Levél az olvasóhoz - 2021. 5. hó

Április vége felé járunk. A napsugár már udvarol a májusnak, hogy minél előbb érkezzen meg. Teli várakozással minden és mindenki. Még a covid csiganyomát húzzuk magunk után, elnehezedett, fájdalmas testünk háza alatt, de az eső után mi is kibújunk, ahogy a gyerekek az iskolába, a vendégek a lassan nyíló teraszokra bebújnak. A fák színei festőivé teszik a tájat, az udvart, a tereket. Hírül adják, hogy majd kerekedni fog, mint a várandós Édesanyáknak, a gyümölcs hasa. Forrnak a kaptárak, nem a méhek, hanem a kíváncsiság szúrja oldalunkat, hogy milyen is lesz a mézhozam idén. A hírek ugyan sokkolóak, megtorpanásra kényszerítenek, de reméljük, hogy a remény gyorsabban terjed majd, mint a vírus. Eszembe jutnak Váci Mihály sorai:

„Érezzük mi, mint a Napot,
a fenn delelő igazságot!
De irányt veszt, vak, tántorog,
aki csak egyszer belelátott.„

    Mert, hogy szedjük össze igazságainkat, mint a kerületünkben fákat metsző gallyszedők? Minden munka: köszönet! Bár Rutger Bregman: az Utópiában érdekes dolgokat ír arról, hogy a robotnak – és amit felborított a járvány – mik is a következményei. Mert az ég és a föld is dolgozik, de pihen is. Ahogy Isten is a hetedik napon megpihent, a rengeteg munka visszafordítja a hatékonyságot. De pihen-e a lelkünk, testünk, mikor mindenhonnan ömlik ránk a panasz, a zaj, sokkolnak a hírek. Igaz Füst Milán megírta a Természet közönyében:

    „A természet közönye felháborító: kinn ágyúk dörögnek, a repülőgépekről bombák hullanak, a város lakói örjöngenek, sikoltanak, s minderre rásüt az édes kora tavaszi nap.”

én mégis azt hiszem, hogy minden nap lehet a mi napunk. Mert mi magunk is lehetünk a másiknak nap. A templomok még zárva vannak, de Istent a covid idején is át lehetett ölelni.

    Cseperednek a cserepek is az új házaknál…csak legyen, aki megfizeti őket. A társadalom szerkezete átalakul, mindenki a maga módján reagál a helyzetre. De a kórházi folyóson, a tavaszi kertben, az oltóközpontban átérezzük közösségünket. De sokan sodródnak az árral, pedig egy gyermek csodálkozó szeme, egy festmény, a muzsika, egy vers megállít minket… és május 1-én felvonul majd lelkünkben sok minden, sok mindenki… május 1-én: legyünk mi a hír, beszéljen rólunk a világ, hogy a tavaszban kinyíltak ujjaink a másik felé, hogy sokáig világos van a lelkünkben. Nem akarok pátoszos lenni, de legyen Szózat a tavasz, és ha kórházak mellett csendesebben megyünk el, gondoljunk arra, hogy ebben a csendben, jobban meghalljuk embertársainkat. A gyíkok szaladnak, mint a betűk a lapon, talán a Levél az olvasóhoz szavai is, így bejutnak a társadalmi résekbe.

Szentjánosi Csaba