Levél az olvasóhoz - 2014. 6. hó

Véssél be, ó, két szót szívedbe,
Csak két szót jegyezz meg, kis fiam:
E két szó él a magyar szívekbe'
Mint a Himnusz, a Honfi Dal –
Ez legyen hő imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

 

/Kerecseny János: Fiamnak/

 


   Ritkán teszik az események ennyire időszerűvé, mint most, hogy végiggondoljuk az 1920. június 4-i trianoni békediktátum okait, hogy miért nem támogatja teljes szívvel-lélekkel a kommunizmus igáját huszonöt éve lerázó anyaország magyarsága a ránk kényszerített döntések megváltoztatását, a revíziót. Az elégtelen katonai és anyagi forrásokkal bíró, gyenge Magyarországnak mindenképp erős, határozott diplomáciával kell-kellene rendelkeznie, hogy ellensúlyozza a szocialista-liberális kormányok alatt eszközökben és emberanyagban is szétvert Magyar Honvédséget, megvédeni az egész Kárpát-haza magyarjait, kellő súllyal képviselje hazánkat. Ezért a békediktátum évfordulójához szorosan kapcsolódik a hónapok óta tartó – Kárpátalja miatt a magyarság jövőjét is meghatározó – ukrán műforradalom eseményei és az erre adott méltó orosz válasz, mindemellett nyúlszívű és pipogya magyar diplomáciai botladozásokkal, valamint, hogy a nyilvánvalóan szabadkőműves Martonyi János külügyminisztert – a Bilderberg (1) csoport találkozóinak rendszeres résztvevőjét – meneszttette Orbán Viktor miniszterelnök.
   Martonyi a súlytalanná tett magyar külügy irányítójaként rengeteg kárt okozott eddig a nemzetnek. Kérdés, hogy az őt követő Navracsics Tibort Orbán Viktor milyen utasításokkal látta-látja majd el, mennyire avatkozik bele tevékenységébe. Martonyi a magyarságot létében folyamatosan fenyegető kisantant országokkal való konfliktusokat rendszeresen Brüsszelben, az unió keretein belül kívánta megoldani, eközben Milos Zeman jelenlegi cseh államfő az uniós választásokkor tett nyilatkozata gyakorlatilag beismerése annak, hogy az Európai Unió nemzetek feletti diktatúraként működik, ami csak a színjáték kedvéért tart választásokat (2). Azt is láthatjuk, hogy Szlovákia, Románia minden megtesz a magyarok ellehetetlenítésére, beolvasztására. Titus Corlatean román külügyminiszter Gyulafehérváron beszélt ugyancsak az EP-választások kapcsán arról, hogy öröm, Tőkés László a jövőben a Fidesz listáján fogja Brüsszelben folytatni, mert szerinte Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátuma alatt, írta az MTI. »Elfelejtette, hogy 2009-ben Romániában választották meg, tevékenysége pedig politikai jellegű károkat okozott Romániának és a románoknak, valamint ártott a megítélésüknek. Ha újraválasztják, akkor az EP-ben marad, de legalább tudjuk, hogy a barikád túlsó oldalán van« - mondta a szociáldemokrata külügyminiszter. De folyamatosan napirenden van a székely zászlók kitétele, valamint a csírájában elfojtani akart székelyföldi autonómia kérdése is. Állandósult a Felföld magyarságának zaklatása, lásd a Felvidékről menekülni kényszerülő Malina Hedvig ügyet, vagy a rimaszombati 102 éves Tamás Aladárné, Szűcs Ilonka néni esetét, akitől a magyar állampolgárság felvétele után elvették a szlovák állampolgárságát, de Ukrajna külügyminisztere is hisztérikusan reagált Orbán Viktor szavaira, Kárpátalja autonómiájának felvetésére.
    Ha visszatekintünk a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadra, láthatjuk, hogy a trianoni tragédia, az elszakított területek magyarsága egyfajta játékszer, a politikai színjáték része volt ideológiától függetlenül jobb és baloldalon a hazai pártok kezében. Emlékezzünk csak Orbánék látványos kivonulására az Antall kormány idején tartott trianoni megemlékezéskor, Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-ben Adrian Nastasével koccint hazánk megcsonkítására, vagy a gyalázatos, a szocialisták által elszabotált 2005. december 5-i, állampolgárságról szóló népszavazásra. És erősen kérdéses az is, hogy Orbán Viktor a 2010-ben módosított állampolgársági törvényt a kis lépések eszközeként szánta-e a békediktátum felszámolására, vagy hátsó politikai szándék húzódott mögötte. Ennek okainak elemzése azonban e szerkesztőségi üzenet tartalmát meghaladja. Ugyanakkor a tárgykörhöz szervesen kapcsolódik a kérdés, mi oka volt annak, hogy a kommunisták bukásának hajnalán miért nem tört fel elemi erővel a magyar értelmiségiekből az igény a revízióra. Kétségtelen, a szovjet megszállás és diktatúra több mint negyvenöt évig tartó nemzetromboló hatása, azonban az igazi okok leginkább a távolabbi múltban keresendők. Németh László szerint:(3) »Mi az utolsó másfél száz év egész fejlődését érezzük hígítónak. A nem magyar érdekkel szelektált nemzet vérben és lélekben túl sok idegent vett föl, s ha egy-egy elhagyott lángelménkben föl is gyűrhette magát népünk és múltunk mély rétege, ami a közszellemben továbbment, hatott és áradt: egy talmi magyarság volt – a mai Európa olvasztókatlanában könnyen beolvadó; Szent István a vegyes nemzetiségű országot mondotta erősnek. Aligha van tizenkét éven felüli gyermek, akinek ezt a tételt a fejébe ne kalapálták volna. Líra: akik terjesztik, más népből jöttek, s azt akarják bebizonyítani, milyen jól járt velük a magyar nemzet.« E mellett, már régóta hangoztatott álláspontom szerint a haza bölcsének tartott Deák Ferenc féle kiegyezés, valamint az úgynevezett boldog békeidők alapozták meg véglegesen a trianoni katasztrófát. Olvashatjuk, a nagy politikai gondolkodónak, Németh Lászlónak az igazát mi sem bizonyította jobban, hogy a Monarchia összeomlásakor azok a tót, horvát, szerb és oláh értelmiségiek ágáltak leginkább Magyarország szétdarabolása mellett, akik a magyarságnak, a magyar liberális oktatáspolitikának köszönhették szellemi felemelkedésüket, a Galíciából nagy számban idevándorolt, az ország anyagi javait akkora már markukban tartó zsidókról nem is beszélve. Vagy azok a több száz éve Magyarországon élő svábok egy része, akik később az 1930-as években lelkes nácikká váltak a Volksbundba való belépésükkel, majd az 1944-es megszálláskor kollaboráltak a német hadsereggel. E személyek tömegének romboló hatása egyáltalán nem lebecsülendő, miközben fiaik, unokáik és dédunokáik napjainkig itt élnek közöttünk. Szintén Németh László állította: »Minden gyorsan növő szervezet onnan szí, ahol talál. A hivatalnok- és kapitalista állam is onnét szítta a szükséges értelmiséget, ahonnét a leggyorsabban és legkönnyebben jött: a városok népéből. Vezetésre az újrendben az iskola, a diploma képesített; azt pedig olcsóbban szerezte meg a könnyen iskoláztató városi nép, mint a falvak vagy éppen a tanyák népe, mely az idők irányát is lassabban kapiskálta. A városok lakosságában azonban szerencsétlenségünkre nagyon sok volt az idegen, aki ebben az új magyar állami fejlődében felvette a magyar állam nyelvét; a magyar lélekkel azonban alig találkozhatott. Fokozta a bajt a fordított kiválasztás. Magyarország is Habsburg-állam volt. A Habsburgok nemzetközi háza nem is igen kormányozhatta másképp tarkabarka népeit, mint hogy mindenkiből kiválasztott egy réteget, amely a fajtáját a fajtája ellen, s a Monarchia javára elkormányozta. A XVIII. században ez a réteg alig volt nagyobb az arisztokráciánál. Az új bürokrata tőkés rendben azonban jóval mélyebbre kellett érnie – le a polgárságba. Míg a Monarchia többi népe azonban mond élesebb ellenzékbe szorulva ezzel a talmi, Habsburg vezető réteggel szemben egy ellenzéki és népi középosztályt nevelt fel, a kiegyezéses Magyarország helyzete sokkal kétértelműbb volt, semhogy az ellenzék a nemzetet jelenthette volna. Hiszen mi cégtársai voltunk a Monarchiának: mi a császár trónját, s ő a mi államunkat: kölcsönbe védtük egymást. A Habsburg-Magyarország a könnyebben és teljesebben kaphatókkal építette magát. A kiválasztás a frissen jöttek javára dolgozott: hivatalban, egyházban, egyetemeken a német és szláv eredetűek, a gazdaságban a zsidóság kapott egyre több előjogot. Ameddigre a magyarság fölocsúdhatott volna, e végzetszerűség jóvoltából, melyről tulajdonképp senki sem tehet, estéről reggelre szinte egy új vezető réteg volt a feje fölött, amelyben ő bizony csak politikussá züllött megyei uraival, földjükből kikopott kisnemesekkel s néhány ezer tanult jobbágygyerekkel volt képviselve. Mindaz, ami az utolsó évtizedekben a magyar politikában történt: ennek a vezető rétegnek a belső huzakodása. A kiegyezés után még a magyar viszolygás szabja meg a politikát. Vannak, akikben a Habsburg-állam vonzása az erősebb, s van, akiben a nemzeti iszonyodás. Ez hatvanhét és negyvennyolc kora. Lassan azonban a gazdaságban megerősödő, friss bevándorlókkal szilajkodó zsidóság lesz a kezdeményező. Ő fogadja soraiba, szívja be az elégedetlenkedő magyarokat, a munkásságot is megszervezve: ő teremti meg az államvédő Habsburg-rétegekkel szemben az új ellenzéki frontot. Ez a zsidó radikalizmus kora a forradalomig. A forradalom után ez a zajló párt védelembe szorul, s mint baloldal fagy be; míg az úgynevezett jobboldal a Habsburg-kor kegyeltjeit: a nagybirtokot, a klerikalizmust és a nagytőkét restaurálja, éppen csak a királyt nem hozhatja vissza. Az emberek, csoportok mind a két oldalon a régiek, csak a szellem merevebb; lefelé még inkább, mint egymás iránt. A középosztály megtelt, nem duzzasztható; a meglevő helyek kellenek az apák fiainak. A magyar népet zárt kapuk, magas tandíj, érdeküket féltő szervezetek tartják vissza az emelkedéstől.«(4) Láthatjuk Németh írásának megszületése és napjaink között eltelt jó néhány évtized. A XXI. század elejére a zsidó leszármazottak és a külföldről visszaszivárgott zsidó ortodoxia hangadói, – legtöbben a Világhatalom szolgálatában – hol a náci holokausztra hivatkozva, hol másságnak, liberális viselkedésnek álcázva megpróbálják alapvetően szétverni a hagyományhű magyar-keresztény gondolkodásmódot, végérvényesen kisajátítani a már megszállt gazdaság mellet a közbeszédet, a teljes kultúrát és a politikai életet is. Jellemző taktikájuk, hol a »bűnös magyarok mantrája« hol a hazánkra ráerőszakolandó deviáns logika kettőségére, úgymint ha a liberálisok fajtalankodnak egy kutyával az másság, ha egy, a táboron kívüli személy az állatkínzás. Eközben alapvető probléma, nincs egy erős és öntudatos, magyarságban, összmagyar nemzetben, Kárpát-hazában gondolkodó értelmiségi összefogás, sőt a revízióban gondolkodók száma is egyre csökken. Csökken, és ehhez nagyban hozzájárul a nemzetközi korporációk és bankok által uralt Európai Unió, Brüsszel már vázolt szellemi rohasztása, és nem utolsósorban a liberálisok által birtokolt, a Világhatalmat kiszolgáló média, a szellemi leépülést ösztönző műsorok és írások folyamatos össztüze.
    Kérdés tehát: mit kell tenniük azoknak, akik ezt a tendenciát vissza akarják fordítani? Ismét Németh Lászlót idézem: »…akik magyarok akarnak lenni, a magyarságot igazán megmutatni. A múlt század végi asszimiláció már csak azért sem sikerülhetett, mert túl széles és könnyelmű kapukra írtuk fel, hogy jertek, erre vezet az út a magyarságba. Az utolsó húsz éve 1918 és 1938 intelmei után ezeket a kapukat beljebb és szorosabbra kell felállítani. Azt mondani, hogy magyar az, aki annak vallja magát, legalább léhaság. Akkor akár azt is mondhatjuk: magyar, akinek pillanatnyilag hasznos, hogy az legyen. Nem; magyarság, tótság vagy németség: a népben evidens; a műveltben azonban tudás és hit. Tudni és érezni kell magyarokról és magyarán. Ahogy a nép is faja törvényei szerint tudja és érzi a maga kis világát. Azonkívül hit is – mert a magyarság ügy, egymást felváltó próféták sora, akiknek a kínja nem engedi meg, hogy így vagy amúgy légy magyar, ahogy az Ószövetség sem engedte meg, hogy így vagy úgy légy zsidó, s az Új sem, hogy így vagy úgy keresztény. A magyarságot úgy kell az életekben és írásokban tovaszálló magyar Írásból kihántani, hogy mindenkire essék egy fénycsóva: vele vagy ellene. A magyarság nem zár ki senkit, aki igazán vele tart. De azt sem akarja, hogy hazafiság színe alatt lehessen őt idegen ösztönöknek gyűlölni s fojtogatni.« Erre a feladatra az Orbán kormány a miniszterelnök pragmatikus, többször színt és gondolkodásmódot változtató személyisége miatt vélhetőleg képtelen. Hogy mi Orbán valódi célja a határon túli magyarsággal azt csak ő tudja, azonban az akár egy-két évtizedig is eltartó gazdasági felemelkedés csúcsáig, az erőt és ütőképességet felmutató Honvédség létrejöttéig már nem képes kitartani az egyre több helyen szórványba kényszerített magyarság. Határozottabb, akár folyamatos konfliktusokat is felvállaló magyarságpolitika, folyamatos diplomáciai össztűz kell, hiszen Románia és Szlovákia mellett, titkon, Szerbia és Ukrajna is a magyarság – Ausztriában, az Őrvidéken már megtörtént – teljes asszimilációjára törekszik. Az Unióba igyekvő Szerbia esetében nem elhanyagolható tény a szerb nacionalizmus és az ortodox vallás kölcsönhatásai, amit a történelem számtalanszor bizonyított. Dr. Balog Sándor írása (6) szerint: »az ortodox vallás lényege nem a túlvilági üdvözülésre való előkészítés, hanem az állam érdekeinek és az államhatalomnak növelése. Az egyén üdvözülése az állam hatalmának kiterjesztésétől függ, és az erkölcs ennek a célnak van alárendelve. Ezért mikor a szerbek-ortodox vallásúak más vallásokkal állnak szembe, őket nem kötik az általános erkölcsi normák, és így a többi vallások hívei, akiket erkölcsi normák kötnek; eleve hátrányban vannak a szerbekkel szemben.«  Felhívnám a figyelmet, ugyanez a folyamat zajlik most Ukrajnában és sajnos Kárpátalján is az olajpénzből templomokat fabrikáló orosz-ortodoxia előretörésével, ezért Magyarországnak létfontosságú, hogy Kárpátalja visszacsatolásához kapcsolja feltételül az ukránok NATO-s és Uniós csatlakozási kezdeményezéseit. A Kárpát-szövetség álma, igénye már 1938-ban megfogalmazódott Magyarország határain belül, olyan nagy nevekkel jegyezve, mint Bartók Béla, Féja Géza, Kodály Zoltán, vagy Márai Sándor, (7) amely tartalma minden tekintetben megfelel a mai nemzetközi és európai normáknak. Hazánk joggal tart igényt a már összeomlott Szovjetunió által egykor elfoglalt Kárpátalja régióra, hiszen az úgynevezett történelmi Ukrajna, a kijevi Nagyfejedelemség sohasem bírta e területet.
   Nagypéntek nélkül nincs feltámadás! Értsük meg a békediktátum lerombolása, a revízió nemcsak érzelmi, büszkeségünk visszaszerzése, hanem anyagi kérdés is, nemzeti felemelkedésünk egyik záloga. Boldogasszony Anyánk, a Napbaöltözött Asszony országában fontos tehát, hogy június 4-ét ne a nemzethalál, a végső összeomlás napjának tartsuk, hanem az emlékezet, a nemzeti összetartozás, az eljövendő feltámadás ünnepének. Tegyen minden magyar, értelmiségi és kétkezi dolgozó ezért, hogy a trianoni békediktátum napján kongó harang ne a gyász, hanem a felemelkedés és a revízióra felszólító hang legyen, hogy e célért mi, fiaink és unokáink minél többet megtegyenek.

 


  

 

1. http://www.szozat.org/showpage.php?pid=2897
2. Hazánk vonatkozásában ennek mutatós példája a »Széll Kálmán program«, ami eredetileg angol nyelven jelent meg. Az Orbán-kormány csak több hetes késéssel, rövidített változatot tette közzé magyarul.
3. Sorskérdések, 631, 511. oldal.
4. Uo. 636. oldal
5. Uo. 610. oldal
6. A délszláv kérdés,
http://www.erdely.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=705
7. http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/kszovetseg.pdf

 

 

 

 

 

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf