Levél az olvasóhoz - 2020. 4. hó

A szokásos téli szürke hónapok után az idén is sóvárogva vártam a cirógató meleggel kacérkodó napfényt. Vágytam a madárénekkel, gyermekkacajjal tarkított tavaszi zsongást, hogy végre lecserélhessem a vastag télikabátot egy könnyebb, színesebb öltözetre, és egyre többször sétálhassak az ébredő természetben. Még egy hónappal ezelőtt sem gondoltam, hogy mára minden eddigi képzeletet, s minden megszokást felül fog írni egyetlen szó. Világjárvány.  Ahogy a nyári égboltra kontúrokat rajzolnak a villámok, úgy hasít most belém a jelen. A vihar előtti csöndből kiszűrődő vészjelzésekre már alig emlékszem, hiszen minden gondolatomat kitölti a képtelennek tűnő, mégis hús-vér valóság.

    Könyvekből ismerjük, hogy 102 évvel ezelőtt, a világon végigsöprő Spanyol nátha két esztendő alatt elpusztította a Föld teljes lakosságának 3-5 százalékát. Most 2020-at írunk és itt áll az emberiség újra védtelenül, egy újabb ismeretlen kórral szemben. Nem könyvekből, hanem a saját életünk során tapasztalhatjuk meg az emberi viselkedés vészhelyzetben működő, különböző formáit. Azt, hogy mennyire nehéz a tudatosságunkat megőrizni, a gondolatainkat kontrollálni, hiszen a viccelődő hitetlenkedésből kiindulva, néhány hét leforgása alatt megéljük a dühös, elutasító tagadást, majd szakaszosan, de előbb-utóbb mindannyian eljutunk a bizonytalanságból fakadó félelemig, a mindent uralni törekvő szorongásig. Innen már csak egy ugrás a megtisztulást generáló és újraépítkező remény, de ha hagyjuk, hogy minden információ szabadon járja át az elménket, könnyen beleveszünk a körülöttünk keringő valós, és valótlan hírek örvényébe. Elkényelmesedett, pazarló életünk mindennapjait azért sem könnyű most kézben tartani, mert a bizonytalanság több lépcsőben tornyosodik elénk. Gazdasági világválság. Egyik percről a másikra szűnnek meg a munkahelyek, fogynak ki tartalékaink, s az egészségügy ilyen irreális mértékben terhelt helyzetében, az ellátásra való esélyünk is egyre szűkül a járvány előrehaladtával. Komoly próbatétel előtt állunk: vizsgáznunk kell egyéni és társadalmi felelősségvállalás tantárgyakból. Hitből, kitartásból, fegyelmezettségből, alázatból, szolgálatból és szolidaritásból.

    Óriási felelősség nehezedik ma minden döntéshozóra, akár az ország irányítására helyezzük a hangsúlyt, akár az egészségügyben zajló, halmozottan súlyos nehézségekre. Óriási a felelősség rajtunk, egyszerű állampolgárokon is, akik kis döntéseinkkel nagy befolyást gyakorolhatunk a járványgörbe alakulására. Felelős magatartásunkkal, minden gondolatunkkal, cselekedetünkkel segíthetünk elérni az elsődleges célt: a járvány lassítását. A fegyelmezett kontroll megtartása érdekében több olyan szigorú, eddigi életünket jelentősen befolyásoló intézkedés történt, melyeket vegyes reakcióval fogadtak az emberek. Olykor magam sem értem a mindenben kötekedő, indulattal kommunikáló rétegeket, bár kétségtelen, hogy igen nehezített a helyzetünk amiatt is, hogy a már évek óta egybefolyó, gyűlölködést tükröző politikai kultúra, illetve az egymástól durván távolodó társadalmi rétegek csoportjaiban generálódott feszültséghalmaz mostanra már leamortizálta a társadalom jó részének a józan ítélőképességét és türelmét. Én abban hiszek, hogy egy ilyen súlyos válsághelyzetben az a helyes, ha az elsődleges szempont az önfegyelemmel tanúsított együttműködés.

    Nézzünk szét magunk körül, de leginkább magunkban! Amikor körülöttünk, s bennünk már elég naggyá és elég feszültté vált a zaj, s elég nagy viharfelhőket generáltak az önző érdekek, hirtelen megjelent egy mindennél fajsúlyosabb csönd. Egy ismeretlen csönd. Egy halált hordozó csönd. Egyik pillanatról a másikra megállította az időt, lesöpörte napjainkról az eddig fontosnak vélt lényeget. Újra definiálta a szabadság fogalmát, a feladatmegoldások képleteit, megkérdőjelezve nem csak javainkhoz, hanem a szabad térhez, s a levegőhöz való jogot is. 

    Mindeközben a politikai sakkjátszmák a nyilvánosság számára egy parkoló zónában, takaréklángon folytatódnak tovább, de a világhálón mintha mi sem történne: továbbra is egymásnak feszülnek az indulatok, a minőségjelzők nem tűrnek papírlapot, a harag célpontjai bővülnek, torkunkra dagadnak az irigység burjánzó sejtjei. Kiáltásaink közepette alig vesszük észre, hogy az élet színpadán valaki feketére cserélte a függönyt. A határokon túlmutató reflektorfényben betegek, haldoklók, halottak hevernek. Számokban mért életek. Mind mögött otthon, család, hivatás. Néhány hét alatt kiürültek az utcák, az óvodák, az iskolák, a várótermek, az üzletek. Szocializálódott berendezkedésünket felváltotta a digitalizált életforma. Rohanó életünkben nem volt időnk egymás társaságára, most nincs lehetőségünk egymás közelében lenni. E két véglet vajon mit jelent? Testi kontaktusainknak most kényszerdivatja lett a minimál stílus, a kontaktushiányból eredő szorongás azonban lecsökkenti az immunrendszerünket. Azt az immunrendszert, amit ha tehetnénk, most inkább gyémántburokkal erősítenénk, hiszen ragaszkodunk az élethez. De melyik élethez? Mintha kétfelé ágazna az út. Előrehozott választás van. A szavazólapon dönthetünk a gyűlölettel ébredő, vagyont, esélyeket, élvezeteket habzsoló élet, vagy a másfajta értékközpontú, egymásra figyelő, szeretetre és gondoskodásra épülő élet között. Önzőség és önzetlenség között. Most, hogy valaki megnyomott a világunkon egy ÁLLJ gombot, nem csak az idő került más kontextusba, hanem minden prioritás.

    Látom az álszent, fészkelődő, feszengve helyezkedő tömeget, és látom az önszerveződő, egymást segítő, ötletekből, jóakaratból építkező tömeget. Rajtunk múlik, hogy anyagi, erkölcsi és szellemi táplálék nélkül, magára hagyva, földönfutóvá válik a remény, vagy önvizsgálatot tartunk, és más értékek mentén haladunk tovább. Én mindig az alulról építkezés erejében hittem. Abban, hogy a "kis" ember gondolatainak és cselekvéseinek minősége határozza meg a kisebb és nagyobb közösségek viselkedését. Minták. Most össze kell fognunk és szelíd szavakkal, értelemmel, ész érvekkel felébreszteni azokban is a felelősséget, akik még nem érzik ennek a fontosságát. Most gyakran kell kezet mosnunk, de ismerjük fel az ebben rejlő képletes üzenetet is! Nem csak a kezünket, a lelkünket is tisztára kell mosni!

    Egy biztos. A változás örök. Minden körülményben lehetünk győztesek, ha képesek vagyunk emberként állva maradni. Vigyázzunk arra, hogy az tiszta értékeink burkát ne tudja megsérteni semmilyen külső körülmény! Még egy világjárvány se.

    Április van. Az egyetlen, szeszélyesnek bélyegzett hónapunk. Szeles és esős, hűvös és napos.  Mi, emberek is ilyenek vagyunk. 2020 a tisztánlátás éve. Kívánom, hogy legyen elég hitünk, és bátorságunk meglátni mindazt, amire figyelmet kell fordítani ahhoz, hogy azt az utat válasszuk, ami kivezet bennünket ebből a nehéz időszakból.

     

Arany-Tóth Katalin

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf