

Az esemény, ami nem igényel erőfeszítést
A feledésben teljesen – beporosodott,
Bánat nélkül – természetesen bánatot sem okozott.         

A múlthoz kegyes érzéssel viseltetik
Hozzáigazodva, nem szólva rosszat róla,    
Amikor az, az esztelenségben eltompulna                

Nem vesződik, ráhajolva a tőrésre egészen,
Izzadt homlokán, bólogatva akár a hibákra
Amikor azok megsértenék a büszkeséget

A múlt – éppen olyan mintha széngrafittal lenne,
Aminek a kiszínezése mostanában kilátástalan?
Fáj és szétmorzsolja azt, felcserélve a sorrendet.

Hallgasson el inkább, immár örökre
A múltról lemondva hirtelen, én pedig szert teszek
Egy nem oda illő látványra…

S az indokolatlan mosoly okozta boldogságra.

Fordította Gaál Áron