Levél az olvasóhoz 2023. januári lapszám

És kívül, túl a kőfalon,
Forog a föld és ég a nap,
És érik alma és idő,
Vajúdik a történelem.

/Sík Sándor: Történelem/

 

December 21. után, belépve a Bak havába, már kifelé megyünk a sötétségből. Az állatövben ezt a szakaszt különös állatfigurával ábrázolják: felsőteste kecskebak, az alsó pedig delfinfarok. Ő Pán, aki a sárkánykígyó elől a vízben delfinként, a szárazföldön kecskebakként menekült. Egyébként Zeusz tejtestvére volt. Anyja a napisten, Héliosz félelmetes leánya, Amaltheia titkon táplálta a kis Zeuszt is. Maga Pán a tél, a magokban gazdag, de hideg föld, a titkon készülődés istene volt. Ilyenkor, a hellének hite szerint, Kronosz uralkodik, a rómaiaknál a kétarcú Janus – innen ered a január hónap neve is. Kronosz az időben zajlás, a történés, az öregedés, a jövőt is magában hordozó őselem. A hátrafelé tekintő Janus-arc a múltra, az előretekintő a jövőbe lát. Mindkettő az örök jelenben létezik. Bal kezében a jövő kapujának kulcsa, a jobban a Térből érkezés vándorbotja. Kronosz akkor született az ógörög mitológiában, amikor az Ősegy kettészakadt Anyagra és nem anyagra, azaz Szellemre. Az Energia az Anyagban és a Térben öltött formát, de a formák folyamatosan elpusztulnak, és újjászületnek az Időben. A Rend pedig ott lebegett a dolgok felett, születnie kellett egy új istennek, aki felismeri majd azt.

Az ógörög mondavilágban az ős-földanyát, Gaiát Urános, az Égbolt termékenyítette meg. Minden éjjel vele hált, sok gyermekük született: a küklopszok, a százkezűek és a titánok, de Urános nem engedte fel a fényre, a föld üregeiben rejtegette őket. Gaia szenvedett, fortyogott, dübörgött emiatt, végül rávette a titánokat, hogy végezzenek apjukkal. A véres megbízatást az elszánt Kronosz vállalta el, aki azt akarta, hogy a világ csak benne létezzen. Amikor Urános éjszaka megérkezett, Kronosz az anyjától kapott sarlóval levágta apja nemi szervét, aztán megölte őt. Urános férfiasságának utolsó cseppjei a tengerbe hulltak, ebből született Aphrodité, a szépség és szerelem istennője.

Ezzel az ősnemzés időtlen ideje véget ért, s elkezdődött Kronosz uralma, aki ikertestvérével, Rhéával kelt egybe. Rhéa is földanya volt. Hat gyermekük született: három lány: Hesztia, Déméter és Héra, s három fiú: Hádész, Poszeidón és Zeusz.

Kronosz minden gyermekét lenyelte, mert nem akarta, hogy úgy járjon, mint az apja. A Kronosz magjából származók rejtve maradtak az Időben. Csakhogy ők életté és szellemmé akartak válni. Kronosz sorsa, hogy ki kellett okádnia gyermekeit, útjára kellett engednie a jövőt. Rhéa harmadik fiát, Zeuszt éjszaka szülte egy hegy tetején, s egy barlangban rejtette el. A saját gyermekeit felfaló időnek csak egy pólyába bújtatott követ adott át. (Jézus történetében Heródes fél attól, hogy új király születik, s megöleti a Jézussal egy időben született gyermekeket.)

Rhéa harmadik fia aranybölcsőjét egy fáról lógatja, hogy az se égen, se földön ne látszodjon létezni, s a bölcső körül fegyveresek pajzsukat ütögetve, hangos kiabálással nyomták el Zeusz sírását, akit tejével táplált a kecskeistennő, Amaltheia, s mézzel etetett Melissza méhkirálynő. 

A gyermek Zeusz Krétán, az Ida-hegyen, pásztorok között nőtt fel. Anyja segítségével Kronosz pohárnoka lett; így tudott hánytatót keverni apja borába, aki mind a hét gyermekét kihányta. Ezután Zeusz a küklopszoktól kapott villámokkal győzte le apját, akit az Alvilágba száműzött. Zeusz a Világ ura lett, s fel- és megismertette a Rendet: törvényeket hozott, megzabolázta a féktelen isteneket, titánokat s más hatalmasságokat. Amaltheiát pedig a csillagok közé emelte; azóta is fönnragyog az égen, mint tejtestvére, a Bak/Pán csillagképe.

A Bak jegye így lett a cél felé megnyíló kapu, s azt a titkon megszülető megváltó, a Hajnal követe, Zeusz lépte át először: elhozta a megújuló Napot, Mithrászt.

December 23-án, 1907-ben költözött az örökkévalóságba Pierre Jules Janssen francia csillagász. 1868-ban, a teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus Joseph Norman Lockyer fedezték fel a Nap színképében azokat a fénylő vonalakat, amelyek arra utalnak, hogy ezek anyaga hidrogén.

A napfény megújulása, a nappal meghosszabbodása – ekkor kellett születnie a keresztény világ fényét és a megváltást hozó Jézusnak…

⃰ ⃰ ⃰

   „Soha se mondd, hogy soha”, szól a népi bölcselet. Ez csak arról jutott eszembe, hogy „nem lesz többet nemzetek közötti háború Európában” – szajkózták a nyugati politikusok – ha Kelet-Európa népei elvetik a nacionalizmust, „megértik a demokratikus értékrendet”. Holott a demokrácia elve már Montesquieu óta a kukába került, amióta a háborúkban győztes nemzetek politikusiból kiveszett a népek közötti egyenlőség elismerésének szelleme, amikor a pénz és a hatalom miatt önmagukat választották.

   Az Egyesült Államok ugyanennek a gondolkodásnak a mentén, gazdasági érdekből, sunyin kirobbantott egy (világ)háborút, sajnálatosan Brüsszel asszisztálása mellett. Mert lássuk be, a XXI. századra a kulturált európai gondolkodásmód olyan messze került a mindennapoktól, amilyen messze van a föld az égtől. Nincs már többé erény a köztársaságban, a „mély állam” elvárja a politikailag korrekt gondolkodást, cserében biztosított a szabadosság, ,,mára nem becsülünk asszonyt, aggot és gyermeket, vége látszólag az erénynek, a rend szeretetének. Halni és pusztítani, miközben kezünket kellene nyújtani az elesettek felé. Halál uralkodik a világon, közben megsemmisítik az életet, de hazudnak: „Éljen az élet…, egyes egyedül az én számít”. Pedig őszintén gondolkodni annyit jelent, mint mindenkiért cselekedni, ezért ez a rendi társadalom mottója. A valódi szabadság lényege, hogy betartsuk a világegyetem legfontosabb törvényét: „Bízd Újra Életed Krisztusra”! Magyarország esetében már sokszor bizonyított, van a válságból kivezető út. Egyéni példaadásban, engesztelésben, szeretetben, tántoríthatatlan hűségben a nemzettel és a Hittel. Sajnos tény, hogy a Egyház is válságban van, meghalt Benedek emeritus pápa, aki mindig nyitott volt Isten népe szükségleteinek és az idők jeleinek felismerésében. Helyesen megérttette a világ kihívásait, lemondásának az okát máig értetlenül szemléljük. Utóda Ferenc ellenben fokozta-fokozza a káoszt, mert arra kényszerít sokunkat, hogy nemet mondjuk a pápának, a katolikus hit modernista megjelenítésével kapcsolatban.  A mi tiszteletteljes, de megingathatatlan ellenállásunkat a totális hűség alapelve határozza meg, a mindenkor élő Egyházhoz, vagy más szavakkal mondva, az élő hűség alapelvéből kiindulva az Egyház fejlődésébe vetett hit.  Sosem gondoltunk arra, hogy hátat fordítsunk, vagy akár egy kicsit is akadályozzuk azt, amit ma nagyon kétértelmű szóval fejlődésnek neveznek az egyházban. A tét most már kettős minden felelősen gondolkodó ember számára. Magyarként, európaiként, keresztényként visszafordítani a modernista ember és Istengyalázó gondolkodásmódot.

   Aquinói Szent Tamás jegyezte le: „Ajándékozz meg, Uram, Istenem értelemmel, amely Téged ismer meg, bölcsességgel, amely Téged talál meg, életmóddal, amely a Te tetszésedet nyeri meg.” Így legyen! Minden kedves olvasónknak kívánok boldogabb, járvány és háborúmentes újévet.

 

 

                                                                                                                                                                                               Cságoly Péterfia Béla

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf