Levél az olvasóhoz - 2018. 2. hó

„Mikor utolsó rohamra megyünk,
Fogcsikorgató kérdezők leszünk,
Széttépték azt az angyali hazát,
Az öregisten legszebb bánatát”

    Sértő Kálmán : Az utolsó roham

Január 27-ére a KÉSZ egyik budapesti csoportja segítségével a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia emlékmisét szervezett Horthy Miklós kormányzó halálának évfordulója kapcsán, majd ezt dr. Osztie Zoltán plébános, Erdő Péter bíboros-érsek utasítására lemondta. A hírek szerint e kezdeményezés Heisler Andrástól, a Mazsihisz elnökétől és Ronald S. Laudertől eredt.  A Zsidó Világkongresszus elnöke a levélben szégyentelen antiszemitaként említette Horthy Miklóst, és úgy fogalmazott, hogy az általa a magyarországi zsidó közösségre szabadított terror lehetővé tette, hogy megfosszák őket jogaiktól és emberi mivoltuktól. „A zsidók százezreinek deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepét” pedig „sohasem szabad elfeledni és megbocsátani” - írta az MTI szerint.
Az ezek után a sajtóban elharapódzott viták és kommentárok csak a legfontosabb dolgokról feledkeztek meg. Az igazságról! Meddig hátrálunk még?! Hol húzódik a felebaráti szeretet határa?! Egy törpe vallási kissebség,(1) egy, egyébként őket valóban érzékenyen érintő esemény, a Shoá ürügyén ismét, sokadszorra, nyomást akarnak gyakorolni az őket befogadó többségre. E miatt, a „holokauszt fegyver” folytatólagos, a magyarságot legtöbbször igaztalan vádakkal és általánosításokkal rágalmazó használata, valamint, irónikus módon, az őket nemegyszer mentő és befogadó katolikus-keresztény apáinkat kivégző, börtönökbe záró, kifosztó és meghurcoló, a kommunizmus bűneiben kiemelkedő szerepet játszó zsidók miatt, még a keresztény értékrendűek legtöbbje is elvesztette, velem együtt, együttérzését, szolidaritását. Ugyanis abban biztos vagyok, tapasztaltam, hogy a zsidók nagy ívben tesznek hazánk keresztény-katolikus ünnepeire vagy olyan nagy nemzeti tragédiáinak gyászolására, mint Trianon, a szovjet megszállás borzalmai vagy az úgynevezett „Párizsi Béke” évfordulói. Az, hogy kizárólag csak a saját főpapi karrierjét építő, Mindszenty József hercegprímás székét sokadszorra bepiszkoló Erdő Péter úgy döntött, ahogy, azon nincs mit csodálkoznom. De az számomra végképp érthetetlen, hogy az egyik világhálós blogon miért kellet Osztie atyának ekképpen megalázkodva szabadkoznia: „Én nem vagyok antiszemita. Választott népnek ismerem el a zsidó népet, nem gyűlölködöm a zsidókkal szemben...”
    Nézzük csak a tényeket, mégpedig Ronald S. Lauder hazudozásáról. Horthy ugyanis, még zsidó származású történészek is elismerik, hogy az egyre fokozódó német nyomás majd megszállás dacára tőle telhetően útját állta a deportálásoknak. Példa erre Koszorús Ferenc vezérkari ezredes cselekedete, aki 1944. július 5.-6-án páncélosaival a budapesti zsidóság deportálását és a kormányzó ellen szerveződő puccsot megakadályozandó Budapestre vonult. Július elején nácibarát, a kormányzó eltávolítását célzó összeesküvés szerveződött a fővárosban, egyúttal pedig Horthy Miklós kifejezett tiltása ellenére elindult a budapesti zsidóság deportálásának szervezése. Koszorús Ferenc a kormányzótól érkező felkérésre önként, a majdnem biztos halált is vállalva jelentkezett, majd páncélosaival elejét vette a puccsnak, és megakadályozta negyedmillió zsidó megsemmisítő- és munkatáborokba szállítását. Egyébként is, mint már sokszor írtam, már rég nem Horthy Miklós nagyon sok tekintetben vitatható történelmi szerepe itt a lényeg.  Hanem az 1867-es kiegyezés óta egyfolytában tartó, a magyar gondolkodás, a magyar ösztönök, a sarjadó új remények, a Szent Korona szakralitásának szentbertalan-éjszakája. Azóta a magyar nép belső értékrendjét és erkölcsi immunitását egy folytatólagosan terjesztett rákos kór támadja, belső hangjait elsorvasztja a Budapestre koncentrált szellemi élet óta, mintha nem lenne hozzá a társadalomnak hallása. A kulturális élet javának irányítása a szabadkőműves tőke kezén át a zsidók és az asszimiláltak kezébe került, ezért a folytatólagosan negatív zsidó véleményoffenzíva áradat, az Ignotusok, a Zsoltbélák, a Lukácsgyörgyök, Tamásgáspármiklósok, Bolgárgyörgyök, Hellerágnesek és társaik tollából. Az ilyen-olyan ürüggyel való vádaskodás, amely a magyar nemzet nem izraelita vallású vagy zsidó származású tagjainak ellehetetlenítésére irányul, egy kis „Jeruzsálem”, itt a Kárpát-hazában. Így nem csodálkozom hát Heisler András szerepén sem, a Mazsihisz elnöke már régebben egyértelműen leszögezte: „Magyarország, ahol élünk; Izrael, ahol a szívünk van”. Észre kellene végre venni, meg kellene értenie mindenkinek, akik itt élnek, hogy Magyarország több évszázada ilyen-olyan történelmi tragédiák miatt olyan különböző nemzetiségek befogadó országa lett, akik a védelemért cserébe elfogadták és felfogták a Szent Korona szakralitását, magyarrá lettek. Annak az ezt bomlasztó, áldatlan, immár lassan két évszázadot átölelő gyakorlatnak, csak maguk, a magyarországi zsidóság tudna gátat szabni. Meg kellene végre érteniük, hogy a keresztényi szeretet nem jelent egyet az önfeladással. Néhány dologról el kéne gondolkodniuk, többek közt arról, hogy szülőföldjüknek tekintik-e Magyarországot. Elgondolkodni arról, hogy miért is nem szeretik őket szerte a világon, sokan itt sem, mi az oka, az egyébként a médiában oly lelkesen túllihegett „magyar antiszemitizmusnak”. Miért alakult meg Istóczy Győző antiszemita pártja, miért volt antiszemitta a nemzetvédők legtöbbje, miért íródtak több mint száz éve ezek a sorok: „Vesd meg az idegent, Ki a honba siet; Mert ő lesz itt az úr, Te meg az  idegen, miért támogatták a német megszállás alatt a quisling Szálasi Ferencet és a hungaristákat” (2)
    Magyarországnak az egyébként oly sok bánatot, kárt és szenvedést okozó Adolf Hitler 1933. november 10. müncheni, [a Horthy emlékmise ellehetetlenítésével kapcsolatban is aktuális] beszédében mondta: „A küzdelmet és a gyűlöletet az emberek között nagyon sajátosan érdekelt társaságok táplálják. Ez egy apró, gyökértelen klikk, amelyik egymás ellen fordítja az embereket. Nem akarja, hogy békében éljenek, Ők azok az emberek, akik otthon vannak mindenütt és sehol sem. Akiknek nincs talajuk ahol felnőttek, aki ma Berlinben él, holnap Brüsszelben, holnapután Párizsban, aztán újra Prágában, vagy Bécsben, vagy Londonban, és akik otthon érzik magukat mindenhol. Ők az egyetlenek, akiket nemzetközieknek nevezhetünk, mert mindenhol tudnak üzletelni. De a nép nem követheti őket, a nép kötődik a gyökereihez, kötődik a szülőföldjéhez, kötődik a lehetőségekhez, amit az országa, a nemzete tud adni.”  Illene ezen a magyarországi zsidóságnak is elgondolkoznia…

1.    A 2011 népszámlálás szerint Magyarországon cca. 11 000 izraelita él, mintegy 5,2 millió történelmi keresztény vallásúval szemben.
2.    Dalmady Győző: Vesd meg az idegent…

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő