Levél az olvasóhoz - 2019. 8. hó

„Nem az új lárma kitalálói,
az új értékek kitalálói
körül forog a világ:
hallhatatlanul forog.[…]”

       /Friedrich Nietzsche/

Tombol a júliusi kánikula, az átlagember szabadságra szeretne menni, a nagyvárosok lakossága vízpartokon vagy strandokon, uszodákban keres némi természetes enyhülést. A polkorrekt liberális média épp ezért némiképpen uborkaszezonban szenved, s ezt kihasználva júliusban újabb őrültségekkel, liberális agymenések népszerűsítésével vagy az immár megszokottnak tekinthető konzervatív, tradicionalista, kormány és keresztényellenes álhíreken vagy provokációkon csámcsogva próbálja magához vonzani az őt olvasót.

    Elsőnek ott volt a szexuálisan aberráltak budapesti felvonulása, amelyet szerintem egy magára valamennyire is adó jobboldali-nemzeti kormány sohasem engedélyezne… Majd a szivárványos téboly egy aktív résztvevője, a magát alkoholistának valló Karafiáth Orsolya liberális irodalmár „bátor” felböfögései kerültek elő az egyik internetes szennyújságban. A riportban Takaró Mihály József Attila díjas irodalomtörténészt vette célkeresztjébe, szerinte a „bárgyú” Takaró tanárember létére csak „ökörségeket beszél”, vélhetőleg azért, mert Takaró nem szereti, nem tartja írónak- költőnek[joggal!] sem Spiró és Petri Györgyöt, Esterházy Pétert, sem Kertész Imrét. Azonnal megszólalt Takaró kapcsán a cionista zsidó Nekohn portál felületén az a Pelle János közíró is, akinek „igen határozott véleménye van az antiszemitizmusról, a holocaustról és azokról a történészekről is”, akik Magyarországon vagy a nagyvilágban ezekkel a témákkal foglalkoznak. Eközben cikkeiben[mint a pl. az épülő holokauszt emlékezés központ véleményezése is] több olyan súlyos tárgyi tévedés és pontatlanság szerepel, amelyek puszta fölsorolása komoly kételyeket kell, hogy ébresszen a tájékozott olvasóban Pelle általános szavahihetőségéről. De Pellénél ez a 99 százalék nem véletlen elírás, csak egyértelműen szeretné a „náci Orbán rendszert” pusztán jobboldali nacionalista és főleg antiszemita kormánynak beállítani.

    Takaró Mihály irodalomkritikai megállapításai már régebben kiütötték a biztosítékot a gender és a liberális káoszhívők között, no meg persze anno hisztérikusan reagált a Mazsihisz is. Akik szerint a NAT hazafiasításával megbízott Takaró a nemzeti kultúra megcsonkításán ügyködik. Nagyon fájhat nekik, hogy objektíven beszél a Szózat havilapban is gyakran szereplő Herczeg Ferenc, Nyírő József, Tormay Cécile vagy Wass Albert munkásságáról, ugyanis szerintük Takaró sokadszor megpróbálja letörölni Nyírőről a „bizonyított fasizmus szégyenbélyegét”. A Mazsihisz vezetőinek gyűlölködésénél csak a történelmi tájékozatlansága nagyobb. Ugyanis más európai történészek és filozófusok mellett Pietro Barcellona, az olasz legfelsőbb bírósági tanács volt tagja, filozófus, esszéista szerint a fasizmus „egyfajta autoriter szociáldemokrácia”, persze amely kétségtelenül korlátozta a szabadságjogokat, ám távolról sem olyan mértékben, mint a totalitárius terror szinonimái, a nemzeti szocializmus és a kommunizmus. Mussolini rendszere élesen különbözött Adolf Hitlerétől, hisz az olasz politikai börtönöket mérföldek választották el a[a Dél-Afrikában a britek által felállított búr hadifogoly vagy a sztálinista Gulágokról lemásolt] koncentrációs táborok valójától. Ilyen alapon tehát az „antifasizmus” jele alá helyezni a nácizmus elleni fellépést, egyszerűen csalás. Ez az összemosás jellemző a zsidósággal gyökerétől összefonódott egykori kommunista hazugság cunamikkal, amely egyik fő fegyverének tekintette, hogy szembeállítsa a „kommunista demokráciát” a fasizmussal, ily módon lehetővé téve önmaga számára a „demokrata” pózában tetszelegni. Emlékezzünk azonban vissza, a Mazsihisznek sohasem volt erőssége a történelmi tények korrekt elismerése, ha valamilyen vélt vagy valós okból hátrányt szenvedett azok következményekén. Gondoljunk csak vissza, amikor a Veritas Történelemkutató Intézet élére kinevezett Szakály Sándorra zúdult rágalom és gyűlölet áradat, mert az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijjal kapcsolatos [kivégzések] korrekt megállapításai szerint az oda vezető deportálások akkor és ott hivatalosan idegenrendészeti eljárásokként indultak az évtizedek alatt hivatalos papírok és persze az adó és egyéb állampolgári kötelezettségek alól kibúvó, folyamatosan hazánkban élő, Galíciáiból beszivárgott százezres nagyságrendű zsidó emberek ügyében. Persze ez zsebbevágó kijelentés volt, hisz a Mazsihisz éceszgébereinek és haszonlesőinek szüksége van bizonyítani az irreálisan magas összegű és számú, máig hömpölygő zsidó kárpótlási igényeket, az egykori erőszakosan elhunytak[szerintük nekik járó] jogán. Vagy gondoljunk csak vissza az 1944-es német– jelesül az „Unternehmen Margarethe” –  megszállásra – annak közvetlen előzményeiről és főleg következményeiről – sem lehet valós ismertetés a magyar közéletben, de még jelentős történészvita sem. Hogy miért? A „fasizmus bűneire” való liberális-zsidó hivatkozás minden tényt próbál itt is elsöpörni, emlékezzünk csak vissza a végül csak mégis elkészült, a német megszállásra figyelmeztető Szabadság téri emlékmű felállításának előzményeiről. A zsidóság egyeseinek szellemi terrorja már olyan magas fokra ért, hogy saját reálisan gondolkozó, a történelmi tényeket figyelembe vevő hitsorsosait is üldözi, megpróbálja ellehetetleníti. Jó példa erre Scmidt Mária meg a Sorsok Háza ügye. Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség [EMIH] vezetője bár kiemelte: a múzeum célja, hogy minél többen sajátjuknak érezzék a projektet, ami 2013-ban Schmidt Mária sokak által nehezményezett részvételével született, de most mégis egy nemzetközi munkacsoport segítségével új koncepcióra épül. Köves Slomó rabbi elmondása szerint a folyamatok első lépéseként tavaly októberben egy olyan kutatói csoport alakult, amelyhez több nemzetközileg is elismert „holokauszt szakértő” és muzeológus is csatlakozott. Az előkészítő munkákat Yitzhak Mais professzor vezeti, aki húsz éven át a Jad Vasem történelmi igazgatójaként dolgozott, valamint a New York-i Holokauszt Múzeum egykori igazgatója, David Marwell is részt vesz benne. Már az a tény is önmagában felháborító, hogy a magyar adófizetők pénzéből építendő emlékhely kialakítása külföldi állampolgárok tényeket meghamisító, tételesen vitatható, hamis számadatokat felvonultató, elfogult történelmi visszaemlékezése és hamis, manipuláló mítoszok szerint történik.

    De az már mindennek a teteje, hogy ugyanakkor egyre erőszakosabban próbálja ugyanez a kör a kommunizmus és a nácizmus közös bűnlajstromát, összefüggéseit átírni nyilvánvaló okokból, a zsidó érintettségből. A nácizmus a kommunizmust másolva létesített koncentrációs táborokat, alakította kormányzati módszerré az emberiség ellen elkövetett bűnöket, hogy akárcsak a kommunizmus, nem az elveivel ellentétben, hanem azokkal összhangban gyilkolt. Olyan rendszer volt mindkettő, amelynek pont a lényege volt bűnös, ráadásul a kommunizmus sokkal-sokkal több embert ölt meg, mint a nácizmus. A nácizmus elitélése ugyanakkor nemcsak meghaladja a kommunizmus elítélését, de paradox módon az idő múlásával egyre nagyobb mértéket ölt. Több mint hetven évvel a Harmadik Birodalom regnálásának tizenkét éve után, a náci bűnök könyvek, filmek, rádió és televízióadások tömegével jelennek meg, szakadatlan áradattal táplálja – a zsidók által uralt Hollywood vezérletével – a keresztényi bűntudatot, nehogy az legkisebb mértékben is elévüljön. Adolf Hitler is szép karriert fut a médiákban, miközben a kommunizmus több mint hetven éven át tartó rémuralmának bemutatása Lenin, Sztálin lassan feledésbe merül. Az említett okok miatt, vagyis a „Drittes Reich” zsidóüldözéseire hivatkozva vonják kétségbe és tagadják zsidó, filoszemita és liberális történészek mind a két rendszer összehasonlíthatóságát, mind a zsidó származású kommunisták ugyanakkori százkilométerekre rúgó bűnlajstromát. A genocídiumnak nincs többes száma – állítják liberálisék – egyet jelent a zsidó soá szenvedéseivel, kétségbe vonni az „egyediségét” egyet jelent a legsötétebb, kódolt antiszemitizmussal. Jellemző, hogy a francia Le Monde 1975. februári számában Jean Ellenstein csak „egyszerű balesetként” azonosítja a sztálinista diktatúrát és terrort, amikor megjelenik Párizsban Szolzsenyicin „Gulag szigetcsoport” című könyve. Vagy amikor egy francia újságcikkben arról vélekedtek a jobboldali szerzők, hogy a sztálinista rezsim által halálra éheztetett ukrán gyerek halála ér annyit, mint a varsói gettóban a nácik által halálra éheztetett lengyel zsidógyereké, erre az európai liberális és zsidó médiákban kitört a botrány. Volt olyan polkorrekt újságíró, aki erre egyenes azt írta: „Nem minden halott ér ugyanannyit”. Azt persze nem merte leírni, hogy milyen kritériumok alapján tesz különbséget első és másodosztályú halott kisgyerekek között! Mert egyértelműen így provokálva, a nácizmus és a kommunizmus rokoni mivoltát csak így sikerülhet teljesen eltüntetni, és a világ ezentúl csak „fasisztákra és antifasisztákra” oszlik majd reményeik szerint. Ez a stratégia kétségtelenül jövedelmező lehetne, ugyanis attól a pillanattól kezdve egyrészt a nácizmusnak a kommunizmussal való rokon vonásait elhomályosítva lehetővé teszi, hogy a zsidó véleményterrorral szemközt menetelő másként gondolkozók, a jobboldali és hazafias rendszereket az antiszemita vád mellett még fasisztának vagy fasisztoidnak is állítsák be. Másrészt nem kellene folyamatosan magyarázkodniuk a kommunista rendszerek [zsidó származású] vezetői viselt dolgai miatt, valamint hogy ne kelljen félniük egy fokozott társadalmi ellenállástól, tiltakozásul annak a viselkedésforma ellen, amelyet „elferdült életfelfogással és erkölcsiséggel, a zsidóság destruktív része sokszor oly borzalmas lelkiismeretlenséggel képvisel”. Így a fasizmus-antiszemitizmus vádja már gyakorlatilag bárki ellen, bármikor és bármely ellenvélemény megfogalmazásakor bevethető. Ugyancsak a hónap híre volt, hogy belefulladt a Balatonba Heller Ágnes filozófus. Sokan és joggal kérdezhetik, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre lapja miért foglalkozik a kommunista szellemi verőlegény Lukács György (1.) egyik kedvenc tanítványával, akinek második férje a zsigeri magyar és keresztényellenes maoista-marxista- sztálinista eszméket dédelgető Fehér Ferenc, Lukács asszisztense volt. Nos azért, mert egykori örökös főszerkesztőnk [magyar]faj és nemzetvédelmi törekvései aktuálisabbak mint valaha, másrészt Budapest főpolgármestere sietett kijelenteni, hogy a város saját halottjának tekinti és eltemeti a Kozma utcai zsidótemetőbe a zsidó hitét kommunista nézetei miatt megtagadó Hellert. Heller Ágnes egyébként sem a jellem bajnoka volt, élete során számtalanszor megváltoztatta politikai és vallási nézeteit, volt cionista, harcos kommunista, 1956-ban Bibó híveként álforradalmár, majd egyre inkább [Aczél/Appel/ György védelmében]a neokapitalista-liberális filozófiai vonalat képviselte. Utóbbi évtizedének főbb munkássága Gyurcsány és bűnbandájának támogatása, valamint az Orbán Viktor ellelni bírálatokba burkolt, a keresztény magyarság ellenes folyamatos gyűlölet beszéd. Ebben az esetben tehát nem Heller személy a fontos, hanem akár a fentiekben, maga a jelenség. Meddig hátrálunk még szó nélkül?! Miként lehet, hogy a magát népi-nemzeti –keresztény elkötelezettségűnek valló kormány támogatásával megválasztott Tarlós István egy ilyen ellentmondásos múlttal és botrányos jelennel [Emlékezzünk csak vissza az Európa Parlamentben, 2011 márciusában rövid előadást tartott Morvai Krisztina jobbikos EP képviselő interpellációja után, amely megemlékezés, a máig nem tisztázott, emberiség ellenes bűnöket is felvonultató rendőri brutalitása tisztázására történt. Heller ekkor nyílt színen hazudta ott Brüsszelben, hogy 2006 októberében »no one was shot, no one was tortured« – /„senkit sem lőttek le, senkit sem kínoztak meg” vagy „senkit sem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg”/ .] , és ezek után egy ilyen nyilvánvaló hazugságokon kapott alak temetésére pazarolja Tarlós a közpénzt?! Az sem érv, hogy Budapest díszpolgára volt, hisz borítékolható, hogy ellentétes esetbe liberálisék fütyülnének erre.

    Pár gondolat erejéig vissza kell térnem a szexuálisan aberráltak budapesti felvonulására és az ehhez fűződő nyilatkozatokhoz is. Súlyos tévedés, végzetes mellébeszélés, amit Székely László az alapvető jogok biztosa hangsúlyozott, hogy a jogszabályok egyértelműen tiltják a hátrányos megkülönböztetés[ez esetben az exhibicionista, nárcizmussal párosult felvonulás] minden formáját. A felvonulás célja egyértelműen ugyanis a botránykeltés és az önreklámozás, kárvallottjai pedig leginkább a keresztény értékeket valló társadalom mellet az a fiatal tinédzser réteg, amely a szexualitásnak és a felnőtté válásának számtalan érzelmi problémájával küzd. Minél nagyobb számban tévelyednek el erre a beteg viselkedésformára ösztönzött fiatalok, annál nagyobb számú terhet kell majd viselnie a normális, heteroszexuális társadalomnak. Ráadásul az egyik főszponzor, egy nyíltan homoszexuális üzletember arról is beszélt, hogy amikor felnőtt Svédországban, még ott sem volt jellemző a homoszexualitás nyílt felvállalása, aki úgy vélekedett, hogy néhány év múlva a magyar rendezvénysorozat is olyan lesz, mint most a svéd. Isten mentse hazánkat ettől! Mindannyian értesülhetünk arról, mi zajlik manapság a „befogadó, nyílt” Svédországban, véleményem szerint költözzön oda az, aki azt a helyzetet szeretné megélni.

    Bangha Béla SJ által írt és már idézett tanulmányában megnevesítette a zsidóság nagy részének súlyos hibáit s százados terheltségeit, szembesít azzal az elferdült életfelfogással és erkölcsiséggel, a fentebb vázolt káoszkeltő gyakorlattal, amelyet a zsidóság vallástalan, destruktív része képvisel. A kommunizmus ópiumával elbódított nyugat társadalmak elitje egy darabig írásaival és tanulmányaival továbbvitte és szalonképessé tette ezt a folyamatot. A sokáig kommunista attitűdökkel kacérkodó Georg Orwell „Az 1984”-ben egy olyan társadalmat képzelt el, amelyben a „Nagy Testvér” –nek nem csak azt sikerült elérnie, hogy engedelmeskedjenek neki, hanem azt is, hogy szeressék azok, akiket rabszolgasorba kényszerített. Ez a vízió tökéletesen passzol a kapitalista nagytőke által megálmodott és oly áhított, hazánkban Heller Ágnes által is propagált „totalitárius liberalizmus” elmélethez. Ezt az ördögi tervet Ernst Nolte német történész és filozófus 1998-ban kiadott könyvében (2.) nem félt a világ elé tárni és megrajzolni. Ezzel párhuzamban Augusto Del Noce olasz filozófus szerint a kommunista rendszer bekövetkezett kudarca csak azt bizonyítja, hogy végeredményben a nálánál alkalmasabb liberális Nyugat valósíthatja meg a kommunizmus ideálját,[mint azt már az Európai Unió mindennapi működése kapcsán mi magyarok is sajnos tapasztalhatunk]. A liberális kapitalizmus és a nácizmus közvetlen kapcsolatát pedig az a történelmi tény bizonyítja, hogy a „Harmadik Birodalom” alatt a németek már megismerhették a [napjainkban a kapitalista berendezkedésű országokban szinte természetesnek tartott] tömegfogyasztás kezdeteit, mert racionalizálta a termelést, közmunkával nagy autópályákat épített, elsőrangú helyet adott a technikának, támogatta a tömegturizmust, az autóközlekedést, és a nagyvárosok elsődleges fejlesztését. Eközben a nácizmus az „Erde und Blut”(3) misztikájára hivatkozott, felszámolta a német kisparaszti gazdaságokat. Bár az anyát és a háziasszonyt dicsérte, ugyanakkor tömegesen állította munkába a nőket, és a „totális harc jegyében” a nyári gyerekmunkát is támogatta a Todt szervezet közreműködésével [bár, ezzel párhuzamosan a német katonacsaládok tehetséges gyermekeinek képzését is]. Találóan állapította meg egy spanyol filozófus a már említett Ernst Nolte-val folytatott levelezésében, „a náci diktatúra valójában gyökerestül kitépte Németországból a tradíciókat”[amit a háború után a szövetségesek is tökéletesen kihasználtak a kollektív cionista indíttatású agymosással]. S bár a szovjet típusú kommunizmus végével a liberalizmus elvesztette a legjobb értékmérőjét, de annak bukása nem a működő demokráciák végső győzelmét, hanem a neokapitalizmus és a Kelet-Európa újgyarmatosítást jelenttette. Az is egyértelmű, hogy a liberális sajtóban a Szovjetunió összeomlása óta folyamatosan kettős mércét alkalmaznak. A zsidó származású közszereplők, egyáltalán bármely zsidó személy nyilvános bírálatára[legyen bár politikai vagy gazdasági bűncselekmény] azonnal „fasizmussal” és antiszemitizmussal vagy éppen rasszizmussal riogatnak. „Az idegenellenesség Magyarországon termékeny talajra talál, ez számos kisebbséget érinthet” állítja Szalai Kálmán, a cionista-zsidó Tett és Védelem Alapítvány [TEV] titkára. Az antiszemitizmus nehezen értelmezhető, inkább egyfajta általános idegenellenesség keretében jelenik meg a magyar társadalomban —  magyarázza igazát Szalai – az antiszemitizmus a tavalyi évhez képest csökkent, a 2016-os szinten állt meg, szerinte így is sajnálatos módon a társadalom egyharmadára jellemző valamilyen antiszemita beállítódás, ötöde pedig erősen antiszemitának mondható. Arra a kérdésre, mivel magyarázza, hogy bár nem erősödött a zsidóellenesség a társadalomban, a felmérés szerint mégis nőtt a holokauszt-tagadók száma, Szalai Kálmán állítja, az elmúlt tíz évben valóban duplájára nőtt azok száma, akik szerint a holokauszt vagy kitaláció, vagy másképpen történt”. Az Európai Unióban élő zsidó fiatalok több mint 80 százaléka problémának tekinti saját országában az antiszemitizmust – derült ki egy nemrég közzétett kutatásból, írta a Magyar Nemzet. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége [FRA] által közzétett felmérés szerint az Európai Unióban élő, 16-34 éves zsidók 83 százaléka úgy érzékeli, hogy az elmúlt öt év során erősödött az antiszemitizmus. Az adatfelvétel idején, Magyarországon élő zsidók is részt vettek a felmérésben. Azt azonban Szalai és a felmérők is „valahogy” elfelejtették megemlíteni, szóvá tenni, hogy Franciaországgal vagy Hollandiával szemben Magyarországon minden állítás ellenére a rendszerváltás óta zsidósága miatt fizikai atrocitás senkit nem ért. Ráadásul, miközben a Jobbik által alapított önvédelmi Magyar Gárdát „félkatonai szervezet” vádjával betiltották, a cionista zsidók hasonló ihletésű alapítvány a TEV szabadon garázdálkodhat, hogy az egyenlő bánásmód hatóságokhoz beérkező rasszista vagy antiszemita vádakat a feljelentőnek nem kell hitelt érdemlően bizonyítania, hogy az Orbán-kormány regnálása óta százmilliárdok folynak zsidó vallási és kulturális célokra közpénzekből…

    Összességében megállapítható, hogy „a marxizmussal rokon folyamat szerint a liberalizmus egy gazdasági redukcionizmust vitt végbe. A megvalósítandó utópia: a határok, fajok, sajátosságok nélküli világpiac [az Európai Egyesült Államok]. Ez az utópia veszélyesebb, mint a kommunista eglitarizmus, mert szélsőségesebb és pragmatikusabb”, szögezte le Guillaume Faye francia újságíró, az Új Jobboldal egyik vezető teoretikusa. A történelmi keresztény Európa és benne Magyarország, egy újra felvirágzó, magyarok által belakott Kárpát-haza csak akkor maradhat fenn, ha a neokapitalista és cionista érdekeket feltétel nélkül támogató liberalizmust véglegesen ellehetetlenítjük. „Történelmi létezésünk növekvő szorongással és egyértelműséggel tapasztalja, hogy jövője Európa megmentésének vagy elpusztításának csupasz vagy-vagyával néz szembe. A megmentés lehetősége viszont két dolgot követel meg: egyrészt az európai népek megóvását az ázsiai[afrikai, pakisztáni, afgán, mohamedán] jellegétől, másrészt saját elgyökértelenedésének és szétforgácsolódásának meghaladását. Eme meghaladás nélkül ama megóvás sem fog sikerülni.” (4.)

1.http://www.szozat.org/index.php/bolyongasok/tartalommutato/8392-lukacs-gyorgy-alias-georg-lowinger-filozofus-a-rombolas-apostola
2.Historische Existenz. Zwischen Anfang und Ende der Geschichte, Piper, München, 1998.
3.Föld és vér.
4.Martin Heidegger

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő