Levél az olvasóhoz - 2020. 12. hó

Ring a csodás égi bölcső:
– a gyermek sír, ki ma született, –
s Mária dalolja altató dalát
a csillagszemű fia felett.

    /Alföldi Géza: Mária dalolja/

 

Alig hallgatott el a bús ártány visítása a hagyományos András napi disznóölések első napján, a készséges apostol Szent András segítségével, megkezdődnek a karácsonyi várakozás napjai, az „Adventus domini” az Úrjövet, azaz advent. Az advent igazi vallásos ízét a „hajnali”, vagy „angyali”,Padányi Bíró Márton egykori veszprémi püspök szerint: „aranyos mise”, a roráté adja meg, írta a XX. század neves szegedi művészettörténésze és néprajzkutatója Bálint Sándor, „Népünk jeles ünnepei” című könyvében. Ezeket a sorokat tíz évvel ezelőtt írtam az első karácsonyi Szózatba…
     Egy évtized az ember életében hosszúnak számít, mégis hamar elreppent. Ha végigolvassuk, visszaidézzük őket, minden decemberi számunkban más és más alapgondolattal vártam- vártuk Önökkel együtt kedves Olvasónk az év, a hónap jeles napjait és ennek lezárásaként Jézusunk születését. Ilyenkor többször ostoroztam az ünnep elfajulását, amely leginkább nem az Istengyermek eljöveteléről, hanem egy koncentrált és művileg gerjesztett vásárlási láz őrületében összpontosult. Most még több jó okunk- jó lehetőségünk van, hogy másként csináljuk – a pandémia világjárvány miatt – ne a bezártságon mérgelődjünk, inkább szűk családi körben imádkozva, elmélkedve ünnepeljünk, kérjük a járvány megszűnését. Halála előtt egykor Johann Wolfgang von Goethe felsóhajtott: „Mehr Licht!” – Több Fényt! Erre az Isteni jelre várva vigyázzunk, hogy nehogy úgy járjunk, mint a balga szüzek a szentírás soraiban: „… Uram, uram nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.;”[Mt. 25, 11-13] Ezért is kell hát szeretetben, lelki békében vágyakoznunk az Úr eljövetelére. Advent legfőbb lényege ugyanis a vágyakozás és a várakozás. Várjuk az Isteni Kisded megszületését, vágyunk lelkünk békéjére, a Kisjézusra, vágyunk a békés, boldog családi együttlétre a fenyőfa mellett. Karácsony lesz! Sietünk, igyekszünk, most nekünk kell szép karácsonyt teremtenünk. Örömadót, örömszedőt! Teréz anya így gondolkodott: „Nem akarjuk Jézust hideg jászolban fogadni – mégis sokszor szívünk az, amely kemény és hideg hely lenne az Istengyermek számára. Úgy szeretnénk őt a szívünkbe fogadni, hogy az tele legyen szeretettel és alázattal. Azt szeretnénk, ha tiszta és szeplőtelen szívünkbe születne ma meg Jézus! Jézus azért jött el a világba, hogy elmondhassa: Isten maga a szeretet”.
     Idén emlékeztünk meg a Nemzeti Gyász napján június 4-én a trianoni szétszakítás századik évfordulójáról. Sajnos a koronavírus ebben is bajt okozott, hisz kényszerűségből a méltó nyilvános megemlékezések elmaradtak. Ezért is méltó tisztelet övezze azokat, akik a szent lángokat ébren tartják itthon és a Kárpát-hazán belül. Az alábbi – ismeretlen költő által írt – verssel kívánok magam és szerkesztőtársaim nevében áldott, békés és boldog karácsonyt minden kedves magyar testvérünknek, Olvasóknak szerte a nagyvilágban és itthon a Kárpát-hazában.

 

Imádság

Jászolban fekvő édes pici Jézus, 
Bús magyar gyermek imádkozik Hozzád. 
A Kárpátokat hópihék takarják.

Havas fejükkel Hozzád intenek fel, 
A drága, védő, őrködő hegyek, 
Add vissza nékünk, add a hegyeket.

Karácsonyfák az erdőn jönnek, jönnek. 
Gyertyavilágban elmúlnak a könnyek. 
A bús könnyek a csillogón lepergők, 
Add vissza nékünk, add vissza az erdőt.

A rónaságban fázva, összebújva, 
Tavaszvárón alszik lenn a búza. 
Milliók várják az élet adóját, 
Add vissza nékünk, add vissza a rónát.

Hozd vissza nékünk, ó hozd el a földet, 
A könnyeinkkel, vérrel öntözöttet, 
Amelyet hívunk, sohase felejtünk,
A földet, melyhez vissza sír a lelkünk.

S ha ideadtad a keserű kelyhet, 
És ha vezeklünk bús porba esettek, 
Jászolban fekvő édes pici Jézus 
Bús magyar ajkak reszketve susogják 
Csak a szívünket vidd közelebb Hozzád!

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf