Levél az olvasóhoz 2022. decemberi lapszám

 

„Szomorú az én lelkem mindhalálig”

                                       /Mt 26,38/

 

   Immár több, mint harminc éve, hogy Európa a társadalmi fejlődésnek újabb lépcsőjére lépett (vagy inkább visszalépett). Ez leginkább jeles napjaink – most éppen a karácsonyt – megelőző időszakában csúcsosodik ki, sokaknak ilyenkor is csak örök körforgás az élet. Megint gyerekeink, unokáink újabb gyomorrontása, a felnőtteknek az ajándékvásárlás őrületébeni összezördülései… s az ünnepek utáni pesszimista – gyakran másnapos – szürke reggel.

Az  entellektüelek Mike Waltari: „Szinuhe” vagy éppen Pascal: „Gondolatok” olvasásával készülnének a karácsonyra, mások a hedonizmusba menekülnek, mondván: „Mit reméljünk még olyan sok év tapasztalata után?” vagy önkéntelenül ismétlik Jób könyvének keserű szavait: „rövid életű az ember; betelik sok nyomorúsággal; kinyílik, majd elhervad mint a virág, eltűnik, mint az árnyék, s nincs maradása”, cinikussá válik, mert mindennek csak az árát nézi, nem az értékét. Keresztény testvéreink ezt jobban viselik, nekik a karácsony maga az optimizmus, Jézus születése mindörökké része a minden karácsonykor újra megismert isteni Titoknak – az Istengyermek emberré lett, s hogy így az ember végtelenül több, mint létfenntartás, antropológia, szociológia, filozófia…

   Karácsony éjszakájának van még egy nagyon fontos üzenete, amit kevesen ismernek. Ez a Titushoz írt levél 2. fejezete (Tit 2,11.): „Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára”.

Nos, ez a rész, amelyet napjaink „demokráciája”, a fogyasztói társadalom igyekszik elsinkófálni, ahogy nem véletlenül vették át titkon a kommunista „végképp eltörölni” ideológiáját sem. Az első torpedó volt a folytatólagos antiszemitizmus vádja a keresztény, főként a katolikus egyház és híveivel szemben. Ez napjainkra megbukott, kénytelenek voltak abbahagyni, ugyanis a nyílt társadalmak által fertőzött országokban, elsősorban Hollandiában, Francia- és Németországban egyre több a migráció keltette zsidók elleni támadás. Ezért mostanság leginkább vélt szabadságjogokról, toleranciáról és másságról, a gyermekgyilkosság (abortusz) szabadságáról, vallási köntösbe bújtatott ideológiai viták százainak provokálása, állam és egyház szétválasztásáról, inkvizícióról süketelnek, titkon Nietzsche egyik gyűlölködő megállapítása: „A keresztényeket nem emberszeretetük, hanem épp ennek a szeretetnek tehetetlensége akadályozza meg abban, hogy elégessenek minket;” lebeg ideológiájuk zászlaján, a legújabb kori vallásüldözés mantrája. Ráadásul kihívóan hivatkoznak Szent Ágostonnak a „coge intrare” (kényszerítsd, hogy belépjenek) kijelentésére (amely nem a katolikus egyház magatartásának túlzó gyakorlata, hanem az elv szükségszerű következménye, „a lelkek üdvössége iránti aggódásból fakadó következmény”), így próbálva a demokrácia szabadságának jelszavát kiforgatva többek közt a szivárványos szabadosságot immár a Katolikus Egyházra, a keresztény, konzervatív emberekre rákényszeríteni.

Napjaink szomorú híre, alig néhány nappal a német püspökök Ferenc pápánál tett látogatása után a „pragmatikus” német főpapság új, megreformált foglalkoztatási szabályokat vezetett be a németországi katolikus egyház alkalmazottaira vonatkozóan. Az új egyházi foglalkoztatási törvény ezentúl lehetővé teszi, hogy a német egyház munkavállalói nyíltan éljenek azonos neműekkel folytatott kapcsolatban. Tavaly júniusban Skóciában, például egy olyan színdarabot reklámoztak, amelyben Jézust transzneműnek ábrázolták, ezzel tisztelegve az LMBTQ-hónap előtt. Ezt megelőzőn az Izlandi Nemzeti Egyház szakállal, de női keblekkel ábrázolta Jézus Krisztust egy hirdetésében, Angliában minap „transznemű” Jézussal sokkoltak a Cambridge-i Egyetemen. A világhálón olvashattunk arról is, hogy François Schneidert, egy francia kisváros papját szigorúan megbüntette püspöke, amiért  prédikációjában arról beszélt: az abortusznak több áldozata van világszerte, mint az első világháborúnak, a francia politikusoknak pedig példát kellene venniük Magyarországról, aki bátor lépéseket tett az abortusz ellen, mert világszerte évente 40 millió abortuszt végeznek, míg az első világháború áldozatainak száma körülbelül „csak” 20 millió volt. Egyértelműen látszik, hogy a „művelt Nyugat” katolikus közösségei és pásztorai egyre inkább behódolnak Ferenc pápa megfontolatlan nyilatkozatai és a sok „progresszív” egyházi vezető miatt, ezért a világ keleti felét vették összpontosított támadás alá. Nemcsak az orosz ortodoxiát a háború okán, hanem elsősorban a lengyeleket és hazánkat is. Ez a tendencia, a”lelki káosz” fegyverével a kereszténység konzervatív gyökerei miatt, Magyarországon is egyre koncentráltabb. Célzott vádaskodás álteológusok, magukat komoly szaktekintélyű történésznek beállító levéltárosok célzott támogatásával a közösségi oldalakon egyre-másra a magyar katolicizmus kiemelkedő papi személyeit, hol Prohászka Ottokárt, hol páter Zadravecz Istvánt vagy Bangha Bélát, hol Mindszenty bíborost próbálják koholt érvekkel lejáratni, hol antiszemitának, hol a vallásszabadság ellenségeinek bemutatva, kihangsúlyozva esetleges emberi tévedéseiket. Ezek célja kimondottan a békesség megzavarása és a konfliktusok gerjesztése. Eközben a hivatalos katolikus egyház már a XIX-XX. század fordulója óta tudomásul vette a vallásszabadság gyakorlati elismerését, mégpedig ott, ahol ezt a jogot az állami törvények biztosították, szent II. János Pál egy végső lépésre szánta el magát, kiemelten foglakozott a „soá” tragédiájával és az emlékezés kötelezettségével. Tény, XII. Piusz pápa megfogalmazása előremutató, de rendkívül diplomatikus volt. Mindaz, ami nem felel meg az objektív igazságnak és az erkölcsi törvénynek – vallotta –, annak objektíve nincs létjogosultsága, nem propagálható. Mégis, a magasabb és átfogóbb jó azt tanácsolja, hogy az ilyen megnyilatkozások és tények ellen sem törvényekkel, sem kényszerítő lépésekkel ne lépjenek fel. A nyilatkozat alapvető, elvi megállapítása, hogy a vallásszabadság joga az emberi személy lényeges jogaihoz tartozik. A sokat emlegetett tétel, mely szerint a „tévedésnek nincs joga”, emellett az elvi megállapítás mellett jelentőségét veszíti. Egyébként is: nem az igazságnak vagy a tévedésnek, hanem csak az embernek, emberek csoportjainak lehetnek jogaik. Akkor is helytálló e megállapítás, ha emberek, embercsoportok „tévedésben élnének”. Az elvi megállapítás akkor sem veszít érvényességéből, ha valaki – bár helytelenül, esetleg felelőtlenül – nem keresné őszintén az igazságot. A vallásszabadság jogának kinyilvánítása – ez egyébként a háttérhatalom legnagyobb baja – sem az agnoszticizmusnak, sem az indifferenctizmusnak nem nyit teret. Az ember kötelessége ugyanis, hogy őszintén keresse az igazságot. Kimondva, az igazságkeresés feladatát nem lehet sem erkölcsi, sem fizikai kényszerrel előmozdítani. Az embert belsőleg érintő etikai követelményeket – azok jelentőségét nem csökkentve – nem lehet az ember személyi méltóságából fakadó jogok elé vagy fölé helyezni.    

   A fogyasztó társadalom valójában nem nyitott, csak az egyén érdekére befogadó, miközben a lét és az élet ellentéte a nyitottság és a bezáródottság. A lét nyitott a természetfölötti világ, vagyis a metafizika felé, a túlvilág, vagyis a halottak felé, a lélek titkai, vagyis a misztérium felé, és a másik ember, vagyis a közösség felé. Az élet viszont ezekben az irányokban zárt. A létet elveszített történeti emberiség döntő többsége ezért a valósággal nem is találkozik, csupán a „lefokozott valósággal”, ami az individuális embernek, vagy legfeljebb a korának „kollektív képzelgése”. Ez a helyzet pedig végzetes, magára a jelen- és jövőbeli életre nézvést is. „Az emberek – mondja Hamvas Béla – az anyagi természetben élő tehetetlen lelkek, akiknek a tevékenységét Hatalmak irányítják. Aki a Föld sorsába be akar avatkozni, nem az emberekkel áll szemben, hanem a hatalmakkal. És a sötét hatalmakat nem emberi erő fékezi meg, hanem a Világosság Ura.” „Ajándékozz meg Uram, Istenem értelemmel, mely Téged ismer meg – jegyezte fel Aquinói Szent Tamás – bölcsességgel, amellyel Téged talál meg.” Bölcsességgel, mely egyben a „kultúra” kardja, mely szó művelést, alkotást jelent, lelki, szellemi, erkölcsi érték realizálását a szent szellem segítségével. „Az ember a természetnek atyja vagy rablója” fejtette ki egykor Zarathustra, és ez az atyai gondoskodás azt is jelenti, hogy a Földet ismét, minden erőnkkel „Paradicsommá” kell változtatni…

 

 Cságoly Péterfia Béla

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf