Levél az olvasóhoz - 2018. 3. hó
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül;
/Dsida Jenő: Tekintet nélkül/
Nincs még egy nép Európában, de talán a földkerekségen sem, amelyik ennyire naiv álmaiban hordozza jobbik énjét, mint mi magyarok. Amióta az első nemezsátrunkat felállítottuk itt a Duna mellet, [az Árpádok, az Árpádháziak, az Anjouk és Hunyadi Mátyás dicső évtizedeitől eltekintve,] mindig kettős életet éltünk: egyet a valós mindennapokban, kényszermegoldásokban, nemegyszer rabként vegetálva, s egyet az álmokban, ezért fulladásra ítélve. Több mint ezer éve van hazánk, országunk, de lakói, mi, még, mindig kicsit olyanok vagyunk, mint dicső főúri házak fattyai: mintha másra ütöttünk volna.
Tisztelt keresztény-keresztyén, magát hazafinak, jobboldalinak tartó Olvasó! Egy jó hónap múlva itt vannak a választások, kérem, most ne rontsuk el, ne hagyjuk magunkat „felszalámizni”! Évszázados hibánk az elégedetlenség és az irigység gerjesztette feledés, azután meg az ezt követő sírva összeborulás. Nem szívleljük meg a magyar történelem szomorú tanulságait, mintha meg sem történtek volna, a századonként újraforró fejekben a savanyú murci – hogy-hogysem – a századvégre mindig mámoros aszút eredményezett. Így jutottunk el a kiegyezéshez, Trianonhoz, a Don-kanyarba és Szibériába, a kékcéduláktól a gulyásszocializmusba, a „rendszerváltásba”, az Európai Unióba. Miközben a magyar nép belső hangjai egyre halkultak, sötétedtek, komorultak, a magyar jobboldali szellemi életnek, annak értelmiségének, ehhez nem volt hallása, céltudatos ellenállás helyett keresztény kurzusba és aszkézisbe menekült. Nem, nem vetek meg ezzel senkit. Csakhogy tény, miközben csukott szemmel masíroztunk a kapitalista mohóság és az 1930-40-es években a németek csicskásaként a háborúba, kelet felé, Szabó Dezső mellet – aki a gondolkozás és a tekintet nélküli szókimondás minden konzekvenciáját vállalta – egyedül csak a népi írók és kevés politikus, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre szánta rá magát ennek a kimondására, végső, gyakran végzetes konklúzióira. Szabó és Bajcsy Zsilinszky Endre mellett, Németh László és Féja Géza voltak azok, akik – elsőként és azóta is egyetlenként – megalkuvás nélkül képviselték a magyar, nemzeti radikális eszméket a huszadik század abban az időszakában. Szabó Dezső, aki durva szókimondásával századának legjózanabb, ugyanakkor legszenvedélyesebb, legelőrelátóbb embere, tanulmányaival kíméletlenül belegázolt a magyar mindennapok problémáiba. Bajcsy-Zsilinszky, akit gyakran vádoltak meggondolatlannak, elhamarkodottnak, zsigeri antiszemitának és fajvédőnek, mégis mára már, a távlatokból, be kell látnunk: ez volt az egyetlen helyes út. Mert akit-amit Bajcsy megbélyegzett előbb a Szózatban, később az Előőrsben, a Magyarországban és a parlamentben, mára bebizonyosodott, tettei és kijelentései legtöbbje indokolt volt. A nagybányai születésű polgárfiú, Német László, aki a nemzeti radikalizmus, az egyetlen számításba vehető magyar út szellemi és Féja Géza, aki paraszti bölcsességével a Nemzeti Radikális Párt vezércsillagai, akik mögött egyenlő mértékben kavargott a józanság és a szenvedélyesség, akik, polgári, paraszti énjükből adódóan kellő mértékben rendelkeztek a szükséges mértékű intuícióval és közös forrásból fakadó lelki szolidaritással azokkal, akiket reprezentáltak. Gyűlölték is őket a liberálisok is, a kommunisták is [most is], mert tántorítatlanul képviselték – személyes sorsukkal mit sem törődve – a magyar faj, a magyar nyelv, az egységes magyar nemzet jövőjét, mindenkivel, németekkel, zsidókkal, kommunistákkal, hungaristákkal, nemzeti szocialistákkal és a mohó európai nemzetekkel szemben is. Nem féltek betörni a szélsőjobb, a keresztény kurzus és a vörös, anarchista métely, a bal közé, harmadik oldalt alapítani. Az ősatyákat megtagadva, a nemzeti radikalizmus eszméivel és választóik bizalmával, 1990 óta, két politikai tákolmány is visszaélt [a MIÉP és a JOBBIK]. De más „jobboldali” pártok sem különbek. Ma hazánkban – „rendszerváltás” ide vagy oda – a jobboldali-kereszténynek tartott vagy nevezett formációk ugyanazt az elvtelen, sokszor megalkuvó, a pártot és kapitalista holdudvarát, saját érdekeiket kiszolgáló képviselői ültek-ülnek ma is, mint a II. világháború előtt. Ezen okokból, amikor Ön, mi pártot választunk, lássuk be nincs sok alternatívánk, de mégis döntenünk kell. Felhívnám a figyelmét mindenkinek, hogy Magyarország második Mohácsát sirathatná, ha megnyílnának a határok a háttérből nyomuló iszlám, illetve a kényszerbetelepítések előtt. Nagy tehát a tét, megtartani Szűz Mária országát vagy egy multikulturális rabszolgatársadalom… Ezért ne üljön föl a napi médiákban olvasható és a mocsoktévékben hallható sárdobálásnak, gyalázkodásnak és hazugságoknak. Kérem, használja segítségül az itt (1) olvasható dolgozatomat, ha helyét és pártválasztását kívánja újból, a biztonság kedvéért megalapozni.
Miért írtam most ezt itt le? Azért, hogy ne hagyjuk-hagyják megtéveszteni magunkat az aranyborjú ígéretével, legyünk reálisak, csak azt nézzük, mi most az ország, szűkebb pátriánk, gyerekeink, unokáink és keresztény hitünk érdeke, ki honnan indult és hova jutott a választhatók közül… Döntsünk bölcsen majd április 8-án, a szavazófülkékben. Én ott leszek!
Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő
