Levél az olvasóhoz - 2017. 10. hó

Kedves Olvasó!
Amikor e levélhez kezdtem összerendezni gondolataimat, természetes reakció, az elmúlt hónap eseményei jutottak elébb eszembe – mindaz a világunkra szakadt gyötrelmes baj, szerencsétlenség és látszólagos kilátástalanság, ami fölött egyőnk sem képes továbblépni sérülés nélkül. Kire jobban, kire kevésbé hatnak a mindennapi bajok, igazán azonban sose fásulunk el, látva és tapasztalva a leselkedő veszélyt. Sajnos, napi gyakorlatunkká vált Odüsszeuszként a Szküllák és Kharübdiszek között kormányozni életünk hajóját és ez valóban nagy teher, hiszen mindenképp veszteséget szenvedünk. Így azután elvetettem a szándékot, hogy a megtörtént vagy fenyegető jelenségekről osszam meg Önökkel félelmeimet, helyette inkább ez írás fölött, mennyei Királynénk hónapjában együtt gondolkodásra hívom mindnyájukat. Talán kell időnként szusszannunk is kicsit oroszrulettezés közben…


A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye.
Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye.
                                                                     Hermész Triszmegisztosz


Tíz éves koromban határozott bizonyossággal tudtam, ha nagy leszek, vegyész leszek.
A kert végi kis házban volt a nyári szoba, mellette rőzsetároló, kopott deszkákból összerótt ajtaján egy kitépett vonalas füzetlapra ákombákom betűkkel írt LABORATORIUM szó hirdette dicsőséges elhatározásomat.
Ez a hat négyzetméteres helyiség őrizte alkímista kísérleteim minden bűzét, rendesen is kékessárga fojtó kénfüst gomolygott gyakorta apró ablaka mögött. Mert, hogy titkaimra időnap előtt ne derüljön fény, mindig betett ajtó mögött próbálkoztam, akkor éppen fekete lőpor előállításával.
– Abból mi lesz? – kérdezte köhögve nagyapám egy alkalommal, amikor ténykedésem szemmel tartani bejött vegyésztitkaim kamrájába.
A legjobbnak bizonyult összetevő arányú lőport lassan csorgattam egy előkészített bodzahüvelybe, aminek fehér belét előzetesen már kipiszkáltam. Igen erősen lefoglalt a művelet, nyelvem hegyét is kidugtam ajkaim közé. Nagyapa nem sürgette a választ, de fokozódó kíváncsisággal nézte ügyködésem.
Végre szurokból gyurmált dugóval lezártam a vékony bodzacső elejét és hegyesre hengergettem az asztallapon.
– Rakéta…, azonnal ki is próbálhatjuk – válaszoltam a jól végzett munka megelégedettségével.
A diófa és az öreg erdei fenyő törzse közé madzag feszült, rendesen nagymosáskor azon száradtak a lepedők, ágyhuzatok, legalkalmasabb ez bizonyult a jelentős kísérlet bemutatására. Jó előre a diófa törzse mellé támasztott kerti székről, két gemkapocsból hajlított kampó segítségével ráakasztottam a rakétát, majd gyufa lángjával óvatosan közelítve, begyújtottam a cső szabadon hagyott végénél a lőport.
Sikítva lobbant föl a hegyes tűzláng és a bodzacső pillanat alatt végigcsúszva a szárító madzagon, nekicsapódott az öreg fenyő törzsének.
Nem láttam nagyapám arcának változását, ahogy végigfutott agyában a szörnyű gondolat: ha a vén, száraz törzs tüzet fogna, még a házat is leégetné… Azt láttam csak nagy büszkén megfordulva, hogy a két méter magas nagyapám öles szökkenésekkel el, majd visszafut a spriccelő locsolótömlővel és jelentős áttörést elért aviatikai kísérletem maradékát meg a fenyő törzsét locsolja.
Persze, nem volt már tűz a rakéta végén mire célba ért, így aztán nem öntözte csodámat sokáig, Bement a LABORATORIUMba, összenyalábolta a bodzacsöveket, a kölcsönvett herendi porcelán kistányéron bekevert puskaport a fű közé szórta egyetlen lendítéssel, a bodzacsöveket pedig a komposztgödör tetejére dobta.
Nem szólt semmit, én leforrázva és bizonytalanságban magamra hagyatva néztem nagyapám után, amint lassú léptekkel a kerti lugas felé haladt. Othelló borral néhol lecsöpögtetett asztalkendővel kezében tért vissza, leült az ácsolt kerti padra, maga mellé intve engem. Na, gondoltam, eddig tartott a vegyészségem, bár a vegytani kísérletek helyét hirdető papírlapot nem tépte le a kis ház ajtajáról.
– Megtiltom, hogy égő, robbanó anyagokat csinálj! Vigyázatlanságoddal nagy tüzet is okozhatsz, ha meg a rendőrök fülébe jut, hogy mi robbanóport gyártunk, megnézhetjük mindahányan magunkat. Tehát az tilos, vésd eszedbe! …Hanem…, nézd meg ezt az abroszt, a borfoltokat nagyanyádnak csak nagy sokára sikerül kimosnia a szövetből, keress rá valami módot, de csak olyan anyagokat, tudja csuda micsodákat használhatsz, ami nagyanyád keze ügyében is megtalálható…
– Úgy lesz Nagyapa…, megnézem a Révaiban, mit írnak a növényi festékekről, biztosan találunk jó és egyszerű valamit, ami kivehetné a foltot vagy legalább elhalványítaná mosás előtt… – menekültem ki szorult helyzetemből.
Kezemben az abrosszal bevonultam birodalmamba, eszembe ötlött, egy alkalommal nagyapa mélytüzű vörösbora hóka rozévá világosodott, amikor citromlevet csöpögtettem bele, olvasván a C vitamin oly fontos élettani hatásairól… Talán, mégis vegyész leszek, nyugtatott meg az új, hasznos lehetőség.
*
Vegyész nem lettem. Hogy micsuda tudományú, az magamnak sem nyilvánvaló igazán. De majd’ hatvan év távolából is él bennem nagyapám három keresztyéni, bölcs tanítása, ami az akkori eseményben világolt föl nekem: Madár tollait ki ne tépd, mert sosem tud szárnyalni aztán, ne végy el semmi örömöt anélkül, hogy új kiteljesedés lehetőségét ne adnád cserébe és talán a legfontosabb, ha van is hatalmad tiltani valakit valamitől, méltóságát sose csorbítsd!

Czipott György

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf